2018. augusztus 22., szerda

Levi x Eren – A név ereje (3. felvonás; manga spoiler)

A név ereje

III.


Tíz: A meghívás

Modern!AU & soulmate AU; manga spoiler 90+
Párosítás: Levi/Eren ~ mellékszálon: Erwin/Marie, Farlan/Isabel, Zeke/Frieda
Tartalom: Eren tizedik születésnapjára Levi is hivatalos, mint a fiú lélektársa.
Megjegyzés: A név ereje III. felvonása, amit annak idején elkezdtem írni, végül mégsem fejeztem be, és ami lehetséges, hogy az előzőek ismeretében is érthető – igyekeztem magyarázni, hogy mi történt eddig. Elképzelhető, hogy készül még hozzá egy-két felvonás, és az is, hogy ugrunk majd időben. ^^




Március harmincadikán a digitális ébresztőóra hajnali három óra három percet mutatott, Levi szemére azonban még mindig nem jött álom. Ez egyáltalán nem aggasztotta, a jobb napokon aludt öt-hat órát – „Minek egyáltalán alvás? Időpocsékolás…” –; egész életében beérte kevesebbel. Ujjai ezúttal is, öntudatlanul táncoltak a bőrébe vésett kacskaringós, fekete betűkön, melyek egy nevet formáltak – a neki rendeltetett, legtökéletesebb társ nevét. A lélektársét: Eren Jaeger.

Egy olyan világban éltek, ahol mindenkinek akadt egy személy, akit lélektársának nevezhetett. Ez persze nem jelentette azt, hogy mindenki meg is találja az élete során ezt a tökéletes személyt, voltak szerencsések, akik igen – Levi két barátja, Farlan és Isabel már össze is házasodtak –, de voltak, akik még nem – és lehet, hogy soha nem is fogják.

Levi megtalálta a magáét. Sok időbe telt, de végre megtalálta.

Mikor először megjelent a karján a név, izgatottan várta a napot, hogy találkozzanak – aztán évek röppentek, és nem érkezett senki olyan az életébe, akinek a csuklóján viszontláthatta volna a saját nevét. Lassan beletörődött, hogy nem lesz lélektársa, hogy ő valamiért kivétel – hiszen egész életében kilógott a sorból. Fájt, de idővel elfogadta. Néha viszketett a bőre ott, ahol a név virított, ám egy idő után nem is reménykedett, hogy egy nap megtalálja. Minek reménykedjen? Ha csak pörögtek a napok, hetek, hónapok és évek, és az égvilágon senki sem toppant be, akiről kiderült volna, hogy neki teremtették?

Az ominózus napon a külvárosban nyíló Café Mariába tartott, hogy találkozzon az egyik barátjával, Erwin Smithszel, akivel ugyanannál a cégnél dolgoztak egy Keith Shadis nevű ürge szárnyai alatt. Erwin mindig a legjobb pillanatra időzítette a találkozóikat, Levinak ezúttal sem volt kedve, hogy az életében turkáljanak, vagy éppenséggel más tökéletes életének ecsetelését hallgassa.

Ez alkalommal viszont… egy cseppet sem bánta meg, hogy elment.

Történetesen ez a Keith Shadis ugyanis – az örök agglegény, a főnök Keith Shadis! – ismerte Grisha Jaegert. Jaegert, mint Eren Jaeger.

Erwin, miközben egy csésze kávé mellett üldögélve mellékesen megemlítette, hogy a felesége, Marie a harmadik porontyukkal várandós – mert azt a dús, szőke szemöldököt meg gyilkos, jeges-kék szemet feltétlenül tovább kellett örökítenie, nehogy az emberiség megússza a mufurc mini-Erwineket –, arról sem feledkezett meg, hogy Levi orrára kösse Grisha vezetéknevét (meg úgy az egész Keithszel kapcsolatos históriát.) A cég – vagyis inkább a főnök, Shadis, akit kipécézett magának egy feltörekvő újságírónő, valami Ilse – bajban volt, és a régi jó barát – Grisha Jaeger! – azonnal ugrott a cégével egyetemben, hogy segítsen. Vagy önszántából, vagy a felesége parancsára. (Ezt Levi már a részletkérdés kategóriájába sorolta.)

A híres megmentő, Grisha Jaeger a nagy, céges találkozóra bezzeg az egész pereputtyát magával cipelte, mert ez teljesen normális megoldásnak látszott, ha az ember üzleti ügyeket intéz. Mi sem lenne természetesebb, mint az üzleti útból nagy családi kiruccanást csinálni? Összekötni a kellemeset a hasznossal, és így senki sem panaszkodhat.

Levi utálta az ilyen embereket. A puszta gondolattól is irtózott, hogy a folyosók megteljenek gyermekkacajjal, és nem mondhatni, hogy nem érzett megkönnyebbülést, mikor kiderült, hogy Grisha családja nemigen áll gyerekekből. (És ekkor még nem tudta, hogy Farlan és Isabel gyereket várnak, mert Isabel is rajongott a remek időzítésekért, ezért azt a pillantotta választotta ki, mikor Levi kutyafuttában egy szendviccsel bajlódott. Hogy véletlenül a megrágott falatot ráköpte Isabelre, nem lehetett érte hibáztatni.)

Grisha Jaeger különc pasas volt, még Levi mércéjével is. A találkozóra magával hozta a húgát, Faye-t, aki harmincöt éves kora ellenére egyszer volt csak házas, ráadásul akkor is egy olyan emberhez ment hozzá, aki az apja is lehetett volna. Levi meg sem lepődött ezek után, mikor kiderült, hogy a férfit hamar el is vesztette. Pechére azonban – mert nem lehetett ennyire szerencsés – a nyakán ragadt az ipse három kölyke, akiket a baráti összeborulás napjára lepasszolt az apósának meg anyósának, hogy legalább tizenkét órára nagyszülők szerepében díszelegjenek, ha már máskor rá se bagóztak a porontyokra.

Faye-en kívül ott virított az oldalán a felesége, Carla Jaeger is, akit Levi azonnal a szívébe zárt. Az asszonyt nem lehetett nem szeretni, pedig Levi megpróbálta. Csinos volt, mosolygós, és ha kellett, szigorú is. Az egész cég arról pletykált, hogy Shadis annak idején belezúgott – még az esküvő időpontját is kitűzték –, Grisha Jaeger viszont jó legjobb barátként az orra előtt gyorsan el is happolta. Mire az a szerencsétlen Shadis észbe kapott, imádott Carlája már kimondta a boldogító igent, kicsivel később pedig gyermeket is szült.

A gyermek…

A magas, szőke hajú fiú Grisha kiköpött mása volt; a karján – természetesen egyes-egyedül azért, hogy még tökéletesebb legyen – a kőgazdag Reiss család egyik lányának neve szerepelt. Azé a Reiss családé, akiknek Levi nagybátyja, Kenny is dolgozott. Levinak nem volt rá bizonyítéka, hogy Kenny meg Uri Reiss – akit amúgy a Reiss család fejének tekintettek, noha a testvére, Rod volt korban az idősebb, ráadásul öt törvényes meg egy fattyú gyermek apja is – egymás lélektársai voltak, nemcsak nagyon jó barátok a főnök-beosztott viszony mellett, de mivel Kennyt mindig is érzékenyen érintette, valahányszor Rod Urit pocskondiázta, valószínűnek tartotta, hogy helyesen sakkozott. Grisha fia pedig éppenséggel ebbe a családba készült beházasodni – vagy legalábbis szorosabb viszonyba bonyolódni velük –, tehát valamelyest Levi rokonává is válni.

A fiú – Grisha fia! – kiköpött apja volt. Levinak nevetni támadt kedve, ha erre gondolt, de csak azért nem csinálta, mert Isabelnek mindig borsódzott a háta. Állítólag a nevetés nem illett a személyiségéhez. Hát… eddigi élete során nem is volt sokszor része benne, nem csoda, hogy nem passzolt hozzá.

De Grisha fia hogy is hasonlított volna Carla Jaegerre? Grisha, a rohadék, barátságtörő Grisha kétszer házasodott! A szőke fiút Zeke-nek hívták – Zeke Jaegernek –; Grisha és Dina Fritz szerelemgyereke volt. Dina elvileg rokonságban állt a Reiss családdal is, akik egyik napról a másikra unták el a vezetéknevüket és változtatták át Reissre, de olyan távoli szegről-végről, hogy senki sem szólta meg Zeke és a Reiss-lány kapcsolatát.

A tortára a habot nem is ez a történet tette fel igazán, hanem az, hogy úgy, hogy Carla elkísérte, Grishának még volt pofája az első feleségét is meghívni a találkozóra. Levi két dolgot igazán nem értett: először is, hogy nem sült le a bőr a képéről, másodszor pedig, hogy Carla miért tűrte el. És ha már a tortának ez volt a krémje, a napra az tette fel a koronát, hogy Levi mindent félreértett. Azt hitte Zeke-ről, hogy Eren, így amikor egy dühös, vékonyka gyermekhang felcsattant a folyosó végéből, egyszerűen nem akart hinni a szemének. Egy komplett idiótának érezte magát, és Isabel azt állította, annak is nézett ki.

Eren Jaeger egy kilencéves kisfiú volt – vagyis most már tízéves, javította ki magát Levi szórakozottan, miközben a betűket dörzsölgette a bőrén –; életvidám, kíváncsi természetű és egy igazi bajkeverő, akit folyton a barátai húztak ki a bajból, amibe oly’ nagy lelkesen belesodorta magát. És ennek a gyermeknek a neve szerepelt Levi alkarján – nem Zeke-é.

Hát… mondhatni, nem erre számított, mégis megkönnyebbült. Eren féltestvére, Zeke arrogáns kis kamaszkölyök képét festette le magáról a viselkedésével, Levi pedig őszintén kívánta neki, hogy legyen boldog azzal a Reiss-lánnyal, ha már őt szánta neki a sors. Szegény lány, talán valamilyen Frieda, jutott eszébe a keresztneve, ahogy felidézte a kőgazdag Rod Reiss mind a hat porontyát. Vele is jól kicsesztek odafent.

Zeke Jaegeren már most döbbenetesen fel lehetett ismerni Grisha Jaeger vonásait, hát még később! Levi őszintén remélte, hogy Eren a későbbiekben is az édesanyjára fog hasonlítani, nemcsak most, gyermekkorában; Carla Jaeger tényleg csinos asszony volt – még Levi mércéjével is mérve –, nem véletlenül szeretett bele Shadis. Egyelőre nem nyugtalankodott Eren lehetséges külseje miatt: anya és fia éppúgy hasonlított egymásra, ahogyan apa és fia. A természetük már vegyesnek tűnt, legalábbis Levi számára: Eren, aki mindenre rákérdezett, s Zeke, aki inkább mindent megfigyelt. Érdekes ellentétei voltak egymásnak. Levi leplezett izgalommal várta az elkövetkezendő éveket, amikor Eren is kamasszá, majd végül felnőtté cseperedik.

A pillantása az éjjeliszekrényen hagyott mobiljára esett – vibráló képernyőjéről egy kócos, viharos szemű kisfiú bámult vissza rá duzzogást mímelve –; száján halvány mosoly suhant át.

Jó sokat kell még várnom – gondolta, tekintve, hogy a kis lélektársa, Eren aznap, azaz március harmincadikán ünnepelte a tizedik születésnapját. A félreértést követően – hogy Zeke-et hitte Erennek – Shadis irodájában azonnal megvitatták azt a tényt is, hogy Levi csuklóján ott szerepelt Eren neve. Mivel Eren még gyerek volt, az övén nem jelent meg Levi neve, ám a közeljövő ezen bármikor változtathatott.

Szerencsére mindenki jól fogadta. Eren nem tulajdonított neki akkora jelentőséget, hiszen gyerekként nem is érthette, miért kell felhajtást csinálni, de nem is viselkedett távolságtartóan, mikor Levi leguggolt elé, hogy azonos magasságba kerüljenek. Ki kellett használni a magasságkülönbséget, Levi ugyanis szinte eltörpült Grisha és Zeke mellett, és mivel Faye meg Carla sem gazdagították a kifejezetten alacsony emberek körét – mint mondjuk Rod Reiss vagy a fattya –, számítani lehetett rá, hogy Eren is nagyra fog nőni. Még csak tíz éves volt – vagyis mától fogva tíz –, máris magasabbnak tűnt, mint Levi ennyi idősen.

– Levi vagyok – mondta. – A lélektársad.

– Az jó. – Eren motyogott. Durcásan fordította el a fejét, a kezét meg karba fonta. Sokkal fontosabb dolgok kötötték le a figyelmét, mint hogy valakinek a lélektársa. Az ő szempontjából sokkal fontosabb, természetesen. – Dina megtiltotta, hogy rohangáljak a folyosón! – árulkodott az anyjának. Carla arca megvonaglott.

– Ha Dina megtiltotta, akkor ne csináld! Nem szabad a folyosón rohangálni!

– De…

– Nem illik, Eren – kócolta össze az öccse haját Zeke, azonnal beleszállva a családi vitába. – Fogadj szót anyának. – Hogy az anya alatt pontosan kit értett, az csakhamar kiderült. (Véletlenül sem Carlát.)

– De ő nem az anyám – hallatszott a gyerek ingerült motyogása. A legkevésbé sem érdekelte Levi jelenléte, csak egy vállvonással vette tudomásul azt. Mikor aztán egy elejtett szófoszlányból sikerült kikövetkeztetni, hogy Levi és Erwin együtt katonáskodtak, bezzeg egyből lelkesebben állt az egész lélektársi dologhoz. Pillanatok alatt Levi elsőszámú rajongójává vált, és még a következő hónapban tartandó ünnepi ebédre is meghívta a férfit. Március harmincadikán Levi így azon kapta magát, hogy a Jaeger családhoz hivatalos, hogy megünnepeljék Eren születésnapját.

A digitális óra hajnali három óra tizenkét percet mutatott. A percek túl lassan vánszorogtak.

Egy órára kapott meghívást. Előző este Carla Jaeger telefonált, hogy egyeztessenek, majd Levi lelkére kötötte, hogy még véletlenül se hozzon ajándékot a családnak, hiszen nem azért hívták meg. Erennek persze azt vehet, amit akar – a lélektársak köztudottan szerették elhalmozni egymást apróságokkal, és valahogy ráérzett, hogy ebben Levi sem különb.

De mi lehet a megfelelő ajándék egy tízéves számára?

Ebben a korban volt igazából igazi kihívás olyan ajándékot találni, amit az ünnepelt kölykök nem tituláltak azonnal gyerekesnek, vagy a másik, a rosszabb eset: amiért tegnap még könnyfakasztóan kuncsorogtak a szüleiknek, hogy vegyék meg nekik, a következő nap – természetesen a megvételt követően – lejárt lemeznek tartották.

– Eren nem szeret olvasni. – Levi ezt Eren féltestvérétől, Zeke Jaegertől tudta meg. A céges találkozó napján, miután fény derült, hogy Eren valóban Levi régóta keresett lélektársa, Hanji, akivel Levi négy hónappal korábban, egy, nyilvánvalóan őrült pillanatában összecuccolt (és akit valamiért elfelejtett azóta kidobni), valamennyi Jaeger számát megszerezte egyetlen beszélgetés alatt. Mire Levi észbe kapott, mindenkié a névjegyek között szerepelt, akinek egy kicsi köze is volt Erenhez.

Elővigyázatosságból azért felhajtott egy pohárkával, mielőtt tárcsázta Zeke Jaeger számát. A fiú azonnal felvette – persze, hiszen a kezét szinte hozzáragasztották ahhoz az átkozott telefonhoz! –; hallatszott a hangjából a meglepettség, mikor megtudta, hogy ki keresi és miért. Levi izgatott női hangot is hallott a háttérből beszűrődni, Zeke ezek szerint a barátnőjével ütötte el az idejét. (Szegény lány.)

– A legjobb barátja, Armin, na, ő viszont nagyon szeret. – Zeke türelmesen magyarázott, a hol kuncogó, hol dicsérő hang alapján maximálisan igyekezett Frieda Reiss kedvébe járni. – Van egy idióta könyvük, vagyis Armin nagyapjáé, abból nézegetik a világot. Tudod, ilyen földrajzi könyv, tájak, képek, lexikonszerű ismertetők, satöbbi-satöbbi, minden, ami dögunalmas. Eren imádja az óceánt. Nem kifejezetten a tengeri élővilágát, hanem magát az óceánt, a hatalmas víztömeget, meg a… hogy is szokta mondani? Á, igen! Lángoló víz, jeges tájak. Szóval na, ezekért totál odavan.

– Lángoló víz, jeges tájak – ismételte Levi. – Meg az óceán, de nem kifejezetten az élővilág.

– Jaja – bólogatott Zeke. – Ezek.

– Tehát könyvet ne vegyek?

– Azt nem mondtam. Arminnal biztos elolvasná.

– De könyv helyett…

– Hát. – Zeke a fejét vakarhatta. – Szereti a hamburgert, a saját igazát, ezért folyton összeverekedik a környékbeli kölykökkel, talán vehetnél neki egy könyvet, ami a dühkitörésről szól, biztos értékelné.

– Nem vehetek neki ilyeneket! – fakadt ki Levi; meghökkentette a kirohanása. Pár másodperces csend hallatszott, majd Zeke így szólt:

– Hát igen – mondta. – Tényleg nem.

– Akkor? – türelmetlenkedett. – Te vagy a bátyja! Te mit vettél neki?

– Én? – Zeke egy kicsit meghökkent. – Baseball labdát és kesztyűt. Vagyis azt adtam oda, ami az enyém. Dedikálva is lett, a nagy példaképe, valami Kruger, hihetetlen, hogy el tudtam csípni. Köszönöm még egyszer, édesem – mondta ezt már a barátnőjének, aki felkuncogott. Valószínűleg a Reiss név segített abban, hogy el tudja intézni.

– Baseball, Kruger. – Levi felsóhajtott. – Még valami, amit tudnom kell róla?

– Hát… – Zeke hangjába bizonytalanság kúszott. – Nem, egyelőre elég ennyi. Közelebb kerültél a tökéletes ajándék megtalálásához?

– Aligha.

– Azért köszi, hogy raboltad az időmet.

– Igazán nincs mit – felelte Levi őszintén. – Kösz a segítséget, Jaeger.

– Nagyon szívesen! – hazudta a fiú mézesmázosan. – Az ebéden találkozunk. – Azzal meg sem várta, hogy Levi elköszönjön, rácsapta a telefont. Hanji, aki majd’ megfulladt a nevetéstől a kanapén, a szemét törölgette, és nagyot sózott Levi hátára. A férfi meggörnyedt, kapásból három káromkodással is reagált.

– Csodás sógorok lesztek, Lee-Lee! Már most imádjátok egymást!

– Ugye? – morogta Levi. – Nincs is csodásabb a kapcsolatunknál. Ötlet, hogy mit vegyek Erennek? Kifestőn meg ilyen ostobaságon kívül. Azt én is tudom, hogy gyerekesnek tartaná. Társast sem, az is kizárt. Egyáltalán miért vannak oda a vele egykorúak? Szereti a baseballt, bálványoz valami Krugert… De nem nyúlhatom le Zeke ötletét.

– Persze, hogy nem – bólintott Hanji. Feljebb tolta a szemüvegét, majd összerántotta a szemöldökét. Magas volt és egy cseppet sem épelméjű – legalábbis Levi szerint –; hosszú, sötét haját mindig feltűzve viselte, kivéve akkor, mikor lefekvés címszóval visszavonult a szobájába – bár nála ezt sem lehetett biztosra tudni. Egy szemsérülés miatt az egyik szemét kötés fedte, amitől pedig csak még őrültebbnek tűnt a megszokottnál.

Ő volt Levi őrült tudós „barátja”, akit abban az időben ismert meg, mikor Erwinnel is találkozott. Levi a maga részéről sokáig tiltakozott a „barát” megszólítás ellen, ám Hanji addig erőszakoskodott, míg egyik alkalommal, amikor többet ivott a kelleténél, a kollegáik füle hallatára, spiccesen elismerte, hogy valóban barátok.

Négy hónappal ezelőtt pedig összeköltöztek. Semmi romantikus fellángolás nem vezérelte, Hanji egyszerűen úgy vélte, a szárnyai alá kell vennie Levit. Levi nem így gondolta, de az alkohol nagyon sokat tudott változtatni a véleményén. Másnap reggel, a kijózanodás határán megbánta a tettét, ám ami történt, az megtörtént, Hanji nem engedett belőle, Erwin meg azt javasolta, miután Levi az első kétségbeesést követően rögvest felhívta, hogy fogadja el a történteket, hiszen… „Mindenki úgy járna a legjobban, Levi, ezt te is tudod, különben is, megkönnyebbülnék, ha tudnám, hogy Hanji ott van melletted.”

Vagy inkább én Hanji mellett – fintorgott a férfi. Ez az ember… egy időzítetlen bomba. Sosem lehet tudni, hogy épp mire készül. Siralmas helyzetét az is tetézte, hogy Hanji nem egyedül bútorozott össze vele, két megtermett, harcias kutyáját is magával cipelte, Sonnyt és Beant, akik minden egyes nap rászolgáltak a szitkokra, amikkel Levi első alkalommal illette. Mindent megtettek ugyanis, hogy pokollá változtassák Levi életét, emellett pedig, hogy mielőbb a korai halálba kergessék.

A tökéletes ajándék végül meglett, ám nem Hanji segítségével. Levi gondosan feljegyezte magában mindazt az információt, amit Zeke kelletlenül rázúdított, és úgy döntött, nem lopja el a flancos baseballos ötletét.

– Jobbat adok neki, sokkal jobbat – magyarázta, mikor már az ebédhez készülődött. Hanji az ágyán terpeszkedett, és kíváncsian várta, hogy mivel fog előrukkolni. Mind az ajándékötlet, mind az aznapra szánt ünneplő is kifejezetten érdekelte, ugyanis állítása szerint Levinak katasztrofális ízlése volt.

– És mi az a sokkal jobb? – puhatolózott. – Mi az, amitől a kicsi Eren majd’ kiugrik majd a bőréből?

Levi hátrapillantott a válla fölött, miközben a nyakkendőjével bajlódott. (A nyakkendőt végül a tizedik átöltözés után Hanji kötötte meg, mivel a sokadik próbálkozásra is kudarcot vallott vele.)

– A kölyök imádja felfedezni a világot, legalábbis Zeke szavaiból ezt szűrtem le.

– Hoppá! – Hanji szeme megcsillant. – Elviszed valahová?

– Igen.

– És hová?

– Hát… – Levi habozott. – Tegnap felhívott Kenny…

– A nagybátyád? – hajolt előre Hanji döbbenten. – Mégis mit akart? Ritkán telefonál, többnyire…

– Csak váratlanul betoppan – sötétült el Levi tekintete. – Igen, tudom, köszönöm, hogy emlékeztetsz rá. De ezúttal telefonált.

– Nocsak. Mit akart?

– Mostanság besűrűsödnek a hétvégeim.

– Újabb meghívás?

Hanji szélesen vigyorgott.

– Igen – dörmögte Levi sötéten. – Rokonlátogatás.

– Ó, azt hittem, Kennyn kívül…

Távoli rokonok, Hanji. Tudod, akiket már a családfádról is lefelejtesz, annyira távoliak.

Hanji nem vágott kellőképpen együtt érző arcot, de legalább a hangján valamelyest érződött:

– Ó.

– Úgy döntöttem, elviszem az erdőbe.

– Ezt hívják úgy, hogy cukros bácsi – kommentálta Hanji. – Biztos vagy benne, hogy jó ötlet?

– Nem úgy viszem el az erdőbe, te jó ég, pápaszem! Hogy juthat egyáltalán ilyen az eszedbe?

– Hát akkor?

Levi hatalmasat sóhajtott. Ha hihetett Kenny históriának, a rokonok, akiket meg akartak látogatni, vidéken éltek, egy erdős részen. Volt egy kislányuk is – valami Misaka vagy Mikasa, mivel a szarházi rokonuk egy ázsiai nővel kötötte össze az életét, és valószínűleg hogy újdonsült asszonykája kedvére tegyen, magasról tett a hagyományos nevekre –; Kenny saccolása szerint Erennel egykorú lehetett.

– Ó, tehát játszópajtása is lenne! Kemping?

– A kisgyerekek imádják az ilyen hülyeségeket.

– Komolyan elviszed őket kempingezni? – csillant fel Hanji szeme. – Tutira?

– Ha Mr. és Mrs. Jaeger az áldását adja, igen.

– Hát nem tudom, Levi. Én biztos nem bíznám rád a gyerekemet, pláne nem ilyen rövid ismeretség után.

– Úgy gondoltam, hogy ők is jönnének, pápaszem. – Levi arca megvonaglott, ahogy kimondta. – Ne, kérlek, ne nézz így rám! – folytatta gyorsan, mikor elkapta Hanji tekintetét. Barátja válla rázkódott. – És ne is nevess! – tette hozzá felcsattanó hangon. – Nem tudsz elképzelni, hogy kempingezek?

– Sok mindent el tudok képzelni – vihogta Hanji, és közben a szemét törölte, mert még a könnye is kicsordult –, de hogy te meg a kemping, te meg úgy alapjában véve az erdő… Az évszázad vicce, hát ez baromi jó! – És alig tűnt úgy, hogy megnyugodott, máris felnyerített. Levi hatalmasat sóhajtott, dühösen legyintett.

– Akkor is ez lesz az ajándékom.

– Szó, ami szó, a gyerekek tényleg imádják az ilyesmiket. Eren biztos izgalmasnak fogja tartani, na de vajon Mr. és Mrs. Jaeger…

– Grisha Jaeger cége csapatépítés céljából rendszeresen szervez sátorozást. Erwintől tudom, hogy olyankor mindig magával viszi a feleségét meg a fiait.

– Zeke Jaeger sátorozik?

– Úgy tűnik – vonta meg a vállát Levi. – Szerintem ennek az ötletnek mindenki nagyon fog örülni… és mégsem egy béna kirakóst kap, meg egy tábla csokit. Nem jó? Nagyon mellélőttem?

– Ha én lennék a lélektársad… – Hanji hatásszünetet tartott, kiélvezte a Levi arcán végigsuhanó pánikot. – Nos, én imádnám, és ha Grisha meg Carla szoktak sátorozni… Biztos vagyok benne, hogy támogatni fogják az ötletet.

– Persze, hogy fogják. – Levi sötéten elmosolyodott. – Pláne, hogy a madarak azt csicseregték…

– Azaz Kenny?

– Igen, Kenny, de ne szakíts már félbe, szaros szemüveges!

– Jó-jó, tehát a madarak…

– A drága távoli kuzinom, fogalmam-sincs-hogy-hívják-milyen-Ackerman, szóval, tudod, akit meglátogatunk… – Összeszűkült a szeme, mikor megütötte a fülét Hanji kuncogása. Barátja ezúttal nem vágott közbe, igyekezett mihamarabb rendezni a vonásait. – Állítólag a páciense a drága Jaeger doktornak. – Grisha amellett ugyanis, hogy nagyvállalkozásba kezdett, orvosi végzettséggel rendelkezett. Most is praktizált még a cége mellett, bár Levi nem értette, hogy lehetett ennyi ideje.

– Páciens? Beteg?

Levi megrántotta a vállát.

– A felesége összeszedett valami nyavalyát. Most várandós a második porontyukkal.

– Ó, tehát akkor ezért lesz látogatás!

– Hiába mondtam Kennynek, hogy ráér a kölyök megszületése után felkeresni… Végtére is, most kapóra jött. Szép környéken laknak, simán lehet sátorozni meg kirándulgatni.

– Jó lesz ez az ötlet – mosolygott Hanji bátorítóan. – Biztos mindenki örülni fog neki. Most pedig engedd meg, hogy egy kicsit rendbe szedjelek, mert a tuti ajándékon kívül jó benyomást is kell keltened! Ha nem is Erent kell egyelőre levenned a lábáról – kacsintott játékosan, miközben odébb tolta Levit, hogy feltúrja a szekrényét a „szexisebb” ruhák után –, nem árt, ha minél előbb belopod magad Mr. és Mrs. Jaeger szívébe!

Sonny egyetértése jeléül a szőnyegre piszkított, mire Levi arca láthatóan elsötétült.

– Na, pont az ilyenek miatt kell sürgősen megszabadulnom tőled.

– A-a! – vigyorgott rá Hanji, mielőtt a kezébe nyomott egy mélykék inget. A négy hónap alatt eljutottak már odáig, hogy nem jött zavarba, ha Sonny vagy Bean rossz fát tett a tűzre. Pontosan tudta, hogy Levi nem fogja kidobni. Persze ez nem jelentette azt, hogy nem is vágott vissza:
– Pont ezért kell megtartanod és bőszen hálálkodnod, hogy megismerhettél, Lee-Lee! Még mindig nem érted?

– Kapiskálom, pápaszem.

Később persze – ahogyan az rendszerint megesett – nem bánta meg a segítséget. Ahogy a szívébe zárta Carla Jaegert, úgy az asszony is őt. Ezt már akkor tudta, mikor a nő ajtót nyitott; felragyogott az arca, és Levi a következő percben egy finom, meleg ölelésben találta magát. Carla utána szabadkozott, amiért közvetlenül viselkedett, majd miután Levi megnyugtatta, hogy a legkevésbé sem sértette meg vele, jóformán berángatta maga után a házba.

A Jaeger család nem messze lakott a Café Mariától; ahhoz képest, hogy Grisha milyen jól keresett, szerény körülmények között éltek. Egy dagadt macskát is tartottak, Carla elárulta, hogy Erennek vették, de a fiú egy fikarcnyit sem foglalkozott vele.

– Hiába próbálom megnevelni, egyszerűen nem sikerül – ingatta a fejét az asszony; elnyomta a mosolyt a szája sarkában. Az ajtó becsukódott mögöttük, Levi pedig az előszobában találta magát.

A falakat beborították a családi fotók: baba-Eren egy hintában a ház kellős közepén, az első foghíjas képek, egy picivel idősebb Eren az anyja kezét fogva, a két testvér népviseletben – Eren széles vigyorral az arcán, Zeke unottan, ráadásul még a keze is belemozdult; éppen a gombokat igazgatta a mellényén, mikor lekapták –; meg még sok más. A képsorozat folytatódott, ahogy Levi megindult Carla nyomában. (Grisha és Carla esküvői fotóját például a nappaliban aggatták a falra, hogy ne legyen annyira szem elől.)

Alig jutottak előrébb, mikor egy tornádó kis híján ledöntötte Levit a lábáról. Izgatott kiabálás hallatszott, Levi beleszédült a lelkes monológba.

– Levi hadnagy, Levi hadnagy! Hát eljöttél! – Eren csillogó szemmel csimpaszkodott belé. Mire Levi észbe kapott, vékony kis karját a nyaka köré fonta. – Jaj, de jó! Ne aggódj, egy cseppet sem késtél el, bár valóban az utolsók között érkeztél… Már azt hittem, nem fogsz eljönni! Itt van a haverom, Armin is! Gyere! Feltétlenül meg kell ismerned, nagyon okos! Ó, és képzeld, eljött Keith bácsi is! Meg képzeld, Armin mamája és papája megígérte, hogy összerak egy hőlégballont! Bár igaz, anyu azt mondta, nem csinálhatják meg… Mindegy, elvileg ez lesz az ajándékom! Hé, miért nem mondasz semmit? Ja, amúgy Zeke is itt van, elhozta a nőjét! – Eren arcán fintor suhant át. – Kedves lány, de hát na, mégiscsak Zeke „nője”! – forgatta a szemét. – Annyira ciki!

– Eren, hagyd szegényt levegőhöz jutni – szólt rá Carla. – És ne beszélj így a bátyád barátnőjéről. Tudod, hogy lélektársak.

– Egy napot igazán kibírhatnának egymás nélkül – durcáskodott a fiú. – Pláne, hogy Frieda elhozta az összes kistestvérkéjét, mert nincs kire bíznia őket! Ez az én szülinapom! Miért nem csak azok lehetnek itt, akiket én akarok?

– Kérlek, nézd el neki. – Carla Levi felé fordult. – Éppen a dackorszakát éli.

– Lesz ez még rosszabb is – jegyezte meg mindentudóan Zeke édesanyja, Dina, aki a nagy felfordulásra megjelent a nappaliban. Egy borospoharat tartott a kezében, annak tartalma jócskán megfogyatkozott. Csinos arcú, szőke nő volt, Levi meg tudta érteni Grishát, amiért beleszeretett, és egy kicsit azt is, amiért utána Carlát vette feleségül. Hogy a két feleség hogy viszonyult egymáshoz, arra viszont nem tudott rájönni; mindketten mosolyogtak, ahogy egymás szemébe néztek, és látszólag udvariasan elbeszélgettek, miután Eren elkezdte rángatni Levit valamerre az udvar felé.

– Mindannyian ott vagyunk! – magyarázta. – Gyere!

Mindannyian? – Levi felnyögött. A „mindannyian” rengeteg embert jelentett, Eren csak egy töredékét sorolta fel.

Legjobb barátjáról hamar kiderült, hogy Armin Arlertnek hívták – egy szöszke, kék szemű kiskölyök volt, szégyenlősen bújt az anyja szoknyája mögé. Levi kedvelte, mert a többi kölyökhöz képest csendesen meghúzta magát, és amikor Eren torpedó üzemmódra kapcsolt, akkor is hang nélkül, egy könyvet cipelve a hóna alatt követte. Ő lehetett az az Armin, akiről Zeke a telefonban mesélt. Az olvasni szerető Armin mintha csak Erwin idősebbik kölyke lett volna, csupán bozontos szemöldök hiányzott.

Míg Arminnal kapcsolatban nem kellett félnie, addig a szülőket igyekezett messziről elkerülni. Mr. Arlert alacsony, pocakos férfi volt, felesége magasabb, vékonyabb és ugyanolyan kócos, szőke hajú, mint a fiuk. Elegáns ruhájukra köpenyt vettek a tavaszi melegben, és valamit nagyon szerelgettek a nyitva hagyott garázs hátuljában, ami egy idő után az időközben előkerülő Carlának is szemet szúrhatott, mert röpke negyedóra elteltével az udvar az asszony felháborodott kiabálásával telt meg. Grisha alig tudta elcsitítani a kirobbanni készülő botrányt.

Faye Jaeger ezúttal nem passzolta le elhunyt férje gyermekeit: a három csemete egytől-egyig Erennel egykorú fiú volt, mégsem játszottak együtt. Faye ezt később azzal magyarázta, hogy Erennel általában nem játszani, hanem verekedni szoktak.

– Az apjukra ütöttek! – panaszolta szomorúan. – Hatalmas hiba volt az a kapcsolat!

Levi óvatosságból pont ezért mindig a kölykökön tartotta az egyik szemét. Elég aggasztónak bizonyult már maga a látványuk is, ugyanis kiharcolták, hogy hozzák magukkal a kutyáikat (akiket az apjuktól kaptak ajándékba annak idején); a három harci kutya a három kölyöknek a láncát tépve vicsorgott a vendégekre.

– Nem tudják eltépni! – nyugtatta meg Faye, mikor észrevette, hogy döbbenten bámulja a vicsorgó állatokat. – Tuti biztos a lánc, nem lesz több baleset.

– Volt már baleset?

– Ó, hát… egyszer – vallotta be a nő, megmutatva a bal karját. – Nem mindegy, hogy adsz nekik enni, meg hát… szerintem nem kedvelnek.

– Szerintem el kellene altatni azokat a dögöket! – szipákolta Eren nagymamája. – Nézd meg, egy nap széttépnek! Téged is, meg a gyerekeidet is, drágám!

– Elég vadak – ismerte el Faye. – A férjem képezte ki őket.

– Nem gyerekeknek való.

– Igen, mama, tényleg nem gyerekeknek való, de…

Levi otthagyta az összeveszni készülő anya-lánya párost. Zeke-et a barátnőjével enyelegve találta meg; egyikük sem takarta a csuklóját, és hogy Levit teljesen elborzasszák a viselkedésükkel, áhítatosan bámulták egymást, valahányszor csókolózás után elhúzódtak. A legrosszabb az volt, hogy amikor nem nyalták-falták egymás száját, akkor ezt csinálták, és nem egyszer, hanem jóformán állandóan.

– Gusztustalan szerelmesek – motyogta maga elé Levi, majd megnézte magának a többi Reiss-kölyköt. Frieda a kisebbeket hozta magával: a legkisebb törvényes lány, Florian rettegett Grishától, és minduntalan a nővéréhez futott vissza, hogy segítsen (Zeke és Frieda ilyenkor tartottak szünetet a csókcsatákban), a törvénytelen gyermek, Historia pedig egy darabig szégyenlősen álldogált, a bátorságát gyűjthette. Mire Levi feleszmélt, a szőke kislány már együtt kergetőzött Erennel és Arminnal, s elfelejtette, hogy egészen addig a sírás szélén állt.

– Ebéd! – jelentette be aztán Carla, és Dinával egyetemben elkezdte a megterített asztalok felé terelni az összegyűlt népet. Az ételeket együtt készítették, sokkal jobban főztek, mint Levi valaha is. A torta is finom volt, tömény csokoládé ugyan, amit Levi szerint túlzásba vittek egy picit, Eren viszont úgy falta be, mintha az élete múlott volna rajta. Repetázott is, és az egész arcát összekente a csokis krémmel.

– Ha csokiról van szó, úgy eszik, mint egy kismalac – mondta Zeke Friedának egy fintor kíséretében. – Egyszerűen nem lehet leállítani.

A lány kuncogott.

Az ajándékosztás pillanata is elérkezett, Levi fojtott hangon magyarázta el az ötletét Grishának és Carlának. Most rajta volt a sor, hogy elborzassza Zeke-et, és örömmel konstatálta, hogy elérte a célját: a fiú szeme elkerekedett, a fejét pedig rémülten kapta az apja irányába.

– Pompás ötlet! – ragyogott fel Carla szeme. – Menjünk! Olyan rég sátorozott együtt az egész család!

– Amikor azt mondod, hogy egész család… – kezdte Zeke nagyot nyelve. A rémület az arcára volt írva.

– Zeke-nek is jönnie kell! – kiáltott közbe Eren izgatottan. – Mindig kitalál valamit, hogy kihúzza magát a családi programok alól!

– Frieda is – kontrázott rá Historia kipirultan.

– Biztos azért, mert egymás szájában vannak!

– Eren! – Carla döbbenten hápogott. – Hogy beszélsz?

– De ha ez az igazság…

– Tehát akkor… – Grisha megköszörülte a torkát. – Sátorozzunk? Mindenki benne van?

– Juhé! – Eren a levegőbe bokszolt. – Sátorozunk! – Levira villantotta a mosolyát, és ahogy az asztalra könyökölt, mintha kacskaringós, fekete betűk halovány árnyékát lehetett észrevenni az addig makulátlan bőrön.

Levi elmosolyodott.

A nevem – gondolta. Hihetetlen, mekkora ereje van.




Készült: 2018. 03. 17. – 08. 20.
Megjegyzés:
1.) Grisha és Dina lélektársak, Shadis és Carla szintúgy, ők ezért is házasodtak volna össze. Nem mindegyik lélektárs-páros marad együtt a kapcsolatuk ellenére, hiába tökéletesek egymásnak. Lehet, hogy ez a tökéletesség nem mindig jó. (Illetve a sztori szempontjából muszáj volt, hogy ne maradjanak együtt.) Dina a történet szempontjából sosem házasodott meg még egyszer, és amúgy még mindig szerelmes Grishába. Carlával nyilván nem szívlelik egymást, csupán teszik a szépet, ha nincsenek kettesben.
2.) Faye házassága… A szemfüles olvasók szerintem kitalálhatták, ki lehetett a férje. Magam sem értem, miért pont Grosst választottam, de gyorsan el is tettem láb alól, így talán nincs akkora bűntudatom érte. :D [Grossnak meg amúgy három fia volt, és azok a vad kutyák a fiai kutyái voltak a mangában. Faye sérülése a bal karján (a mangában, ha megfigyelitek, az egyik kutya a bal karjánál kapott a ruhájába).]
3.) Eren és Mikasa még (!) nem ismerik egymást, de Eren ismeri Jeanékat.
4.) Tudtátok, hogy valamiért népszerű a Zeke/Frieda páros? Szóval Zeke-nek ezért választottam Friedát a lélektársául, akivel per pillanat gusztustalanul szerelmesek. ^^
5.) Szeretném megírni a közös kempingezést, mert van némi elképzelésem, Zeke-et egy tízes skálán mennyire viselné meg a nagy családi kirándulás. :D Illetve, ha még nem tettétek meg, nézzétek meg a Lost Girls OVA 3. részét, részben amiatt is vittem bele most a Mikasás szálat. :)

4 megjegyzés:

  1. Imádom😍
    Nagyon várom már a kemping részét is😍😍😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek nagyon örülök! ^^ A 4. felvonás már elkészült, július elején várható, ha jó lesz a netem, amíg el vagyok utazva.

      Törlés