2018. augusztus 19., vasárnap

Levi x Zeke – Szakállal és anélkül [novella; manga spoiler (108!)]


Szakállal és anélkül

Párosítás: Levi/Zeke (kövezzetek meg, tudom, szörnyű vagyok, bűnös, amiért róluk írok, de… – állítólag egyre népszerűbb páros, úgyhogy muszáj volt, és mert a jelenetek alapján valahogy… megihletődtem? Elsüllyedek, mindent bánok és semmit sem. :D)
Tartalom: Zeke meg akar borotválkozni, és Levi, aki újabban a börtönőre, asszisztál hozzá.
Megjegyzés: 90+ MANGA SPOILERT tartalmaz, mind a 108 fejezet tudatában valamint ismeretében íródott.



A tükör, amit Levi nyújt át egy fintor kíséretében, nem elég nagy ahhoz, hogy jól láthassa az arcát, de több a semminél, így Zeke nem panaszkodik. A sátort egész éjjel cibálta a szél, láncok nélkül is kényelmetlen volt aludni. Zeke reggel nyüzsgésre ébredt, a felderítők izgatottan csacsogtak valami ostobaságon. Neki bezzeg egy árva szót sem mondtak, csak a szájukat húzták, amikor ráesett a pillantásuk. Levi, aki vele szemben helyezkedett el egy fadobozon, unottan bámulta. Zeke előhozakodott a kérésével, és miután a kezében tartja a tükröt, elgondolkodva nézegeti benne magát.

– Ha tudtam volna, hogy arra kell, hogy a hiúságot legyezgesd vele, nem adtam volna oda – jegyzi meg Levi morgó hangon, mire Zeke elnyom egy mosolyt. Levi hadnagynak, az ő drága ősi ellenségének mindig is remek humora volt.

Zeke a múltjuk ellenére azon kapja magát, hogy kedveli a férfit. Örül, amiért Erent az ő oltalma alá helyezte annak idején az a Zackly nevű ürge, mert biztos benne, hogy mellette nem érheti bántódás az édes kisöccsét. Nem mintha a kisöccse annyira rászorulna bárki segítségére is… Bár talán most… Ha jól értette, Erennek nem áll túl jól a szénája a Liberióban elkövetett mészárlásnak köszönhetően.

De Paradis nem érti. Nem is értheti, mit miért tesz Eren, mert nem tudják azt, amit ők ketten, a két testvér. Nem tudják, mit jelent egyszerre birtokolni az Alapító és a Támadó Óriást. Nem tudják, a Támadó Óriás miért vágyakozott a szabadság után mindig is… Hogy mit is jelentenek ezek a bűvös szavak, amiket annak idején Kruger suttogott el az apjuknak az óceán túloldalán. Semmit sem tudnak, csak ítélkeznek.

Zeke nagyot sóhajt, nem reagál Levi csipkelődésére – mert ez csipkelődés, most már különbséget tud tenni az igazi bosszúság meg a csipkelődés között. Válasz helyett furcsán mosolyog, forgatja a kezében a tükröt. Mit is tegyen? Mit is tegyen? Mire is kell neki a tükör? Tényleg meg akarja tenni?

Eltűnődik.

Lassan tíz éve – gondolja. Biztos ezt akarom?

Levira sandít, aki összevont szemöldökkel figyeli, a szép metszésű, sima arcára, és elfogja a kíváncsiság, vajon mit szólna, ha meglátja… Aztán gyorsan megrázza a fejét. Mit is érdekli őt Levi Ackerman véleménye? Erent akarja látni, vele kell foglalkoznia. Találkozni akar vele, szemtől szemben állni, megérinteni, megölelni, a bocsánatáért esedezni mindazon szörnyűségért, amit ellene tett. Utána meghallgatja Eren válaszát, meg az abba sűrített bocsánatkérést. Ő megölte Eren barátait, bajtársait, Eren pedig az anyjára uszította az eszüket vesztett óriásokat. Kvittek, nem?

Mikor odanéz, ismét rajtakapja Levit.

– Mi van? – Most ő morog. Ritka pillanat. – Végig bámulni fogsz?

– Mint már korábban említettem… – Levi ajkára sötét mosoly kúszik. – Nagyon sokáig fogjuk egymást boldogítani.

– És ez a szuper ajándékcsomag azt is tartalmazza, hogy mindvégig bámulni fogsz? – kérdezi türelmetlenül. Fogytán az ideje, a tükör pedig egyre nehezebb a kezében. Meghozta a döntését, nem szabad visszatáncolnia.

Mindig bámulni foglak – hangsúlyozza Levi. Aha, tehát mindig. Remek.

Zeke felmorran.

– Nem is tudtam, hogy ekkora érdeklődést mutatsz aziránt, hogy hogyan szarok. Ha mondtad volna korábban, nem rejtőzöm el annyira a bokrok mögé! – int a fejével a rengeteg sűrűbb része felé. A szavait követően néma csend üli meg a tábort, egy pisszenés sem hallatszik. A felderítők befogják a pofájukat, Zeke és Levi kettősét vizslatják árgus szemekkel. Majd’ összeszarják magukat Zeke szerint. Vicces.

Levi nyakán kidagad egy ér. Veszélyes, súgja a kishang Zeke fülébe, most felbőszítetted, de a legkevésbé sem érdekli. Nem fél Levitól, pedig lehet, hogy jobban járna. Lehet, jobb lenne, ha egy kicsit okosabban lépne. Veszélyes, légy résen! Ő egy Ackerman! Az agya tudja, a teste kevésbé.

Mikor Levi megszólal a hosszas hallgatást követően, a hangja meglepően simulékony, mintha Zeke-nek nem sikerült feldühítenie pusztán a létezésével.

– Te nagyon utálhatsz élni, Zeke Jaeger.

Az éles csend abbamarad, az első pusmogásokat egyre nagyobb hangzavar követi. Zeke Levi arcába mosolyog, a férfi viszont csak nézi őt fénylő, már-már szürkének tűnő szemével… és Zeke…

Zeke hirtelen meglátja a szürkeség mögött felsejlő kékséget. Levinak nem is szürke a szeme, csak annak tűnik. Kék. Sötétkék. Kékebb az égboltnál, kékebb az óceán vizénél. Zeke nem is tudja, mihez hasonlítsa.

Megrántja a vállát, és a lehető legegyszerűbben fogalmaz, mert úgy érzi, nem tud összetákolni egy épkézláb mondatot.

– Szerencsére már nem kell sokáig.

Őszintén mondja, lenyeli a gombócként felgyülemlett keserűséget. Az utóíz a szájából bezzeg nem tűnik el nyomtalan, felkavarja a gyomrát, hányingert kelt benne, hogy aztán megvívjanak egymással: melyikük az erősebb? Vajon sikerül úgy rejtőznie a közömbösség álcája mögé, hogy Levi nem veszi észre a nyugtalanságát? Vajon mennyire is érdekli a hadnagyot? Vajon mennyire mélyre hatóan figyeli a szeme sarkából?

Levi nem felel. Nézi őt, nézi, ez tagadhatatlan, de nem felel.

Zeke sóhajt egyet – egyszerűbb a könnyebb utat választani, nem? –, aztán kést kér. Levi felhorkan, a fejét rázza tiltakozóan, és úgy néz rá, mint egy komplett idiótára. Zeke talán az is, de akarja azt a kést, nemcsak a saját egója fényezése érdekében kuncsorgott azért az ostoba tükörért.

– Mire kell? – vakkantja a kérdést a férfi; gyanakodva méregeti. – Mire készülsz, Zeke? Ha azt hiszed, hogy még ebben a helyzetben is nálad van az előny…

Zeke megérinti a saját arcát, a szőke szőrszálak csiklandozzák a tenyerét.

– Szerinted mire kell? – kérdez vissza. – Természetesen azért, hogy megborotválkozzak. Melegem van – mondja úgy, mintha nem egyértelmű. Mintha Levi gyengeelméjű lenne. Direkt húzza a férfit, élvezi az apró, alig észrevehető rezzenéseket, amik végbemennek az arcán. – Melegít a szakállam – folytatta –, szeretnék tőle megszabadulni. Neked jó dolgod van, te akármikor megborotválkozhatsz, de én… Sajnos jó ideje nem volt rá alkalmam.

Levi fintorgott.

– Borotválkoztál valaha is? – Előrehajol, a fintor mögül láttatni engedi a kíváncsiságot. Kíváncsi, őszintén kíváncsi, és így Zeke is kíváncsi lesz. Mikor ismét gúnyt hall, csalódottságot érez. Pedig volt egy pillanat, egy nagyon rövid pillanat, amikor azt hitte… De hát nem is Levi Ackerman lenne, ha nem okozna meglepetést; most is azt teszi: – Olyan alaknak tűnsz, aki összepisálja magát az örömtől, amiért végre egy kis szőr nő a mellkasán. Gyanítom, ilyen lehettél kölyökkorodban is. Majd’ bepisáltál örömödben, hogy végre férfi lettél, ezért nem nyúltál többé a borotvához.

– Jó ideje nem borotválkoztam, ez tény, de… – Zeke elbizonytalanodik. Muszáj Levinak mindent tudnia róla? Muszáj a tenyerénél is jobban ismerni őt? Nem cimborák, egymás nemezisei!

– De? – Levi erősködik, nem hagyja annyiban, Gyanakodik, bűnösnek gondolja, keresi az alkalmat, mikor darálhatja le, ahogyan megígérte.

– Nem fontos – motyogja. – Lehet, hogy igazad van. Azért megkaphatom azt a kést? Tényleg meg szeretnék szabadulni ettől a szakálltól.

– Aha, hát hogyne. – Levi hangja gúnyos, a tekintete rezzenéstelen. – Hogy aztán átváltozz nekem óriássá?

– Te magad mondtad, hogy nincsenek itt kövek, amikkel jólesően dobálózhatok.

– Ez is igaz – bólintott; a gúnyt már-már elismerésbe csapott át. – Tényleg nincsenek. – Körbekémlel, a felderítők el vannak foglalva a maguk dolgával. Egyik sem meri megkérdőjelezni a nagy Levi Ackerman döntéseit, aki évek elteltével is az emberiség legerősebb katonája rangot birtokolja. – Hát jó – egyezik bele. – Borotválkozz meg, de rajtad tartom a szemem!

Zeke arca felragyog. A kezét nyújtja a késért, mert tudja, hogy Levi mindig tart egyet óvatosságból az övébe rejtve, és amikor a férfi lassan eleget tesz a kérésnek, összeráncolja a homlokát. Hirtelen támad az ötlete, félvállról jegyzi meg, maga sem tudva, miért. Reménykedik, hogy igent kap válaszul? Vagy inkább biztos az elutasításban, és csak udvariassággal közli Levijal?

– Ha ennyire félsz, csinálhatod akár te is – ajánlja fel könnyedén; még a vállát is megvonja. Hát ennyire nem érdekel, nézd csak meg! Ezt akarja üzenni vele. Csakis ezt, nem az ellenkezőjét.

Levi felhúzza a szemöldökét.

– Segítsek megborotválkozni? – A ránc a szemöldöke között elmélyül, ahogy meglátja Zeke lángba boruló arcát. Hiába fordítja félre a fejét, a zavartság egyértelmű, vörös jelet vésett a bőrére. Az idióta is tudja, miért történt. – Végül is… – És hirtelen Levi is zavartnak tűnik. Ez annyira nem jellemző rá, hogy Zeke nem kicsit döbben meg, mikor eljut a tudatáig, hogy mit is lát. Mire feleszmél, a férfi már közelebb húzta a fadobozt, ráadásul annyira közel, hogy összeér a lábuk. Tisztán hallja a szabálytalan légvételt, a bőrét simogatja a forró lehelet. – Miért ne? – suttogja Levi, és nem törődve a körülöttük felcsapó sutyorgással, nekilát, hogy teljesítse Zeke kérését. – Szerencsés vagy – dörmögi közben –, hogy vannak olyan beképzelt alakok a Felderítő Egységben, akik erre is gondolnak, még itt, a semmi közepén is, különben tényleg nagy szarban lennél.

Zeke nem válaszol, neki is nehezére esik a légzés. A szíve a torkában, és ahhoz képest, hogy huszonkilenc éves, a teste meg sokkal öregebb a valódi koránál, a kamaszok izgatottságát érzi. Remeg, Levi meg a karjára simítja a kezét, hogy csillapítsa, mert nyilvánvaló, hogy mi okozza, miért okozza, és ha nem vigyáznak, véletlenül megvágja.

– Nyughass! – szól rá finoman. – Egyikünk sem akarja, hogy a véredet ontsam, nem?

– Ó, pedig én azt hittem, hogy…

Levi játékosan bánik a pengével, Zeke-nek elakad a lélegzete. Összeszorítja a szemét, de nem érzi a fájdalmat, így rá kell jönnie, hogy a másik rútul átverte, s most magában jól szórakozik rajta. Mikor meglesi, még inkább megdöbben: Levi meg sem próbálja titkolni a jókedvét, sőt még somolyog is az orra alatt.

Vicces.

Aztán Levi elkészül, Zeke pedig megmossa az arcát a hideg vízzel. Nyitva tartja a szemét, a tükörképében gyönyörködik, Levi meg úgy helyezkedik, hogy ráláthat, mert majd’ megőrül a kíváncsiságtól, csak ezúttal remekül leplezi. Együtt nézik a tükörképét, az éveket fiatalodott férfi sima arcát, Grisha Jaeger fiatalkori énjét, akire alig lehet ráismerni.

Zeke nagyot nyel.

– Ó, a francba… – suttogja megrendülten. Szakállal arra a férfira emlékeztet, aki nőül vett egy szigeti lányt és Eren Jaeger apjává vált, Shiganshina elismerésnek örvendő doktoráéra; szakáll nélkül arra, akit Zeke ismert – az Eldiai Birodalom újjáépítéséért küzdő Grisha Jaegerre, Dina férjére…

Az apjára.

Zeke-ben a saját apja és Eren apja is megtestesült valamilyen formában. Akárhogy is nézi, akármennyire is bánja – vagy tetteti, hogy bánja –, minduntalan emlékezteti magát rá, hogy Grisha Jaeger fia, elég csak egy pillantást vetnie a saját arcára.

– Ó, a francba – ismétli, s mikor Levi felé kapja a fejét, a férfi hitetlen tekintetével találja szembe magát. Levi nem úgy bámulja, mint akiről süt, hogy gyanakszik, hanem úgy, mint aki nem akar hinni a szemének.

– Ó, a francba – mondja ő is suttogó hangon, mire Zeke a homlokát ráncolja.

– Mi a baj? – kérdezi, és elkerekedik a szeme, mikor Levi végighúzza az ujját a szőrtelen arcán. Valami baj lehet a szívével, mert az hol kihagy egy dobbanást, hol akkora bummal hívja fel magára a figyelmet, hogy Zeke tarkóján legördül egy izzadtságcsepp. A teste is elárulja, mert mire észbe kap, belesimul Levi gyengéd érintésébe.

– Mit művelsz? – kíváncsiskodik Levi, mert a rohadéknak muszáj kommentálni, ami történik, és Zeke hallja a hangján, hogy mosolyog. (Látni nem látja, mert réges-rég összeszorította a szemét.)

Te mit művelsz?

– Ismerkedem.

– És tetszik, amit megismersz, hadnagy?

Levi az álla alá nyúl, felfelé billenti az arcát; kényszeríti, hogy állja a tekintetét. Csillog a szeme, nedvesnek tűnik az ajka.

– Fiatal vagy – mormolja. – Nagyon fiatal.

– És ez meglep? Tudhatnád, hogy huszonkilenc vagyok.

– Többnek nézel ki.

– Tanulhatnád még a bókolást, ezzel nem fogsz magadnak egyhamar nőt.

Levi megrántja a vállát.

– Nem is hiányzik.

– A nő? – Zeke felnevet, megenged magának egy icipici gúnyt. – Mikor volt utoljára nővel, Mr. Ackerman? – váltott át játékos stílusra. Nem érti, mi ütött belé, de egy cseppet sem bánja, hogy az események ennyire váratlan fordulatot vettek. Feléled a legendás bátorsága, nem ismer félelmet, hiszen az egész életét eddig abban élte le. – Nos, Mr. Ackerman? Mi a válasz? Mikor volt utoljára nővel? Vagy férfival – teszi hozzá sietve, mikor látja, hogy Levi nem hezitál a válaszadással, ha már egyáltalán szándékában is áll valaha válaszolni. A provokáció nyílt, szégyentelen és figyelmen kívül nem hagyható; Levi megremeg, a homloka ráncba szalad, s így egy gyűrött arcú, mezei állatra emlékeztet. Zeke kiélvezi a szavainak hatását, a látványt még annál is inkább.

– Pofa be, Jaeger – érkezik végül a felelet egy morgás kíséretében. Olyan arcot vág, hogy Zeke-nek ezúttal esze ágában sincs tovább szemtelenkedni; bólint, és ő is jól mulat, a siralmas helyzetének ellenére is. Közeledik az ideje vége, de legalább egyszer kirúghat a hámból és felengedhet.

Levi elindul, int a fejével, hogy kövesse. Zeke úgy tesz.

Mennek, nem szólnak egymáshoz, a tábor felé tartanak. Zeke bármerre fordul, minden irányban ugyanaz a látvány fogadja: kolosszális méretre megnőtt fák rengetege, a végtelennek tűnő erdő, sehol egy jópofa kőszikla, amivel dobálózhat. A Bestia Óriás ketrece, egy olyan börtön, ahonnan nem tud szabadulni, még ha akarna is.

De nem akar.

Kivételesen nem.

Azóta nem, hogy rájött, mennyire szórakoztató az élet, ha az ember Levi Ackermant kapja börtönőrül.

Mikor Levi megtorpan, ő is megáll, és csak vizslatja a férfi izmos hátát, mert a felderítők köpenyén keresztül, a Szabadság Szárnyainak szimbólumán is átsejlenek az izmok. Nevetségesen eltörpül Zeke száznyolcvanhárom centije mellett, de még így is elég tekintélyt parancsoló, különösen a szokatlan csillogással fénylő szeme, annak ritkán látott mély kéksége, a sötétség, mikor megfordul, hogy ránézzen. Zeke egészen kicsivé húzza össze magát tőle.

Levi méregeti.

Nézi és tanulmányozza.

– Jól áll – mondja hirtelen. – A szakáll is, de az is, hogy nincs.

– Jól? – Zeke érzi, hogy megered a nyelve, a bénultság feloldódott. – Úgy gondolod? – kérdi.

– Igen – feleli a férfi őszintén. – Tényleg jól áll. Meglepően jól.

– Akkor jó. – Zeke zavartnak látszik. Végigsimít a simára borotvált arcán, és szégyenlősen lesüti a szemét. Nem vall rá, nagyon nem, mégis… most ez történik. – Nem akartam… Tudod, ha látni fogom Erent… Én…

– Logikus. – Levi megérti. – Az öcséd. Fontos a jó benyomás.

– Igen…

Zeke.

Mire felemeli a fejét, Levi már előtte áll.

– Mi az? – suttogja neki, de a válasz pofonegyszerű. (Te vagy az.)

– Ha akkor nem úgy viselkedtél volna… – Levi mégis megfontolja, átgondolja, hogy mondja. – Most egészen máshogy beszélgetnénk, ugye tudod?

– Akkor? – Tudja, mire gondol a másik. – Ó, hát persze… Shiganshina

Hogy miért is nem tud ez működni? Ez a valami, aminek Zeke nem mer nevet adni? Leginkább azért, mert Zeke négy évvel korábban megölte Levi egyik legjobb barátját (meg megannyi másikat még Erwin parancsnokon kívül, bajtársát, ismerősét). Shiganshina vérben fürdött, azt megelőzően pedig ott volt Utgard kastélya, az odavezető út, Ragako… Annyi áldozat, és mindegyikhez köze volt, a vérük a tenyeréhez tapadt, s azóta sem tudta lemosni. A vér valami olyasmi, amitől soha sem lehet megszabadulni.

(Tehát nemcsak amiatt nem működne, hogy Zeke egy év múlva feldobja a talpát. Az csak megfűszerezi az amúgy is „vicces” kapcsolatukat.)

– Ugyan már, hadnagy. – Zeke lusta, idegtépő mosolyra húzza az ajkát. Gyakorlott benne, így biztos a profi kivitelezésben. – Ha akkor nem úgy viselkedtem volna, most nem beszélgetnénk – jelenti ki magabiztosan. – Valami egészen szórakoztatóbb és felfrissítőbb dolgot művelnénk, ugye tudod?

– Úgy gondolod? – Levi a száját bámulja. – Hogy mindennek a tudatában…

Úgy – szakítja félbe. – Holtbiztos vagyok benne, hadnagy.

Levi bólint. Elhiszi.

– Jól áll így, szakáll nélkül. Fiatalabbnak látszol.

Ugyanazokat ismétli, Zeke viszont nem bánja. Legalább most, legalább néhány pillanatra levetkőzhetik az álarcukat. Legalább nem ugyanazt a játékot játsszák, mint eddig, hanem egy kicsit frissítettek rajta. Az örökös macska-egér játék, a fenyegetőzés, Zeke sakkban tartása, mikor Eren…

Paradis nem érti – gondolja Zeke. Nem érti, mit jelent, hogy az én drága öcsém felfalta Lady Tyburt. Rajtam múlik, hogy Gabi és Falco megláthatják ezt az erdőt? A gondolat megnevetteti, szórakozott mosolyt csal az arcára. Levi hitetlenkedve figyeli.
Figyelj is csak – villantja rá a tökéletes, hófehér fogsoros mosolyát. Figyelj is csak, élvezd ki, hogy főnököt játszhatsz… Hamarosan másmilyen lesz ez a játék… Sokkal kegyetlenebb.

Behunyja a szemét, ahogy Erenre gondol. Annak idején megígérte neki, hogy egyszer visszatér megmenteni őt, és most itt van, itt áll Paradis kietlen, felperzselésre kész földjén, ahogyan ígérte, s készen áll rá, hogy valóra váltsa.

Meg fogja menteni.

Ő az igazi hős ebben a történetben, ő, aki gyermekként feladta az álmait, a békés, boldog gyermekkort, aki oldalra söpört mindent és mindenkit… Az anyját, az apját… Az egész addigi életét. Aki mindvégig remekül játszotta a kormányhoz hű, állhatatos harcost, hogy minél magasabbra emelkedjen, aztán csapot-papot otthagyott, mikor Eren megüzente neki az ottlétét.

A szövetségük jelévé vált a baseball labda valamint a kesztyű, a testvéri kötelékük első jelévé… és most itt vannak, egymásra vannak utalva. A Támadó és a Bestia, mert a támadáshoz egy bestiára van szükség – királyi vérre, hogy minden a Koordinátor kezében aktiválódhasson. Ehhez meg még egy kicsi időre, de Zeke már nem türelmetlen. Nincs értelme türelmetlennek lenni, ha ennyi évet várt rá… ha egészen gyermekkora óta erről a pillanatról álmodozott.

Nem tudja, kinek az emlékeit látja, nem tudja, honnan olyan biztos benne, egyszerűen csak tudja, mit kell tennie, kire kell hallgatnia.

Ha a terve sikeréhez az kell, hogy teljesen átadja magát Erennek, akkor habozás nélkül megteszi. Ha az kell, hogy feladja önön életét, szintúgy. Semmi sem változik, az akaraterő sem.

Zeke önmagában erős, meglepően erős, Erennel az oldalán pedig legyőzhetetlen.

Majd mi befejezzük – bólint. Eren és én… A két testvér. Befejezzük azt, amit annak idején apánk nem tudott. Ez a mi küldetésünk… Egy örökkévalóságig tartó, soha véget nem érő háborúnak a végére teszünk mégiscsak pontot. Csak mi tehetjük… Csak mi, és…

Elhallgat, összerezzen.

Levi valamikor a karjára fonta az ujjait – a bal karjára, ahol a hatalmas heg húzódik, és amire tapintatosan nem kérdez rá, bár látszólag furdalja a kíváncsiság –, most meg a száját bámulja, ám nem éri fel, talán még akkor sem, ha bolondot csinálva magából, lábujjhegyre emelkedne a tábortól nem messze. A száját bámulja, mert csak bámulni tudja, megérinteni soha sem. Annyi minden szab gátat mindannak a furcsaságnak, amit napok óta mindketten éreznek… Annyi minden!

Őrültség, nem megengedett, tilalmas, mégis mikor Zeke lehajol, hogy Levi arcára simítsa izzadó tenyerét, nem eresztik egymás tekintetét. A kezükbe veszik egymás arcát, érintik, tanulmányozzák, vizslatják egymást; mindkettőjük ujjai meztelen, sima bőrön siklanak végig. A vibrálás közöttük szemmel látható, Zeke érzi, ahogy szikrák pattognak az érintésük mentén. A kamaszkor… Az édes, drága kamaszkor… Ahhoz sem lehet hasonlítani. Mosolyog, és így Levi is viszontmosolyog, vagy legalábbis valami mosolyszerűség sejlik fel szép ajkán.

– Ne növeszd vissza a szakállt – tanácsolja. – Anélkül az emberek legalább nem tippelnek majd az apámnak.

– Nem én nézek ki túl öregnek, drága hadnagy – feleli erre Zeke –, hanem inkább te tűnsz túl fiatalnak.

A pillanat megtörik, Levi el akar húzódni. Zeke éhesen és szomjasan kap utána, mohón, testében lüktető vággyal, és amikor a karja a férfi törékenynek látszó csípője köré fonódik… mikor akár egyetlen erőteljesebb érintéssel könnyedén összeroppanthatja az emberiség legerősebbjének vélt katonáját, enyhe diadalt érez a nyelve hegyén. Meg nagyon sok mindent – Levi ízét.

Nem csókolóznak, egyszer sem csókolják meg egymást. Zeke véletlenül sem simítja a kezét Levi feszülő ágyékára, és a férfi sem tesz hasonlóan, mert nem tehetik, nem szabad, mindenki közel van, gyűlölik, mégis szeretik egymást, a világ meg megroppan a hazugságok és az igazságok súlya alatt. Kétségbeesetten vergődnek egymás karjában, és a szenvedélyes, romantikus ölelésnek a vadon kolosszális fáinak árnyékában megvan a maga szomorú oldala is – kristálytisztán érződik a tehetetlenség, a háború, a holttestek oszlásának bűze, a megannyi bűn, amit egymás iránt elkövettek.

Zeke mindezek tudatában ölel, Levi pedig mindezek tudatában viszonozza azt. Csak kapaszkodnak egymásban, két felnőtt, aki túl korán nőtt fel, aki mindenkit elveszített, és csak kapaszkodnak és kapaszkodnak, mert tényleg nem tehetnek mást. Várnak és remélnek, várnak és remélnek.

Tudják, hogy nincs többé visszaút ebből a csatából; a tragédia, amit mindig a születés óta vállaltak, elkezdi számolni a másodperceket a láncreakció felé…

És így mindannyian haladnak előre a saját határozott, egymást nem metsző útjukon.

Készült: 2018. 08. 18.

2 megjegyzés:

  1. Ezzel kellett volna kezdenem a Zeke Levi vonalat. Doujinshi mikor lesz? Vagy kisfilm, vagy drama cd? Fanart. Bármi. Kivagyok éhezve. Azt hiszem az agyam is kezdi elfogadni, hogy Ök nagyon jól dorombolnak együtt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Emlékeim szerint én is ezzel indítottam el a magyar Levi/Zeke történeteket. :D Mondjon bárki bármit, jó páros. Vagy legalábbis túl jók a közös jeleneteik (és akik a kor miatt szoktak problémázni a shipeknél, azok is fellélegezhetnek, mert Levi nem kétszer annyi idős, mint Zeke).
      Doujinshi? Öhm... velük kapcsolatban? Megmondom őszintén, én tényleg vadászatot indítottam, kb mindent megnéztem, ami róluk szól, de még nagyon frissnek tűnik ez a ship ahhoz, hogy találjon az ember jó dolgokat. Általánosságban viszont hamarosan azt a részét is bővítem a blognak, van néhány megkezdett doujinshi-fordításom. De előbb a manga új fejezete kerül terítékre, hamarosan hó eleje (és az új fejezet mellett kemény zh-időszak vár a sulimban). :D

      Törlés