2018. augusztus 27., hétfő

Levi x Mikasa – Újrakezdés – 2. felvonás [manga spoiler 90+]


Újrakezdés

2. felvonás

Megjegyzés: A 105. fejezet elolvasása előtt íródott az 1. felvonás, így tartom magamat az akkor elképzeltekhez. A háború befejeződött, Marley és Paradis békét kötött. Mivel 854-ben Erenről tudjuk, hogy még csak négy éve van hátra (tehát 858-ban kellene majd átadnia az erejét), itt meg még él és virul, csak az ideje véges, a 854-ben tizenkét éves Gabiról meg Falcóról pedig úgy nyilatkoztam, hogy kamaszok, úgy tizenöt-tizenhat évesek lehetnek, tehát valamikor 857-858 körül járunk a történet során. :D Tehát Mikasa okkal depizett az előző felvonásban, Eren hamarosan elhagyja őket.

1.) A Levi/Mikasa szál mellett Historia/Eren, Sasha/Connie, Falco/Gabi párosítás figyel be.

– Historia és Eren összeházasodtak, van egy fiuk, Marco, aki valamikor 854-ben született, és jelenleg várják a második gyermeküket, aki valószínűleg kislány lesz (Carla).

– Ami Sashát és Connie-t illeti, ők is összeházasodtak, hamarosan lebabáznak. Hupsz, mindenki nagy családalapításba kezdett! :D Újabban amúgy nagy Nicolo/Sasha fan is lettem… igen, mindig azt a shipet választom, aminek esélye sincs… De itt Sasha megmarad Connie-nak, Nicolo meg valószínűleg nem lép színre, bármennyire is szeretem, mivel egy kicsit eltértem a mangától (végre, hurrá! ugye mindenki örül?)

– Gabi és Falco tizenöt-tizenhat évesek, és jelenleg randizgatnak.

2.) A 105. fejezet előtt írtam, de maga a történet nem a 104. fejezetet veszi alapjául, hanem inkább a 103. fejezetet. A 102. fejezet olvasása után írtam anno egy szösszenetet, amit egyfajta alternatív folytatásnak is fel lehetne fogni. Egy kicsit azt vettem alapul itt is, tehát:

– Gabi fegyvert ragad, hogy megölje Eren Jaegert, de Eren helyett végül Sashát találja el. Nem halálos sérülés, Sasha életben marad, Floch viszont annyira bedühödik, hogy lelövi a kislányt.

– Colt az utolsó pillanatban érkezik meg, és Jean, akit sokkolt Floch tette, beleegyezik, hogy segít neki megmenteni Gabi életét.

– A bázisra mennek, beadják neki az óriás-szérumot, és Gabi átörökli – a szösszenetben Lady Tybur óriását, itt – Reiner óriását, a Páncélos Óriást.

Még amit tudni kell:

– A 102. fejezetben leterítik a Bestia Óriást, ebben nem térek el a mangától, mert már a szösszenet végén is pedzegettem az elképzeléseimet. Pieck gyanút fogott, Zeke akcióba lendült, a léghajó pedig megérkezett, hogy a felderítők elmeneküljenek.

– Zeke ideje nyilvánvalóan lejárt, hiszen Erené is a végéhez közeledik. A Bestia Óriást Eren örökölte át – és nem Historia, mert Eren nem engedte, hogy a gyermekeik elárvuljanak.

– Lady Tybur erejét Eren sikeresen megszerezte, és kis híján Galliardot is felfalta. Galliard túlélte, Pieck viszont belehalt a sérüléseibe, az ereje meg automatikusan átszállt valakire Ymir népéből. Gabi ezért örökölte meg Reiner óriását, nem pedig Pieckét vagy Lady Tyburét. (Vagy éppenséggel Zeke-ét.)

– Annie kiszabadult a kristályból, az erejét pedig Arminnak adta át; ennek jelentősége lesz a későbbiek folyamán.

Összegezve:

– Eren birtokolja jelenleg a Támadó, az Alapító, a Bestia és a Háború Pörölyének Óriását. 858-ben jár le az ideje.

– Armin birtokolja a Kolosszális és a Nőstény Óriást. (Eddig még semmit sem tudunk arról, hogy a Nőstény Óriást csak nőnemű személy örökölheti át! :D) 863-ban jár le az ideje.

– Gabi birtokolja a Páncélos Óriást. 867-ben jár le az ideje, tehát ekkor huszonöt éves lesz.

– Galliard birtokolja a Marcangoló Óriást. Feltehetőleg 863-ban jár le az ideje.

– Pieck Hordár Óriásának ereje jelenleg egy ismeretlen eldiai kezében van, a kiléte hamarosan kiderül. :)

Na és akkor jöjjön végre az aktuális felvonás… ^^


Hizuru nem várt meglepetést okozott, amikor megérkezésük alkalmával Kiyomi Azumabito naphosszat tartó ünnepséget szervezett a tiszteletükre. A keletiek népe az utcára tódult, és úgy köszöntötték Mikasát, mintha a királynőjük tért volna haza az otthonába; a lelkük mélyén talán így is éreztek. Kiyomi, a követük mosolygott, miközben intett, de a mosolya hideg volt és számító. Mikasa a fogát csikorgatta.

Csak egy ürügy vagyok – emlékeztette magát. Mindig is egy ürügy voltam. A rég elveszett leszármazott… Egy esély, hogy felvirágoztassák a birodalmukat. Ahogyan Historiát fel akarták áldozni, úgy engem is. Ha nem lennék Ackerman, már réges-rég iderángattak volna és többé nem eresztettek volna.

Szerencsére ezt nem tehették. Ha csak meg is kísérelték volna, a Felderítő Egység nem engedte volna, ráadásul magát Mikasát sem ejtették a feje lágyára. Az évek folytán sem vált ostobábbá, pontosan tudta, mi jár Kiyomi Azumabito vagy éppenséggel a Hizurúban élő többi lakó fejében. Kivételesen örült, amiért nem kellett egyedül jönnie; mégiscsak biztosabb sikerként lehetett elkönyvelni, ha egyszerre többen vették fel a harcot a keletiekkel, és arról sem feledkezett meg, hogy mit jelentett az a ragadványnév, hogy „az emberiség legerősebb katonája”. Levijal az oldalán semmitől sem kellett tartania.

Az elővigyázatosságától függetlenül természetesen Kiyomi arcába mosolygott (hiszen az asszony is ugyanezt cselekedte), és azonnal rábólintott az ajánlatára, ami az ünnepségről szólt. Bár semmi kedve nem volt a mulatozáshoz, igennel felelt, mert tudta, hogy követként mit várnak el tőle. Nem kockáztathatta meg, hogy egyből magára hívja az itteniek haragját. Látszólag belement a játékba, Kiyomi pedig örült ennek (még ha sejtette is, hogy miért váltott hirtelen taktikát és lett figyelmesebb a kelleténél).

– A visszatérésed örömére – magyarázta az asszony. – Örülünk, hogy újra köztünk tudhatunk.

– Én is örülök, hogy itt lehetek – mondta halkan. – Kicsit megvisel – ismerte el, mikor Kiyomi szeme összeszűkült. – Minden irányából édesanyám arca bámul vissza rám… De… Örülök, hogy itt lehetek, hiszen… innen származom, nem igaz?

Jól válaszolt, Kiyomi homloka kisimult.

– Pontosan – cirógatta meg az arcát hosszú, csontos ujjaival. Még ha kortalannak is látszott, az érintésével nem tudta teljesen letagadni, mennyire elszállt fölötte az idő. Míg Mikasa kivirágzott az oldalán, ő úgy hervadt el; évről évre soványabbnak nézett ki, törékenyebbnek és szomorúbbnak. Éjjelente rémálmokkal küzdött, ezt maga ismerte be, mikor Mikasa rákérdezett, s valamennyi álmának szereplője gyermekkori barátja, Kruger volt. Készülődött, hogy találkozzanak. Hogy újra lássák egymást az óceánnál, de előtte még mindent el kellett rendeznie, hogy ne legyen befejezetlen ügye. Mikasát is valószínűleg ilyen befejezetlen ügynek tekintette, ez lehetett az oka, amiért Hizurúba rendelte. A fiatal nő szíve elszorult a gondolatra. – Lesz tánc is! – csicseregte Kiyomi vidáman. – Természetesen nem is kérdés, hogy mindenkivel táncolnod kell a családból! Remélem, nem bánod, kedvesem.

– Dehogyis.

Mikasa meg mert volna esküdni, hogy a háta mögül nevetés hallatszott. Mikor hátrapillantott a válla fölött, csak Levit látta maga mögött, aki éppen egy köhögésnek álcázott horkantás elfojtásával küszködött.

Képzelődtem – gondolta Mikasa. Ő nem képes nevetni.

– Ms. Ackerman – udvariaskodott Colt. – Remélem, nem jelent gondot, de még a mulatság előtt…

– De gáz – fintorgott Gabi. – Nevetséges ez a cifra beszéd, Colt. Mikasa – fordult a nő felé –, kérlek, nézd el ennek az idiótának a stílusát. Azt hiszi, tiszteletet ad azzal, hogy úgy kezel benneteket, mintha megöregedett, aszott bácsik és nénik lennétek. Még Falco sem viselkedik ennyire nevetségesen – ingatta a fejét. – Vésd ezt jól az eszedbe, Colt!

– Csak azért, mert ő lett a Páncélos Óriás… – Colt dühödten motyogott. – Egyszerűen nem hiszem el! Miért nem örökölhettem meg én Zeke Bestiáját?

– Mert Zeke átpártolt az ellenséghez – pislogott rá Gabi. – Hát nem egyértelmű?

Mikasa az ajkába harapott. Zeke és Eren mindig is ugyanazon az oldalon álltak, csak a szigetiek félreismerték az idősebbik Jaegert. Eren egyik napról a másikra vállalkozott a saját, öngyilkos küldetésére: átszelte az óceánt, ahogy egykor az apja tette, és eljutott Marley szívébe. Egyik napról a másikra szövetkezett a féltestvérével, és egyik napról a másikra lökte el magát a barátaitól.

Sokkal rosszabbul is végződhetett volna a kis kalandjuk! Nem sokon múlt, hogy Sasha nem vérzett el a léghajó padlóján, miután Gabi odalent lelőtte, és az sem sokon múlt, hogy az az idióta Floch nem lőtte szitává Gabit, hogy azonnal meghaljon. Colt lóhalálában érkezett a szérummal, Reiner pedig, aki nehezen szedte össze magát a pincében történtek után, pillanatok alatt meghozta a maga döntését. A szérumot Gabi testébe fecskendezték, a kislányt pedig… a kislányt tizenhárom évnyi életre átkozták.

– Sosem lesz tőletek nyugtunk? – mordult rá hirtelen a két kölyökre Levi. – Még a fejem is megfájdult miattatok, kis szarosok!

Gabi elvicsorodott.

– Tündéri a rokonod – mondta Mikasának, mire a nő összerezzent.

Távoli rokon – felelte. – Nem ismerjük annyira egymást. – És ezzel még csak nem is mondott hazugságot. Tényleg nem ismerték egymást Levijal. Közelebb kerültek egymáshoz, ez igaz, jobban tisztelte, mint egykor, egymás oldalán küzdöttek, de sosem beszéltek arról, hogy ugyanahhoz a családhoz tartoznak. Sosem említették egymás múltját, azt az egy alkalmat kivéve, amikor a legendás Ackerman-erőt vitatták, és ez valahogy így volt rendjén. Minek? Nem gondoltak egymásra úgy, mint rokonokra. A vér köteléke semmit sem jelentett, pláne, hogy megfejteni sem lehetett, pontosan melyik szegről-végről rokonok.

– Hm. – Gabi szemében pajkos fény csillant, ahogy váratlanul odahajolt Mikasához. A hadnagy, aki egyből elhúzódott tőlük, miután leteremtette a két kamaszt, abból a távolságból nem hallhatta a hangját, még Colt és Falco összezördülését. (A két testvér azon kapott össze, hogy Gabinak igaza volt-e vagy sem. Falco hűségesen barátnője oldalát fogta, Colt meg felháborodott rajta, hiszen így a saját testvérét árulta el.)
Gabi vidáman suttogott: – Ha ennyire távoliak vagytok, akkor bármi szabad, nem?

– Bármi? – Mikasa felhúzta a szemöldökét. – Gabi! Mire gondolsz?

– Semmire – kuncogott a lány. – Á, én semmire!

– Valamire nagyon célozgattál. – Mikasa nem kapta fel a vizet, a hangja viszont hűvösebben csengett. – Levi meg én…

Ú! – vinnyogta Gabi. – Levi – ízlelgette a férfi nevét. – Tehát már nem törpének hívod?

– Gabi!

– Na! – Gabi elvigyorodott. Finoman nekiütötte a vállát Mikasáénak, mire a nő szeme megrebbent. Csupán ennyivel mutatta ki a meglepettségét, máskülönben semmit sem lehetett leolvasni az arcáról. Ebben már nagyon jó volt. – Ne mondd, hogy egyszer sem fordult meg a fejedben, hogy te is…

– Gabi, mi lenne, ha inkább a mulatságra koncentrálnánk? – Mikasa magán érezte Kiyomi tekintetét. – Ha jól emlékszem, Colt szeretett volna valamit kérdezni.

– Oh, miattam igazán nem kell témát váltanotok! – Kiyomi mosolygott. – Tulajdonképpen a téma aktuális, nem gondolod? A mulatság után… szerettem volna veled erről is beszélni. – Az ujjai megérintették Mikasa hideg bőrét; az arcára simultak, borzongtatták. – Annyiszor mondtam már, mennyire fontos és erőteljes klánból származunk. Mint tudod, nekem nincs gyermekem… Jelenleg én vagyok az Azumabito család feje. Ha úgy vesszük, a távoli nagynénéd vagyok.

– Remélem, Levinál is távolabb – mormogta erre Mikasa. Kiyomi meghökkent.

– Hogyan?

– Nem fontos. – Mikasa elfordította a fejét. – Nem gondolnám, hogy érdekfeszítő beszélgetést tudnák folytatni, ha ezt választanánk tárgyul. Jelenleg…

– Nincs senkije! – húzta el a száját Gabi. – Most képzelje el! – mondta Kiyominak. – Még nekem is itt van ez a szerencsétlen! – bökött a fejével Falco felé. – Colt is találkozgat egy marleyi lánnyal. Hihetetlen, hogy most már ez is megengedett, nem? Colt kész szerencsés, különben senkije se lenne, nem?

Mikasa nagyot sóhajtott.

– Gabi, elég.

– Nem-nem! – emelte fel a kezét Kiyomi. – Valóban nem elég. – Ahogy megmoccant, szokatlan fény csillant a szemében. – Nem így akartam veled erről beszélni, kedvesem. – Az ujjával végigcirógatta Mikasa arcbőrét. – Nem így akartam egyáltalán előhozakodni vele, de…

A helyzetet Levi mentette meg. Egyik percről a másikra termett Mikasa oldalán, mire Kiyomi hangja elhalt, Gabi meg elfojtotta a kuncogását. Olyan arcot vágott, mint aki citromba harapott.

– Mennyire gondolják komolyan ezt a mulatságot? – érdeklődött viszonylag higgadt hangon. A tekintetével szinte felnyársalta azokat a keletieket, akik a műsorra felöltötték díszes ruhájukat – népük viseletét –, és izgatottan készülődtek a „táncra”. Felébresztették Mikasa kíváncsiságát, de a nő ezt a világért sem vallotta volna be.

– A lehető legkomolyabban! – vágta rá Kiyomi. – A mi drága Mikasánkért.

– Elég, ha csupán néhány percet időzünk? Tudja, van az a dolog, amit úgy hívnak, hogy kitörni készülő háború…

– Mr. Ackerman. – Kiyomi felemelte a kezét, hogy félbeszakítsa; hangjából felháborodottság csendült ki. – Úgy érzem, gúnyt űz belőlünk.

– Higgye el, nem állt szándékomban – felelte erre Levi szárazon. majd csalódottan konstatálta: – Tehát nem elég a néhány perc. – Kifejezetten bosszúsnak látszott, mire Gabiból ismét kitört a kuncogás. Mikasa ezúttal nehezen állta meg, hogy ne csatlakozzon. Levi nagyon nem illett Hizuru ünnepségére, és ezzel ő is tisztában volt; a száját húzta, jóformán mindenen fintorgott.

– Miért akartál jönni, ha ennyire nem érdekel? – Azért odasúgta neki. Levi rábámult, a tekintete meglepettséget tükrözött. – Egyedül is elboldogultam volna. Nincs szükségem gardedámra, pláne annak tudatában, hogy így Paradis…

– Nem marad védelem nélkül, ha erre gondolsz, hiszen ott vannak az óriások.

– Igen, de…

– Van okunk félelemre? – Levi összeszűkítette a szemét. Volt valami a tekintetében, amit Mikasa sehogy sem tudott tenni. Érezte, ahogy végigmérte őt, és tisztán látta azt a pillanatot, amikor Kiyomi felé sandított. A szája egyetlen keskeny vonallá préselődött, az arca ráncba gyűrődött. Ahogy valami nem tetszett neki, jobban látszott rajta a kora, a háborús évek, amik megviselték. – Inkább magad miatt kellene aggódnod – mondta végül. – Egyszer az életben törődhetnél magaddal is, nem gondolod? Nemcsak mindig Eren után koslatni. A kölyök megvan nélküled is, lekölyközött, boldog, ameddig boldog lehet. Aztán majd átadja az erejét.

Mikasa arca megvonaglott a gondolatra. Ez volt az, amire még csak gondolni sem szeretett volna. Néha eltűnődött, vajon mikor lesz vége. Mikor tudják végleg lezárni, és vajon mibe fog nekik mindez kerülni.

Még több veszteségbe – hunyta le a szemét.

– Egy ideje már nem koslatok Eren után.

– Nem vettem észre. – Levi nem gúnyolódott, őszintén beszélt. – El kell őket engedned, ez a felnőtté válás része. Hagyod, hogy kirepüljenek a fészekből. Eren családot alapított, boldog, ameddig boldog lehet. Az az ő döntése. Elég idős már ahhoz, hogy meg tudja hozni a döntéseit. Ami pedig Armint illeti, ő is már tudja, hogy mit kezdjen az életével.

– Azt csinálom. Hagyom, hogy éljék az életüket… távol tőlem. És csak várom a napot, hogy mikor… szakadnak el tőlem végleg.

– Ezért most nincs értelme az életednek?

– Dehogynem. – Mikasa körbeintett. – Itt vagyok Hizurúban – jelentette ki. – Bőven elég nekem az itteni problémákkal viaskodni. Ha jól értettem, amire Kiyomi célzott… Hamarosan én is élni fogom magam életét. – A hangja halkan csengett, nem sűrített bele keserűséget. Nem is tudta pontosan megmondani, hogy mit érzett. Talán semmit, csak hatalmas ürességet, ami azóta tartott, hogy pontot tettek a háború végére, Eren és Armin pedig egy olyan útra tévedtek, amit ő nem követhetett.

Levi ellenben felmordult. Mire feleszmélt, már megragadta a karjánál fogva, és közel rántotta magához. A testük egymáshoz préselődött, Mikasa szeme tágra nyílt. Hátravetette a fejét, hogy eltávolodjon, Levi azonban vasmarokkal szorította, és azt sem engedte, hogy sokat mocorogjon. „Maradj!”, üzente a tekintetével, mire Mikasa engedelmeskedett. Egymás szemébe bámultak, a két Ackerman – az utolsó két Ackerman –; valahogy semmit sem érzékeltek a külvilágból.

– Annyira unalmas – hallotta meg aztán a férfi dörmögését. – Mikor fogod azt az életet élni, amire igazán vágysz?

– Azt kellene? – kérdezett vissza Mikasa türelmesen. – Nekem is… azt kellene tennem, amit Erennek és Arminnak?

– Igen – hangzott a válasz. – Túl kell lépned a történteket.

– Lehet, hogy újra háború lesz.

– És? – Levi felrántotta a szemöldökét. – Attól még… nem lehetsz az, aki lenni akarsz?

– Akkor miért nem a teáiddal foglalkozol? Hanji említette, hogy…

– Én azt csinálom, amit csinálni szeretnék.

– Igazán? Ez lenne… az életed értelme? Hogy harcolj?

Levi megvonta a vállát.

– Egyelőre igen, de… talán a jövő mást hoz.

– A jövő… – A jövő halált hozott Eren számára, magányos éveket, boldogtalanságot Mikasának. A sáljába kapaszkodott, amitől azóta sem szabadult, és tisztán látta, hogy Levi tekintete a sötét anyagra vándorol.

A sál megkopott az évek folyamán, itt-ott már le kellett vágni a kilógó szálakat. Mikasa mégsem nyúlt hozzájuk, csak fogta az anyagot, simogatta szeretetteljesen, és remélte, hogy sosem kell megválnia tőle. Jóformán dédelgette, mikor már teljesen egyedül maradt. Akkor nem volt, ki megszólja érte, csak ő maga tudhatta, hogy mennyire szüksége lett volna egy kis vigasztalásra.

A lány, aki mindig erősnek mutatta magát, nővé érett a háború során, igazi, legyőzhetetlen fegyverré, katonává; a lepel mögött azonban megbújtak mindazok az érzelmeket, amiket elrejtett ahhoz, hogy még erősebbé válhasson.

– Élvezzük az ünnepséget – suttogta végül, mire Levi bólintott. Nem sok kedve volt az ünnepléshez, de Mikasa kísérőjeként érkezett elsősorban, nem pedig a feletteseként. Menni akart, mindenképpen ragaszkodott hozzá, hogy elkísérje. Mikasa nem firtatta az okokat, ám szíve szerint rájuk kérdezett volna.

Valóban élvezték az ünnepséget. Kiyomi táncos mulatságot szervezett, amibe Gabi unszolására a két Ackerman is bekapcsolódott. Az első tánc joga egy ázsiai férfit illetett Hizurúból – még Levi magasságához mérten is nevetségesen alacsonynak látszott Mikasa mellett. Kiyomi elégedetten figyelte őket, amint megpördülnek a parketten; a férfi keze Mikasa derekán pihent, a feje búbja a válláig sem ért fel. Gabi kuncogott, tapsolt és esetlen bábuként rángatta maga után Falcót, hogy ők is táncoljanak. Colt szörnyülködött, és Mikasa az egyik forgás alkalmával észrevette, hogy Levijal próbál beszélgetést kezdeményezni. Csúfos kudarcot vallott, Levi ugyanis komoran szorongatott egy poharat a kezében, és az égvilágon semmi nem érdekelte. Egyedül Mikasát bámulta, a tekintete pedig szinte égette a nő bőrét.

Miért? – akarta kérdezni, aztán az ázsiai férfi megint megpenderítette. Egymás lábára tapostak, a táncuk szánalmas botladozásba csapott át. Az utolsó dallamok is elhalkultak, a szám egyszer csak befejeződött. Mikasa megkönnyebbülten húzódott el, és összepréselte az ajkát, mikor a férfi puha csókot lehelt a kézfejére. Ajkak óvatos cirógatása volt ugyan, Mikasa legszívesebben azonban úgy rántotta volna el a kezét, mintha tüzes vashoz nyúlt volna. Nem szerette az érintést, és végképp nem szerette Kiyomi mosolyát.

– Levi hadnaggyal is táncolnod kellene! – csiripelte Gabi vidáman; mintha megérezte volna Mikasa feszengését, pillanatok alatt mellettük termett. (Falco sietve kihasználta a lehetőséget, hogy italokra hivatkozva elmeneküljön, mire Colt, aki nem értette a célzást, a fejét csóválva utánaeredt. Mindenki jót kuncogott rajtuk, kivéve persze Gabit, aki sértetten húzta fel az orrát, meg persze Mikasa táncpartnerét, akit zavarta a veszélye, hogy a következő táncra már nem esélyes.)

– Velem?

– Vele?

– Mégis… miért? – Levi arcán első ízben jelent meg a zavartság jele. – Erre semmi szükség. Nem táncolok.

– Nem táncol… vagy nem tud táncolni? – Gabi elvigyorodott. – A kettő nem ugyanaz!

Tudok táncolni.

– Aha, mind ezt mondják! – Gabi vigyorogva fordult Mikasa felé. – Biztos botlábú, de hát… előfordul az ilyesmi. Nem lehet mindenki tökéletes, ő pedig így is az emberiség legerősebbjének titulált… Hé! Akkor mégis táncol? – A vigyora teljesen kiszélesedett. Felragyogott az arca, Mikasa pedig eltátotta a száját. Levi közéjük lépett, pont akkor, amikor Kiyomi ismerőse már majdnem felajánlotta, hogy még egy körre elrabolja Mikasát, és az ujját ráfonta a nő csuklójára.

– Te tényleg meg akarsz halni – mondta Gabinak, majd Mikasára bámult. – Gyerünk.

Most?

– Nem, holnapután, persze, hogy most!

– De…

Levi közel hajolt hozzá, a lehelete a fülét cirógatta.

– Jobb szeretnél vele? – kérdezte suttogva, fejével pedig az ázsiai férfi felé bökött. Mikasa bárhogyan próbálta felidézni a nevét, nem sikerült. Annyira nem volt fontos számára, hogy meg sem jegyezte, mikor Kiyomi bemutatta. – Nekem az is mindegy – folytatta ezalatt Levi –, bár az a szaros kölyök szándékosan sérteget, nem hagyhatom annyiban.

Gabinak hívják – emlékeztette Mikasa. A lány nevére tökéletesen emlékezett.

– Felőlem Lady Ymir is lehet a neve, nem érdekel.

Mikasa bólintott. Nem tiltakozott, mikor Levi a táncparkett felé húzta, és akkor sem, mikor a derekára simult a keze; erős volt a fogása, erős, mégis gyengéd, kellően határozott. A zene felcsendült, Gabi pedig megtalálta Falcót, aki ezúttal sem menekülhetett; mire feleszmélt, már egymás mellett keringőztek. Míg Kiyomi ismerősével inkább dülöngélt, addig Levijal valóban táncolt. Mr. Tökéletesben egyszerűen nem lehetett hibát találni.

– Nem rossz – mondta végül a férfi. Már az első pillanatban ráéreztek a megfelelő ütemre; úgy igazodtak egymáshoz, mintha mindig is arra lettek volna teremtve, hogy duóban dolgozzanak. Ahogy mozogtak, mintha egy háborút vívtak volna meg. Levi vezetett, bármennyire is nem tetszett Mikasának, és félúton harcoltak a dominanciáért, amit Gabi hatalmas füttyel díjazott. A hüvelykujját mutatta, és közben a szemöldökét is vonogatta. Mikasa ajkán halvány mosoly suhant át, mikor meghallotta Levi morgását: – Az a kölyök tényleg meg akar halni. Még egy célzás és megölöm.

– Jobb lenne, ha nem robbantanál ki egy háborút.

– Jobb lenne, ha azok a szarházi kölykök tudnának viselkedni! – sziszegte erre. – Véges a türelmem, ők pedig már így is nagyon pedzegetik.

– Azt mi is nagyon szerettük. – Mikasa hangjába melegség költözött, ahogy visszagondolt a hadnagy új osztagára. Aligha lehetett boldog, békés napokként emlegetni azt az időszakot, de talán amikor a vidéki kunyhóban bujkáltak, takarítottak és várták a parancsot… Talán akkor lehettek egy kicsit átlagosak.

Levi felhorkant.

– Az a másik kölyök, a másik Grice – kezdte.

– Colt?

– Igen-igen, Colt. Megtudtuk, mit akar?

– Nem. – Mikasa megpördült, majd ismét közelebb húzódott. Sosem voltak még ilyen közel egymáshoz, zavarba ejtő is volt. – Gyanítom, most már csak a mulatság után tudunk vele beszélgetni. Gyanítom, az óriáserőhöz lesz köze, vagy esetleg a készülődő háborúhoz. Sosem lehet tudni.

Levi bólintott.

– Ezért jöttünk – mondta. – Nem azért, hogy táncoljunk.

– Kiyomi nagyon…

– Akaratos – fejezte be helyette. Mikasa felsóhajtott.

– Igen, ez a legjobb szó rá.

– Nem baj. – Levi megint a füléhez hajolt. Úgy préselte össze a testüket, hogy Mikasának elkerekedett a szeme. – Azért is jöttem, hogy egy kicsit visszafogjam. Nem azért vagy fontos ennek a családnak, mert te vagy az utolsó keleti a szigeten. Persze, nyilván ez is közrejátszik. Az is, hogy kinek a leszármazottja vagy, hogyan kapcsolódsz hozzájuk. De te… Ackerman is vagy. Különleges.

– Ahogyan te is – súgta vissza Mikasa. – Ezért is nem szólta meg, hogy velem tartottál. Korábban ragaszkodott hozzá, hogy egyedül jöjjek, mégis, mikor meglátott, egy szót sem szólt.

Ó, igen. – Levi arca láthatóan elsötétült. – Őt nagyon könnyű elcsábítani. Maga a tény, hogy itt vagyok, egy nyílt csábítás.

Mikasa az ajkába harapott, összeszűkült a szeme. Valamiért nem tetszett neki ez a megfogalmazás.

– Legyünk résen – mondta végül, majd a zeneszám véget ért, kibontakoztak egymás karjából. – Ez az egyetlen, amit megtehetünk.

– Igen… – felelte Levi; sokáig tartott, mire teljesen el is húzódott tőle. Mondani szeretett volna valamit, mert talán az ismeretségük óta először bámult rá úgy, hogy igazán megnézte magának. – Mikasa… – A semmiből váratlanul Kiyomi újabb ismerőse került elő, belé fojtotta a szót, ahogy megköszörülte a torkát.

– S-szabad? – dadogta oda a kérdést, és a karját nyújtotta Mikasa felé. A nő Levi felé fordult.

– Igen? – kérdezte gyorsan.

Levi arca a közömbösség teljes látszatát keltette. Higgadtan válaszolt:

– Óvatosan… – Mikasa pedig bólintott. Miközben az ismeretlen férfi a parkett felé húzta, sikerült azonosítani az érzést, ami hirtelen elfogta: csalódottság volt. De vajon miért? – töprengett. Ennyire zavar, hogy nem azt mondta, amit eredetileg akart?

– Bungo vagyok! – mutatkozott be eközben a férfi (ugyan neki, de elsősorban a mellének, mert a feje csupán addig ért). Jóformán mindent megtett, hogy magára vonja Mikasa figyelmét. – Bungo Azumabito!

– Azumabito? Ezek szerint…

– Távoli rokon – szögezte le Bungo. – A feleségem unokaöccse…

Mikasa nem figyelt többé.

Talán nekem is újra kéne kezdenem? – gondolkodott. Talán el kéne engednem Erent?

Fájt a gondolat, nagyon fájt, de valahogy helyénvalónak tűnt. Eren Paradis szigetén maradt, ő pedig Hizurúba utazott. Egy óceán választotta el őket egymástól, és közel volt a búcsú pillanata.

Lehet, hogy… igaza volt Levinak?

Mikasa nyelt.

Nyelt és gondolkodott.

Nagyon sokat gondolkodott, míg a zenére ringtak.

A végén meghozta a döntését: szükség volt az újrakezdésre. Kezdenie kellett valamit magával, ha végleg le akarta venni a kezét Erenről és Arminról.

– Mit is mondott… hogy hívják az unokaöccsét?

Bungo arca felragyogott a kérdés hallatán.

Mikasa onnantól kezdve mégis figyelt.



Készült: 2018. 07. 18. – 08. 27.
Megjegyzés: A tervek alapján még egy-két felvonás várható belőle (ahogyan alakul), aztán majd meglátjuk. Nemrégiben belekezdtem egy hosszabb projektbe is (nem mintha olyan sok időm lenne vagy bármi is, de hát miért ne?), úgyhogy még fog érkezni Rivamika történet. Talán szösszenet is, kedvet kaptam egy kicsit hozzájuk. ^^

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése