Szabadság
Szárnyai
9.
felvonás
Tartalom: Levi számon kéri (?) Erent az eltűnését
követően, így a fiú kénytelen előtte felfedni a Jaeger család sötét titkát,
amit maga Rod Reiss tárt elé. Avagy a lány a tükörből.
Páros: Levi/Eren
Korhatár: +18
Megjegyzés:
1.)
Még
mindig nem azt írom, amit kellene, és sosem úgy, ahogy kellene. :D Talán ez
lesz az új mottóm. :D
2.)
MANGA SPOILER – Reiss család (!)
3.) (A
felvonás végén amúgy még csiripelek egy sort… Jó pár sort. :D)
Jó
olvasást kívánok! ^^
– Tényleg itt aludhatok?
– kérdezte Historia szorongva. Egészen nevetséges látványt nyújtott Mikasa
pizsamájában, mint amikor a kisgyerek felpróbálja az anyja ruháját; mindig
copfba rendezett, szőke haja most összekócolódott, nagy, kék szeme körül pedig
kipirosodott a bőre a sok pityergéstől. Nem is volt kérdés, hogy Eren igennel felel.
– Ne viccelj! – mondta a
fejét rázva. – Persze, hogy itt aludhatsz!
Historia megtörölte a
szemét. Halkan szipogott, mire Eren félszegen a karjába vonta. Az állát
megtámasztotta a lány feje búbján, a tenyerét meg a hátán, és nekilátott, hogy
finoman dörzsölgetve, lassan megnyugtassa. A jelenetet Armin páholyból nézhette
végig, de legjobb baráthoz mértan egy árva szót sem szólt.
Miután Eren személyesen
is megeskette, hogy nem mondhatja meg Levinak (sem Ymirnek és Mikasának), hogy
otthon vannak, elintézett néhány telefont –
„Csak a biztonság kedvéért, Eren!” –, majd bezárta a bejárati ajtót,
behúzta a függönyöket, s leheveredett a kanapéra. Onnan figyelte, mint
fogyassza el a forró csokiját és menekül a fürdőszobába Historia. Az ajtó
bevágódott a lány mögött, a szobára csend telepedett. Armin semmit sem
kérdezett, de mindenben segített. Remek srác volt és még remekebb legjobb
barát.
Csendben várták meg, míg
Historia ismét előkerül a fürdőszobából. A zárt ajtók mögül csak szipogás
hallatszott, inkább elrejtőzött, mintsem előttük sírjon. Mikor előbukkant, rá
sem lehetett ismerni, annyira sápadtnak látszott a túlméretezett pizsamában. Nem
csoda, hogy Eren ösztönből mozdult! Ölelte a lányt, és mire észbe kaptak, Armin
is ott állt mellettük, tétován simítva a kezét Historia hátára. Ketten
vigasztalták, miközben maga Eren is vigasztalásra szorult! Az élet nem volt
igazságos.
– Akkor én… lefekszem –
bökte ki a lány zavartan, miután kibontakozott az ölelésből.
– Menj csak. – Eren
rámosolygott. – Nyugodtan aludhatsz az ágyamban, majd elleszek a kanapén.
Historia szipogott egy
sort, majd bólintott.
– Köszönöm, Eren.
– Ez tényleg rendes volt
tőled – súgta oda Armin is, amint a lány elvonult. A fürdős incidenst
megelőzően is nagyobb csend ülte meg a lakásukat. A nappaliban elhelyezett
ingaóra kattogásán meg azon kívül, ahogy a levegőt vették, az égvilágon semmi
sem hallatszott. Míg Armin visszavetette magát a kanapéra, kényelmesen
felpolcolva a lábát – hiszen őt nyomasztották a sötét titkok, csak az aggodalom
a barátja iránt –, addig Eren remegő ujjakkal bíbelődött a telefonjával. Nem
tudta eldönteni, hogy írjon-e Levinak vagy sem. – Tudod – törte meg aztán a
csendet ismét Armin –, halálra fogja magát aggódni, ha nem hívod fel. Vagy nem
üzensz neki. Semmit sem tudnak. Tényleg
semmit – hangsúlyozta.
Eren bekapcsolta a
telefonját. A képernyő vibrálni kezdett, fennakadt a lélegzete. Levi nevével ellátva negyvennyolc nem fogadott hívás, harminckét olvasatlan üzenet várta,
Mikasa rekordot döntött (túllépte a bűvös ötvenest), és még Jean is
megdöbbentette a viselkedésével – a szokásos egy vagy kettő rácsörgést, amit
rendszerint valamelyik közös barátjuk harcolt ki, ezúttal megnégyszerezte.
Sietve átfutotta az üzeneteket. Az elején aggódó hangnem, azt gyorsan paprikás
váltotta, a végén meg visszatért az aggódóra. Eren érezte a kétségbeesésüket,
ahogy olvasta a sorokat, és a mérhetetlenül hála és szeretet egyszerre öntötte
el a bűntudatéval. Mindannyian
aggódtak érte, ő pedig viszonzásképpen aljasul megváratta őket.
– Kiabálni fog? –
pislogott rémülten Armin irányába. A fiú megvonta a vállát, elvette a
távirányítót a dohányzóasztalkáról. Este mindig jó filmeket adtak, és Eren
tudta, hogy barátja ezzel próbálja megállni a kérdezősködést. Hálás volt érte,
mert hiába próbálkozott, csúfos kudarcot vallott, hogy szavakba öntse mindazt,
amit az elmúlt órákban átélt. Ezért is szeretett annyit időzni Armin
társaságában! Ha azt mondta neki, hogy ne faggassa, akkor a fiú úgy tett. nem
akadt ki, mint Mikasa, csendes beletörődéssel vette tudomásul, hogy egyelőre
nem kívánja megosztani vele. Ez nem jelentette azt, hogy örült neki vagy
megértette – türelmesen várakozott, hogy megkapja a válaszait.
– Ó, nem hiszem – ingatta
a fejét. – Biztos nem lesz boldog, de… Ó, nahát! – csillant fel a szeme
hirtelen. Eren – telefonnal a kezében – felkapta a fejét a hangra, és a
televízió felé fordult. Armin izgatottan hajolt előre, és ösztönösen nyúlt az
előző este ott felejtett chipses tálka felé. Belemarkolt a ropogtatnivalóba,
majd a szájába tömött egy szép adagot. – Ez a kedvenc sorozatom! – magyarázta
teli szájjal. – Emberevő óriások tartják rettegésben az emberiség utolsó
túlélőit, akik falak mögé menekültek… Remekül tudok azonosulni a főhős legjobb
barátjával. A főhős amúgy bosszút esküdött, miután az egyik óriás megölte az
anyját a szeme láttára, és szent célja, hogy valamennyi szörnyeteggel végez,
ezért csatlakozott a…
– Hát nem valami kreatív
történet, az egyszer biztos – fintorgott Eren. – Tiszta klisé.
– H-hogy micsoda? –
hápogott Armin felháborodottan. – Hát az biztos, hogy a főszereplő egy idióta!
– ismerte el. – De már a harmadik évadban érezhetően más irányba terelődik a
sztori, aztán a negyedik évadban…
– Armin,
koncentrálhatnánk a problémámra? – vágott a szavába.
– Ó, hogyne. De azt azért
el kell mondanom, hogy a negyedik évadban…
– Feladom. – Eren
legyintett, majd ismét a telefonjára koncentrált. – Ó, basszus! – túrt a hajába
idegesen. – Vajon… – A telefonja váratlanul megszólalt. Az ismerős csengőhang
szabályosan lesokkolta. Elkerekedett a szeme és elakadt a lélegzete. – Ó, basszus! – ismételte vinnyogó hangon,
mire Armin a homlokát ráncolta.
– Levi?
– Szerinted? – kérdezett
vissza a fogát csikorgatva. – Hát persze, hogy ő az… Armin, mit csináljak?
– Először is vennék egy
mély levegőt, aztán felvenném vagy lehúznám a hangot, mert Historia végre
elaludt, ezzel a ricsajjal viszont tuti, hogy felvered.
– Basszus – nyögte még
egyszer, mielőtt döntött volna. Szemlátomást Armin legnagyobb
megkönnyebbülésére, pontosan úgy tett, ahogyan azt barátja javasolta: végre
adott magáról életjelet Levi számára. Rányomott az ujjával a zöld
hívásfogadásra, és próbált nem szaggatottan lélegezni.
A vonal túloldaláról
néhány másodperces csend hallatszott.
–
Eren? – Levi hangja meglepően nyugodtan csengett. Nyugodtan, akár a vihar előtti csend. Túl nyugodtan. Eren gyomra bukfencet vetett az idegességtől; olyan
erővel szorította a fülére a készüléket, hogy az már fizikai fájdalommal járt.
Armin felemelte a hüvelykujját, mikor észrevette ezt; bátorítóan mosolygott, de
még ez sem segített a helyzetén.
– Levi… – suttogta a
nevét reszketeg hangon. – Én…
–
Hol vagy most? – kérdezte a férfi higgadtan. Újabb
szünet, az álca mintha leperegni látszott volna. – J-jól vagy? – Fojtott hangon tette fel, kissé remegősen; Eren nem
tudta elképzelni, milyen állapot uralkodhatott el rajta, míg az ő
visszajelzését várta. Mennyire… aggódhatott érte? Mennyire retteghetett?
Egyáltalán Levi olyan férfi volt, aki csak úgy retteg vagy aggódik valami vagy
valaki miatt? Vagy Eren kivételt jelent? Egy olyan erős, határozott férfi, mint
Levi… össze tud omlani pusztán a gondolattól, hogy elveszítheti őt?
Eren mély levegőt vett.
– Te hol vagy? –
puhatolózott óvatosan. – Odamegyek.
– Akkor tudod az utat – felelt erre Levi. – A Szabadság Szárnyaiban vagyok.
– J-jó. – Eren
megremegett. – A-akkor… azonnal indulok.
– Eren…
– Sietek… – Eren bontotta
a vonalat. Szédülve fordult Armin felé, egyszerűen nem tudta, mibe
kapaszkodjon, hogyan lélegezzen normálisan. A következő pillanatban Armin már a
karjába zárta, éppúgy igyekezett őt megnyugtatni, ahogyan ő tett idétlen
kísérletet Historia zokogásának lecsillapítására. Ezúttal sem működött annyira
megfelelően, de Eren mellkasának emelkedése és süllyedése legalább visszatért a
normális tempóba. Beszív és kifúj, beszív és kifúj. Eren a végére erőtlenül
mosolygott.
– Minden rendben lesz –
bátorította Armin. – Minden rendben.
– Persze.
Eren nyelt. Percekkel
később kibontakozott az ölelésből és kapkodva átöltözött. Azt ígérte Levinak,
hogy sietni fog, egy másodpercet sem akart elvesztegetni. Armin
visszakuporodott a tévé elé, a chipsen csámcsogott, és közben a szeme sarkából
figyelte, amint készülődött. A kezébe dobta a kulcsot, Eren pedig egy sóhajtás
kíséretében elkapta azt. Egy utolsó „Minden
rendben…”, Eren bizonytalanul bólintott. Kiviharzott a házból, és ahogy
kilépett a hideg éjszakába, a hűvös szél az arcába fújta az utca porát.
Felköhögött, és nem törődve a telefonja csilingelésével – a kijelzőn Mikasa neve virított –, megindult a Szabadság Szárnyai felé.
A teázó ajtaján
megfordították a táblát: ZÁRVA,
hirdette a szöveg. Eren nem riadt meg. Egy ismételt nyelést követően – mert az
kellett ahhoz, hogy erőre tegyen szert –, kopogás vagy bármilyen jelzés nélkül ballagott
be a Szabadság Szárnyaiba, ahol
legnagyobb meglepetésére hatalmas felfordulás fogadta. Mintha tornádó söpört
volna végig: a csinos kis székek felborulva, az asztalok odébb tolva,
teáscsészék a földön ripityára törve…
Teljes
káosz… ez várta Erent.
Meg Levi, aki a kellős közepén, egy épségben maradt asztalnál ücsörgött,
kényelmesen és kellő eleganciával, mint mindig.
A férfi éppen nagyot
kortyolt az erősre főzött teájából, mikor összeakadt a tekintetük. Ami ezek
után történt, azt más körülmények között mulatságosnak is lehetett volna
nevezni, ugyanis kevés kellett hozzá, hogy ne köpje vissza a csészéjébe a teát,
ráadásul az így is lecsöpögött a szája szélén, Eren azonban nem tudott nevetni.
Nézte, amint kézfejével megtörölte cserepes ajkát – hanyag mozdulat volt,
különösen annak tudatában, hogy Eren eljött, és épnek meg egészségesnek
látszott, teljesen sértetlennek –,
aztán azt is, hogy hátratolta a székét. Mire felocsúdott, Levi már előtte állt,
és remegő ujjával éppen a pulzusát tapintotta ki. Sóhaj szakadt fel belőle,
amint érzékelte, és Eren következőleg karok fogságában találta magát.
Amennyire remegett Levi ujja,
úgy reszketett az egész teste. Eren arra eszmélt rá, hogy ő maga is borzongott,
miközben belesimult a forró ölelésbe. A fülénél érezte Levi ajkát, aztán az
arcán, végül meg a száján. Egymásnak támasztották a homlokukat, egymás bőrét
cirógatták a leheletükkel. Levi nem eresztette, sőt még szorosabban vonta
magához; a testük tökéletes összhangban mozgott és préselődött össze, ujjaik
összefonódtak, a szájuk eggyé vált. Előbb Eren alsó ajkába mart, fogával puhán
karistolta, majd a felsőbe, és a végén, mikor már a nyelvük akadt össze, a
hegyén érezte a könnyek sósságát. Eren észre sem vette, melyik pillanatban
eredt el a könnye.
– Ne haragudj… –
suttogta, miután elhúzódott tőle. – Nem akartalak megijeszteni. Nagyon sajnálom…
hogy idáig fajult minden.
Levi rábámult. A szeme
sötéten fénylett, vágytól és csipetnyi haragtól csillogott. Aprót biccentett a
fejével, majd ismét Eren ajkára hajolt. Újfent csókolóztak, könnyedén, mégis
szenvedélyesen a szétzúzott teázóban, a romok között; Levi tenyere Eren inge
alá furakodott, kitapogatta az izmokat, megpihent a lapockáján. Úgy fedezte fel
a testét, mint aki nem akarja elhinni, hogy megérintheti… hogy újra láthatja…
Úgy fedezte fel, mintha… Valahogy úgy,
hogy nem lehetett szavakba önteni.
– Hol voltál? – lehelte a
kérdést a fülébe. – Miért… hoztad ránk a frászt, kölyök? Miért… ha látszólag…
– Minden csak látszólag –
remegett meg Eren, ahogy végighúzta a kezét a meztelen oldalán. Az ing mintha
magától gombolódott volna ki, egyik gomb követte a másikat, míg Eren teljesen
fel nem tárulkozott előtte.
– Eren… Azt hittem…
– Jól vagyok –
biztosította. – Rod nem bántott.
– Rod – krákogta Levi
felismerhetetlen hangon. – Krista apja.
– Historia apja – javította ki Eren. – Kristát Historia Reissnek hívják,
és Rod… ő az apja.
– És mit akart tőled? –
Levi lefejtette róla az inget, a keze a nadrágszíjára tévedt. Eren tágra nyílt
szemmel, megbabonázva figyelte a hosszú ujjakat, amint kicsatolják az övét.
Levi nem kiabált. Kiabálás helyett elhalmozta csókokkal, gyengéd simításokkal,
és minden egyes kérdését szinte mormogta, mint aki csak félvállról veszi. Eren
tudta, hogy meg akarja vele téveszteni. A remegése nem csupán a vágytól volt,
hanem az elfojtott dühtől. Szavai ellenére dühös volt, és talán egy kanál
vízben is megfojtotta volna Erent, amiért nem adott magáról életjelet, de
annyira aggódott is, hogy majd’ belepusztult.
– Levi, várj. – Eren
éppen ezért állította meg. – Állj – kérte csendesen. – Előbb… Hadd mondjam el,
hogy mi miért történt… Hogy… Tudom, hogy alaposan rátok ijesztettem… Különösen
rád. Okkal vagy dühös rám – folytatta gyorsan, amikor Levi tekintete rávillant.
A kékségben valóban harag lobbant fel. – Tényleg okkal! – mondta. – Én… Nem is
értem, hogy tudsz megcsókolni, főleg azután, amit műveltem…
– Te nem csináltál
semmit. – Levi a szemét forgatta. – Az egyetlen, akit felelősségre lehet vonni,
az Rod Reiss. És ha jól sejtem, a nagybátyám, Kenny is.
– Igen – bólintott Eren.
– Rod bérelte fel, hogy keressen meg minket.
– Historiát, aki Rod
lánya – ráncolta a homlokát –, meg téged, mert te… – Függőben hagyta. Eren
nyelt egyet.
– Igen – suttogott. –
Mert én… Grisha fia vagyok.
– Grisha fia – ismételte
Levi. Nem lett világosabb a helyzet, Eren pontosan tudta ezt. Újabb sóhaj tört
fel, ezúttal az ő szájából, és már-már szégyenlősen visszahúzta a vállára az
ingét. Levi megfejthetetlen tekintettel bámulta.
– Tudod… – motyogta. –
Előbb nem ártana összetakarítanunk. Mármint… Tudod… – próbálkozott esetlenül. –
Miután mindent elmondtam. És csak azután… – sandított le a nadrágjára. – Csak
azután…
– Eren – szakította félbe
Levi. – Csak nyugodtan. Ha már ennyit vártam, azt hiszem, kibírok még egy
keveset.
– N-nem baj?
Levi a szemébe bámult.
– Dehogy baj – mondta
szárazon, mire Eren elvörösödött.
– Ne haragudj…
– Nem haragszom… annyira.
– Szája sarkában mosolyszerűség bujkált ugyan, de Eren megértette a célzást is.
Levi túlságosan is aggódott érte ahhoz, hogy most egyszerűen haragudjon rá.
Kiabálás helyett a karjába zárta, ölelte és csókolta, és hálát adott az égnek,
hogy nem fajult el a helyzet. Pedig lehetett volna komolyabb is, legalábbis
Eren még emlékezett a félelem ízére, a verejtékre, ami a homlokán gyöngyözött,
mikor leült egy asztalhoz Rod Reisszel.
–
Ő lenne Grisha fia? – emlékezett vissza borzongva a férfi
hangjára. – Semmiben sem hasonlít arra a
nyomorultra.
–
Pedig ő az – biztosította Kenny. – Eren Jaeger… A megboldogult Grisha és Carla Jaeger fia, Historia Reiss
egyik barátja. Az unokaöcsémmel kavar amúgy, fel tudod ezt fogni, Rod?
–
Az unokaöcséddel? – Rod lopva rápillantott. – Az alma nem esett messze a fájától – jegyezte
meg. – Úgy látszik, az unokaöcséd hozzád
hasonló, Kenny.
–
Hozzám hasonló? – Kenny arca jól láthatóan elsötétült. Rod
halkan nyelt egyet, és legyezni kezdte magát. Legyező híján az asztalt díszítő csodaszép,
sötétkék paradicsommadárrá hajtogatott szalvétára esett a választása, azt
használta, hogy enyhítse a melegét, s így egészen mulatságos látványt nyújtott,
mivel izzadt tarkóját is azzal törölte meg. Kenny ellenben nem szórakozott
ilyen remekül. – Hogy érted, hogy hozzám
hasonló, drága Reiss uraság?
Rod türelmetlen
pillantást vetett rá. Valahogy nem érezte a vesztét, pedig Erent már kezdettől
fogva hideg rázta, nem kellett ahhoz komolyan belebonyolódniuk a témába, hogy
Historia apja mit érthetett azalatt, hogy „hozzád
hasonló”. Elég egyértelmű volt. Eren csodálkozva sandított Kennyre. Sosem
gondolta volna, hogy a férfi…
Az ajkába harapva
fojtotta magába a gondolatot.
– Ugyan már, Ackerman! – horkant fel Rod. – Mindketten tudjuk, hogy te meg az öcsém nagyon jól elszórakoztatok
egymással, miután bevonultatok Uri dolgozószobájába. Nevetséges kifogásokkal
élve hagytatok ott a drága feleségemmel, és…
–
Lord Reiss – vágott a szavába Kenny suttogó hangon
ugyan, de olyan éllel, hogy Eren szeme tágra nyílt a rémülettől. – Mi lenne, ha a két kölyökre koncentrálnánk?
Ó, és mielőtt elfelejtem – tette hozzá, mikor Rod nyekkenve bólintott egyet
–, ha még egy szót ejtünk Uriról… A
villámra döföm a szemecskéjét, Reiss uraság… A villám hegyére, pont ide – simított
végig az ujjával az említett evőeszköz hegyén. Eren és Historia összenéztek;
árnyalatokat sápadtak, mire Kenny a fenyegetés végére ért. Rod még mindig nem
fogta fel, hogy az életével játszik. Megtörölte ugyan a tarkóját, de olyan
könnyedén nevetett, hogy Eren legszívesebben felképelte volna az ostobaságáért.
– Ez egy idióta – súgta oda Historiának. A lány összepréselte az
ajkát, bólogatott.
A beszélgetés
visszaterelődött arra, ami mindannyiukat foglalkoztatta: hogy miért hurcolták őket
a Reiss rezidenciára. Erennek mindvégig olyan érzése volt, hogy nemcsak egy
nagy családi összeborulás ösztökélte Rodot, hogy váratlanul felkeresse
Historiát.
Csakhamar kiderült, hogy
a lány édesanyja a Reiss rezidencián dolgozott bejárónőként, és Historia
akkortájt fogant, mikor Rod legkisebb gyermeke, Florian a feleségétől. A törvényes és a törvénytelen gyermek
egyetlen nap különbséggel született, mégis Florian mindent megkaphatott,
Historia pedig semmit sem. Historia az anyai nagyszülei farmján nőtt fel
szegénységben és szeretethiányban; az anyja, Alma szóra sem méltatta, sőt azt
is bánta, hogy a világra hozta. Amikor nem olvasott, akkor egy hintó érkezett
elé, hogy a városba vigye. Olyankor kiöltözött, és Historia az ablakból
figyelte őt a maga könyvével az ölében. Rod Reisszel egyetlen egyszer
találkozott, mégpedig azon a napon, amikor az anyját megölték a szeme láttára.
Akkor vedlett át Kristává, akkor lett egy angyal szerepébe bújtatott, magát
tökéletesnek mutató lány.
–
Szar ügy – kommentálta Kenny, aki még a lábát is
felpakolta a gyönyörűen megterített asztalra. Rod hiába mordult rá, hogy „Lefelé, Kutya!”, a „Kutyának” nevezett férfi csak azért sem
engedelmeskedett. – Mi a pálya, Eren?
– vigyorgott a fiúra a kalapja alól. –
Nem érted, mi a szarért vagy itt, igaz?
–
Hát boldogabb lennék, ha megérteném, minek kellett… belerondítanom a családi
találkozóba – felelte óvatosan.
Rod erre összecsapta a
kezét.
– Ó, pedig az pokolian egyszerű! – mosolygott a fiúra barátságosan. –
Te vagy Grisha fia. Hát hogy hagytam
volna ki Grisha fiát a nagy családi találkozónkból? Pont Grisha fiát?
–
Van jelentősége annak, hogy Grisha fia vagyok? – vonta
föl a szemöldökét kérdőn. – Ha mondjuk…
–
Hát persze, hogy van jelentősége, csacska fiú! – nevetett
Kenny. – Ez a cécó csak azért van, hogy Rod
láthasson. Az apád ugyanis…
–
Ezt talán nekem kéne elmondanom – szakította félbe Rod. – Maradj csöndben, Kutya! Senki sem kíváncsi a
véleményedre. Örülj, hogy egyáltalán megtűrünk az asztalnál.
Kenny megbámulta a
csillár fényét a villáján, gyönyörűen visszatükröződött róla. Eren akaratlanul
is a fenyegetésre gondolt, meg arra, hogy Rod Reiss egy idióta faszkalap, ha
ennyire nem fogja fel, hogy az életével játszik. Kennyről bármit el tudott volna
képzelni, és amikor kiderült, hogy ő is ott volt, mikor Historia anyját
megölték… Eren valamiért nem tudta kiűzni a fejéből a gondolatot, hogy talán
pont ő vágta el annak a szerencsétlen, szőke nőnek a nyakát… Pláne, hogy Kenny
azt vágta rá a halál ecsetelése után, hogy „Járulékos
veszteség.” Emberszámba sem vette
Almát.
– Engedd meg, hogy bemutassam a családom többi tagját! – rángatta ki
a gondolataiból Rod hangja. Még mindig mosolygott, Eren azonban nem szerette a
mosolyát. – Kérlek, drágáim – szólt
–, gyertek be.
Az ajtó feltárult, a Reiss-gyerekek
pedig – anyjukkal az élén – bevonultak. Historia döbbenten hápogott, Mrs. Reiss
– vagy inkább Lady Reiss?, tűnődött el Eren – sértetten vizslatta őt, férje hűtlenségének
élő bizonyítékát.
A gyermekek… sokan voltak. Három lány, két fiú –
szerencsére sokkal szebb vonásúak, mint Rod vagy az azonnal zsörtölődni kezdő
felesége. Eren nem csodálta, amiért Rod inkább Historia anyjával enyelgett.
Vagy legalábbis vele is. Ha Alma csak egy kicsivel nézett ki jobban, mint Lady
Reiss, már megérte az affér. Historiát elnézve viszont nem is kicsivel
nézhetett ki jobban… A lányban szerencsére alig lehetett felfedezni a pocakos,
pocokfejű Rod vonásait.
– Nézze – fordult Eren Rod felé. – Apa anya halálakor lelécelt. Azóta nem láttam, valószínűleg halott…
vagy dorbézol valahol… mondjuk…
–
Liberióban? – tippelt a legidősebbik Reiss-gyermek, a lány. Csinos lány volt, sötét haja
hosszú, a szeme meg éppolyan kék, mint Rodé vagy Historiáé. – Helló, Eren – mosolygott rá kedvesen. – Frieda vagyok.
–
Aha. Én meg Eren. De ezt már tudod…
–
Cuki fiú – suttogta oda Frieda az öccsének (aki a
második lehetett, ha a koruk alapján állították őket rangsorba, nem pedig a
magasságuk alapján). Ez az öccse – valami Urklyn, mint az később kiderült –
hasonlított a legjobb Rod Reissre. Szegény srác, Eren őszintén sajnálta. A
másik fiú – Dirk – a szemét forgatta.
–
Szörnyűek vagytok… Annyira gyerekesek! Annyira…
–
Lányok? – segítette ki vigyorogva Kenny. – Jól mondod, kölyök. Bár abban igazuk van, hogy ez a kölyök sem rossz – mérte
végig Erent pimaszul. Nem úgy gondolta,
amit mondott, de könnyű volt félreérteni, és Lady Reiss felháborodott arcából
ítélve az asszonynak sikerült is.
– Rod, én ezt nem tűröm tovább! – harsogta. – Az én házamban, ráadásul pont annak a szörnyszülöttnek a fia! Dobd ki
innen, vagy én fogom, de abban igazán nem lesz köszönet!
–
Elhallgass! – mordult rá Rod. – Ülj le és fogd be a szád!
Lady Reiss kiguvadt
szemmel, az orrát fintorítva foglalt helyet a lehető legtávolabb Erentől és
Historiától. Hogy melyikük jelenléte sértette jobban, arról lehetett volna
vitatkozni. Eren valamiért maga mellett voksolt volna, ha az ő véleményét is
kikérték volna, mert Lady Reiss őt többször kísérelte meg eltenni láb alól a
híres gyilkos pillantásával, mint Historiát (igaz, nem sokkal).
– Hogy vagy, Historia? – kérdezte Frieda szelíden. – Húgocskám…
Lady Reiss levegőért
kapkodott, Frieda egyik húga meg elhúzta a száját. Nem Florian, mert a csöndes,
komoly Florian – a legkisebbik, aki Historiát megelőző napon született, korban
tehát vele egyidős – most is csak nézelődött; Erent bámulta kíváncsian, kicsit
talán félve. Erennek eszébe jutott, hogy Grisha fiaként hivatkoztak rá, és
hosszú évek óta először tűnődött el azon, vajon hol lehet az apja. Azóta nem
látták, hogy az anyját megölték; úgy szívódott fel, mintha soha nem is létezett
volna. Nem maradt hátra tőle semmi, csak egy aranykulcs, ami a régi családi
házuk pincéjét nyitotta, és ahová Eren akkor sem tért volna vissza, ha
lehetősége adódott volna. A múltat jobb volt lezárni. Jobb volt nem gondolni az
apjára, a boldog gyerekkorára, amit mindig beárnyékolt valami.
– Mi köze az apámnak magukhoz? – szegezte hát neki a kérdést
egyenesen Lady Reissnek. Ha már Rod Reiss barokkos körmondatokban beszélt
mindenről, talán a fásult felesége nem lesz híve a köntörfalazásnak. – Úgy érzem, az időmet vesztegetem itt,
ráadásul… ez emberrablásnak minősül, ugye tudják? Az akaratom ellenére vagyok
itt, Lady Reiss.
–
Hogy merészeled? – sziszegte erre az asszony az arcába
megvetően. – Azok után, amit a mocskos
apád tett… Nézz a lányomra! – mutatott Friedára. – Nézd, mit tett vele a mocsok apád! Te rohadék! Hánynom kell tőled,
akárcsak ettől a kis fattyútól! – sandított Historiára. Rod arca elsötétült
a haragtól.
– Fékezd a nyelved, asszony! Nem megmondtam?
–
Nézz a lányunkra! – sipította Lady Reiss. – A gyönyörű, szép kislányunkra!
Eren úgy tett; megnézte
magának Frieda Reisst. A lány kedvesen mosolygott, egyszer sem szomorkodott.
Akkor sem bánkódott, amikor az anyja felemelte a hangját, csak egy picit
feszült meg a kerekesszékben. Eren nem kérdezett rá, mikor történt, hogy
lebénult, de a falakon elhelyezett családi képek sokat árulkodtak a dátumról:
valamikor akkortájt, amikor a tizennyolcadik születésnapját töltötte be. Könnyű
volt besaccolni, hogy mikor lehetett tizennyolc, mikor kevesebb és mikor több:
azt a szülinapját megelőző képeken rövidre vágatta a haját, a tizennyolcadik
után meg szintén a válla föléig nyíratta a fodrásszal. Valahogy jobban állt
neki ez az új frizura. Az egyik képen szalmakalapot viselt; mellé egyszerű,
fehér inget és sötétkék szoknyát választott. Eren csakhamar eldöntötte, hogy ez
lesz a kedvenc képe a lányról. Nevetés közepette kapták le, és a kerekesszék
ellenére boldognak és felszabadultnak látszott.
–
Úgy értik, hogy ezt…
Eren lélegzete elakadt.
Nem
lehet! Nem és nem!
Apa…
Ő nem…
De megtette.
Egy idő után nem sírt
többé, a könnyei az arcára száradtak. Valamikor be is rekedt, mert amikor
ráeszmélt, hogy mennyi ideje beszél, fel sem ismerte a saját hangját. Nem a Reiss
rezidencián ücsörgött, hanem a Szabadság Szárnyaiban, és Levi a hátát
dörzsölte, miközben puhán a szemhéjára csókolt, hogy megnyugtassa, s mikor Eren
összefűzte az ujjaikat, nem tiltakozott.
Eren gyomra lassan
abbahagyta a szaltózást. Még mindig kavargott, a remegős érzés csak nem akart
elmúlni nyomtalanul, de legalább már nem annyira, hogy Levi a mentőket akarja
hívni. Egymásba kapaszkodtak. Levi némán hallgatta végig, a nagybátyjával
kapcsolatos dolgoknál meg csak a szemét meresztette. Sok évet lehúzott
mellette, mégis voltak információk, amikről ő sem tudott. Például a románcai.
– Sosem voltak nőügyei –
magyarázta. – De sosem beszéltünk az ellenkezőjéről sem.
– Aha… – motyogta Eren a
fejét Levi mellkasának döntve. Ahogy a férfi a teste köré fonta a karját, hogy
óvón magához ölelje, törékenyebbnek érezte magát, mint valaha. Nem is
felnőttnek, hanem kisgyermeknek. Minduntalan az apja járt az eszében, és ez
annyira felkavarta, hogy nehezen uralkodott magán. – Évekkel ezelőtt – mondta
–, anya halálát követően… apa megjelent náluk… Fegyver volt nála… Nem tudom,
pontosan miért ment… hogy kit keresett, ezt nem értettem… Lady Reiss azt
mondta, Frieda nyitott ajtót, és ők a dulakodásra kaptak észbe. Frieda
felrohant a lépcsőn, apa meg utána, és… Frieda a családját védte! – tört ki
belőle. – A családját, érted? A kibaszott családját! Lady Reiss a legkisebb
gyermekét próbálta menteni, a lány velem egykorú… Rod az idősebbik fiát, a két
másik szerencsétlen gyermek meg együtt próbált elmenekülni… – Az arcára volt
írva a döbbenet, ahogy elmesélte, amit Lady Reisstől hallott. Az asszony az
arcába fröcsögte a szavakat, aztán úgy felpofozta, hogy Eren csillagokat látott
az ütés erejét követően. Meg is próbálta tépni, de Florian kiborulása miatt –
aki valamiért a szívén viselte Eren sorsát – Urklyn és Kenny közösen erővel
lefejtették róla. Kenny nekinyomta a villáját az asszony torkának, Rod meg
rimánkodni kezdett az életükért. Az események teljesen más irányt vettek azt
követően, hogy Kenny levetkőzte a „Kutya” szerepét. A kalapos férfi mindenkivel
bunkón viselkedett, egyedül Friedához beszélt annyira szelíden, mintha a saját
gyermekét vagy legkedvesebb szeretőjét látná, s Eren semmit sem értett belőle.
Rod nem csinált jelenetet, szaporán bólogatott, mikor Kenny előhozakodott a
távozás gondolatával.
–
Ha szeretnétek találkozni a testvéretekkel – intett Historia
felé –, akkor tudjátok, hol kell őt
keresni. Ha bántani akarjátok, meggyűlik majd a bajotok a barátnőjével. Ő nem
olyan elnéző, mint egyesek.
Valamennyi Reiss
bólintott. Frieda sugárzó mosollyal, és ő volt az egyetlen, aki vette a
bátorságot, hogy megmozduljon a helyéről. A kerekesszék furcsa hangot
produkált, ahogy végiggurult a márványon, de senki sem tette szóvá.
Eren zavartan
búcsúzkodott; összevissza hebegett és habogott, a zaklatottság teljesen úrrá
lett rajta. Az apja nem tehette ezt Friedával… Az apja… Megőrült volna, miután
elvesztette a feleségét, Eren anyját? Mégis… miért pont Friedát támadta meg?
Miért nem Rod volt a célpontja? Egyáltalán hová tűnt?
Számtalan olyan kérdés
marcangolta őt belülről, amire még a Reiss család sem tudott választ adni. Az
apja tartózkodási helye kiemelt szerepet élvezett.
Amikor eljött a végső
búcsú pillanata, Historia lehajolt, hogy megölelje nővérét; Frieda előbb őt,
majd Erent zárta egy csontropogtató ölelésbe. Utána Kenny került sorra, aki
leguggolt a lány elé. Eren ekkor látott először az arcán egyfajta bizonytalanságot.
Hosszú ujjai tétován simultak Frieda arcára, a lány viszont óvatosan beledőlt
az érintésbe. Levi nem akarta elhinni, mikor Eren ezt is elmesélte neki.
– Sosem került elő?
– Apa? – ráncolta a
homlokát. – Nem. Sajnos nem találták meg. Úgy hiszem, meghalt.
– Még mindig? – Levi
szeme összeszűkült. – Azután, hogy felbukkant Historia családjánál? Vajon…
bízhatunk benne, hogy sosem kerül elő?
Eren megérintette a
kulcsot a nyakában, az egyetlen és utolsó dolgot, amit egykor az apja
birtokolt.
– Nem tudom – felelte
őszintén. – De vajon… hol lehet most? Ha nem halott – tette hozzá. – De ha
halott is, miért ment el? Hova ment? Mit csinált? Miért tette tönkre annak a szerencsétlen
lánynak az életét? Lady Reiss közölte velem, hogy nem baleset volt. Szándékosan
esett neki, mint egy felbőszült bika, és volt egy pillanat, amikor Frieda után
kaphatott volna… Hagyta leesni. Hagyta, hogy lebénuljon… és kis híján
nekirontott Frieda testvéreinek is, meg az anyjának és az apjának. Mindenkit…
meg akart ölni – suttogta megrendülten. – Vajon… mi vezérelte? Lehet, hogy
sosem tudjuk meg.
– Lehet. – Levi a szájára
hajolt. – Örülök, hogy nem esett bajod, Eren.
– Én is örülök –
suttogott vissza a fiú. – Nagyon… megijedtem… és nagyon sokkolódtam, ezért nem
írtam vissza. Historia is sokkolódott. Amikor utoljára látta a nővérét, Frieda
még tudott járni. Most nálam alszik, a szobámban – magyarázta, mielőtt Levi
rákérdezhetett volna. – Úgy gondoltam… Elalszom a kanapén… vagy nálad – bökte
ki zavart pírral a bőrén. – Persze, ha nem zavarok.
– Nem zavarsz. – Levi
megcsókolta ott, ahol a legmélyebb volt az arcpírja, mire a füle töve is lángra
gyúlt. Szitkozódott, Levi pedig halkan nevetett, és újabb csókot nyomott,
ezúttal az orra hegyére. – Eren… –
mormogta a nevét rekedten. – Ha tudnád, mennyire aggódtam érted… Ha tudnád, mit
éltem át…
Eren felzihált, ahogy az
ajkát a mellbimbója köré zárta. A nyelvével finoman dörzsölte meg az érzékeny
csomót, és gondosan ügyelt rá, hogy a fogával csak épphogy megkarcolja, azután
meg elhúzódjon. A meztelen hasfalon végigzongorázva, a hosszú ujjak
kiügyeskedték az övet, kigombolták a nadrágot.
Eren a kezére szorított,
és mélyen, kipirultan a szemébe nézett. Nehézkesen lélegzett, kapkodva vette a
levegőt, de nem érdekelte. Levi őt nézte, mintha sosem látta volna még azelőtt,
és ez így volt jó. Annyira jó, átkozottul jó, hogy nem lehetett higgadtan
elviselni.
– Szeretlek – mondta a szemébe komolyan, és ez az egyetlen szó
mindent megváltoztatott. Levi ajka elnyílt, a döbbenet tisztán rajzolódott ki
szép metszésű arcán.
Eren egy cseppet sem
bánta meg, hogy ennyire nyíltan a tudtára adta. Mikor viszonthallotta ugyanazt
a röpke szavacskát, akkor viszont az összeomlott világ újjáépült, a görcsös
félelem pedig elillant a végtagjaiból. Levi szájára tapadt, összekoccant a
foguk, egymásba akadt a nyelvük, és ahogy sebesen, mohón térképezték fel
egymást, nem rezzent össze, csak egy picit megborzongott, mikor megérezte a
férfi kezét az alsónadrágja alá csúszni.
Levi a hossza köré fonta
az ujjait, s gyengéden megszorította azt. Hogy a második alkalommal is pont a
Szabadság Szárnyaiban csináljanak ilyesmit, Eren álmában sem fordult meg
ilyesmi, mégis megtörtént.
– Levi… – zihálta. –
Minden… csupa rom… és mocsok – tette hozzá, hogy észhez térítse. A férfi a
nyakába csókolt, a keze mozogni kezdett. – Levi, várj…
Cipzár zaja hallatszott –
mire Eren felocsúdott, teljesen meg is bolondult. Levi kibontotta a saját
nadrágját, és a következő pillanatban változtatott a kézfogásán, hogy saját
magát is kézbe vehesse, Eren pedig… Eren
elveszett. A meglepetés ereje szabályosan a padlóra küldte. Legalább úgy
kiguvadt a szeme, mint korábban Lady Reissnek, és csak tátogni tudott, akár a partra
vetett hal, mikor Levi újfent mozgásba lendült. Az ajkuk összeforrt, a testük
meg lángra kapott.
Túl sok volt a gyönyör,
túl intenzív; elszakadt Levi szájától, majd hátravetette a fejét, hogy hangosan,
torokhangon felnyögjön és felziháljon, és ettől valahogy semmi sem lett
könnyebb.
A végére nem lehetett
kibogozni a végtagokat. Levi ragacsos kezét bámulta, a férfi a zavartság legkisebb
jelét sem mutatta, a kielégültségét viszont annál inkább: bőre az arccsontján
enyhén kipirosodott, a légzése szaporábbá, cirógató ujjainak üteme lustábbá
vált. Figyelmen kívül hagyta a tényt, hogy akkor élvezett el, miután Levi a
heréiről áttérve, egymás után párszor végigsiklatta az ujjait a fenekének
vágatában. Meg sem kísérelte belécsúsztatni az ujjait, csupán gyengéden
ingerelte az izomgyűrűt, Eren viszont addigra annyira szétesett, hogy beszélni
sem tudott, nemhogy gondolkodni, könyörögni vagy bármit is tenni. Tehetetlen
rongybabaként nyomta neki a hátát a pultnak, és annak hidegsége sem tudta
lecsillapítani a benne tomboló lázat. Mit lecsillapítani? Észhez téríteni sem
tudta!
– Veled akarok lenni –
mondta ki, miután sikerült valamelyest összeszednie magát. – Nem úgy
általánosságban, hanem most. Ma este. Vagyis éjjel, hiszen már éjjel van.
Levi felrántotta a
szemöldökét.
– Velem vagy – mormolta
vissza, majd nekilátott, hogy megtisztítsa magukat. Eren, aki még mindig túl
érzékeny volt az átélt orgazmustól, megremegett az érintésére. Nem jött
zavarba, noha a csípője majdnem úgy rángott meg, mint aki másodszorra is elment
pusztán ennyitől.
– Tudod, hogy értem.
– Tudom.
– Veled akarok lenni –
mondta. – Nálad. Az ágyadban.
– Farlannal és Isabellel
lakom együtt – emlékeztette Levi. – Te magad mondtad korábban, hogy sosem lesz
nyugtunk.
– Ja, és azt is mondtam,
hogy a szabadban fogjuk csinálni, erre viszont inkább a Szabadság Szárnyait
mocskoljuk be – bólintott Eren rezignáltan. – Hol szeretnél magadévá tenni?
Valamelyik asztalon? A pulton? A földet csak a takarítás után ajánlom, meg
biztos, elég kemény is, de ha nem foglalkozunk vele…
– Nem fogok veled itt együtt lenni – szorította össze a
fogát Levi.
Eren halk, kuncogó hangot
hallatott.
– Pedig ez a második alkalom,
hogy kielégítettél itt.
– De a kettő…
– Nem ugyanaz? – kérdezte
kíváncsian. – Miért?
Levi felnyögött, a
tenyerébe temette az arcát.
– Nem akarom, hogy itt,
jó? Ennyi nem elég?
– Dehogynem – felelte
Eren. – De én viszont akarlak, és lassan már nem érdekel, hogy hol. Ma én…
tényleg azt hittem, hogy soha többé nem foglak látni. Mármint amikor Kenny
megjelent, és elrángatott Historiával Rodhoz. És amíg meg nem jelentek Rod
kölykei, azt hittem, bármelyik percben lepuffantanak. Fogalmad sincs, mennyire
félelmetes a nagybátyád!
– Ó, hidd el, van egy
sejtésem.
– Jó, de… – Eren az
ajkába harapott. – Szeretlek, te is szeretsz. Jó veled lenni, jó ez az egész… –
mutatott végig a kissé remegő, ragacsos testén –, nevezzük bárminek is. Nem
vagyok türelmetlen, de közben mégis. Annyira akarlak, hogy menten belepusztulok.
Te talán nem akarsz engem ennyire?
Levi hosszú másodperceken
át nem válaszolt.
– Idióta – törte meg a
csendet végül. – Ha tudnád, mennyi választ el attól, hogy ne lökjelek hátra az
a pulton… De nem fogok veled a munkahelyemen szexelni, ne is álmodj róla! A
lakásomban meg ott van Farlan és Isabel…
– Szóval a szabadba
megyünk – mímelt komolyságot Eren. – Oké, értettem. Vagy… vannak azok a hotelek, tudod…
Levi elborzadva nézett
rá.
– Ilyenkor átértékelem a
kapcsolatunkat.
– Nem szükséges. – Eren
elmosolyodott, felrántotta magára a nadrágját, majd Levinak is segített
öltözködni. Olyan gyorsan mozogtak az ujjai, hogy a szeme sarkából elkapta a
férfi döbbent pislogását. – Veled akarok lenni – mondta halkan. – Ma éjjel. Ha
nem is úgy… mármint ha nem is fogunk lefeküdni, nem baj. Veled akarok aludni.
Szükségem van rá, hogy magadhoz szoríts… Hogy biztonságban érezzem magam, jó?
Tudod, mennyire erős vagyok, de néha…
– Néha szükséged van rá,
hogy éreztessék is veled, mi? – Levi megsimogatta az arcát. – Jól van, kölyök.
Felmegyünk a lakásomra, jó? De ott lesz Farlan és Isabel is, és úgy készülj,
hogy perceken belül mindenki meg fogja tudni, hogy mi van veled, köszönhetően
egy idegesítő, vörös hajú nőszemélynek, történetesen a fogadott húgomnak.
– Számoltam ezzel a
lehetőséggel is.
– És így is jó?
– Igen – felelte Eren. –
Csak engedd, hogy… veled lehessek.
Levi bólintott. Megfogta
a kezét, majd az összefűzött ujjaikra csókolt.
– Sosem eresztelek –
mormolta játékos-nevetős mosollyal a szája szegletében. – Sosem, Eren.
Felfogtad a csökött kis agyaddal, hogy ez mit jelent?
– Igen – nevetett a fiú.
– A szerencséd, hogy én is hasonlóan gondolkodom.
– Akkor ezt ledumáltuk.
Levi kezében csörögtek a
kulcsai, ahogy előhúzta őket a zsebéből.
– Menjünk, Eren – mondta
lágyan, mire Eren bólintott. Az apja okozta szorongó érzés lassan kezdett
felszívódni a mellkasából, bár azért még mindig érződött. Végül nem raktak
rendet a Szabadság Szárnyaiban, de egyiküket sem érdekelte. Kiléptek az
éjszakába, és Eren a csillagok által pettyezett, koromfekete égboltot figyelte.
A magas házak mögül elősejlett a hold jellegzetes félsarlója.
Ma
nem érdekel a múlt, sem a jövő – gondolta, miközben
megindult Levijal. Ma éjjel egyedül a
jelennek fogok élni…
Elhaladtak egy magas,
sötét köpenyes alak mellett, aki a Szabadság Szárnyai kirakatát figyelte. Levi
odaszólt még neki, hogy másnap később fognak nyitni, mert még egy ilyen
helyzetben sem feledkezett meg róla, hogy Farlan a lelkére kötötte, hogy
próbáljon kedvesebb lenni a potenciális vevőkkel, mire a férfi morgott neki
valamit válaszul. Eren nem hallotta a hangját, mégis megtorpant egy pillanatra.
– Minden rendben? –
kérdezte Levi azonnal, mire bizonytalanul bólintott egyet.
– Azt hiszem – sóhajtott
fel halkan. – Csak valamiért olyan érzésem volt, mintha…
– Mintha? – faggatta a
férfi. – Eren?
Eren mosolyogva rázta meg
a fejét.
– Mindegy, nem fontos.
Menjünk, Levi.
Aznap éjjel egyedül a
jelennek élt, s az álom Levi karjában nyomta el.
Minden rendben volt.
Egyelőre.
Készült:
2018. 08. 16.
Megjegyzés:
na
szóval, végre sikerült felcsigáznom saját magamat a 3. évaddal, és talán már
nem látom annyira szörnyűnek, mint eddig… de kérem szépen, Levi meztelen
felsőtestét kihagyni?! Mi ez már? :DD Szóval… a sokkon túltéve magamat,
megbarátkoztam az openinggel, szerelembe estem az endinggel, és… nem tudok
manga spoiler nélkül történetet írni, pedig annyira próbálkozom. :( Sorry
mindenkitől, aki csak az animét látta, és most mindent elspoilerezek…
Extrán izgatott vagyok
amúgy a 3. évad 5. része miatt…
Emberek, végre érkezik meganimált Frieda, aki per pillanat úgy néz ki,
mintha Eren és Historia gyereke lenne. Kicsit vastag lett az a szemöldök, meg
olyan férfias az arc, nem? Vagy csak én gondolom így? Az ending végén sokkal
csinosabbnak látszik.
Ugye? Valaki mondja már,
hogy ugye! :D
Mindegy, részletkérdés.
Meganimált Frieda, ez a lényeg! :D
És mivel Frieda állandóan
szerepel nálam, hát most is adtam neki egy kevésbé vidám szerepet a
szösszenetcsokromban. A mangabeli dolgok modern szájízre szabva, avagy Armin
hardcore Attack on Titan-rajongó, nézzen mindenki Shingekit :D Meg Lost Girls
OVA 3. részt. Nem vagyok egy nagy Mikasa-rajongó (bár elismerem, baromi szép
karakter és iszonyat menő akció közben xD), de imádtam minden egyes percet
ebben a részben!
A következő fejezet a
tervek szerint ismét Levi/Eren lesz, és lehet, nem kéne
annyira erőltetnem ezt a +18as szálat, de még nem adom fel… Meg tudom írni
normálisan azokat a jeleneteket, ígérem. :D Szóval valami olyasmi van tervben,
hogy Levi és Eren első éjszakája Levi lakásán… tehát szorosan kapcsolódik ehhez
a felvonáshoz, de anélkül is érthető a tervek szerint. Már most izgulok, pedig
hozzá sem kezdtem… :D
Hamarosan érkezem még. ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése