2018. augusztus 17., péntek

A Szabadság Szárnyai – 9. felvonás (Levi x Eren; manga spoiler)


Szabadság Szárnyai

9. felvonás

Tartalom: Levi számon kéri (?) Erent az eltűnését követően, így a fiú kénytelen előtte felfedni a Jaeger család sötét titkát, amit maga Rod Reiss tárt elé. Avagy a lány a tükörből.
Páros: Levi/Eren
Korhatár: +18
Megjegyzés:
1.) Még mindig nem azt írom, amit kellene, és sosem úgy, ahogy kellene. :D Talán ez lesz az új mottóm. :D
2.) MANGA SPOILER – Reiss család (!)
3.) (A felvonás végén amúgy még csiripelek egy sort… Jó pár sort. :D)
Jó olvasást kívánok! ^^




– Tényleg itt aludhatok? – kérdezte Historia szorongva. Egészen nevetséges látványt nyújtott Mikasa pizsamájában, mint amikor a kisgyerek felpróbálja az anyja ruháját; mindig copfba rendezett, szőke haja most összekócolódott, nagy, kék szeme körül pedig kipirosodott a bőre a sok pityergéstől. Nem is volt kérdés, hogy Eren igennel felel.
– Ne viccelj! – mondta a fejét rázva. – Persze, hogy itt aludhatsz!
Historia megtörölte a szemét. Halkan szipogott, mire Eren félszegen a karjába vonta. Az állát megtámasztotta a lány feje búbján, a tenyerét meg a hátán, és nekilátott, hogy finoman dörzsölgetve, lassan megnyugtassa. A jelenetet Armin páholyból nézhette végig, de legjobb baráthoz mértan egy árva szót sem szólt.
Miután Eren személyesen is megeskette, hogy nem mondhatja meg Levinak (sem Ymirnek és Mikasának), hogy otthon vannak, elintézett néhány telefont – „Csak a biztonság kedvéért, Eren!” –, majd bezárta a bejárati ajtót, behúzta a függönyöket, s leheveredett a kanapéra. Onnan figyelte, mint fogyassza el a forró csokiját és menekül a fürdőszobába Historia. Az ajtó bevágódott a lány mögött, a szobára csend telepedett. Armin semmit sem kérdezett, de mindenben segített. Remek srác volt és még remekebb legjobb barát.
Csendben várták meg, míg Historia ismét előkerül a fürdőszobából. A zárt ajtók mögül csak szipogás hallatszott, inkább elrejtőzött, mintsem előttük sírjon. Mikor előbukkant, rá sem lehetett ismerni, annyira sápadtnak látszott a túlméretezett pizsamában. Nem csoda, hogy Eren ösztönből mozdult! Ölelte a lányt, és mire észbe kaptak, Armin is ott állt mellettük, tétován simítva a kezét Historia hátára. Ketten vigasztalták, miközben maga Eren is vigasztalásra szorult! Az élet nem volt igazságos.
– Akkor én… lefekszem – bökte ki a lány zavartan, miután kibontakozott az ölelésből.
– Menj csak. – Eren rámosolygott. – Nyugodtan aludhatsz az ágyamban, majd elleszek a kanapén.
Historia szipogott egy sort, majd bólintott.
– Köszönöm, Eren.
– Ez tényleg rendes volt tőled – súgta oda Armin is, amint a lány elvonult. A fürdős incidenst megelőzően is nagyobb csend ülte meg a lakásukat. A nappaliban elhelyezett ingaóra kattogásán meg azon kívül, ahogy a levegőt vették, az égvilágon semmi sem hallatszott. Míg Armin visszavetette magát a kanapéra, kényelmesen felpolcolva a lábát – hiszen őt nyomasztották a sötét titkok, csak az aggodalom a barátja iránt –, addig Eren remegő ujjakkal bíbelődött a telefonjával. Nem tudta eldönteni, hogy írjon-e Levinak vagy sem. – Tudod – törte meg aztán a csendet ismét Armin –, halálra fogja magát aggódni, ha nem hívod fel. Vagy nem üzensz neki. Semmit sem tudnak. Tényleg semmit – hangsúlyozta.
Eren bekapcsolta a telefonját. A képernyő vibrálni kezdett, fennakadt a lélegzete. Levi nevével ellátva negyvennyolc nem fogadott hívás, harminckét olvasatlan üzenet várta, Mikasa rekordot döntött (túllépte a bűvös ötvenest), és még Jean is megdöbbentette a viselkedésével – a szokásos egy vagy kettő rácsörgést, amit rendszerint valamelyik közös barátjuk harcolt ki, ezúttal megnégyszerezte. Sietve átfutotta az üzeneteket. Az elején aggódó hangnem, azt gyorsan paprikás váltotta, a végén meg visszatért az aggódóra. Eren érezte a kétségbeesésüket, ahogy olvasta a sorokat, és a mérhetetlenül hála és szeretet egyszerre öntötte el a bűntudatéval. Mindannyian aggódtak érte, ő pedig viszonzásképpen aljasul megváratta őket.
– Kiabálni fog? – pislogott rémülten Armin irányába. A fiú megvonta a vállát, elvette a távirányítót a dohányzóasztalkáról. Este mindig jó filmeket adtak, és Eren tudta, hogy barátja ezzel próbálja megállni a kérdezősködést. Hálás volt érte, mert hiába próbálkozott, csúfos kudarcot vallott, hogy szavakba öntse mindazt, amit az elmúlt órákban átélt. Ezért is szeretett annyit időzni Armin társaságában! Ha azt mondta neki, hogy ne faggassa, akkor a fiú úgy tett. nem akadt ki, mint Mikasa, csendes beletörődéssel vette tudomásul, hogy egyelőre nem kívánja megosztani vele. Ez nem jelentette azt, hogy örült neki vagy megértette – türelmesen várakozott, hogy megkapja a válaszait.
– Ó, nem hiszem – ingatta a fejét. – Biztos nem lesz boldog, de… Ó, nahát! – csillant fel a szeme hirtelen. Eren – telefonnal a kezében – felkapta a fejét a hangra, és a televízió felé fordult. Armin izgatottan hajolt előre, és ösztönösen nyúlt az előző este ott felejtett chipses tálka felé. Belemarkolt a ropogtatnivalóba, majd a szájába tömött egy szép adagot. – Ez a kedvenc sorozatom! – magyarázta teli szájjal. – Emberevő óriások tartják rettegésben az emberiség utolsó túlélőit, akik falak mögé menekültek… Remekül tudok azonosulni a főhős legjobb barátjával. A főhős amúgy bosszút esküdött, miután az egyik óriás megölte az anyját a szeme láttára, és szent célja, hogy valamennyi szörnyeteggel végez, ezért csatlakozott a…
– Hát nem valami kreatív történet, az egyszer biztos – fintorgott Eren. – Tiszta klisé.
– H-hogy micsoda? – hápogott Armin felháborodottan. – Hát az biztos, hogy a főszereplő egy idióta! – ismerte el. – De már a harmadik évadban érezhetően más irányba terelődik a sztori, aztán a negyedik évadban…
– Armin, koncentrálhatnánk a problémámra? – vágott a szavába.
– Ó, hogyne. De azt azért el kell mondanom, hogy a negyedik évadban…
– Feladom. – Eren legyintett, majd ismét a telefonjára koncentrált. – Ó, basszus! – túrt a hajába idegesen. – Vajon… – A telefonja váratlanul megszólalt. Az ismerős csengőhang szabályosan lesokkolta. Elkerekedett a szeme és elakadt a lélegzete. – Ó, basszus! – ismételte vinnyogó hangon, mire Armin a homlokát ráncolta.
– Levi?
– Szerinted? – kérdezett vissza a fogát csikorgatva. – Hát persze, hogy ő az… Armin, mit csináljak?
– Először is vennék egy mély levegőt, aztán felvenném vagy lehúznám a hangot, mert Historia végre elaludt, ezzel a ricsajjal viszont tuti, hogy felvered.
– Basszus – nyögte még egyszer, mielőtt döntött volna. Szemlátomást Armin legnagyobb megkönnyebbülésére, pontosan úgy tett, ahogyan azt barátja javasolta: végre adott magáról életjelet Levi számára. Rányomott az ujjával a zöld hívásfogadásra, és próbált nem szaggatottan lélegezni.
A vonal túloldaláról néhány másodperces csend hallatszott.
– Eren? – Levi hangja meglepően nyugodtan csengett. Nyugodtan, akár a vihar előtti csend. Túl nyugodtan. Eren gyomra bukfencet vetett az idegességtől; olyan erővel szorította a fülére a készüléket, hogy az már fizikai fájdalommal járt. Armin felemelte a hüvelykujját, mikor észrevette ezt; bátorítóan mosolygott, de még ez sem segített a helyzetén.
– Levi… – suttogta a nevét reszketeg hangon. – Én…
– Hol vagy most? – kérdezte a férfi higgadtan. Újabb szünet, az álca mintha leperegni látszott volna. – J-jól vagy? – Fojtott hangon tette fel, kissé remegősen; Eren nem tudta elképzelni, milyen állapot uralkodhatott el rajta, míg az ő visszajelzését várta. Mennyire… aggódhatott érte? Mennyire retteghetett? Egyáltalán Levi olyan férfi volt, aki csak úgy retteg vagy aggódik valami vagy valaki miatt? Vagy Eren kivételt jelent? Egy olyan erős, határozott férfi, mint Levi… össze tud omlani pusztán a gondolattól, hogy elveszítheti őt?
Eren mély levegőt vett.
– Te hol vagy? – puhatolózott óvatosan. – Odamegyek.
Akkor tudod az utat – felelt erre Levi. – A Szabadság Szárnyaiban vagyok.
– J-jó. – Eren megremegett. – A-akkor… azonnal indulok.
Eren…
– Sietek… – Eren bontotta a vonalat. Szédülve fordult Armin felé, egyszerűen nem tudta, mibe kapaszkodjon, hogyan lélegezzen normálisan. A következő pillanatban Armin már a karjába zárta, éppúgy igyekezett őt megnyugtatni, ahogyan ő tett idétlen kísérletet Historia zokogásának lecsillapítására. Ezúttal sem működött annyira megfelelően, de Eren mellkasának emelkedése és süllyedése legalább visszatért a normális tempóba. Beszív és kifúj, beszív és kifúj. Eren a végére erőtlenül mosolygott.
– Minden rendben lesz – bátorította Armin. – Minden rendben.
– Persze.
Eren nyelt. Percekkel később kibontakozott az ölelésből és kapkodva átöltözött. Azt ígérte Levinak, hogy sietni fog, egy másodpercet sem akart elvesztegetni. Armin visszakuporodott a tévé elé, a chipsen csámcsogott, és közben a szeme sarkából figyelte, amint készülődött. A kezébe dobta a kulcsot, Eren pedig egy sóhajtás kíséretében elkapta azt. Egy utolsó „Minden rendben…”, Eren bizonytalanul bólintott. Kiviharzott a házból, és ahogy kilépett a hideg éjszakába, a hűvös szél az arcába fújta az utca porát. Felköhögött, és nem törődve a telefonja csilingelésével – a kijelzőn Mikasa neve virított –, megindult a Szabadság Szárnyai felé.
A teázó ajtaján megfordították a táblát: ZÁRVA, hirdette a szöveg. Eren nem riadt meg. Egy ismételt nyelést követően – mert az kellett ahhoz, hogy erőre tegyen szert –, kopogás vagy bármilyen jelzés nélkül ballagott be a Szabadság Szárnyaiba, ahol legnagyobb meglepetésére hatalmas felfordulás fogadta. Mintha tornádó söpört volna végig: a csinos kis székek felborulva, az asztalok odébb tolva, teáscsészék a földön ripityára törve…
Teljes káosz… ez várta Erent.
Meg Levi, aki a kellős közepén, egy épségben maradt asztalnál ücsörgött, kényelmesen és kellő eleganciával, mint mindig.
A férfi éppen nagyot kortyolt az erősre főzött teájából, mikor összeakadt a tekintetük. Ami ezek után történt, azt más körülmények között mulatságosnak is lehetett volna nevezni, ugyanis kevés kellett hozzá, hogy ne köpje vissza a csészéjébe a teát, ráadásul az így is lecsöpögött a szája szélén, Eren azonban nem tudott nevetni. Nézte, amint kézfejével megtörölte cserepes ajkát – hanyag mozdulat volt, különösen annak tudatában, hogy Eren eljött, és épnek meg egészségesnek látszott, teljesen sértetlennek –, aztán azt is, hogy hátratolta a székét. Mire felocsúdott, Levi már előtte állt, és remegő ujjával éppen a pulzusát tapintotta ki. Sóhaj szakadt fel belőle, amint érzékelte, és Eren következőleg karok fogságában találta magát.
Amennyire remegett Levi ujja, úgy reszketett az egész teste. Eren arra eszmélt rá, hogy ő maga is borzongott, miközben belesimult a forró ölelésbe. A fülénél érezte Levi ajkát, aztán az arcán, végül meg a száján. Egymásnak támasztották a homlokukat, egymás bőrét cirógatták a leheletükkel. Levi nem eresztette, sőt még szorosabban vonta magához; a testük tökéletes összhangban mozgott és préselődött össze, ujjaik összefonódtak, a szájuk eggyé vált. Előbb Eren alsó ajkába mart, fogával puhán karistolta, majd a felsőbe, és a végén, mikor már a nyelvük akadt össze, a hegyén érezte a könnyek sósságát. Eren észre sem vette, melyik pillanatban eredt el a könnye.
– Ne haragudj… – suttogta, miután elhúzódott tőle. – Nem akartalak megijeszteni. Nagyon sajnálom… hogy idáig fajult minden.
Levi rábámult. A szeme sötéten fénylett, vágytól és csipetnyi haragtól csillogott. Aprót biccentett a fejével, majd ismét Eren ajkára hajolt. Újfent csókolóztak, könnyedén, mégis szenvedélyesen a szétzúzott teázóban, a romok között; Levi tenyere Eren inge alá furakodott, kitapogatta az izmokat, megpihent a lapockáján. Úgy fedezte fel a testét, mint aki nem akarja elhinni, hogy megérintheti… hogy újra láthatja… Úgy fedezte fel, mintha… Valahogy úgy, hogy nem lehetett szavakba önteni.
– Hol voltál? – lehelte a kérdést a fülébe. – Miért… hoztad ránk a frászt, kölyök? Miért… ha látszólag…
– Minden csak látszólag – remegett meg Eren, ahogy végighúzta a kezét a meztelen oldalán. Az ing mintha magától gombolódott volna ki, egyik gomb követte a másikat, míg Eren teljesen fel nem tárulkozott előtte.
– Eren… Azt hittem…
– Jól vagyok – biztosította. – Rod nem bántott.
– Rod – krákogta Levi felismerhetetlen hangon. – Krista apja.
Historia apja – javította ki Eren. – Kristát Historia Reissnek hívják, és Rod… ő az apja.
– És mit akart tőled? – Levi lefejtette róla az inget, a keze a nadrágszíjára tévedt. Eren tágra nyílt szemmel, megbabonázva figyelte a hosszú ujjakat, amint kicsatolják az övét. Levi nem kiabált. Kiabálás helyett elhalmozta csókokkal, gyengéd simításokkal, és minden egyes kérdését szinte mormogta, mint aki csak félvállról veszi. Eren tudta, hogy meg akarja vele téveszteni. A remegése nem csupán a vágytól volt, hanem az elfojtott dühtől. Szavai ellenére dühös volt, és talán egy kanál vízben is megfojtotta volna Erent, amiért nem adott magáról életjelet, de annyira aggódott is, hogy majd’ belepusztult.
– Levi, várj. – Eren éppen ezért állította meg. – Állj – kérte csendesen. – Előbb… Hadd mondjam el, hogy mi miért történt… Hogy… Tudom, hogy alaposan rátok ijesztettem… Különösen rád. Okkal vagy dühös rám – folytatta gyorsan, amikor Levi tekintete rávillant. A kékségben valóban harag lobbant fel. – Tényleg okkal! – mondta. – Én… Nem is értem, hogy tudsz megcsókolni, főleg azután, amit műveltem…
– Te nem csináltál semmit. – Levi a szemét forgatta. – Az egyetlen, akit felelősségre lehet vonni, az Rod Reiss. És ha jól sejtem, a nagybátyám, Kenny is.
– Igen – bólintott Eren. – Rod bérelte fel, hogy keressen meg minket.
– Historiát, aki Rod lánya – ráncolta a homlokát –, meg téged, mert te… – Függőben hagyta. Eren nyelt egyet.
– Igen – suttogott. – Mert én… Grisha fia vagyok.
– Grisha fia – ismételte Levi. Nem lett világosabb a helyzet, Eren pontosan tudta ezt. Újabb sóhaj tört fel, ezúttal az ő szájából, és már-már szégyenlősen visszahúzta a vállára az ingét. Levi megfejthetetlen tekintettel bámulta.
– Tudod… – motyogta. – Előbb nem ártana összetakarítanunk. Mármint… Tudod… – próbálkozott esetlenül. – Miután mindent elmondtam. És csak azután… – sandított le a nadrágjára. – Csak azután…
– Eren – szakította félbe Levi. – Csak nyugodtan. Ha már ennyit vártam, azt hiszem, kibírok még egy keveset.
– N-nem baj?
Levi a szemébe bámult.
– Dehogy baj – mondta szárazon, mire Eren elvörösödött.
– Ne haragudj…
– Nem haragszom… annyira. – Szája sarkában mosolyszerűség bujkált ugyan, de Eren megértette a célzást is. Levi túlságosan is aggódott érte ahhoz, hogy most egyszerűen haragudjon rá. Kiabálás helyett a karjába zárta, ölelte és csókolta, és hálát adott az égnek, hogy nem fajult el a helyzet. Pedig lehetett volna komolyabb is, legalábbis Eren még emlékezett a félelem ízére, a verejtékre, ami a homlokán gyöngyözött, mikor leült egy asztalhoz Rod Reisszel.
– Ő lenne Grisha fia? – emlékezett vissza borzongva a férfi hangjára. – Semmiben sem hasonlít arra a nyomorultra.
– Pedig ő az – biztosította Kenny. – Eren Jaeger… A megboldogult Grisha és Carla Jaeger fia, Historia Reiss egyik barátja. Az unokaöcsémmel kavar amúgy, fel tudod ezt fogni, Rod?
– Az unokaöcséddel? – Rod lopva rápillantott. – Az alma nem esett messze a fájától – jegyezte meg. – Úgy látszik, az unokaöcséd hozzád hasonló, Kenny.
– Hozzám hasonló? – Kenny arca jól láthatóan elsötétült. Rod halkan nyelt egyet, és legyezni kezdte magát. Legyező híján az asztalt díszítő csodaszép, sötétkék paradicsommadárrá hajtogatott szalvétára esett a választása, azt használta, hogy enyhítse a melegét, s így egészen mulatságos látványt nyújtott, mivel izzadt tarkóját is azzal törölte meg. Kenny ellenben nem szórakozott ilyen remekül. – Hogy érted, hogy hozzám hasonló, drága Reiss uraság?
Rod türelmetlen pillantást vetett rá. Valahogy nem érezte a vesztét, pedig Erent már kezdettől fogva hideg rázta, nem kellett ahhoz komolyan belebonyolódniuk a témába, hogy Historia apja mit érthetett azalatt, hogy „hozzád hasonló”. Elég egyértelmű volt. Eren csodálkozva sandított Kennyre. Sosem gondolta volna, hogy a férfi…
Az ajkába harapva fojtotta magába a gondolatot.
Ugyan már, Ackerman! – horkant fel Rod. – Mindketten tudjuk, hogy te meg az öcsém nagyon jól elszórakoztatok egymással, miután bevonultatok Uri dolgozószobájába. Nevetséges kifogásokkal élve hagytatok ott a drága feleségemmel, és…
– Lord Reiss – vágott a szavába Kenny suttogó hangon ugyan, de olyan éllel, hogy Eren szeme tágra nyílt a rémülettől. – Mi lenne, ha a két kölyökre koncentrálnánk? Ó, és mielőtt elfelejtem – tette hozzá, mikor Rod nyekkenve bólintott egyet –, ha még egy szót ejtünk Uriról… A villámra döföm a szemecskéjét, Reiss uraság… A villám hegyére, pont ide – simított végig az ujjával az említett evőeszköz hegyén. Eren és Historia összenéztek; árnyalatokat sápadtak, mire Kenny a fenyegetés végére ért. Rod még mindig nem fogta fel, hogy az életével játszik. Megtörölte ugyan a tarkóját, de olyan könnyedén nevetett, hogy Eren legszívesebben felképelte volna az ostobaságáért.
Ez egy idióta – súgta oda Historiának. A lány összepréselte az ajkát, bólogatott.
A beszélgetés visszaterelődött arra, ami mindannyiukat foglalkoztatta: hogy miért hurcolták őket a Reiss rezidenciára. Erennek mindvégig olyan érzése volt, hogy nemcsak egy nagy családi összeborulás ösztökélte Rodot, hogy váratlanul felkeresse Historiát.
Csakhamar kiderült, hogy a lány édesanyja a Reiss rezidencián dolgozott bejárónőként, és Historia akkortájt fogant, mikor Rod legkisebb gyermeke, Florian a feleségétől. A törvényes és a törvénytelen gyermek egyetlen nap különbséggel született, mégis Florian mindent megkaphatott, Historia pedig semmit sem. Historia az anyai nagyszülei farmján nőtt fel szegénységben és szeretethiányban; az anyja, Alma szóra sem méltatta, sőt azt is bánta, hogy a világra hozta. Amikor nem olvasott, akkor egy hintó érkezett elé, hogy a városba vigye. Olyankor kiöltözött, és Historia az ablakból figyelte őt a maga könyvével az ölében. Rod Reisszel egyetlen egyszer találkozott, mégpedig azon a napon, amikor az anyját megölték a szeme láttára. Akkor vedlett át Kristává, akkor lett egy angyal szerepébe bújtatott, magát tökéletesnek mutató lány.
– Szar ügy – kommentálta Kenny, aki még a lábát is felpakolta a gyönyörűen megterített asztalra. Rod hiába mordult rá, hogy „Lefelé, Kutya!”, a „Kutyának” nevezett férfi csak azért sem engedelmeskedett. – Mi a pálya, Eren? – vigyorgott a fiúra a kalapja alól. – Nem érted, mi a szarért vagy itt, igaz?
– Hát boldogabb lennék, ha megérteném, minek kellett… belerondítanom a családi találkozóba – felelte óvatosan.
Rod erre összecsapta a kezét.
Ó, pedig az pokolian egyszerű! – mosolygott a fiúra barátságosan. – Te vagy Grisha fia. Hát hogy hagytam volna ki Grisha fiát a nagy családi találkozónkból? Pont Grisha fiát?
– Van jelentősége annak, hogy Grisha fia vagyok? – vonta föl a szemöldökét kérdőn. – Ha mondjuk…
– Hát persze, hogy van jelentősége, csacska fiú! – nevetett Kenny. – Ez a cécó csak azért van, hogy Rod láthasson. Az apád ugyanis…
– Ezt talán nekem kéne elmondanom – szakította félbe Rod. – Maradj csöndben, Kutya! Senki sem kíváncsi a véleményedre. Örülj, hogy egyáltalán megtűrünk az asztalnál.
Kenny megbámulta a csillár fényét a villáján, gyönyörűen visszatükröződött róla. Eren akaratlanul is a fenyegetésre gondolt, meg arra, hogy Rod Reiss egy idióta faszkalap, ha ennyire nem fogja fel, hogy az életével játszik. Kennyről bármit el tudott volna képzelni, és amikor kiderült, hogy ő is ott volt, mikor Historia anyját megölték… Eren valamiért nem tudta kiűzni a fejéből a gondolatot, hogy talán pont ő vágta el annak a szerencsétlen, szőke nőnek a nyakát… Pláne, hogy Kenny azt vágta rá a halál ecsetelése után, hogy „Járulékos veszteség.” Emberszámba sem vette Almát.
Engedd meg, hogy bemutassam a családom többi tagját! – rángatta ki a gondolataiból Rod hangja. Még mindig mosolygott, Eren azonban nem szerette a mosolyát. – Kérlek, drágáim – szólt –, gyertek be.
Az ajtó feltárult, a Reiss-gyerekek pedig – anyjukkal az élén – bevonultak. Historia döbbenten hápogott, Mrs. Reiss – vagy inkább Lady Reiss?, tűnődött el Eren – sértetten vizslatta őt, férje hűtlenségének élő bizonyítékát.
A gyermekek… sokan voltak. Három lány, két fiú – szerencsére sokkal szebb vonásúak, mint Rod vagy az azonnal zsörtölődni kezdő felesége. Eren nem csodálta, amiért Rod inkább Historia anyjával enyelgett. Vagy legalábbis vele is. Ha Alma csak egy kicsivel nézett ki jobban, mint Lady Reiss, már megérte az affér. Historiát elnézve viszont nem is kicsivel nézhetett ki jobban… A lányban szerencsére alig lehetett felfedezni a pocakos, pocokfejű Rod vonásait.
Nézze – fordult Eren Rod felé. – Apa anya halálakor lelécelt. Azóta nem láttam, valószínűleg halott… vagy dorbézol valahol… mondjuk…
– Liberióban? – tippelt a legidősebbik Reiss-gyermek, a lány. Csinos lány volt, sötét haja hosszú, a szeme meg éppolyan kék, mint Rodé vagy Historiáé. – Helló, Eren – mosolygott rá kedvesen. – Frieda vagyok.
– Aha. Én meg Eren. De ezt már tudod…
– Cuki fiú – suttogta oda Frieda az öccsének (aki a második lehetett, ha a koruk alapján állították őket rangsorba, nem pedig a magasságuk alapján). Ez az öccse – valami Urklyn, mint az később kiderült – hasonlított a legjobb Rod Reissre. Szegény srác, Eren őszintén sajnálta. A másik fiú – Dirk – a szemét forgatta.
– Szörnyűek vagytok… Annyira gyerekesek! Annyira…
– Lányok? – segítette ki vigyorogva Kenny. – Jól mondod, kölyök. Bár abban igazuk van, hogy ez a kölyök sem rossz – mérte végig Erent pimaszul. Nem úgy gondolta, amit mondott, de könnyű volt félreérteni, és Lady Reiss felháborodott arcából ítélve az asszonynak sikerült is.
Rod, én ezt nem tűröm tovább! – harsogta. – Az én házamban, ráadásul pont annak a szörnyszülöttnek a fia! Dobd ki innen, vagy én fogom, de abban igazán nem lesz köszönet!
– Elhallgass! – mordult rá Rod. – Ülj le és fogd be a szád!
Lady Reiss kiguvadt szemmel, az orrát fintorítva foglalt helyet a lehető legtávolabb Erentől és Historiától. Hogy melyikük jelenléte sértette jobban, arról lehetett volna vitatkozni. Eren valamiért maga mellett voksolt volna, ha az ő véleményét is kikérték volna, mert Lady Reiss őt többször kísérelte meg eltenni láb alól a híres gyilkos pillantásával, mint Historiát (igaz, nem sokkal).
Hogy vagy, Historia? – kérdezte Frieda szelíden. – Húgocskám…
Lady Reiss levegőért kapkodott, Frieda egyik húga meg elhúzta a száját. Nem Florian, mert a csöndes, komoly Florian – a legkisebbik, aki Historiát megelőző napon született, korban tehát vele egyidős – most is csak nézelődött; Erent bámulta kíváncsian, kicsit talán félve. Erennek eszébe jutott, hogy Grisha fiaként hivatkoztak rá, és hosszú évek óta először tűnődött el azon, vajon hol lehet az apja. Azóta nem látták, hogy az anyját megölték; úgy szívódott fel, mintha soha nem is létezett volna. Nem maradt hátra tőle semmi, csak egy aranykulcs, ami a régi családi házuk pincéjét nyitotta, és ahová Eren akkor sem tért volna vissza, ha lehetősége adódott volna. A múltat jobb volt lezárni. Jobb volt nem gondolni az apjára, a boldog gyerekkorára, amit mindig beárnyékolt valami.
Mi köze az apámnak magukhoz? – szegezte hát neki a kérdést egyenesen Lady Reissnek. Ha már Rod Reiss barokkos körmondatokban beszélt mindenről, talán a fásult felesége nem lesz híve a köntörfalazásnak. – Úgy érzem, az időmet vesztegetem itt, ráadásul… ez emberrablásnak minősül, ugye tudják? Az akaratom ellenére vagyok itt, Lady Reiss.
– Hogy merészeled? – sziszegte erre az asszony az arcába megvetően. – Azok után, amit a mocskos apád tett… Nézz a lányomra! – mutatott Friedára. – Nézd, mit tett vele a mocsok apád! Te rohadék! Hánynom kell tőled, akárcsak ettől a kis fattyútól! – sandított Historiára. Rod arca elsötétült a haragtól.
Fékezd a nyelved, asszony! Nem megmondtam?
– Nézz a lányunkra! – sipította Lady Reiss. – A gyönyörű, szép kislányunkra!
Eren úgy tett; megnézte magának Frieda Reisst. A lány kedvesen mosolygott, egyszer sem szomorkodott. Akkor sem bánkódott, amikor az anyja felemelte a hangját, csak egy picit feszült meg a kerekesszékben. Eren nem kérdezett rá, mikor történt, hogy lebénult, de a falakon elhelyezett családi képek sokat árulkodtak a dátumról: valamikor akkortájt, amikor a tizennyolcadik születésnapját töltötte be. Könnyű volt besaccolni, hogy mikor lehetett tizennyolc, mikor kevesebb és mikor több: azt a szülinapját megelőző képeken rövidre vágatta a haját, a tizennyolcadik után meg szintén a válla föléig nyíratta a fodrásszal. Valahogy jobban állt neki ez az új frizura. Az egyik képen szalmakalapot viselt; mellé egyszerű, fehér inget és sötétkék szoknyát választott. Eren csakhamar eldöntötte, hogy ez lesz a kedvenc képe a lányról. Nevetés közepette kapták le, és a kerekesszék ellenére boldognak és felszabadultnak látszott.
– Úgy értik, hogy ezt…
Eren lélegzete elakadt.
Nem lehet! Nem és nem!
Apa… Ő nem…
De megtette.
Egy idő után nem sírt többé, a könnyei az arcára száradtak. Valamikor be is rekedt, mert amikor ráeszmélt, hogy mennyi ideje beszél, fel sem ismerte a saját hangját. Nem a Reiss rezidencián ücsörgött, hanem a Szabadság Szárnyaiban, és Levi a hátát dörzsölte, miközben puhán a szemhéjára csókolt, hogy megnyugtassa, s mikor Eren összefűzte az ujjaikat, nem tiltakozott.
Eren gyomra lassan abbahagyta a szaltózást. Még mindig kavargott, a remegős érzés csak nem akart elmúlni nyomtalanul, de legalább már nem annyira, hogy Levi a mentőket akarja hívni. Egymásba kapaszkodtak. Levi némán hallgatta végig, a nagybátyjával kapcsolatos dolgoknál meg csak a szemét meresztette. Sok évet lehúzott mellette, mégis voltak információk, amikről ő sem tudott. Például a románcai.
– Sosem voltak nőügyei – magyarázta. – De sosem beszéltünk az ellenkezőjéről sem.
– Aha… – motyogta Eren a fejét Levi mellkasának döntve. Ahogy a férfi a teste köré fonta a karját, hogy óvón magához ölelje, törékenyebbnek érezte magát, mint valaha. Nem is felnőttnek, hanem kisgyermeknek. Minduntalan az apja járt az eszében, és ez annyira felkavarta, hogy nehezen uralkodott magán. – Évekkel ezelőtt – mondta –, anya halálát követően… apa megjelent náluk… Fegyver volt nála… Nem tudom, pontosan miért ment… hogy kit keresett, ezt nem értettem… Lady Reiss azt mondta, Frieda nyitott ajtót, és ők a dulakodásra kaptak észbe. Frieda felrohant a lépcsőn, apa meg utána, és… Frieda a családját védte! – tört ki belőle. – A családját, érted? A kibaszott családját! Lady Reiss a legkisebb gyermekét próbálta menteni, a lány velem egykorú… Rod az idősebbik fiát, a két másik szerencsétlen gyermek meg együtt próbált elmenekülni… – Az arcára volt írva a döbbenet, ahogy elmesélte, amit Lady Reisstől hallott. Az asszony az arcába fröcsögte a szavakat, aztán úgy felpofozta, hogy Eren csillagokat látott az ütés erejét követően. Meg is próbálta tépni, de Florian kiborulása miatt – aki valamiért a szívén viselte Eren sorsát – Urklyn és Kenny közösen erővel lefejtették róla. Kenny nekinyomta a villáját az asszony torkának, Rod meg rimánkodni kezdett az életükért. Az események teljesen más irányt vettek azt követően, hogy Kenny levetkőzte a „Kutya” szerepét. A kalapos férfi mindenkivel bunkón viselkedett, egyedül Friedához beszélt annyira szelíden, mintha a saját gyermekét vagy legkedvesebb szeretőjét látná, s Eren semmit sem értett belőle. Rod nem csinált jelenetet, szaporán bólogatott, mikor Kenny előhozakodott a távozás gondolatával.
– Ha szeretnétek találkozni a testvéretekkel – intett Historia felé –, akkor tudjátok, hol kell őt keresni. Ha bántani akarjátok, meggyűlik majd a bajotok a barátnőjével. Ő nem olyan elnéző, mint egyesek.
Valamennyi Reiss bólintott. Frieda sugárzó mosollyal, és ő volt az egyetlen, aki vette a bátorságot, hogy megmozduljon a helyéről. A kerekesszék furcsa hangot produkált, ahogy végiggurult a márványon, de senki sem tette szóvá.
Eren zavartan búcsúzkodott; összevissza hebegett és habogott, a zaklatottság teljesen úrrá lett rajta. Az apja nem tehette ezt Friedával… Az apja… Megőrült volna, miután elvesztette a feleségét, Eren anyját? Mégis… miért pont Friedát támadta meg? Miért nem Rod volt a célpontja? Egyáltalán hová tűnt?
Számtalan olyan kérdés marcangolta őt belülről, amire még a Reiss család sem tudott választ adni. Az apja tartózkodási helye kiemelt szerepet élvezett.
Amikor eljött a végső búcsú pillanata, Historia lehajolt, hogy megölelje nővérét; Frieda előbb őt, majd Erent zárta egy csontropogtató ölelésbe. Utána Kenny került sorra, aki leguggolt a lány elé. Eren ekkor látott először az arcán egyfajta bizonytalanságot. Hosszú ujjai tétován simultak Frieda arcára, a lány viszont óvatosan beledőlt az érintésbe. Levi nem akarta elhinni, mikor Eren ezt is elmesélte neki.
– Sosem került elő?
– Apa? – ráncolta a homlokát. – Nem. Sajnos nem találták meg. Úgy hiszem, meghalt.
– Még mindig? – Levi szeme összeszűkült. – Azután, hogy felbukkant Historia családjánál? Vajon… bízhatunk benne, hogy sosem kerül elő?
Eren megérintette a kulcsot a nyakában, az egyetlen és utolsó dolgot, amit egykor az apja birtokolt.
– Nem tudom – felelte őszintén. – De vajon… hol lehet most? Ha nem halott – tette hozzá. – De ha halott is, miért ment el? Hova ment? Mit csinált? Miért tette tönkre annak a szerencsétlen lánynak az életét? Lady Reiss közölte velem, hogy nem baleset volt. Szándékosan esett neki, mint egy felbőszült bika, és volt egy pillanat, amikor Frieda után kaphatott volna… Hagyta leesni. Hagyta, hogy lebénuljon… és kis híján nekirontott Frieda testvéreinek is, meg az anyjának és az apjának. Mindenkit… meg akart ölni – suttogta megrendülten. – Vajon… mi vezérelte? Lehet, hogy sosem tudjuk meg.
– Lehet. – Levi a szájára hajolt. – Örülök, hogy nem esett bajod, Eren.
– Én is örülök – suttogott vissza a fiú. – Nagyon… megijedtem… és nagyon sokkolódtam, ezért nem írtam vissza. Historia is sokkolódott. Amikor utoljára látta a nővérét, Frieda még tudott járni. Most nálam alszik, a szobámban – magyarázta, mielőtt Levi rákérdezhetett volna. – Úgy gondoltam… Elalszom a kanapén… vagy nálad – bökte ki zavart pírral a bőrén. – Persze, ha nem zavarok.
– Nem zavarsz. – Levi megcsókolta ott, ahol a legmélyebb volt az arcpírja, mire a füle töve is lángra gyúlt. Szitkozódott, Levi pedig halkan nevetett, és újabb csókot nyomott, ezúttal az orra hegyére. – Eren… – mormogta a nevét rekedten. – Ha tudnád, mennyire aggódtam érted… Ha tudnád, mit éltem át…
Eren felzihált, ahogy az ajkát a mellbimbója köré zárta. A nyelvével finoman dörzsölte meg az érzékeny csomót, és gondosan ügyelt rá, hogy a fogával csak épphogy megkarcolja, azután meg elhúzódjon. A meztelen hasfalon végigzongorázva, a hosszú ujjak kiügyeskedték az övet, kigombolták a nadrágot.
Eren a kezére szorított, és mélyen, kipirultan a szemébe nézett. Nehézkesen lélegzett, kapkodva vette a levegőt, de nem érdekelte. Levi őt nézte, mintha sosem látta volna még azelőtt, és ez így volt jó. Annyira jó, átkozottul jó, hogy nem lehetett higgadtan elviselni.
Szeretlek – mondta a szemébe komolyan, és ez az egyetlen szó mindent megváltoztatott. Levi ajka elnyílt, a döbbenet tisztán rajzolódott ki szép metszésű arcán.
Eren egy cseppet sem bánta meg, hogy ennyire nyíltan a tudtára adta. Mikor viszonthallotta ugyanazt a röpke szavacskát, akkor viszont az összeomlott világ újjáépült, a görcsös félelem pedig elillant a végtagjaiból. Levi szájára tapadt, összekoccant a foguk, egymásba akadt a nyelvük, és ahogy sebesen, mohón térképezték fel egymást, nem rezzent össze, csak egy picit megborzongott, mikor megérezte a férfi kezét az alsónadrágja alá csúszni.
Levi a hossza köré fonta az ujjait, s gyengéden megszorította azt. Hogy a második alkalommal is pont a Szabadság Szárnyaiban csináljanak ilyesmit, Eren álmában sem fordult meg ilyesmi, mégis megtörtént.
– Levi… – zihálta. – Minden… csupa rom… és mocsok – tette hozzá, hogy észhez térítse. A férfi a nyakába csókolt, a keze mozogni kezdett. – Levi, várj…
Cipzár zaja hallatszott – mire Eren felocsúdott, teljesen meg is bolondult. Levi kibontotta a saját nadrágját, és a következő pillanatban változtatott a kézfogásán, hogy saját magát is kézbe vehesse, Eren pedig… Eren elveszett. A meglepetés ereje szabályosan a padlóra küldte. Legalább úgy kiguvadt a szeme, mint korábban Lady Reissnek, és csak tátogni tudott, akár a partra vetett hal, mikor Levi újfent mozgásba lendült. Az ajkuk összeforrt, a testük meg lángra kapott.
Túl sok volt a gyönyör, túl intenzív; elszakadt Levi szájától, majd hátravetette a fejét, hogy hangosan, torokhangon felnyögjön és felziháljon, és ettől valahogy semmi sem lett könnyebb.
A végére nem lehetett kibogozni a végtagokat. Levi ragacsos kezét bámulta, a férfi a zavartság legkisebb jelét sem mutatta, a kielégültségét viszont annál inkább: bőre az arccsontján enyhén kipirosodott, a légzése szaporábbá, cirógató ujjainak üteme lustábbá vált. Figyelmen kívül hagyta a tényt, hogy akkor élvezett el, miután Levi a heréiről áttérve, egymás után párszor végigsiklatta az ujjait a fenekének vágatában. Meg sem kísérelte belécsúsztatni az ujjait, csupán gyengéden ingerelte az izomgyűrűt, Eren viszont addigra annyira szétesett, hogy beszélni sem tudott, nemhogy gondolkodni, könyörögni vagy bármit is tenni. Tehetetlen rongybabaként nyomta neki a hátát a pultnak, és annak hidegsége sem tudta lecsillapítani a benne tomboló lázat. Mit lecsillapítani? Észhez téríteni sem tudta!
– Veled akarok lenni – mondta ki, miután sikerült valamelyest összeszednie magát. – Nem úgy általánosságban, hanem most. Ma este. Vagyis éjjel, hiszen már éjjel van.
Levi felrántotta a szemöldökét.
– Velem vagy – mormolta vissza, majd nekilátott, hogy megtisztítsa magukat. Eren, aki még mindig túl érzékeny volt az átélt orgazmustól, megremegett az érintésére. Nem jött zavarba, noha a csípője majdnem úgy rángott meg, mint aki másodszorra is elment pusztán ennyitől.
– Tudod, hogy értem.
– Tudom.
– Veled akarok lenni – mondta. – Nálad. Az ágyadban.
– Farlannal és Isabellel lakom együtt – emlékeztette Levi. – Te magad mondtad korábban, hogy sosem lesz nyugtunk.
– Ja, és azt is mondtam, hogy a szabadban fogjuk csinálni, erre viszont inkább a Szabadság Szárnyait mocskoljuk be – bólintott Eren rezignáltan. – Hol szeretnél magadévá tenni? Valamelyik asztalon? A pulton? A földet csak a takarítás után ajánlom, meg biztos, elég kemény is, de ha nem foglalkozunk vele…
– Nem fogok veled itt együtt lenni – szorította össze a fogát Levi.
Eren halk, kuncogó hangot hallatott.
– Pedig ez a második alkalom, hogy kielégítettél itt.
– De a kettő…
– Nem ugyanaz? – kérdezte kíváncsian. – Miért?
Levi felnyögött, a tenyerébe temette az arcát.
– Nem akarom, hogy itt, jó? Ennyi nem elég?
– Dehogynem – felelte Eren. – De én viszont akarlak, és lassan már nem érdekel, hogy hol. Ma én… tényleg azt hittem, hogy soha többé nem foglak látni. Mármint amikor Kenny megjelent, és elrángatott Historiával Rodhoz. És amíg meg nem jelentek Rod kölykei, azt hittem, bármelyik percben lepuffantanak. Fogalmad sincs, mennyire félelmetes a nagybátyád!
– Ó, hidd el, van egy sejtésem.
– Jó, de… – Eren az ajkába harapott. – Szeretlek, te is szeretsz. Jó veled lenni, jó ez az egész… – mutatott végig a kissé remegő, ragacsos testén –, nevezzük bárminek is. Nem vagyok türelmetlen, de közben mégis. Annyira akarlak, hogy menten belepusztulok. Te talán nem akarsz engem ennyire?
Levi hosszú másodperceken át nem válaszolt.
– Idióta – törte meg a csendet végül. – Ha tudnád, mennyi választ el attól, hogy ne lökjelek hátra az a pulton… De nem fogok veled a munkahelyemen szexelni, ne is álmodj róla! A lakásomban meg ott van Farlan és Isabel…
– Szóval a szabadba megyünk – mímelt komolyságot Eren. – Oké, értettem. Vagy… vannak azok a hotelek, tudod…
Levi elborzadva nézett rá.
– Ilyenkor átértékelem a kapcsolatunkat.
– Nem szükséges. – Eren elmosolyodott, felrántotta magára a nadrágját, majd Levinak is segített öltözködni. Olyan gyorsan mozogtak az ujjai, hogy a szeme sarkából elkapta a férfi döbbent pislogását. – Veled akarok lenni – mondta halkan. – Ma éjjel. Ha nem is úgy… mármint ha nem is fogunk lefeküdni, nem baj. Veled akarok aludni. Szükségem van rá, hogy magadhoz szoríts… Hogy biztonságban érezzem magam, jó? Tudod, mennyire erős vagyok, de néha…
– Néha szükséged van rá, hogy éreztessék is veled, mi? – Levi megsimogatta az arcát. – Jól van, kölyök. Felmegyünk a lakásomra, jó? De ott lesz Farlan és Isabel is, és úgy készülj, hogy perceken belül mindenki meg fogja tudni, hogy mi van veled, köszönhetően egy idegesítő, vörös hajú nőszemélynek, történetesen a fogadott húgomnak.
– Számoltam ezzel a lehetőséggel is.
– És így is jó?
– Igen – felelte Eren. – Csak engedd, hogy… veled lehessek.
Levi bólintott. Megfogta a kezét, majd az összefűzött ujjaikra csókolt.
– Sosem eresztelek – mormolta játékos-nevetős mosollyal a szája szegletében. – Sosem, Eren. Felfogtad a csökött kis agyaddal, hogy ez mit jelent?
– Igen – nevetett a fiú. – A szerencséd, hogy én is hasonlóan gondolkodom.
– Akkor ezt ledumáltuk.
Levi kezében csörögtek a kulcsai, ahogy előhúzta őket a zsebéből.
– Menjünk, Eren – mondta lágyan, mire Eren bólintott. Az apja okozta szorongó érzés lassan kezdett felszívódni a mellkasából, bár azért még mindig érződött. Végül nem raktak rendet a Szabadság Szárnyaiban, de egyiküket sem érdekelte. Kiléptek az éjszakába, és Eren a csillagok által pettyezett, koromfekete égboltot figyelte. A magas házak mögül elősejlett a hold jellegzetes félsarlója.
Ma nem érdekel a múlt, sem a jövő – gondolta, miközben megindult Levijal. Ma éjjel egyedül a jelennek fogok élni…
Elhaladtak egy magas, sötét köpenyes alak mellett, aki a Szabadság Szárnyai kirakatát figyelte. Levi odaszólt még neki, hogy másnap később fognak nyitni, mert még egy ilyen helyzetben sem feledkezett meg róla, hogy Farlan a lelkére kötötte, hogy próbáljon kedvesebb lenni a potenciális vevőkkel, mire a férfi morgott neki valamit válaszul. Eren nem hallotta a hangját, mégis megtorpant egy pillanatra.
– Minden rendben? – kérdezte Levi azonnal, mire bizonytalanul bólintott egyet.
– Azt hiszem – sóhajtott fel halkan. – Csak valamiért olyan érzésem volt, mintha…
– Mintha? – faggatta a férfi. – Eren?
Eren mosolyogva rázta meg a fejét.
– Mindegy, nem fontos. Menjünk, Levi.
Aznap éjjel egyedül a jelennek élt, s az álom Levi karjában nyomta el.
Minden rendben volt.
Egyelőre.




Készült: 2018. 08. 16. 
Megjegyzés: na szóval, végre sikerült felcsigáznom saját magamat a 3. évaddal, és talán már nem látom annyira szörnyűnek, mint eddig… de kérem szépen, Levi meztelen felsőtestét kihagyni?! Mi ez már? :DD Szóval… a sokkon túltéve magamat, megbarátkoztam az openinggel, szerelembe estem az endinggel, és… nem tudok manga spoiler nélkül történetet írni, pedig annyira próbálkozom. :( Sorry mindenkitől, aki csak az animét látta, és most mindent elspoilerezek…
Extrán izgatott vagyok amúgy a 3. évad 5. része miatt… Emberek, végre érkezik meganimált Frieda, aki per pillanat úgy néz ki, mintha Eren és Historia gyereke lenne. Kicsit vastag lett az a szemöldök, meg olyan férfias az arc, nem? Vagy csak én gondolom így? Az ending végén sokkal csinosabbnak látszik.


Ugye? Valaki mondja már, hogy ugye! :D 
Mindegy, részletkérdés. Meganimált Frieda, ez a lényeg! :D
És mivel Frieda állandóan szerepel nálam, hát most is adtam neki egy kevésbé vidám szerepet a szösszenetcsokromban. A mangabeli dolgok modern szájízre szabva, avagy Armin hardcore Attack on Titan-rajongó, nézzen mindenki Shingekit :D Meg Lost Girls OVA 3. részt. Nem vagyok egy nagy Mikasa-rajongó (bár elismerem, baromi szép karakter és iszonyat menő akció közben xD), de imádtam minden egyes percet ebben a részben!

A következő fejezet a tervek szerint ismét Levi/Eren lesz, és lehet, nem kéne annyira erőltetnem ezt a +18as szálat, de még nem adom fel… Meg tudom írni normálisan azokat a jeleneteket, ígérem. :D Szóval valami olyasmi van tervben, hogy Levi és Eren első éjszakája Levi lakásán… tehát szorosan kapcsolódik ehhez a felvonáshoz, de anélkül is érthető a tervek szerint. Már most izgulok, pedig hozzá sem kezdtem… :D
Hamarosan érkezem még. ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése