2019. május 15., szerda

Az óceán túloldalán [Ereri] – 6. fejezet

6. fejezet

Megtépett szárnyak

Hosszú idő óta először Eren tisztán emlékezett mindenre. Ahogy a fájdalom cikázva átjárta a testét, a szeme tágra nyílt és semmit sem látott többé, közben pedig mindent látott. Előre akart vetődni, hogy vaktában próbálja meg kicsavarni a kést Florian kezéből – ha eléggé belelendül, akkor biztosan sikerül, Florian mégiscsak egy gyönge lány! –, azonban csak tétován tapogatózott. Hiába volt meg az elszántsága, a mozdulat következtében a penge még mélyebben a testébe fúródott.

A kurva életbe!

Elvicsorodott.

Florian nem eresztette a tekintetét, akkor sem, amikor az első bíborvörös cseppek a fehér kőre zuhantak, és még akkor sem, amikor először fel-, azt követően pedig kirántotta Erenből a kést. Ha eddig nem szenvedett annyira, akkor most már igen, Florian gondoskodott róla. A kín elképesztővé vált, elevenné és intenzívvé, mintha áramot vezettek volna belé, majd hosszasan az alatt tartották volna.

Eren emlékezett. Végre-valahára mindenre emlékezett. Olyasmikre is, amikre nem lett volna szabad, mert nem ebben az időben történt meg vele, hanem valamikor máskor, sokkal régebben. Neked, Eren, duruzsolta a hangocska, kétezer évvel későbbre. Hogy tanulj a hibáidból és többé ne kövesd el őket. Ez az utolsó lehetőséged, ha meg akarod őket menteni. Mikasa és Armin… Mindenkinek az élete forog kockád. A te kezedben van a sorsuk.

Semmit sem látott és mindent látott; a megtörtént és meg nem történt emlékek örvényként kavarodtak az elméjében. Ismét ugyanaz a sötét hajú lány hajolt fölé, aki fekete sálat tekert a nyaka köré. Ugyanazokat a szavakat is suttogta.

Eren. Figyelsz rám?És amikor nem érkezett felelet, ugyanúgy folytatta: Később találkozunk, Eren…Semmi sem változott és közben minden változott, mert ezúttal nem szakadt félbe a jelenet; tovább folytatódott. Olyan érzés volt, mintha a világ kifordult volna alóluk, Eren összeszorította a szemét és teli torokból üvöltött. Mi mást is tehetett volna? Zsongott a feje, a fülében meg vér dobolt.

Mikasa?

Te lennél az?

Nem tudom. Nem vagyok benne biztos.

Amikor végre kitisztult előtte minden, arra lett figyelmes, hogy puha kéz simult a vállára, nem túl gyengéden, de nem is annyira erősen, hogy felszisszenjen tőlük. A kéz egy lányé lehetett, mert egészen apró volt. (Vajon ugyanaz a lány?) Rázni kezdte, azonnal kirángatva Erent a kábultságából. A szédülés és a zavarodottság persze nem múlt el. A lány hangját hallotta, őt szólongatta, de mintha egy másik világból, annyira távolinak tűnt.

– Eren!

Eren hümmögéssel válaszolt. Felnyitotta a szemét, és a lány ismerős arcába nézett. Fekete haja a válla alá ért, a nyakában pedig sötét sálat viselt. A ruhájáról hiányzott a gomb. (Vajon ugyanaz a lány?) Amint észrevette, hogy Eren magához tért, időt sem hagyott neki, hogy kérdezzen, rögvest mondani kezdte a magáét.

– Ébredj fel. Sötétedik, haza kell mennünk.

Ugyanaz a lány volt, akit eddig is látott, közben pedig mégsem? Nem lehet, hogy… valaki más?

Erenből a szavak valamiért ösztönből buggyantak ki:

Mikasa… A hajad… megnőtt, nem igaz?

Ez a lány Mikasa volt, Mikasa Ackerman. Egy a barátai közül.

Hát te vagy az – gondolta. Te vagy az a Mikasa… A lány, akire mindeddig nem emlékezett. A lány, aki egykor, egy másik, nagyon régi időben a barátja volt. A lány, akit a másik barátjával, Armin Arlerttel egyetemben meg kellett mentenie – akikért be kellett fejeznie a küldetését. Végre láthatta őt.

Látszik, hogy Ackerman – gondolta. Hasonlít Levi hadnagyra.

Azon kapta magát, hogy megszólalt. Mikasának magyarázott, és a lány – kislány, tíz év körüli – kifejezéstelen arccal figyelte.

– Olyan, mintha egy nagyon hosszú álmot láttam volna. – Nem álmot, fejtette meg a jelenbeli, felnőtt Eren, inkább emlékeket. A múltakat, az előző lehetőségeket. Mindig ugyanaz a végkifejlet, ugyanazok a hibák. A küldetés sosem tudott befejeződni, hát erről beszélt Bagoly! Ez a gyermek-Eren azonban ezt nem tudhatta még. Az arcán legördültek az első könnycseppek, ám észre sem vette. Semmit sem értett, semmire sem emlékezett. Ezt hangosan is kimondta: De semmire sem tudok visszaemlékezni belőle…

Mindig ugyanaz történt. Minden egyes alkalommal.

Később találkozunk, Eren.

Bármi is történjék, találkozni fogunk. Eren arcán halvány mosoly kúszott át. Mikasa… Armin… Emlékezett rájuk, ahogy mindig mellette voltak. Emlékezett a pillanatra, amikor majdnem elvesztette Armint. Arra, hogy választani kellett, kit mentsenek meg, és végül Armint mentették meg. Armin pedig… azért, hogy élhessen, öntudatlanul… Ezúttal minden máshogy lesz. Eren megborzongott. Bertolt megcsonkolt testére gondolt, és arra, hogy az óriás, aki halványan emlékeztetett a legjobb barátjára, a szájába tolta a langaléta fiút. Ropogott a csont, vér borított be mindent, és ahogy Bertolt meghalt, úgy éledt újjá Armin. Életet életért. Barátot barátért. Igaz… Bertolt abban a világban nem barát volt, hanem ellenség. Egy árulóvá lett barát, aki hozzájárult ahhoz, hogy Zeke édesanyja felfalja Carlát. Az anyámat, rándult össze Eren. A bátyám anyja megette anyát… És anya… A barátaim miatt halt meg. Bertolt, Annie, Reiner… Egész Marley… A ti lelketeken szárad az elvesztése… De ezúttal nem hagyom, hogy elbukjunk. Ezúttal befejezem a küldetésemet.

Mikasa, Armin, a barátai a száznegyedik egységből – valamennyien vártak rá. Mindig ugyanaz történt. Minden egyes alkalommal. Mikasa, Armin és még sokan mások. A végén mindig ugyanaz történt, bármennyire is küzdöttek. A kör sosem ért véget, mindig újra meg újra elkezdődött.

Ahogy Florian Reiss a földre kényszerítette, úgy ébredt rá minden összefüggésre, úgy értett meg mindent, úgy tértek vissza az emlékei. A benne szunnyadó Támadó Óriás szolgáltatta az emlékeket, s ezen már meg sem kellett lepődnie, hiszen Ymir Fritz a legenda szerint magától az ördögtől kapta a képességét, az ördögnek köszönhették a kilenc óriást, Eldia valamint Marley múltját.

Florian Reiss ugyanabban az évben jött a világra, mint balkézről született testvére, a legfiatalabb gyermek a királyi családból; csupán egyetlen nappal volt idősebb a lánynál, akinek a Historia nevet adták. Uri Reiss, az óriáserő akkori hordozója mindkét gyermeket meglátogatta. Az egyikükből királynő lesz, jelentette ki akkor Lady Reissnek, utána meg az egykori cselédnek, annak az Alma nevű nőnek. Első ízben Historia lett az, akit megkoronáztak, második alkalommal viszont… Frieda még élt. Ha lehetett hinni Abelnek, csont és bőr volt, napról napra gyengébb. De még élt, ami azt jelentette, hogy a következő uralkodó egy esztendőig váratott magára.

Vajon kié lesz ezúttal?

Eren megértette az emlékeket: az apját sosem hozták vissza Marley katonái Paradis szigetről, megházasodott és tíz éven keresztül békében élt. 845-ben, három évvel azután, hogy Frieda átörökölte az Alapító Óriást a nagybátyjától, Uri Reisstől, Grisha is elérkezett ahhoz a pillanathoz, hogy be kellett végeznie a küldetését. Bagoly azzal küldte a szigetre, hogy találja meg az elveszett óriást, a Koordinátort. Felhívta rá a figyelmet, hogy a fővárosban trónoló Fritz lehet, hogy egy álkirály, s a valódi király nevet változtatva él tovább. Nem tévedett. Grishának tizenhárom évébe telt, míg rátalált a Reiss családra. Az igazi királyi családra.

845-ben, abban az évben, amikor a három fal közül a legkülső, a Mária fal elesett, Grisha könyörgött a királynőnek, Frieda Reissnek, hogy szabadítsa fel az embereket és ölje meg az óriásokat, de Friedát kötötte a felmenője, Karl Fritz esküje. Nem tehetett semmit, hiszen Karl, mikor felhúzta a falakat az óriásokból – Eren még mindig elszörnyedve gondolt a tényre, hogy a falakat megszámlálhatatlanul sok Kolosszális Óriáshoz hasonló óriás alkotja –, lemondott a háborúról. Az eskü értelmében kitörölte a falakon belüli eldiaiak elméjét, néhányukét kivéve, akik megőrizték a titkát, illetve akiken nem tudta használni eme képességét – ez gyakorlatilag Ackerman család volt, valamint azok a keletiek, akikből végül csak egy maradt, egy félvér lány, Mikasa Ackerman.

Hát így történt. Mivel Frieda megtagadta, Grisha ellopta az erőt. Megette Friedát, majd Rod Reiss kivételével (no meg a balkézről született leánygyermek, Historia Reiss kivételével) valamennyi családtagot lemészárolt. Urklyn, Dirk, Abel valamint Florian Reiss halottak voltak abban a másik időben.
Akkor halottak voltak, most viszont nagyon is élnek. Eren érezte a saját, meleg vérét, lecsordult a karjáról, ahogy azt a sebének nyomta. A ruhája átnedvesedett tőle, a feje zsongott. Úgy szédült, hogy úgy érezte, bármelyik percben – mit percben, másodpercben! – összeeshet. Ezúttal minden másképp lesz, gondolta lázasan, hiszen már most minden gyökerestül más. Élnek és küzdenek, ahogyan én is.

– Eren. Figyelsz rám? – Florian hangjára lett figyelmes, a lány úgy hajolt fölé, ahogyan egykor Mikasa tette. Fekete haja a válla alá ért, hosszú volt és fényes, az ajka, orra szép és ívelt, pont olyan, akár egy nemesi családból származóé. Le sem tagadhatta volna, hogy királyi vér csörgedezett az ereiben. Eren azon csodálkozott, hogy nem szúrta még ki egyszer sem. Miért nem foglalkozott vele?
A lány elmosolyodott.
– Később találkozunk, Eren… – És ekkor minden sötét lett. A kétségbeesett sikoltások, ahogy a Nőstény Óriás megmozdult, hogy még több kárt tegyen a kórházban, eltompultak valamelyest. Vajon ki van az óriásban?, szaladt át a kérdés Eren elméjén. Annie, te vagy az?

Valaki – nem Florian, mert ő közben előtte guggolt – zsákot húzott a fejére, és aztán csak az ütés erejét érezte. Rögtön utána csend lett – ijesztően mély, kínzó csend.

Elvesztette az eszméletét.

** * **

Amikor magához tért, valaki éppen a szemébe világított egy lámpával. A fény sértette, az injekciós tű látványa pedig megrémisztette, olyan emlékeket hozott elő, amiket legszívesebben elfelejtett volna; azonnal rúg-kapálózni kezdett, vergődni, s közben recsegett alatta az ágy, a torkából meg hörgés és üvöltés keveréke tört fel. Durva kezek markoltak a testére, megpróbálták visszanyomni az ágyra, és közben ismeretlen, fehér köpenybe öltözött alakok görnyedtek fölé. Az egyik egy szemüveges nő volt, ő tartotta a kezében a tűt, és mindannyiuk közül ő tűnt a legelszántabbnak. Vele nem lehetett cécózni, a szemében ismerős, megszállott fény csillogott.

– Minden rendben lesz, Eren – dünnyögte neki, mikor észrevette, hogy felébredt. – Lehet, hogy még nem emlékszel rám, de mi ketten nagyon jóban voltunk régebben. Annyira régebben, hogy nem is ebben az időben. Érted, ugye?

Eren nem értette. Vagyis nem akarta érteni. Ugyanúgy rángatózott, ugyanúgy vergődött és kiabált torkaszakadtából, és hiába próbálták leszorítani, valahogy kiszabadította az egyik lábát, s a következő percben valaki felszisszent a fájdalomtól, ahogy teljes erejéből megrúgta. Érzékeny pontot találhatott el, mert a szisszenést cifra káromkodás kísérte, majd a kéz szokatlanul durvábban tért vissza a testére.

– Hűtsd le magad, szaros kölyök! – A kiáltás, ahogyan az érintés is, dühtől izzott. Eren felismerte Levi hadnagy hangját, ám ez nem adott okot a megnyugvásra. Ez azt jelentette, hogy a fehér köpenyes emberek, akik elsőre orvosnak tűntek, valójában azonban nem lehettek azok, mind Paradisról érkezett démonok voltak. Ha pedig azok voltak, akkor… Eren szeme tágra nyílt, ahogy ráébredt, mi történt.

Elfogtak! A kurva életbe, ezek a rohadékok elfogtak!

Nem is csak elfogták, átverték. Ennyit arról, hogy feltétlenül bízzon meg Dirk Reiss tenyérbe mászóan kedves mosolyában! Ennyit arról, hogy… ugyanolyanok vagyunk. Nem, nem vagyunk azok, gondolta, különbözünk egymástól, hála az égnek. Te eldiai rohadék… Ezért meg foglak ölni. Ezért… Mi a…!

Csattanás térítette észhez, Levi hadnagy tenyerének nyoma ott vöröslött az arcán, józanító bénultságot eredményezett. Kitágult a szeme, az ajka pedig elnyílt. Levi hadnagy pofonvágta. Azonnal problémát kreált vele.

– Elment az eszed?! – hördült fel az egyik fehér köpenyes. Az orra hegyén szemüveg csücsült, zaklatottan tolta feljebb az orrnyergén. Elítélően nézett a férfira. – Nem ebben egyeztünk meg! Ha ezt Mikasa megtudja…

– Érdekel is engem, hogy mit gondol! – mordult fel Levi. – Sem ő, sem a többi ostoba kölyök nem érdekel! Rohamot kapott, hát lenyugtattam!

– Azzal, hogy felpofoztad? Levi… Ez túl…

A hangja elhalt, ahogy Eren levegőért kapkodott. A karok ismét visszatértek a testére, megpróbálták őt lefogni, az ágyba préselni. Eren rúgott, karmolt, vergődött és harapott, hogy szabadulhasson, de Levi hadnagy olyan erővel szorította a csuklóját, hogy nem tudta kiszabadítani. A feje fölé rántotta, ezt is brutálisan, és a fájdalom élesen jelentkezett; húzódott az izma a mozdulattól, olyan érzés volt, mintha kicsavarták volna a karját. Ugyanabban a pillanatban a lábát is lefogták, a bőrére több helyen is hideg fém simult, és hogy ne haraphasson – mert harapott, valahányszor a fehér köpenyes, szemüveges nő odahajolt fölé, hogy megvizsgálhassa a hőmérsékletét –, a szájába rongyot tömtek. Mindez ahhoz vezetett, hogy a rángatózása így alábbhagyott; már nem a kétségbeesés meg a szabadulás utáni vágy vezérelte a mozdulatait, hanem a józanság. Ugyanúgy tágra nyílt szemmel, izzó haraggal bámulta a szigeti démonokat, akik körülötte sürögtek-forogtak, ugyanúgy keményen, egyenesen gyűlölködve állta Levi hadnagy kékesszürke pillantását, mint korábban. Semmi sem változott, egyedül az ellenszenv növekedett benne. Az árulás nyilalló fájdalom kíséretében emlékeztette a döntéseire és az azokkal járó hibákra. Valaki egyszer azt mondta neki, hogy mindig olyan döntést hozzon, amit később a legkevésbé fog megbánni. Most nem sikerült. Egyre csak az járt a fejében, hogy elbukott. Marley szemében árulást követett el azzal, hogy nem jelentette a szigetiek jelenlétét, az árulást pedig büntetni szokták. Eren tudta, hogy meg fog halni. Azok után, amit tett, nem maradhatott életben.

Ha dönthetnék – szaladt át az elméjén a gondolat –, akkor azt szeretném, hogy Falco örökölje át. H-ha Falco és Gabi egyformán jók… Akkor az egyik az egyiket, a másik a másikat fogja átörökölni. Akkor Gabié lehet Reiner óriása, Falco pedig átörökölhetné az enyémet. És majd Udo lép Bertolt nyomába, úgyis hasonlítanak egymásra.

Ehhez persze még az is kellett, hogy kiszabadítsák a szigetiek fogságából. A szigetiek nemcsak az Alapító meg a Nőstény Óriás erejével bírtak, hanem megszerezték a Támadó Óriást. Ha nem sikerül megegyezniük Erennel… Eren tudta, hogy mindenképpen meg fog halni, csak az nem volt még biztos, hogy ki által. Ha nem Marley valamelyik hűséges harcos-jelölt kadétja fogja felfalni, akkor az egyik szigeti démon. A Nőstény Óriás, aki berobbantotta a kórházat, aki megannyi ártatlan, idős vagy beteg emberrel végzett, vagy Annie volt, vagy valaki más. De nem lehetett Annie, mert Annie sosem árulta volna el őket. Mindig is ő volt a legrendíthetetlenebb, aki egy madarat is sajnálat nélkül taposott el, aki kíméletlenül haladt előre, és aki Erenen kívül senkinek sem segített. Az a kevés segítség is állítása szerint keserű utóízt eredményezett a szájában.

Meg fogok halni… De azt nem vehetik el tőlem… hogy hogyan haljak meg.

Levi hadnagy az ágyhoz bilincselte, és miután rögzítette és megbizonyosodott afelől, hogy moccanni sem tud, megtörölte izzadtságtól gyöngyöző tarkóját. Eren alaposan kifárasztotta, de még így sem panaszkodott. Széket húzott az ágy mellé, és ahogy leheveredett, összefonta a karját a mellkasa előtt. Eren ingerülten nézte, szájából vékony csíkban folyt le a nyála az erőlködéstől, ahogy megpróbálta kiköpni a belétömött rongyot. Gusztustalannak érezte magát, elárultnak és enyhén kétségbeesettnek. A szigeti démonok teljesen átvették felette az irányítást; ki volt szolgáltatva nekik. Azt tehettek vele, amit csak akartak.

– Ficánkolj csak – törte meg a csendet a hadnagy –, amennyit szeretnél. Amíg nem tudod megsebezni magad, addig nincs probléma. Sajnálattal közlöm veled, hogy nem kockáztathatjuk meg, hogy átváltozz. Az lenne az egyetlen esélyed, tekintettel a tényre, hogy jelenleg már nem vagy Liberióban. A lehető legmesszebb vagy a családodtól és a barátaidtól, Eren Jaeger.

Eren megkísérelt egy vicsorgást, a nyála eláztatta a rongyot.

Levi hadnagy elhúzta a száját az undortól. Bármit is gondolt, végül nem mondta ki. Nem tett megjegyzést, hanem teljesen máshogy folytatta, mint amire Eren számított. A legrosszabb pedig az egészben az volt, hogy a hangja mintha elűzte volna Eren haragját. Ezt végképp nem értette, hogy volt lehetséges.

– Egy hajón vagy – mondta –, úton Paradis felé. Mondhatni, azért mentünk Liberióba, hogy téged megszerezzünk. Szükségen van rád, Eren. Még nem értünk mindent, de a királynő megosztotta velünk néhány emlékét… Fogalmazzunk úgy, nagyon… érdekesek voltak. Különösen azok számára, akik nem emlékezhetnek erre. A királynőnek… neki minden egyértelmű volt. Hát persze, mert aki birtokolja az óriás-erőt, az kapcsolatban állhat ezzel a… Ymir Fritzzel.

Eren befejezte az ellenállást. Hallgatott.

A királynő – gondolta –, Frieda lehet. Frieda Reiss, a jelenlegi Koordinátor. Felnyitotta az emberek szemét… Mesélt dolgokat. Ez… tényleg a változás lenne? Minden megváltozik? Minden más lesz? Bagoly azt mondta… Bagoly azt mondta, hogy minden újra meg fog ismétlődni. Örökké. Amíg a küldetésnek nincs vége. De ezúttal minden más, nem? Semmi sem olyan, mint régen. Miért? Vajon… mi lesz most, hogy itt vagyok egy… hajón? Mintha hajót említett volna… Útban Paradis felé. Útban oda, ahová én is tartozom. Rázni kezdte a borzongás, a jeges hidegnek irritálóan hosszú időbe telt, amíg felkúszott a gerince mentén, egészen a nyakáig, hogy felállítsa a tarkóján a szőrt. Hova is tartozott valójában? Shiganshinában született, ott hozta világra az anyja, de Liberióban nevelkedett. Kiszabadult a falak ketrecéből, hogy egy újabb börtönben, az internálótáborban találja magát. Ott nőtt fel, ott kellett minden egyes nap küzdenie a túlélésért. Ott szembesült minden egyes nap a megaláztatással – azért, mert eldiai volt, nem tisztességes marleyi.

– Nézd, Eren. – Levi hadnagy ujjai az álla alá siklottak, felfelé billentve az arcát. A szájából nem vette ki a rongyot, sőt bizonyára élvezte, hogy erőfölényben van. Eren a legrosszabbat feltételezte, miközben tűkön ülve várta a folytatást. Ha tényleg egy hajón utaztak Paradis felé, akkor a Reiss család többi tagjának is azon kellett lennie. Ha Florian támadt rá, ő pedig teljesen máshogy viselkedett, mint Dirk vagy Abel… akkor vajon ki irányított? Külön dolgoztak vagy együtt? Mi folyik itt? – Tudom, hogy össze vagy zavarodva. – Levi hadnagy hangja lassan érte el a fülét; halk volt és egészen gyengéd. – Ígérem, hogy hamarosan minden kérdésedre választ fogsz kapni. Senki sem árult el téged, csak a kis hercegnőnk drasztikus lépésekre szánta el magát, mielőtt bárkivel is egyeztetett volna. – A szemét forgatta. – A nehéz idők ilyen lépéseket követelnek. Meg kell értened… mi nem ellened vagyunk, Eren, hanem melletted.

Azt látom, akarta válaszolni, de persze nem tudta. A rongy sértette a száját, a nyála idegesítette.

Végre Levinak is feltűnt a problémája.

– Ha megígéred, hogy nem kiabálsz, mert teljesen felesleges lenne, hiszen csak mi vagyunk a hajón, senki sem fogja meghallani a barátaid vagy a családod közül… vagyis nem az, akire te számítasz… akkor kiveszem a szádból, jó?

Eren összeszorította a szemét.

Van más választásom, seggfej?

A férfi ugyanerre gondolhatott, mert végül megmozdult; finoman fejtette le róla a rongyot, és ahogy elhúzta, Eren arcáról vékony csíkban folyt le a nyála. Még gusztustalanabbnak érezte magát, mint eddig. Már csak az hiányzott, hogy a saját nadrágjába kelljen ürítenie. Azzal teljesen és visszafordíthatatlanul megalázták volna.

Elzsibbadt a szája, ahogy meg kellett feszítenie az arcizmát. Az első, ami feltört a torkán, az egyik gyámoltalan, elkínzott hangú nyögés volt, aztán elnyíltak az ajkai, s a tekintete riadtan-bizonytalanul vándorolt a férfi arcára. Levi hadnagy visszaült a székébe, és összehúzott szemöldökkel kezdte tanulmányozni.

– M-maga… azt állítja, hogy Dirk nem rúgta fel a megállapodásunkat?

– Nemcsak állítom, valóban így történt.

– Értem… – Eren hümmögött, lassan és elgondolkodva. – Tehát… nézzem el, hogy az akaratom ellenére a szigetre hurcolnak? Ne foglalkozzak vele, hogy ki tudja, mi mindent műveltek velem ezek a köpenyes, orvosnak nem tűnő alakok? Ó, és azzal se foglalkozzak, hogy kibilincseltetek az ágyhoz? Ezt akarják?

– Jogosan vagy felháborodva. – Az ismerős hang az ajtó felől érkezett. Egy fiúhoz tartozott, akit Eren mintha látott volna valahol. Nála alacsonyabb lehetett, de nem sokkal; szőke haja nem volt túl hosszú, mégis egy részét feltűzte – néhány tincs frufru gyanánt így is a homlokába hullott. A szemében komoly fény és könny csillogott. Szomorúság? Nem, javította ki magát Eren, ez a viszontlátás öröme… Meghatottság. – A helyedben én is az lennék, ha így viselkedtek volna velem. Sajnálom, amiért ilyen drasztikus módszereket kellett alkalmaznunk annak érdekében, hogy visszakapjunk. – A fiú átlépte a küszöböt, az ajkára szelíd, tétova mosoly ült ki. – Eren… – Olyan hangon ejtette ki a nevét, hogy nem is volt kérdés, hogy valahonnan ismerték egymást. De vajon honnan? Egy másik világból, hunyta le a szemét Eren. Csak onnan… Csak a múltból…

A fiú őt bámulta, hitetlenül, de hatalmas örömmel.

– Eren… – szólította meg ismét. – Tudod, ki vagyok?

Tudnom kellene és mégsem. Emlékszem rád. Emlékszem az arcodra. Emlékszem a hangodra… A bőröd érintésére… Mindenre emlékszem, ami veled kapcsolatos.

Eren szédülni kezdett. Szédülni és hiperventillálni, és hiába kapkodott a levegő után minduntalan, a szúrás a tüdejében nem akart csillapodni. Könnyek táncoltak a szeme előtt, a szőke fiú pedig még beljebb lépett, sőt az ajtót is becsukta maga mögött. A szeme, a csillogó szeme…

Armin volt az, a legjobb barátja.
Armin Arlert.

Először megszólalni sem tudott. A mellkasa már annyira fájt, hogy minden egyes levegővétel éles kín kíséretében történt meg. A hang, ami végül feltört belőle, éppolyan elkínzott volt, amilyennek magát is érezte. Ezzel végre magára vonta a figyelmet – nemcsak Arminét, hanem Levi hadnagyét is. A két tekintet meglepetten villant össze, aztán a következő pillanatban az események felgyorsultak.

Eren felnyüszített. A nyüszítés nem is csupán nyüszítés volt, hanem valami egészen más. Valami borzalmas, szívszaggató hang. Sípolt a tüdeje, a látása pedig elhomályosult; könnyek potyogtak a szeméből, a forró cseppek a ruhájára hullottak. Össze akarta húzni magát, annyira apróra, amennyire apróra csak tudja, de a bilincsek miatt egy picit sem tudta megmozdítani a testét. A láncok a bőrébe vágtak, gyakorlatilag azok kezdték megsebezni a testét, és a gondolat, hogy ez a gyenge sérülés mi mindenre lenne képes, hirtelen teljesen a hatalmába kerítette. Át akart változni, de nem tudott. Egyszerűen nem volt rá képes. Ő, aki mindig is a kezébe harapott, nem tudott más módot választani rá, hogy előhozza az óriását. Emlékek villantak az elméjébe, s az egyikben Frieda Reiss hozzá hasonlóan harapott a kezébe, hogy előhozza a benne szunnyadó Alapító Óriást.

– Eren! – Armin a nevét kiáltotta. Az ágya mellett termett, és a nyaka roppant egyet, ahogy Levira kapta a tekintetét. – Vegye le róla a bilincseket! Rosszul van! Hanji! Moblit! – Nevek hangzottak el, Eren ismerte őket és mégsem. Armin megemelte a hangját, a kétségbeesés élesen csengett ki belőle. – HANJI, EREN ROSSZUL VAN!

A fehér köpenyesek alakok berontottak. A nő, aki szemüveget viselt, a Hanji névre hallgatott, Eren a zsigereiben érezte ezt, ugyanakkor nem érdekelte. Nem látott. A bőre égetett. Mindene annyira forró volt, még a lázálomnál is forróbb, és érzékelte a testének izzadtságát is, a ruhái nyirkosan, a verejtéktől csatakosan tapadtak a bőrére. Le akarta tépni őket magáról. Mindent le akart tépni. Ki akart szabadulni, de semmire sem volt képes – a szigeti szörnyetegeknek köszönhetően.

Ne! – Sikoltás tört fel belőle, amikor Armin megérintette. Emlékek milliói ugrottak be, egyre csak pörögtek és pörögtek, váltották egymást, s Eren… – Ne gyere közelebb! Tűnj innen! Ne!

Nem az óriások az egyetlenek a falakon túl. Lángoló víz, jeges tájak…

Armin hangja.

Az óceán.

Armin érintése. Korom és füst, egy megszenesedett, alig élő valami, amire ráismerni sem lehet. Egy új esély, ahogy az injekciós tű a bőrbe mélyed… Hogy felvillan az aranysárga fény, s kiemelkedik belőle egy újabb szörnyeteg. A szörnyeteg, aki végül felfalta Bertoltot.

Eren az apját látta maga előtt, ahogy ugyanazt ismételte, amit Bagoly is: ugyanazt a küldetést bízta rá.

Ha meg akarod menteni Mikasát és Armint, be kell fejezned a küldetésed.

Az emlékek összemosódtak, Eren pedig felzokogott. Lángoló víz? A francokat! A bőre lángolt! Olyan volt, mintha valódi lángnyelvek mardosnák, mintha lemállott volna a hús a csontjáról, amikor meg odanézett… a szeme káprázott. Könnyeket pislogott, rázta a testét a zokogás, és a csuklójába úgy belevájódott a lánc, hogy teljesen kisebesedett. Érezte a meleg vért lesiklani a karján, és a bőrét forróbbnak érezte annál. A sebek lüktetve emlékeztették a létezésre és az azzal járó szenvedésre – mert gyönyörű, ugyanakkor kegyetlen világban éltek.

– Mi történt?!

– Rohamot kapott!

– De mitől?!

– Nem csináltam semmit!

– Mi a baja? – Aggódó női hang csendült. Ismerős.

Anya?

Arcot nem látott, csak a hangot hallotta, de egyszerűen tudta. Az anyja volt az.

– Mi történt a fiammal?!

– Nem csináltam semmit!

– Armin, jobb lenne, ha most kimennél! Valaki vigye el innét Mrs. Jaegert is!

– Nem megyek sehova, amíg nem láthatom a fiamat! Eren! Eren!

– Menjetek már ki, Armin!

Ne! – sikoltotta Eren. – Ne! – És maga sem értette, mi vagy ki után sikoltozott igazából. Azért, hogy Armin és az anyja távozzanak? Azért, hogy Armin és az anyja vele maradjon?

Megőrültem volna?

– Armin, menj! – kiabálta Hanji. – Menj már! – Az ujjak pedig válaszul lassan ki próbáltak siklani Eren kezéből. – Mrs. Jaeger, kérem, ön is! – Ajtócsapódás hallatszott, majd hisztérikus zokogás, az édesanyja magukra hagyta őket. Armin is ezt akarta tenni, megpróbálta elengedni a kezét, amit vasmarokkal szorított.

– NE! – Eren utána akart kapni, de nem tudott. A lánc megfeszült, a szeme pedig tágra nyílt. Armin elhúzta a kezét, és a köztük levő távolság elviselhetetlenné vált. – AZT MONDTAM, NE! – ordította, és az ordítást hatalmas reccsenés követte. Eren izmos volt és erős, kellően erős ahhoz, hogy ha minden erejét beveti… A lánc újból megfeszült, és amikor megrántotta… A reccsenés éles volt és panaszos, az ágytámla, amihez hozzábilincselték…

Eren eltépte a láncokat.

Zihálva kortyolta a levegőt, a szíve kíméletlen úttörőként dorombolt a mellkasában.

Armin nevét nyögte. Ezúttal egyedül az övét.

– Armin… – És a fiú érintése gyengéd volt és bátorító. Nem eresztették egymás kezét, és Eren érezte, hogy a teste lassan megnyugodott. Valahogy mind az elméje, mind a teste tudomásul vette a történteket. Armin vele volt, biztonságban voltak, együtt voltak. Armin élt. Lélegzett. Ember volt. Nem óriás. Ember. – Armin…

– Itt vagyok, Eren – mondta a fiú. – Nem hagylak magadra. Édesanyád sem, ő is… csak most mennie kellett, mert már nagyon vágyott rá, hogy találkozzon veled, és ez a látvány… Eren, itt vagyunk. Mindketten.

– Itt vagytok… – Eren vérrel a szájában, erőtlenül mosolygott; a sikoltozás közepette elharapta a nyelvét. – Velem vagytok… Armin… Én… emlékszem rád… Én… Te… nem… igaz?

– Tévedsz – rázta erre a fejét. – Én mindig is emlékeztem rád. Sosem felejtettelek el. – Az ágy besüppedt alatta, ahogy leült, a karja gyengéden fonódott Eren forró és izzadt teste köré. Átölelte őt, a karjában tartotta, és az ujjait finoman a sötétbarna tincsek közé simította. Minden mozdulata óvatos volt és megfontolt, ugyanakkor szelíd és bizalomgerjesztő. Eren nem érzett félelmet, sem gyűlöletet. Amit érzett, azt semmihez sem tudta hasonlítani… Földöntúli boldogság, hogy végre egymást ölelhették. – Bertolt miatt… – mormolta a fülébe a szavakat Armin. – A Kolosszális Óriás miatt emlékszem. Ezúttal minden másképpen alakul, Eren. Ez alkalommal… annyira távol voltál tőlünk. Minden éjjel rólad álmodtam, és amikor elmeséltem az álmaimat a szüleimnek, ők csak nevettek és a fejüket rázták. Nem értették, miért mondom azt, hogy fontosak. Bezzeg Mikasa… Ő anélkül hitt nekem, hogy bármit is mondtam volna. Még Levi hadnagy sem kérdőjelezte meg a szavaimat… Aztán a királynő, Frieda Reiss napvilágra hozta az emlékeket, mintha többé nem kötötte volna az esküje… Ó, igen, az esküről is tudunk. De hogyan lehetséges mindez? Miért lett most minden más? Mi történt legutoljára, amiért minden megváltozott? És ha tényleg minden megváltozott, akkor miért nem tudott befejeződni? Túl sok kérdés, Eren, és még semmi válasz rá!

– Nem számít… Itt vagy… velem.

– Igazad van. – Armin a bőrébe mosolygott, Eren érezte, ahogy a szája felfelé kunkorodott. A szavakat is érezte a bőrén, és csodálatos érzés volt. – Csak te számítasz most, Eren… Hogy visszakaphattunk. Kérlek, higgy nekünk! Kérlek, bízz bennünk! Nem akarunk neked ártani… sem a barátaidnak, sem a családodnak… Meg akarunk titeket menteni. Azért jöttünk Liberióba, hogy megmentsük az emberiséget. Kérlek, Eren… A barátod vagyok. Én vagyok az, Armin. A fiú, akiért elvesztetted a karodat. A fiú, akiért megetetted magadat egy óriással. A fiú, akiért dacoltál Levi hadnaggyal… A fiú, akiért hagytad, hogy felfaljam Bertoltot. Kérlek, Eren… Ne taszíts el magadtól, mert… mindenkinél jobban szeretlek… Ezt tudod jól.

Tudta, éppen ezért hallgatott.

Szeretlek – visszhangzott az elméjében Armin megtört suttogása. É-én is szeretlek titeket, srácok… Én… Nem tudom, ki vagyok. Nem tudom, meddig bírom még… Túl sok ez az egész… Úgy érzem, belepusztulok… Összezavarodott. A feje hasogatott a fájdalomtól, ám nem érdekelte. Hirtelen döntött, és nem állt szándékában e döntését megmásítani. Biztos volt magában, jobban, mint bármikor.
De amíg bírom szuflával, gondolta, addig küzdeni fogok. Legyen szó végtelenségről, legyen szó néhány napról, megteszem. Amíg van bennem erő és hit, addig harcolni fogok. Ha ez egy soha véget nem érő háború… én akkor is megpróbálom befejezni. Hiszem, hogy ezúttal sikerülni fog. Hiszem, hogy le tudom győzni az ellenségemet, bárki is legyen az. A kör véget fog érni, erről személyesen gondoskodom. Ez alkalommal esküszöm, hogy… Eren keze ökölbe szorult, ahogy fogadkozott. Még mindig nem eresztette Armint, de Armin sem őt, és mindennek Levi hadnagy, Hanji, Moblit valamint a többi fehér köpenyes a szemtanúja volt. És még mások. Az ajtóban ismerős alakok jelentek meg: a Reiss-testvérek – Dirk, Abel és Florian elégedetten figyelték az ölelkezésüket. Egy nem túl magas, barna hajú asszony mögöttük. Ha a haját levágatta volna, ahogy Zeke a szakasztott mása volt az apjuknak, Grishának, úgy lett volna Eren őneki. Nem kellett megkérdeznie, hogy tudja, ki ő, a zsigereiben érezte rá a választ. Az anyja őt nézte, és a szemében könnyek csillogtak.
Eren döntött.
Esküszöm, hogy senki sem állíthat meg.

** * **

Florian Reiss nem hallgatott a királynői utasításra, fellopakodott a hajóra, ami megindult, hogy átszelje az óceán túloldalát, és amikor kikötöttek Paradis szigetén, senki sem lepődött meg, hogy Frieda tanácsadói helytelenítően ingatták a fejüket. A hajóút nem volt túl hosszú, Eren kirohanását követően javarészt csendesebben telt. Armin nem húzódott el tőle, ott maradt vele a kabinban, közben pedig végig fogta a kezét. Úgy szorította, mintha az élete múlt volna rajta, noha nem is ismerték egymást ebben az időben. Valahogy minden könnyűnek tűnt és helyesnek, egyszerűen ezt kellett tenniük, így kellett viselkedniük egymással.

Armin mesélt. Elmondta a feltételezéseit, hogy miből mire következtetett, és ha azt is várta volna, hogy Eren helyeseljen vagy néha ellenkezzen, nem tette szóvá, amikor Eren egyiket sem csinálta. Eren inkább mély csendbe burkolózott, s halvány mosollyal az ajkán hallgatta a fiú lelkes monológját. Levi hadnagy szintén a szobában maradt, ő felelt a hajó biztonságáért; ha Eren bármivel is próbálkozott volna, az emberiség legerősebbjének tartott katonájával kellett volna szembenéznie. Egy olyasvalakivel, aki a legendás Ackerman nevet viselte (akire gondolva Zeke-et is borzongás rázta).

A hajó kikötött, Eren pedig a katonai egyenruhákat nézte, amiket a szigeti démonok az elsüllyesztett marleyi csatahajókon állomásozóktól loptak. Éveket készültek a támadásra, és maga az ötlet, hogy ugyanazzal a fegyverrel éljenek, amivel az eldiaiak is, Reiner, Bertolt valamint Annie személyében, nem Frieda Reiss fejében született meg – Armin és Erwin találták ki, Armin valamint Erwin parancsnok, aki a Felderítő Egység tizenharmadik parancsnoka volt, gondolták végig a buktatókat, ők készítettek tervet. Egyszer sem vétettek hibát. Eren tudta, hogy Erwin parancsnok nevéhez fűződött Annie elfogásának zseniális terve – az ötvenhetedik falakon túli expedíció vezetése, mely vérfürdőbe torkollott, majd az azt követő csata a Sina falon belül, Stohess körzetben. Erwin parancsnokot nem szabadott alábecsülni, ha képes volt legyőzni a Nőstény Óriást. Annie Leonhartot soha senki nem győzte még le. Ahogy Annie-ra gondolt, eszébe jutott a Nőstény, aki áttörte a falakat a kórházban. Éppúgy ütött falat a kórházba, ahogyan egykor a Kolosszális Óriás a Mária falba. Annie lett volna? Eren nem tudta megállapítani, hogy melyiknek örült volna a legjobban. Ha Annie volt az, akkor azt jelentette, hogy elárulta Marleyt és a küldetésüket. Ha nem ő volt, akkor meg azt, hogy Annie-t felfalta valamelyik szigeti démon. Mindkettő… rémisztő gondolat volt, Eren egyiket sem akarta, hogy bekövetkezzék.

Támogatni kellett, amíg leszálltak; a fa recsegett a csizmájuk alatt, és Eren fázósan húzta összébb magán a kölcsönbe kapott zöld köpenyt. A Szabadság Szárnyai ragyogott a hátán a lemenő nap fényében, és nem tudta eldönteni, hogy mit érzett. A szárnyak, amik azt szimbolizálták, ami után a leginkább vágyakozott, redőkben simultak a hátára, ugyanakkor a torkát különös, keserű íz rántotta össze – az árulásé, mert ezzel gyakorlatilag megpecsételte a sorsát (a családjával egyetemben). Levi hadnagy vasmarokkal fogta; egyszerre szolgált testőrként a Reiss család utazói számára, s egyszerre látta el Eren őrizetét is. A három testvér – Dirk, Abel valamint Florian – végigveszekedte a hátralevő utat. Amikor kikötöttek, Florian elsőként lépett a szigetre, és egy pillantást sem vetve testvéreire, szó nélkül masírozott el a királynő tanácsadó irányába. Azok közül az egyik, aki valamiféle pap lehetett, sértetten magyarázott neki valamit, de nem érdekelte. A magas, köpenyes testőrök elrejtették Eren elől a királynőt, de nem volt kérdéses, hogy eljött ő is, hogy a saját szemével láthassa az érkező hajót és annak utasait.

– Ne próbálkozz semmivel! – figyelmeztette előre a hadnagy. – Minden lépésedet figyeljük, a királynő pedig nem retten vissza attól sem, hogy felfaljon, ha ez szükséges. Ha veszélyezteted a népét, habozás nélkül megteszi, ezt vésd jól az eszedbe, Eren.

– Ne aggódjon… – Eren a fogát csikorgatva válaszolt. – Megmondtam, hogy együttműködök, hát akkor állom is a szavamat! – Miért is bíznál meg egy harcosban, nem igaz? Ahogy én sem bízok meg egy szigeti démonban, úgy teszem. Ez a kölcsönösség… megértendő. Bölcs lépés. Nem néztem volna ki belőled, hogy van eszed. A kés az oldalának nyomódott, kellemetlen emlékeket ébresztett fel benne. Ha akkor, ott rögtön, amikor ráeszmélt, hogy Florian az ellenséghez tartozik, átváltozott volna, talán minden másképp alakult volna. Talán akkor nem egy óceán választaná el a családjától… Először fel sem fogta, hogy megszólalt, hogy a saját hangját hallja: – Megtenné, hogy nem döfi belém maga is a kését? Kezd elegem lenni belőle, hogy mindenkit ezt csinálja… – A vége halk nyögésbe torkollott, de amit el akart vele érni, az megtörtént; Levi hadnagy lazított a szorításon, a kés pedig végre nem állt bele a bordájába. Az idegessége persze nem szűnt meg.

Miután elmúlt a rohama, senkivel sem engedték, hogy találkozzon. Levi hadnagy és Armin ott maradtak vele, de senki más nem léphetett be a kabinba, az ajtót kulcsra zárták. Eren eleinte felháborodott kiáltásokat hallott az ajtó túloldaláról, a hangjában felismerte az édesanyjáét, ám ettől még mélyebb csendbe burkolózott. Felhúzta a lábát, ugyanis miután eltépte a láncokat, nem bilincselték vissza, ám nem is fejtették le róla őket, és ahogy átkarolta a térdét, a homlokát nekidöntötte. A forró könnycseppek teljesen elárasztották a ruháját. Ez sem érdekelte. Koszos volt, véres és fáradt, s közben tengernyi gondolatok kavarodtak a fejében, egyik emlék a másik után. Olyan érzés volt, mintha kezdett volna belebolondulni. Mindene fájt, a teste is, a lelke viszont a legfőképpen.

– Amint kikötünk, fürödhetsz egyet – ajánlotta akkor a hadnagy. – Bűzlesz. – Amikor pedig már a testőrök és tanácsadók előtt álltak, ismét a füléhez hajolt. – Hamarosan. Bár látom, a királynő nem tudott várni. Kénytelen vagy így a színe elé járulni, kész szégyen. – Horkantott egyet, majd finoman lökött egyet. Meglepően gyengéd volt, pedig Eren azt hitte, továbbra is durván fog vele bánni. Néhatúl gyengéd is volt. De vajon miért? Vajon miért viselkedik vele hol így, hol úgy? Az elfeledett emlékek miatt? Esetleg a királynő… vagy azok, akik még emlékeznek, olyasmiket mondtak neki, ami miatt… meggondolta magát vele kapcsolatban? Vajon mi minden lehet ez?

– A-az a-anyám… – Eren torkából rekedt suttogás tört fel. – V-vele m-mikor…

Hamarosan – válaszolta erre Levi. – Várj türelemmel.

– Várok. – Azóta, hogy elszakítottak minket, ezt teszem – gondolta keserűen. Most már semmi sem számít. – És rohadjon meg – tette hozzá. Valahogy kicsúszott a száján, és úgy érezte, tökéletesen illett a helyzetükhöz. Levi hadnagy nem reagált rá, de bizonyosan hallotta, mert mintha erősebben fogta volna. Eren nem volt benne biztos. Mindene sajgott, és most már mindegy volt, hogy mennyire szorítják. Aludni akart. Pihenni.

– Fenség. – Levi hadnagy megszólalt ugyan, de nem nézett Erenre, csupán a szeme sarkából. A testőrök nem takarták el teljesen a királynőt; Frieda Reiss magas volt, Erennel is magasabb néhány centiméterrel – megfakult, szürkésfekete haját kiengedve viselte, a hosszú fürtök egyenesen, hullámok nélkül omlottak a vállára. Idősnek és fáradtnak tűnt, cseppet sem huszonévesnek. Jóval öregebbnek nézett ki a koránál. – Nem kellene itt lennie – mondta eközben Levi. – Biztonságosabb lett volna, ha a fővárosban várakozik. Előbb vagy utóbb odaértünk volna.

– Inkább utóbb. – Friedának kedvesen csengett a hangja és kedves volt a mosolya is. Egyedül a tekintete fénylett furcsán egy megmagyarázhatatlan valamitől; Eren úgy vélte, a száznegyvenötödik király esküjét látta benne visszatükröződni. – Levi hadnagy, köszönöm, amit eddig tett. Lekötelez. – A férfi bólintott. Frieda egy pillanatra a vállára tette a kezét, majd ellépett tőle; lassan Eren felé fordította a fejét, az ajka pedig elnyílt. – Eren Jaeger – ejtette ki a nevét lágyan. – Örülök, hogy végre találkoztunk. Már vártam rád. Hosszú-hosszú évek óta vártam rád.

– Azt észrevettük – dörmögte Abel sötéten, miközben ellenségesen méregette Erent. Úgy nézett rá, mintha mindenről ő tehetett volna. Akár egy másik világban, egy másik időben a fiú még talán igazat is adott volna ennek a feltevésnek, egyelőre azonban, ebben az idősíkban igazságtalannak érezte. Ha mindenáron valakit hibáztatni akarnak, miért nem esett a választásuk Grishára? Annak idején ő mészárolt le mindenkit, nem igaz? Miért nem kiáltják ki őt bűnbaknak? A válasz erre tulajdonképpen pofonegyszerű volt, legalábbis Eren csak erre tudott gondolni: Grisha meghalt, ő viszont még élt. Hát mennyivel könnyebb másra hárítani a felelősséget? Mennyivel könnyebb egy olyasvalakit hibáztatni, akit még meg lehetett büntetni?
Abel ezalatt folytatta: – Nem tudtad volna megvárni, hogy mi keressünk meg.

– Én a helyedben egy szót sem szólnék – figyelmeztette Frieda. Az arcán sötét árnyék suhant át, ahogy a húgára sandított. – Megszegted a parancsomat, és még a testvéreidet is magaddal rángattad.

– Ne kend rám Florian bűnét! – csattant fel a lány. – Én engedélyt kaptam, hogy a kutyával tartsak!

Eren szeme elkerekedett.

Kutya?

A hadnagy testének megfeszüléséből arra következtetett, hogy az elnevezés őt illette. Erennek egyetlen gondolat járt a fejében.

Ez a lány… – pillantott Abelre. Egyszerűen túl sokat képzel magáról.

Nemcsak Levinak nem tetszett a megszólítás – igaz, azon kívül, hogy az arca megvonaglott, a száját pedig összepréselte, máshogy nem tette szóvá a hercegnő viselkedését –; Frieda Reiss még jobban elkomorult, Florian Reiss levegőért kapkodott, Dirk Reiss pedig csak hápogni tudott. Abel tiszteletlensége nem ismert határokat, ahogyan ezt Eren helyesen megállapította magában.

Frieda a királynő hangján szólalt meg, az hideg volt, akár a vajat szelő kés. A tekintete is megváltozott, mintha nem is ugyanaz az ember állt volna előttük.

– Abel, erről később beszélgetünk. Nem nyitok vitát.

– Frieda!

Frieda elfordult tőle.

Eren… – szólította meg, szemében komoly fény ülte meg a helyét. – Frieda Reiss vagyok – mutatkozott be (teljesen feleslegesen, hiszen Eren ismerte őt) –, a falak királynője. A lány… az álmainkból. Az emlékekből.

– A múltból… – Eren felcsuklott. Frieda… Akiről valamiért azt hittem, Historia. Erre sem emlékezett, mégis biztos volt benne, hogy megtörtént. Folytatni akarta, de nem találta a szavakat. Alaposan meg kellett rágnia őket, és amíg meg nem törte a csendet, Frieda türelmesen várakozott. Mindeddig egyformán vártak a másikra, s most, hogy találkoztak, elkezdődött a változás. Már most minden más volt, mint legutóbb. – Fenség… – Eren nem feledkezett meg a rangjáról. Nem nézett a lány szemébe, és nemcsak azért, mert nem bírta állni az örvényszerű tekintetét. Frieda a királynője is volt, megadta neki a tiszteletet. Lesütötte a szemét, a hangja pedig annyira erőtlenül csengett, hogy meglepte magát a bátortalanságával. – Tudja, hogy mi folyik itt? Hogy… miért emlékszünk olyasmikre, amik…

– A négy fal között biztonságosabb lenne ezt megtárgyalni – válaszolta erre Frieda. – Amíg vissza nem érünk a fővárosba, addig csak annyit mondanék, hogy úgy vélem, mindig minden újrakezdődött. Mindezidáig… az életünk olyan volt, akár egy körforgás. Soha sem ért véget. Egy ponton valami mindig félresiklott… Ugyanaz történt, ugyanaz a múlt, ugyanaz a harc, ugyanazok a hibák… A küldetés sosem fejeződött be. Egy örökkévalóságon keresztül ívelő csatát vívunk, és hiába próbálunk neki véget vetni, egyszerűen képtelenek vagyunk rá. Legutóbb… Úgy hiszem, közel jártunk a győzedelem pillanatához. Vagyis… – Frieda ajkára fanyar mosoly kúszott. – Te voltál az, aki majdnem győzött, Eren. Tőlem nyolcszáznegyvenötben, alig három évnyi uralkodás után elragadták az erőt. A bitorlót Grisha Jaegernek hívták…

Eren arca megrándult a férfi nevét hallva.

Grisha… Ahogyan sejtettem… Mindenről te tehetsz.

Egész testében megfeszült, ahogy Frieda tekintete, a fájdalmas, hideg és szigorú tekintet rávillant.

A királynő nem kegyelmezett.

Az apád azért érkezett az otthonomba, hogy a segítségemet kérje – mondta különös hangsúllyal; Eren nem tudta megfejteni, hogy a düh vezérelte vagy valami más. Szinte elmélázónak látszott, ahogy folytatta: – Azt kívánta, hogy szabadítsam fel a világunkat. Hogy mentsem meg az emberiséget és végezzek az óriásokkal, akik ketrecbe zártak minket, mielőtt… – Nem fejezte be a mondatát, inkább újat kezdett. – De… Az esküm miatt nem tehettem.

A száznegyvenötödik király, Karl Fritz miatt nem – gondolta Eren bólintva. Karl Fritz lemondott a háborúról… Éppen ezért egyetlen leszármazottja sem kezdeményezhette. Frieda sem. Hiába vágytak mindannyian utána, hiába ígérgették hasztalan, mindannyian ugyanazt kezdték el szajkózni, miután átörökölték az óriáserőt. De ezúttal nem, jutott eszébe. Ezúttal minden megváltozott.

Friedára sandított, a királynő szája sarkából nem tűnt el a fanyar mosoly, amiben őt részesítette. Végül is… arról beszélgettek, hogy Eren apja – két tag kivételével – lemészárolta az egész Reiss családot, hogy megkaparinthassa az Alapító Óriás erejét, a legfőbb óriáserőt.

Minden oka megvan rá, hogy gyűlöljön. Minden oka megvan rá, hogy megöljön. Miért nem teszi egyiket sem? Miért nem vet véget ennek az egésznek? Miért nem falat fel valakivel a szigetiek közül? Újabb óriásokat szereztek, csak bennem van kettő! Ha eljutottak Liberióba… Mi gátolta meg őket abban, hogy elkapják a többieket?

– Mivel megtagadtam a segítséget, saját kezébe vette az irányítást: a küzdelem során kiharapott a nyakszirtemből, és azzal, hogy felfalt, megszerezte a Koordinátor erejét. Ezt az erőt adta át később neked, s így… benned két óriás ereje lakozott: az Alapítóé és a Támadóé. – Frieda még mindig mosolygott, ám hiányzott belőle a jókedv. – De ez a múlté. – Megérintette Eren vállát, lágyan és könnyedén, és közben teljesen más oldalát mutatta, mint amit az érintésével próbált sugallni. Eren összezavarodott tőle. Az ellenségem lenne? Vagy a támogatóm? Megbízzak benne vagy sem? Semmit sem tudott, semmit sem értett. – Ami volt, az elmúlt, Eren Jaeger. Ez alkalommal minden máshogy lesz, hiszen már most minden más. Ezúttal nem fogunk hibázni, erre mérget vehetsz.

– Nem fogunk? – Eren csupán lehelni merte a kérdést. – Hogyhogy?

– Hiszen most itt vagy velünk, Eren – fordította felé a pillantását Frieda. – És ezúttal valamennyi harcos a szövetségesünk, neked köszönhetően. Liberióban nőttél fel, úgy ismered az ellenséget, mint a saját tenyeredet. Ezt fogjuk felhasználni.

– Azt hiszi, hogy azért, mert…

– A bátyád szeret téged, Eren. Bármire hajlandó lenne. És akkor még nem is említettem a barátaidat. Ismerem a nevüket: Galliard és Pieck. Másik oldalról a régi ismerősök: Bertolt, Reiner… és a drága Annie. Mindannyian törődnek veled, Eren Jaeger. Egyikük sem lesz hajlandó lemondani rólad.

– Ez nevetséges! – Eren az ajkába akart harapni, hogy megfékezze a nyelvét, azonban elkésett vele. Mire ráébredt, hogy nem kellett volna megszólalni, már megtörtént a probléma: a szavak anélkül csúsztak ki a száján, hogy végiggondolhatta volna őket.

A levegő is megfagyott körülöttük a puszta hangnemtől. Valószínűleg soha senki nem beszélt még így a királynőjükkel. Eren érezte, hogy túl messzire ment vele, mégsem tehetett már semmit. Mit csináljon? Tanúsítson megbánást? Éppolyan nevetségesen hangzott, mint Frieda állítása!

– Hogy merészeli…!

– Királynő…!

A felháborodott kiáltások minden irányból érkeztek. Eren és Frieda figyelmen kívül hagyták őket. Egymást néztek, farkasszemet tulajdonképpen, és miközben Eren ökölbe szorította a kezét, kihívó fény találta meg a tekintetét. A szigetiek királynője… A híres-neves Frieda Reiss… Hát nem ilyennek képzelte. Nagyon nem. Azt nem tudta eldönteni, hogy mit érzett pontosan. Csalódottságot? Hitetlenséget? Vajon mi ez az érzés?

Frieda nem szólta meg a viselkedéséért. Nem parancsolta a testőreinek, hogy azonnal verjék bilincsbe. Semmit sem tett, csak nézte. Azt viszont annyira sokáig, hogy Eren már a fogát kezdte csikorgatni. Beleunt a tétlen várakozásba, a királynő reakcióját akarta, de rögvest!

– Miből gondolod ezt, Eren? – Frieda mosolya végre lehervadt; megkomolyodott a tekintete. – A kémeink lépten-nyomon figyeltek benneteket. Oly’ hosszú ideje leselkedtünk utánad, te meg észre sem vetted… Ez így volt jól – mondta aztán, mielőtt Eren közbevághatott volna. – Legalább alaposan kiismertünk, mielőtt idehoztunk volna. Így jöttünk rá a kételyeidre, az álmaidra, a köztünk levő kapocsra. Így jöttünk rá, melyik barát mit jelent neked, Eren. Hogy a nagyszüleid az eszüket vesztették Grisha és Faye Jaeger miatt, hogy gyakorlatilag a bátyád nevelt fel… Neki köszönhetsz mindent. Nyilvánvalóan csak egymásra számíthattok, ő, bármilyen elkötelezettnek is tűnjön, sosem fog feladni téged. Ezzel szerintem nyugodt szívvel állíthatom, hogy megszereztük magunknak a Bestiát.

Eren szeme tágra nyílt.

Ez a Frieda… Ez nem ugyanaz a lány, akire én emlékszem – esett kétségbe. Ez valaki teljesen más. Ezzel a valakivel nem tudok mit kezdeni. Nem tudom, mire számítsak. Vajon… ha minden úgy alakult volna, mint legutóbb… Ha az utolsó pillanat lett volna más… Akkor vajon most mi lenne?

Az elméje persze tudta rá a választ: Frieda Reiss halott lett volna, ahogyan a királyi család valamennyi tagja a legkisebb, a törvénytelen gyermek kivételével, aki királynői rangra emelkedett, miután meg kellett ölniük az apját, Rod Reisst is. Ez lett volna. Egy esély, ami többé nem fog megvalósulni.

Eren szédült, miközben Friedát hallgatta.

A királynő könyörtelen hangon folytatta: – A kétely magvai el lettek ültetve Reiner szívében is, főleg most, hogy alig maradt ideje… Amikor át kell adnia az óriását és a saját unokatestvérét is ilyen sorsra kárhoztatni… Mit gondolsz, Eren? Mit fog tenni?

Vajon mit fog tenni? – kérdezte magában Eren is. Én mit tennék?

Frieda így szólt: – Meg akarja menteni Gabi Braunt, ezért akarja, hogy Falco Grice örökölje át a Páncélost. Ha most ajánljuk a segítségünket, mit gondolsz, el fogja fogadni? – Meg sem várta Eren válaszát, a következőt mondta: – Szerintem igen. Sőt odáig merészkedek, hogy magamban már azt hiszem, a Páncélos Óriás is a miénk.

Eren elhúzta a száját; keserűséget érzett a torkában és talán csipetnyi haragot. Ez a Frieda Reiss tényleg merőben más volt, mint az a Frieda, akire ő emlékezett. Ezt a Friedát megedzették az évek, amiket a falak uralkodónőjeként töltött. Ezt a Friedát nem tiporták el fiatalon, naivan, amikor éjjelente még a nagybátyja után sírt. Ő életben maradt, megerősödött és hatalomra tett szert.

Eren bátorkodott megkérdezni: – Nem álmodott egy kicsit túl nagyot, drága fenségem?

Frieda könnyed hangon nevetett.

– Nem hinném – felelte. – Reálisan látom a világot.

– Én nem úgy veszem észre.

– Igazán? – Frieda szeme megvillant. – Tényleg azt hiszed, hogy az a lány, aki annyira okosnak vallja magát, annyiban hagyja, hogy a mi oldalunkat választottad?

Pieck említésére Eren megremegett. Ha lehunyta a szemét, tisztán érezte a lány ajkát a sajátján, annak ízét a nyelvén, a gyengéden táncoló ujjait a bőrén… Minden érzett. A hiánya is fájón lüktetett. Újra látni akarta, újra a karjába akarta zárni. Addig ölelni és csókolni, amíg szusszanásnyi ereje sem marad. Ezt akarta és Frieda ezt vette el tőle, amikor Paradis szigetére hurcoltatta.

– A maguk oldalát választottam volna? – kérdezte hát tőle dühtől remegő hangon. – Azt hiszik, hogy meg tudnak győzni?

A szájához akarta emelni a kezét, hogy beléharapjon: a változás ereje mindenkit a levegőbe robbantott volna. De tudta, hogy nem teheti meg. Tudta, hogyha megteszi, Frieda is átváltozik.

És nemcsak Frieda.

Emlékezett a Nőstény Óriásra – Annie-ra vagy valaki másra –, és emlékezett a háromdimenziós manőverfelszerelésre is, aminek segítségével a démonok játszi könnyedséggel végeztek akár tizenöt méteres óriásokkal is.

Eren óriásalakja tizenöt méter volt. Tapasztalat ide vagy oda, jobbnak látta, ha nem kockáztat. Ezt Frieda is, aki egy pillanat alatt átlátta a helyzetet, egy széles mosollyal díjazta.

– Bölcs döntés, Eren – mondta –, hiszen mindketten tudjuk, hogyan fogsz dönteni. Hamarosan találkozhatsz az anyáddal. A nővel, akire annyira hasonlítasz… – A hangja sóhajtásba fulladt. – Biztos vagyok benne, hogy mindig is vágytál rá. Ha hangosan nem is merted mondani, akartad, hogy találkozzatok, nemde?

– Boldoggá tenné, ha igennel felelek?

– Ha ez egy őszinte válasz lenne, akkor igen. – Frieda csendes komolysággal nézett rá. – Nem akarom, hogy a hazugságok csapdájába essünk. Ugyanolyanok vagyunk, hát nem érted? Ugyanazon az oldalon is állunk. Mindketten véget akarunk vetni ennek az örökké tartó csatának. Csak úgy tudjuk ezt megtenni, ha összefogunk. Be kell fejeznünk a küldetést.

Bagoly is ezt mondta.

Eren megnedvesítette az ajkát. Valamiért tisztán látta maga előtt a férfit, aki átadta Grishának az erejét, mielőtt Paradis szigetére küldte.

– Csak így érhet véget az átok, csak így szabadulhatunk fel – suttogta Frieda. Lassan elfordult tőle, csupán a szeme sarkából pillantott rá. – Szabad akarsz lenni, nem, Eren? – kérdezte ugyanolyan halkan. – Hát én megadom neked a lehetőséget, hogy szabad legyél. A benned lakozó óriás is mindvégig ezután vágyakozott. – Eren tudta, hogy igazat állított vele: Bagoly is ugyanezt mondta Grishának. – Segítek neked, Eren. Engedd, hogy segítsek, és ketten, együtt megállíthatatlanok leszünk!

Bár úgy tűnt, hogy Frieda meg akarja győzni, Eren kihallotta belőle a határozottságot. A királynő biztos volt benne, hogy a számára kedvező döntést fogja meghozni, nem kérdőjelezte meg az elveit. Tudta, hogy a kétely annyira eluralkodott felette, hogy már nem volt többé visszaút. Valami elkezdődött, s valami hamarosan véget is fog érni. Egy több ezer éves rémálom soha véget nem érő korszaka végre befejeződött.

Eren fellélegzett.

Legyen – gondolta. Beszélgessünk, Frieda. Legyen úgy, ahogy jónak látod. Egyelőre.

Az égre emelte a tekintetét, a lassan szárnyaló madarat figyelte, amely mintha a Slava erődtől követte volna Paradis szigetére. Ahogy Eren hátrahagyta mögött Liberiót, ahol gyakorlatilag az egész életét töltötte, hogy visszatérjen oda, ahová született, szárnyat tépett madárnak érezte magát. Erőtlennek, mert nem tehetett semmit. A küzdelme esélytelennek látszott a barátai nélkül. És nem is nagyon akart harcolni: vágyott a szabadság után, ahogyan azt Frieda is mondta, s vágyott rá, hogy megismerje az édesanyját, az egykori múltját. Meg akarta érteni az emlékeket, melyek olykor összefolytak, s újra merni akart álmodni. Újra az akart lenni, aki egykor volt.

Dirk Reiss megkerülte a nővérét, hogy odaléphessen hozzá, és a vállára tette a kezét. Az érintés ereje – a királyi vér ereje – ismét megmutatkozott: képek villantak fel Eren elméjében, emlékek törtek rá.

Minden ugyanúgy történt, ahogyan eddig: a lány alakja lassan, homályban úszva jelent meg előtte. A sál a nyakában, a gomb a ruháján, a válla fölé érő haja… Minden egyezett, Eren azonban mégsem látott úgy, ahogyan szerette volna. Nem látta tisztán az arcát… A legfontosabbat!

A hangja ellenben élénken csengett a fülében, ugyanazokat a szavakat suttogta:

– Később találkozunk, Eren…

De Eren ezúttal, ha az arcát nem is, mást is látott: a lány mögött elterülő tájat. A vakító kékséget, amihez nem volt hozzáfogható a földkerekségen. A végtelenségbe nyúló vizet, melyen csillogó fénnyel törtek meg a nap kellemes, meleg sugarai.

Az óceánt.

A lány az óceánnál hajolt fölé, s Eren valamiért egy dologban biztos volt.

A saját nevében.

Eren Jaeger volt és valaki más is.

A fiú, akihez a lány szólt, ő is volt és valaki más is.

Eren Jaeger…

És még valaki más.

Eren Kruger.



Megjegyzés: Eren végre megérkezett a szigetre! ^^ A következő fejezetben Levi-Eren pillanat várható, beszélgetés a királynővel… ééééés… mondanom sem kell, Eren és Carla végre találkoznak. <3 Érkezik Carla múltja, megtudjuk, mi lett vele Grisha és Eren elrablását követően. (Egyik kedvenc fejezetem.)
Egy kis ízelítő még:


Folytatás 2 hét múlva.

12 megjegyzés:

  1. Kedves Detti!

    Eren, Eren, mibe keveredtél, már megint? Pontosan ez a kérdés fogalmazódott meg bennem olvasás közben. Miközben persze továbbra is végtelenül sajnálom szegényt. Emlékszik arra,a mire nem kéne, egy életre, ami régen volt, miközben már ő már nem az az ember, vagyis nem teljesen. Más dolgokat tapasztalt, más elvek szerint nevelték és hasonlók. Igen, még mindig nagyon szeretem ezt a koncepciót. Furcsa módon azok a kedvenc részeim tőle, mikor szidja a Paradisiakat, például, mikor megállapítja, hogy elrabolták. Ilyenkor látszik legjobban, hogy bármire is emlékszik, ő az az Eren, aki Maley hű katonája próbál lenni.

    De hogy más vizekre evezzek, az Arminos találkozás is nagyon jól sikerült. Egyszerre volt megható és megrázó is. Pontosan azért amit korábban részleteztem. Mert tudja Armin kicsoda, de mégsem ismer ebből az életből, hogy most kicsoda. (Igen, továbbra is imádom ezt a kettősségeket bocsásd meg nekem, hogy mindig felhozom ^^".) Ezeknél a jeleneteknél remélem, hogy egyszer a mangában is lesznek megint barátok.
    És az is zsenzációs volt, hogy Levi felpofozta és közölte, hogy nem érdekli Mikasa mit fog szólni :S. Bár azt nagyon halkan megjegyzem, hogy nekem néha olyan furcsa a viselkedése, amikor a Reiss családról van szó. Nem rossz vagy jó értelemben csak olyan furcsa. Bár feltehetően ez csak egy egyéni vélemény :D. Ettől függetlenül továbbra is imádom a sztorit <3.
    Amúgy szegény Eren. Vagy valahol a föld alatt - hajó alatt - tanácskozik a Paradisiakkal (pince, cella) vagy pedig le akarják szúrni xDD.

    És akkor tudtam!!! *most nagyon büszke magára xD* Tudtam, hogy Frieda adta vissza az emberek - egy részének - emlékeit. Bár az nem tiszta, hogy kiknek és mennyit, de ez majd gondolom kiderül :D. És jaj Ábel. Eren tökéletesen összefoglalta egy mondatban, hogy mit gondolok róla. De továbbra is hiszek benne, hogy eljutunk majd a pontra mikor megkedvelem (és talán Eren is xD). A beszélgetés mindenesetre Friedával érdekes volt, várom a következő ilyet :D. És megjegyzem szerintem nagyon karakterhű lett a felnőtt Frieda, valahogy én is pontosan így képzeltem el őt.

    És jaj, már most felcsigáztad az érdeklődésemet, Eren és Carla találkozásával. Már most várom, hogy olvashassam azt a részt *o*!

    No, azt hiszem már elehet írtam, nem szeretném nagyon elhúzni és értelmetlenségeket, szóval várom a következő részt,

    Fruzsi ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Fruzsi!

      Wooow, ilyen szép és hosszú véleményre nézni fel a blogra öröm volt, nagyon köszönöm! ^^ Imádom olvasni, hogy mi minden jut eszedbe a fejezettel kapcsolatban!

      Szegény, drága Eren igazából nagyon sokáig őrlődni fog a két énje között, és néha egyáltalán nem fogja érteni, hogy mit miért tett, hiszen mindkét oldalt egyaránt szereti és gyűlöli teljes szívéből. Reiner viselkedéséhez tudnám hasonlítani, annyi különbséggel persze, hogy neki ez nem tudathasadás, hanem annyira vegyes érzelmek dúlnak benne, hogy hol az egyik, hol a másik oldal pártját fogja. Tényleg örülök, hogy ennyire szereted ezt a koncepciót amúgy. ^^

      Nyugodtan hozd fel ezt a kettősséget, én magam is nagyon szeretem. ^^ Az egyik kedvenc jelenetem az egész történet során amúgy Eren és Armin találkozása. Amikor olvastam annak idején, hogy Isayama azt nyilatkozta, nem lesznek örökre legjobb barátok... A szívem facsarodott össze. Én is nagyon reménykedem benne, hogy újra barátok lesznek, vagy valahogy rendeződik a kapcsolatuk, de... valamiért mindig elfog egy olyan érzés, hogy a történet vége Eren vs Armin lesz, és hogy jó sok zsepit el fogok használni. De hát ez a manga felér bőven egy Trónok harcával. :D

      Ami Levi viselkedését illeti, a 7. fejezetben jobban megérted szerintem, hogy miért viszonyul úgy a Reiss családhoz. De egy nagyon halovány spoiler: nemcsak Eren élete alakult másképp, hanem a többieké is. Eren például éppenséggel Liberióban nevelkedett, mikor Mikasáékat banditák találták meg... Ez egy teljesen más világ... amiben viszont Kenny és Uri, valamint Kenny és Levi találkoztak. Egyelőre csak ennyit árulok el, bár lehet, ez alapján már sejted, mik történhettek. :D Tehát lesznek bizonyos dolgok, amik miatt esetleg rá lehetne mondani, hogy out of character, viszont mégsem mondanám annak, mert azért igyekszem hozni a stílusát (bár őt olyan nehéz jól megírni).

      Bizony-bizony, fején találtad a szöget, Frieda volt a ludas ebben is! :D A falakon belüliek számára igazából nyilvánosságra hozott mindent Marley és Eldia háborúját illetően, a múltakról azonban hallgatott, és csupán a szövetségesei tudnak róluk. Erwin parancsnok és a Felderítő Egység tagjai (a 104. osztag, Leviék stb).

      Abel... Ajj, annyira utálatos karakter lett, pedig az animében egész cuki kislánynak tűnik. De hát az az anime... Az animében Florian kb. Historia ikertestvére... miközben egy sötét (!) hajú lányról beszélünk. Értem én, hogy meg kell mutatni, mennyire jól megy a színezés, de hát na, Floch vörös madárfészke is elvett jó pár évet az életemből. :D Ezekre nagyon ki tudok akadni. Na mindegy, elkalandoztam. :D Tehát Abel. Nem vagyok benne biztos, hogy valaha is meg fogod kedvelni, de annyi biztos, hogy nagyon összetett karakter, és az egész történet során nagyon fontos is lesz (és még véletlenül sem a kis románca Levijal). Örülök, hogy tetszik a felnőtt Frieda. Headkánonom, hogy szegényem Urihoz hasonlóan nagyon hamar megöregedett, de nagyon bölccsé is vált.

      Eren és Carla találkozása miatt az egyik kedvencem a következő fejezet. Örülök, hogy felcsigáztalak vele, szegény Carlával jó sok minden történt, mióta elvesztette Grishát és Erent... És végre jöhet a nagy, boldog, családi jelenet. <3

      Köszönöm szépen még egyszer, hogy írtál!

      Detti ^^

      Törlés
    2. Kedves Detti!

      Én magam is meglepődtem, hogy mennyit írtam. De örülök, hogy örült neki. Már kicsit aggódtam, hogy kicsit túlzásba vittem ^^". Bár megjegyzem, miközben írtam nem tűnt ilyen hosszúnak.

      Igen ez már most is érezhető. Ezért is sajnálom annyira >w>. Mert minden érzése érthető, én nem tudom hogy viselném a helyében. Szerintem megpróbálnék arra koncentrálni, hogy ki vagyok én éppen most, nem pedig, hogy ki voltam. De ez is olyan, hogy ah... nem tudom. Nehéz és nagy dilemma. És igen értem Reiner akármennyire is tagadja szerintem szereti a szigetieket és valamennyire átérzi a helyzetüket, még akkor is, ha ő Marley hű katonája és a többi.

      Igen ez a kijelentése az én szívemet is összetörte. De én mintha úgy olvastam volna, hogy Isayama azt mondta volna, hogy nem lesznek mindig legjobb barátok. Ezt pedig lehet úgy értelmezni, hogy lesz egy kis - hatalma xD - szakadás, de aztán ismét "egymásra találnak" (mind a hárman), hogy így mondjam. És ettől még lehet Trónok Harca, halhatnak az emberek és repkedhetnek a végtagok :D. Amúgy szerintem csak Eren akarja ezt, hogy magára haragít/maga ellen fordít mindenkit, hogy aztán a végén a barátai kinyírják majd Armin felfalja, legalábbis szerintem valahol ez a célja. De nem hiszem, hogy így fog alakulni, aztán majd meglátjuk :D.

      Sejtettem, hogy valami ilyesmiről lehet szó, mert azért elég jelentős változás, hogy Eren úgymond kikerül a képből. De nem, nem nevezném OOC-nek az eddigiek alapján :D. Szerintem Hanjival, Erennel és a többiekkel kifejezetten karakter hű, egyedül a Reiss családdal volt kicsit furcsa. De akkor örülök, hogy nem baj, hogy ezt megemlítettem >w>.

      Nem utálatos (annyira), inkább csak az a fajta karakter, akit a valóéletben nem könnyen viselek :S. De én hiszek benne, hogy ha jobban megismerem megkedvelhetem. Egyelőre igyekszem így olvasni a részeit, aztán majd ha 10 fejezet múlva sem sikerül megkedvelni, akkor feladom. Mondjuk ezt a Levis románcot még mindig nem tudom elképzelni. Valahogy nem tudom, nem illenek össze és nem azért, mert Abel nem a kedvencem, egyszerűen csak nem. De kíváncsi leszek hogy lesz kivitelezve, szóval azért várom azokat a részeket is :D.

      Elhiszem már én is várom azt a jelenetet. Eren annyira megérdemli, hogy legyen egy világ, ahol az anyukája életben van. :3 Mondjuk majd a távoli jövőben talán egy Carla-Zeke beszélgetésre is kíváncsi lennék. Az nyilván nem ilyen boldog családi jelenet lenne, de azért kíváncsi lennék :D.

      Fruzsi ^^

      Törlés
    3. Szia!

      Sose aggódj amiatt, hogy túl sokat írtál, inkább nekem van félnivalóm, hogy vagy 3x olyan hosszú választ gépelek le xD Hajlamos vagyok néha egy teljesen más irányba terelni saját magamat a válaszadás során. :D

      Saját magadból indultál ki, de azt kell mondjam, nagyon jól látod Eren helyzetét. Lesz egy olyan pont a történet során, amikor igenis azt fogja hangoztatni, hogy ami volt, az elmúlt, csak hát persze ez tényleg nem olyan könnyű, túl sok az emlék, túl sok az érzelem. Aztán talán rátalál egy aranyközépútra is, kitudja... :D (Én Reiner részéről várok még egy nagy jelenetet a mangában; amikor először találkozott Erennel négy év után, tényleg azt hittem, hogy az lesz a vége, hogy átáll az ő oldalára... bár szegényem annyira meg akar már halni (és hogy vele együtt haljon kb mindenki), hogy az már rettenet.

      Hajjajj, igen, pont ez járt az én fejemben is! Bár itt tényleg nem lehet tudni... Nem hinném, hogy happyend lesz a vége, inkább amolyan keserédes befejezésre gondolok, az valahogy jobban illene a világhoz, amit megalkotott. (De azért bízom a csodákban.)

      Nyugodtan említsd meg máskor is, ha valami szokatlan volt! Legalább én is tanulok belőle, és legközelebb már másképp tudom alakítani, vagy jobban oda tudok figyelni rá. Feltöltés előtt többnyire gyorsan végigszaladok a fejezeten, megnézem, van-e olyan jelenet, ami nagyon szemet szúr... Persze, a sztori már a húszas fejezeteket tapossa bőven, úgyhogy nagy átalakításokat nem fogok már végezni, de egy-két bekezdéssel több vagy kevesebb néha sokat dob a latba.

      A románc... Szerintem nem lesz ellenedre, annyira halovány, annyira jelentéktelen az egész, hogy csak Eren miatt nem húztam ki. xD Osztom a véleményedet, tényleg nem illenek össze, és ezt mind a ketten pontosan tudják. Amolyan nincs más választás, ló helyett jó a szamár is helyzet fog kialakulni, és inkább egyéjszakás kalandoknak nevezném az egészet, arra meg, végül is, tényleg nem kell, hogy nagy szerelem dúljon közöttük. :) Nem sokat váratlak velük, a 8. fejezetben már történik ez és az. [Egy kis spoiler: Eren és Mikasa pedig a 9. fejezetben fognak találkozni. ;)]

      Carla és Zeke beszélgetése valószínűleg egy kiegészítő fejezetben fog érkezni (nagyon ráéreztél, pont néhány nappal ezelőtt kezdtem levázlatolni, hogy miről is tudnának amúgy beszélgetni), de persze a sztori szempontjából sokkal később (az egyik kedvenc jelenetem után). Lesz egy boldog, családi jelenet is, nem kell emiatt aggódni, bár addig sok víznek le kell folynia a Dunán, hogy megtörténjen, hiszen egyelőre nem éppen kedvelik egymást. De igen, Eren megérdemli, és meg is fogja kapni a tökéletes (kissé csonka) családot (ha már Grishának annyi). A kiegészítő fejezetekről meg annyit, hogy azokra nem kell majd várni 2 hetet, 2 fejezet között fog érkezni mindig 1, hogyha a történet (vagy az olvasók) igényli(k).

      Köszönöm még egyszer, hogy írtál!

      Detti ^^

      Törlés
    4. Kedves Detti!

      Akkor megnyugodtam :D. Remélem az sem zavar, hogy sokszor - mint most is xDD - válaszolok a kommentedre. De egyszerűen nem bírom, ki hogy ne tegyem, mert úgy érzem, hogy reagálnom kell >w>.

      Szerintem egészen bizonyosan rá fog találni arra az útra, hogy ne őrüljön bele teljesen ebbe a kettősségbe. Ami meg azt a találkozós részt illeti én is azt hittem, hogy valami ilyesmi lett. Bár ki tudja, lehet ha Eren nem változik át akkor, akár ilyen irányba is fordulhatnak a történtek. De neki már itt egészen más tervei voltak. És igen, az a halálvágy szörnyű, de ő szerintem valamiért - Isten se tudja miért - ezt gondolja a probléma megoldásának :/. Igazából, ha megnézzük, szerintem a mangában legalább 4-5-6 féle oldal van jelen pillanatban, akik ilyen, olyan, amolyan módon próbálják/próbálnák kezelni a problémát.
      És igen, teljesen vidám vége szerintem sem lesz, én is inkább valami keserédesre számítok, valamire, ami egyszerre fáj és jó is. De azért abban hiszek, hogy Eren túléli, azt meg remélem, hogy újra barátok lesznek ők hárman.

      Rendben :). Bár általában nem olvasom kritikusan a fejezeteket (meg úgy bármit), én egyszerűen csak élvezni szeretem a dolgokat :D. De rendben, ha legközelebb is észlelek valami ilyesmit, akkor megemlítem ^^.

      És értem :D. Tehát ez valami olyasmi szitu, mikor tetszik valaki, de te neki nem, ezért kerítesz valakit, aki kéznél van. Vagy akár mind a ketten ebben a szituációban vagytok és akkor még keserédesebb a dolog. És igen, az egy éjszakás kalandokhoz valóban nem kell nagy szerelem, vagy érzelmek. Elég a vágy és a vonzalom, néha csak a vágy is :S. ÉS jaj, furcsán fog hangozni, de várom. Tényleg kíváncsi leszek, hogy miként és hogyan is lesz ez kettejük között.
      Már a Mikasás találkozást is várom, ha jól számolom addigra az államvizsgámon is túl leszek és felhőtlenül tudom majd élvezni :D. Mindenesetre nem tudom milyen lehet Mikasa ebben a valóságban, de ha megvannak az emlékei és nem tetszene neki, hogy Levi megpofozta Erent
      akkor sajnálom azt a személyt, aki távol tartja tőle. (Már ha van ilyen xD)

      Ohhh én már annak is örülök, hogy érkezni fog ilyen kis külön fejezet *o*. És igen, sejtettem, hogy az nem most lesz. Ahhoz még történnie kell jó pár dolognak. De azért már nagyon várom és kíváncsi leszek rá *w*

      Fruzsi ^^

      Törlés
    5. Szia!

      Egy cseppet sem zavar, hogy mindig válaszolsz, tartsd meg nyugodtan ezt a jó szokásodat! ^^
      Igen, teljesen egyetértek. De így legalább Eren és Reiner szövetsége megmarad a fanfiction íróknak, talán valamikor írok is róluk valamit, majd még meglátom. Előbb azokat kéne befejeznem, amiken jelenleg is nagyon dolgozom. xD

      Nem is mondanám igazából kritikának. :) Mindig van, ami tetszik az embernek, ami kevésbé tetszik, és ami egyáltalán nem tetszik. Teljesen tökéletes történet, amit mindenki szeret, nem létezik. Köszönöm viszont, hogy jelzed majd. ^^

      Igen! Na, végre sikerült rendesen elmagyaráznom! :D Pont ilyen lesz. Mivel ez egy Levi/Eren történetnek készült, egy ponton muszáj volt változtatnom a mangán, mégpedig Levi és Eren kapcsolatán a múltban. Mivel kicsit előretartok már a sztorival, fogalmam sincs, hogy valamikor elcsöpögtettem-e már ezt a fontos infót - amit nem neveznék amúgy spoilernek, lehet, meg kellett volna említenem a tartalomismertetőnél -, de tekintsünk úgy a kapcsolatukra, mintha mindig is canon lett volna. Emlékeim szerint Abel az előző fejezetben erre célzott is, úgyhogy végül is lehetett rá számítani. :D Na szóval, Levi és Eren a közös múltjukban együtt voltak, most meg nem, viszont emlékeznek bizonyos dolgokra... Már aki. :D

      Húha, most államvizsgázol? Kitartást és erőt, szurkolok, hogy minden jól alakuljon! ^^ És addig is, két tétel között hozok majd egy kis könnyedebb olvasnivalót, hogy ne bolondulj meg. :D

      Mikasával kapcsolatban, hm, nem sokat változott, de szerintem egy picit másabb lesz a történet során. :) Viszont van egy-két ostoba, aki megkísérli távol tartani, úgyhogy talán egy kiegészítő fejezetben arról is lesz szó, hogyan reagált, amikor megtudta, hogy Erent felpofozták. :D

      Köszönöm még egyszer, hogy írtál!

      Detti ^^

      Törlés
    6. Kedves Detti!

      Rendben, ez megnyugtat ^^. És akkor így is fogok tenni :D.
      Legalább egy fanficben adatik ennyi Reinernek, ha már az eredeti sztoriban nem. (Pedig tényleg nagyon szeretem a karakterét, legalább annyira mint Erenét, akit még a Liberioi eset után sem ítélek el, mert helyes, nem helyes, én úgy érzem egy kisebb bosszú volt Shiganshináért, ahol szintén elég sok ártatlan halt meg :S.)

      Igen, igen Abel mondott valami olyasmit, hogy undorítóan összeillenek (na jó, talán ezen az egy ponton egyetértettem vele xD), csak Eren erre nem éppen emlékszik. Itt megmondom őszintén sajnáltam Levit, mert úgy értettem, hogy ő viszont igen és ezzel együtt gondolom valamilyen szinten az érzések is megvannak. (És igazából pont e miatt a keserédesség miatt szeretem az összes ilyen reinkarnációs történetet. Meg mert a végén mindig happy end van, még ha a múltban valaki meg is halt xDD).

      Igen pont egy hónap múlva lesz a szóbeli, három hét múlva pedig az írásbeli. Köszönöm a durkkolást én is igyekszem mindent megtenni, hogy a lehető legjobban menjen ^^. És az jót fog tenni :D. Már kíváncsian várom miket hozol.

      Hát, ha vannak ilyen ostobák, akkor sajnálom őket. Gondolom van/lesz pár törött csontjuk mire sikerül véghezvinniük ezt a parancsot/tervet. ÉS mamám xD. Mázli hogy Levi ütötte meg Erent, ő talán még le tudja állítani a lányt.

      Illetve, gratulálok a 100.000 megjelenítéshez :3!

      Fruzsi ^^

      Törlés
    7. Szia!

      Végül is, teljesen ugyanaz ismétlődött meg Liberióban, mint Shiganshinában, és ha abból indulunk ki, hogy Gabi Erennek kb a női megfelelője, pont ugyanazt élte át, mint ő. Igaz, ő nem az anyját vesztette el, de a bajtársai, akikkel együtt tréningezett, a szeme láttára haltak meg. A kapuőrök, ártatlan emberek. Borzalmas. És igazából azt sem lehet mondani, hogy Marley kezdte, Paradis pedig folytatta, hiszen Marley Eldia miatt csinált mindent. Az egész egy körforgás, éppen ezért gondolkodom mindig Kruger szavain (és ezért is hangsúlyozom ennyire a történetekben).

      Óóó, nagyon jól értetted! :D Szerintem Erenen kívül kb. mindenki tudja, hogy VALAMI volt a múltban, valami, ami Erennel és Levijal kapcsolatos. Az biztos, hogy lesz egy teljes fejezet majd sokkal később, amikor fordulóponthoz érkezünk, hogy Levi mit gondolt erről az egészről. Imádtam írni, és talán ott egy picit tényleg out of character, vagy inkább ebben a másik világban élő karakter. :D

      Húha-húha. o.O Nekem szerencsére jövőre lesz, de képzelem, mennyit kell rá készülni... Na de majd tényleg szórakoztatlak egy kicsit. ;) Frissítgetős május-június elé nézünk.

      Jaj, imádlak! :D Csak képzeld magad elé Mikasa arcát, amikor meglátta Erent és Historiát kettesben beszélgetni... vagy amikor az első átváltozást követően meg akarták szerencsétlent ölni. Vagy amikor Annie elrabolta... Imádom, hogy néha ennyire megszállott. :D

      Köszönöm szépen! <3

      Detti ^^

      Törlés
    8. Kedves Detti!

      Igen nagyjából. Bár szerintem egy jelentős különbség azért van. Paradis nem tudott Marley létezéséről - amiről Marley tudta hogy így van szerintem -, és így támadta meg őket. Ezzel szemben Marley tisztában volt ezzel, így miután látszott, hogy a szigeten tudnak róluk számíthattak volna valami ilyesmire. Azt remélem nem volt ez így túl bonyolult xD. Mindenesetre igen Gabi kb. a lány Eren, bár én bevallom nagyon nagyon nem kedvelem szegény. Valamiért irritál, nem tudom megmagyarázni miért, de így van :s. De amúgy igen ez egy körforgás, mert bár mi most az Eldaiak oldalát látjuk, lehet egyszerű Marleyi emberként tuti, én is félnék azoktól, akik emberevő óriásokká tudnak változni.

      Erre csak annyit mondok, hogy Eren is tudhatná, ha csak picit jobban figyelne arra mit mondanak neki xD. De hát Eren nem erről híres. Ohh már kíváncsian várom ezt a fejezetet is :3.

      Nem lesz olyan para a BA-s szerintem sokkal, sokkal rosszabb volt :D. És ezt így látatlanba megmondom, úgy hogy még ott sem vagyok. De azt jó hallani hogy frissítgetős hónapok lesznek *o*!

      Az az arc zseniális volt :D! Imádtam, az a megszállott féltékenység. Imádom Mikasa Eren mániás oldalát amúgy :D. Még úgy is, hogy bár Erent majdnem bárkivel összetudom shipelni Mikasa azon kevesek között van, akivel valamiért nem. Nem tudom miért, nekem sokkal inkább van közöttük mély testvéri kapocs, sem mint szerelem. (Azt pedig senki se mesélje be nekem, hogy Eren utálja Őt, mert azt nem hiszem el xD! majdnem 20 éven át senki sem tudja tetetni, hogy kedvel valakit, no meg ott vannak Kruger szavai a megvédésről, ami egyértelműen Erentől jön, nem mástól.)
      De azt hiszem már kicsit elkanyarodtam a fejezettől, remélem nem baj ^^"

      Fruzsi ^^

      Törlés
    9. Szia!

      Semmi gond, ha kicsit elkanyarodtál, szeretem olvasni a véleményeidet meg a gondolataidat. ^^ Ami Erent illeti, őt ismerve, ha oda is figyelne, akkor sem esne le neki. xD Kicsit elmaradtam most a 3. évaddal, de pont a múltkor néztem bele abba a részbe, amikor Eren (meg Marlowe) kivételével mindenkinek leesett, hogy Hitch odáig van Marlowe iránt. Kicsit ez is ihlette ezt a jelenetet. :D (De majd eljön az a pillanat, amikor megtudja.)

      Huhh, kész mázli, hogy nekem osztatlan a képzésem, csak egyszer kell átesnem ezen a szörnyűségen. :D Kitartást előre is!

      Én alapvetően nem vagyok ellene egyetlen shipnek sem. Hiába mondogatják nekem az Eremikát, ez az a páros, ami szerintem soha sem lesz canon. Az animátorok eléggé rászálltak, meg tudom, Japánban nagyon népszerű, de... Azért azt is tegyük már hozzá, hogy az animében rengeteg olyan Eremika jelenet van, ami a mangában inkább Eremin jelenet volt, és mintha lett is volna Isayamának olyan nyilatkozata, hogy Eren és Mikasa kapcsolata inkább anya-fia. :D De még rengeteg okot tudnék mondani rá, hogy miért érzem azt, hogy köztük inkább nagyon erős testvéri kötelék van. És igen, én sem hiszem el, hogy Eren utálja őt. Biztosan arról van szó, hogy meg akarja védeni Armint és Mikasát is, és ezért bántotta őket szavakkal, Armin esetében meg... nemcsak szavakkal. De mindezektől függetlenül rá lehet venni Eremika írásra is. (Valami lesz, mégpedig egészen más koncepcióban, az biztos.)

      Detti ^^

      Törlés
    10. Kedves Detti!

      Ennek örülök :3. Már kezdek félni, hogy itt szét spamelem teljesen a komment részt ^^". Igen, ez igaz. Eren ilyen nem is tudom milyennek mondjam, figyelmetlen azt hiszem. És igen, az a jelenet nekem is megvan :D.

      Hát igen :D. Vannak előnyei annak is, bár nem tudom én nem bánom, hogy most másodszorra lesz. Most sokkal chillesebben fogok neki menni. (Mondtam ezt most azt egy héttel előtte már rémálmaim lesznek a bukásról xD).

      Én se mondanám, hogy ellene vagyok. Én egyszerűen csak nem tudom elképzelni, hogy Eren beleszeretne Mikasába. És igen én is olvastam, hogy mondott valami ilyesmit, de már az előtt is így gondoltam, szóval megnyugtatott, hogy ezt jól figyeltem meg :D.
      Szerintem kb. senki sem hiszi el, hogy ez így van (max. azok, akik nem kedvelik Mikasát :S). Szerintem Armin esetében kellett, hogy ne csak szavakkal bántsa, másképpen nem tudta volna vele elhitetni, hogy igazat mond. Bár nekem van egy olyan érzésem, hogy Armin talán így se hiszi el teljesen. De ki tudja, ez hamarosan szerintem úgy is kiderül :D.
      (És már kíváncsian várom mi lesz a a valami más koncepcióban.)

      Fruzsi ^^

      Törlés
    11. Szia Fruzsi!

      Áh, ugyan, én csak örülök amúgy, ha írsz nekem, vagy ha a többiek reagálnak a válaszaimra, így legalább nincs az az érzése az embernek, hogy dolgozik, dolgozik, apait-anyait belead, és senki sem ismeri a munkáját. :) (Sajnos nagyon sok író/fordító esetében történik ilyesmi; az emberek nem annyira szorgalmasak, hogy visszajelezzenek vagy megköszönjék neki, hogy annyit fáradozik.) [De ettől függetlenül az e-mail címem publikus, nagyon szívesen fogadom a leveleket, és onnan már csak egy lépés a Facebook (ha tényleg akartok velem cseverészni.)]

      Nekem amúgy, ha Eren beleszeretne Mikasába, tiszta Tokyo Ghoul feelingem lenne. :D De mondjuk szerintem a Shingekibe nem is nagyon kell a szerelem - maximum csak ilyen haloványan, mint ahogy Historiáék, Hitchék, Sasháék stb esetében volt -, az emberiség küzdelme az, amiről igazán szól.
      (Sok minden van készülőben, csak most kicsit a vizsgaidőszak is közbeszólt.)

      Detti ^^

      Törlés