„Bagoly” hangja
Tartalom: „Eren nemcsak hallja Kruger hangját, ő maga Kruger.”
Megjegyzés: Állítólag abban a fejezetben, amikor Eren és Falco a
kórházban beszélgetnek, nem Eren kérdezgette Falcót, hanem valaki más, ergo,
Eren valamelyik korábbi hordozó irányítása alatt állt. Sokan Grishára
tippelnek, sokan Krugerre, én igazából magára a Támadó Óriásra… Úgyhogy ez lett
belőle. :) (Avagy elfelejtettem, hogy megírtam, de nem posztoltam.)
Nem emlékek, hangok. Olyan hangok, amik a fülébe suttogják, mit kell tennie,
amik arra ösztönözték, hogy mielőbb vegye fel a kapcsolatot Yelenával, majd a
kezébe az irányítást. Hogy a saját útjára lépjen, mert csak így mentheti meg
Mikasát és Armint, meg persze, mindenki mást.
Eren a cellájában, a tükörbe
bámulva szólítja fel magát a háborúra. Mozog a szája, az ajka szavakat formál,
a torkát hangok hagyják el, de a szavak mégsem az övéi – legalábbis nem
teljesen az övéi. Valaki más mondatja
vele – más készteti, hogy lépjen egy
olyan útra, ahová senki sem követheti; ugyanez a más veszi rá, hogy az emberiség utolsó reményéből árulót faragjon
az emberek szemében, miközben valójában… ó,
valójában pont azt testesíti meg, ami után mindig is vágyakoztak: a szabadságért küzdőt.
Ő
is mindig szabadságra vágyott – mormolja;
megigézik az elsuttogott szavak, mintha saját szájából hallaná őket. Az apjával
szemben ül, úgy helyezkedik, ahogyan egykor „Bagoly”, leutánozza a haldokló
férfi mozdulatait. Mikor Liberióba került, a „Kruger” nevet használta. Semmi
sem volt véletlen, legalábbis ezt mondogatja magának, mikor már a tettei miatt
bűnhődik. Ebben a gyönyörű, ám kegyetlen világban nem léteztek ártatlanok,
csupán bűnösök. Egytől egyig vezekelnek valamiért, egytől egyig börtönben élik
az életüket. A falak ketrecében, legyen szó a három falról, vagy az internáló
táborról. Van egy szerep, amit mindenkire kiróttak, ami alól egyedül a
körforgás megtörésével szabadulhatnak.
Eren hangokat hall. Régóta hallja
őket, maga sem tudja, mikor kezdődött az egész pontosan. Shiganshina – vagyis a
pince – óta másképp látja a világot,
ismeri annak titkait, jobban érti magát az óriást, amit birtokol. Ahhoz képest,
hogy öt teljes éven keresztül birtokolta a Támadó Óriást, Shiganshina után
kezdi látni a hordozók emlékeit. A lány – Frieda –, aki korábban a tükörből
bámult rá… Aki szintúgy látta őt, ahogyan ő is őt. Csak a kezdet volt. Az apja
emlékei… majd Kruger emlékei… A királyi család valamennyi uralkodójának
emlékei… Az emlékek szüntelen kavarognak Eren elméjében, olykor szabályosan az
őrület felé taszítva őt. Hangokat hall, bűnös szavakat suttognak a fülébe,
olyan dolgokra próbálják rávenni, amit a régi énje, a Shiganshina előtti Eren
Jaeger soha, semmilyen körülmények között nem tett volna meg. De az az Eren meghalt,
talán sosem létezett. Grisha neki is szerepet szánt.
Mikasa.
Armin.
Mikor Eren rátalált Arminra, Grisha
már tudta. Vagy ha nem is tudta, igenis sejtette, hogy Eren kulcsfontosságú
szerepet fog játszani az óriások háborújában. Mikor a peremvidéken élő Ackerman
családot látogatta meg, nem véletlen ragaszkodott hozzá, hogy Eren is vele
tartson. Eren, akinek se ideje, se kedve nem volt barátkozósdit játszani, aki
mégis vele ment, aki megmentette Mikasát… és aki életre keltette benne az addig
szunnyadó Ackerman-erőt.
Hangokat hall, emlékeket lát.
Arcokat.
Kruger
arcát – a gyerek-Kruger szakasztotta mása a gyerek-Erennek. A lányt látja,
amint fölé hajol, a sál a nyakában, ruháján ott a gomb, a haja a válla fölé ér.
Mintha a gyermekkori énjét látná Mikasának, de ez a lány más.
– Később találkozunk… Eren – hangzik
el a szájából, s Eren megérti. Kruger és Kiyomi búcsúja fájdalmas, mert tudják,
ebben az életben, ebben a körben többé nem fognak találkozni. Sokat kell még
várniuk, az új Eren és az új Kiyomi (Mikasa)
hosszú-hosszú évek elteltével találkoznak majd az erdei kunyhóban.
Eren hallja Kruger hangját.
– Vajon kinek az emlékei ezek? – tűnődik
Eren Kruger.
Eren nemcsak hallja Kruger hangját,
ő maga Kruger – mert minden egy
szüntelen körforgás, egy soha véget nem érő háború és átok, amiből nem tudnak
kiszakadni. Kétezer év, ennyi ideje tart. Minden újra meg újra megtörténik,
ugyanaz a történet, ugyanazok a hibák, ugyanaz a szabadság utáni vágy. Az érzés
nem csitul, annál inkább erősödik, ahogyan telnek az évek, évtizedek,
évszázadok. Valahogy mindig félresiklik… Valahogy… sehogy sem tudnak pontot
tenni a végére.
Vajon
kinek az emlékei ezek? – kérdezi magában, miután Hanji
felzaklatva elviharzik. Ezúttal kinek a
hangját hallom? – És persze megint eszébe jut a férfi, aki után a nevét
kapta, és ismét hallja, amint kimondja az óriásuk nevét. A Támadó, aki mindig is szabad akart lenni. A Támadó, akinek akarata
van, aki kitűnik az óriások közül.
Oh
– érti meg ezt is, s az ajka mosolyra
görbül.
Hát
te vagy az…
Készült:
2018. 12. 19. – 2019. 02. 16.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése