2019. május 28., kedd

Levi x Zeke – Álmok [soulmate AU; egyperces; manga spoiler (111!)]

Álmok

Soulmate AU, canon era
Párosítás: Levi/Zeke
Tartalom: Levi és Zeke lélektársak, akik álmodnak egymásról.
Megjegyzés:
1.) Különálló történet, nem részese egyik szösszenetcsokornak sem, amit eddig írtam.
2.) MANGA SPOILER (111!), ennek tudatában olvasd!
3.) Lélektárs AU, amiben a lélektársak álmaikban találkoznak először. Hasonló koncepciójú volt az „Álmomban már láttalak…” is, csak az Levi/Eren változatban.
4.) Teljesen más irányt vett, mint amilyennek akartam írni… de mindegy. Majd még dolgozom ezzel a változattal, és alakítok rajta egy másik szösszenetben. :)
5.) Valahogy megfeledkeztem arról, hogy ezt megírtam ÉS nem töltöttem fel.



Levi gyerek még, mikor először álmodik a lélektársáról. Tudja, hogy ő az, mert mielőtt a betegségtől és éhségtől legyengülten meghalt abban a koszfészekben, az anyja szeretett mesélni a világukat meghatározó, különleges kapcsolatról. Bizonyos emberek egyszerűen azért születnek a világra, hogy valakinek a társává szegődjenek, és életük végéig boldoggá tegyék egymást.

A lélektársa apró, gyűrött arcú vakarcs, tudatlanul szuszog még büszkeségtől dagadó apja karjában. Az anya abból az ágyból figyeli, amiben megszülte, boldog és szőke, mint a gyermek, szemében örömkönnyek csillognak – világra hozta a személyt, akit Levinak rendeltetett a sors. Levi eltűnődik rajta, vajon miről álmodhat a kiskölyök. Vajon egy ilyen parányi kis csöppség első álmai is őróla szólnak?

Néha őt látja, néha mást. Az évek rohamtempóban telnek, végignézi a kölyök növekedését. Nem sok közöttük a korkülönbség, ahhoz viszont elég, hogy Levi többet tudjon erről a különös kapocsról, jobban megértse az álmaikat, és jobban vágyjon rá, hogy egymásra találjanak. Amíg fiatal és a koszos, sötét Alvilágban sínylődik, ezek a vágyálmok azok, amik miatt újra talpra tud állni. Kenny, Isabel, Farlan. (Végül Erwin, aki kimenti.)

Levi levegőért kapkod. Merően más világban élnek: a lélektársa vért izzad azért, hogy erőssé váljon, „harcosnak” kell lennie, de Levi nem érti, egyszerűen nem érti, mitől harcos a harcos és mitől katona a katona. Hiába öregedik, egyszerűen nem érti, milyen az a világ, amiben a lélektársa él. Egyáltalán… hol van? Ismeretlen táj, ismeretlen szavak hangzanak el, a kölyök eldiai és falak ketrecében tengődik. Falak – internálótáborok, ahová Marley fejesei száműzték azokat, akiket eldiai címszóval illetnek. És valahol messze, tőlük messze létezik a „Paradicsom” – Paradis –, ahová azokat küldik, akik valami rosszat követnek el. Akik nem tudják elérni a tisztességes marleyi rangot. Hogy is van ez?

Zeke – gondolja, miközben azon rágódik, vajon hol lehet. Így hívják.

Nyolcszáznegyvenötre Zeke magas, jóképű kölyök, szemüveget visel, eszesnek tűnik, mégis otthon marad. Marley küldetést emleget, Levi csupán foszlányokat lát a kölyök életéből – minden annyira gyorsan, annyira értetlenül történik. A Felderítő Egység havonta kivonul, hogy óriásokat öljön, és Levi magába zárva cipeli az emberiség legnagyobb titkát, még Erwin előtt is elhallgatja. Hogy is mondhatná el neki? Mit is mondhatna? Hogy a falakon túl… emberevő óriások várnak rájuk, akik maguk is egykor emberek voltak? Hogy az igazi ellenség… Hogy valójában nem az óriások ellen kellene küzdeniük?

Erwin nem hinné el. Senki sem hinné el, mert az emberiség történelmét meghamisították. Az emberek nem emlékeznek a száz évvel ezelőtti időkre, mikor még nem álltak a falak. Az álmokból Levi azt is tudja, miért: a királyi család a leghatalmasabb óriás, az Alapító erejével rendelkezik, az ragadta el a két ezer év emlékét. Okokat is tud, annyi mindent tud, hogy minden este borzasztó fejfájás kínozza.

Vajon ő is álmodik rólam? – dől végig az ágyában. Vajon…

Nyolcszáznegyvenöt a változás éve. Találkoznak. Álmukban találkoznak, szemtől szemben állnak egymással, mintha mindketten kiléptek volna a valóság dimenziójából, hogy valami olyasmibe kerüljön, ahol tisztán láthatják egymást… A fiú, Zeke tényleg kölyök a maga módján, alig múlt húsz, enyhén borostás az arca. Kíváncsian fürkészik egymást, nem szólnak, csak méregetnek. Körülöttük elmosódott a táj, Levi véres és kegyetlen álmai a Shiganshina körzetet ellepő óriásokról összefonódik azzal a teljesen más világgal, amiben Zeke él, és amiben idegen népek ellen harcol egy szőrös, igazi bestiára emlékeztető szörnyóriással.

Levi hümmög, a homlokát ráncolja, összevonja a szemöldökét. Mielőtt elválnak egymástól, Zeke hirtelen elmosolyodik. Szelíd a mosolya, kedves, nem illik egy hidegvérű gyilkoshoz. Levi nem tudja, mit gondoljon róla. Mit gondoljon egy olyan emberről, aki hatalmas áldozatot hozott: halálba küldte a tulajdon szüleit.

Aztán elérkezik a nyolcszázötven, felbukkan egy fiú, aki ugyanolyan erővel rendelkezik, mint Zeke, és akit meglepő módon Jaegernek hívnak. Eren Jaeger, hangzik el több szájból is. Az Óriásfiú. Az emberiség utolsó reménye.

Levi megszólal.

Van egy öcséd? – szalad ki belőle a kérdés. Erre egyikük sem számít, Zeke szeme meglepetten kerekedik el.

– Egy… öcsém? – ismétli döbbenten. – Nekem? – Felvillan valami a tekintetében, mohó vágy és kíváncsiság keveréke, és ahogy tesz egy lépést előre, Levi önkéntelen leutánozza azt. Megállnak egymás mellett, szánalmas, hogy ez az első beszélgetésük, és ahelyett, hogy egymást faggatnák, Eren Jaegert tárgyalják.

Zeke semmit sem tud. Megremeg a szája széle, az erős férfi, aki kemény álca mögé rejtőzött, hogy megőrizze élete legnagyobb titkát, hirtelen megtörni látszik. Az apja él – vagy legalábbis élt –, eljutott Paradis szigetére, családot alapított, elfelejtette mindazt, amit hátrahagyott. Látszólag elfelejtette, valójában mindig is azért küzdött.

Beszélgetni kezdenek. Zeke kíváncsi, mindent tudni akar Erenről, Levi pedig elmondja neki, amit eddig tapasztalt. Nem is kérdés, hogy a szárnyai alá veszi a kölyköt – a lélektársa kisöccsét –, hogy mindig kihúzza a szarból, egyengeti az útját, ügyel rá meg a barátaira. Zeke anyjáról mit sem tudnak.

Mondd – töri meg egyszer a csendet Zeke –, miért hallgatsz?

Levi nagyot nyel. Miért is?

– Nem tudom – feleli. – Úgy érzem, hallgatnom kell.

Zeke bólint, alaposan átgondolja.

– Hamarosan… – mormolja. – Talán találkozunk.

Persze, hogy találkoznak. Zeke megérkezik, a pusztulás szörnyetegét testesíti meg, ragakói mészárosként híresül el. Levi elalszik a székében, miközben a lábát pihenteti, végignézi a mészárlást, a legnagyobb bűnök egyikét, amit Ragako faluban követ el. Végignézi Mike kínhalálát is. Végignézi azt is, hogy az óriások Utgard váránál felfalják a bajtársait, akik az életükért könyörögnek.

Aztán egy nap… Azon a napon.

Tényleg találkoznak.

Egymás titkát cipelik mélyen magukba zárva, hallgatnak, mégis teszik a dolgukat. Az egész olyan, akár egy tánc, egy halálos, véres és fájdalommal teli tánc. Levi a meglepetés erejével támad, maga sem tudja, meddig hajlandó elmenni, Zeke meg nem védekezik, a rohadék pontosan tudja, mit miért – kiért – kap. A végén, amikor Pieck megmenti, Levi még mindig dühtől fújtat. Utoléri, látja, amint a két testvér, Zeke és Eren végre beszél egymással. Zeke hiába az apja szakasztott mása, Dina fiát testesíti meg, míg Eren… Carla másaként áll Zeke előtt.

Zeke ígéretet tesz: vissza fog térni. Az ígéret Erennek szól, Levi mégis egy kicsit magáénak érzi. Vissza fog térni, és akkor minden más lesz. Olyan világban élnek, ahol csak álmodhatnak egymásról, de sosem érinthetik meg egymást, de talán… egyszer talán fordul a kocka.

Reménykednek – és egy nap elérkezik nyolcszázötvennégy.

Egy nap hús-vér emberként, végre újra találkoznak.

Készült: 2018. 12. 06. – 12. 15.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése