2020. május 22., péntek

Néhány fontos hír május-június-júliust illetően :-)

Sziasztok!

Jól láthatóan kicsit kevésbé vagyok aktív – vagy nyugodtan mondhatjuk úgy, hogy egyáltalán nem... bocsánat –, ennek oka, hogy idén fejezem be a jogi tanulmányaimat, így ezekben a hónapokban, ahogy többször is említettem, elsősorban azokra koncentrálok.

A jelenlegi információim alapján július közepéig tartanak a záróvizsgáim, azt követően biztosan újra beindul az élet a blogon, addig pedig, olykor-olykor igyekszem hozni egy-egy korábban megírt fejezetet vagy novellát, vagy valamit.

Amit egyelőre nem tudok, hogy lesz, az a június és július elején érkező mangafejezet. Első a tanulás, de természetesen minden nap, a napi adag tanulnivaló/ismétlés után foglalkozni fogok vele, hogy minél hamarabb befejezzem a fordítást. :-) Előre is elnézést, ha egy kicsit több időbe fog telni! Minden tőlem telhetőt megteszek.

A koronavírusra tekintettel remélem, mindannyian jól vagytok – figyeljetek oda most is, hiába enyhültek a szabályok! ^^

2 megjegyzés: