2016. augusztus 24., szerda

Vihar – 6. fejezet – A Falon Túli Lány

Halihó! ^^
Félig-meddig már az Alvilágban járunk, a 7. fejezet viszont már egyértelműen ott játszódik. A tervek szerint Levi hadnagy végre mesélni fog a múltjáról Erennek – nemcsak Farlanról és Isabelről, hanem még másokról is –, illetve sor kerül majd arra is, hogy Eren és Hanji végre beszélgessenek egy kicsit Selmáról.
Kicsit megint eltértem a mangától bizonyos dolgokban, de ahogyan azt korábban említettem, nem célom követni az eseményeket. :) Gondolkodtam a történetszálon és az előfordulhat, hogy egy-két elem azonos lesz – Levi hadnagy vezetékneve, története, illetve lehet, hogy mégis megemlítem név szerint a Kolosszális Óriást és a Páncélos Óriást –, azonban többnyire új jeleneteket szeretnék hozni, nem azt, amit olvastatok illetve látni fogtok jövőre.
Jó olvasást kívánok ehhez a részhez, remélem, tetszeni fog. :)

Vihar

6. fejezet

~ A Falon Túli Lány ~

Hajnal felé járhatott az idő, amikor Eren felriadt. A torkában érezte a szívét, és arcát a tenyerébe temette, úgy próbált megnyugodni. Egész testében remegett, s nem tudott másra gondolni, csak Selmára és annak gyermekére; a fülében csengett a kislány riadt kiáltása és az azt követő fülsiketítő robbanás. Nem kellett sokat törnie magát, hogy tudja, mit tett Selma, ám álmai minden addigi elképzelését romokba döntötték.
– Hé, kölyök. – Összerezzent, amikor váratlanul Levi hadnagy guggolt le elé. Krista összegömbölyödve, akár egy kiscica, szuszogott mellette; ujjai finoman meg-megrándultak, ahogy mélyen álmodott. Sasha és Connie összebújva aludtak el, és Eren biztos volt benne, hogyha felébrednek, letagadják, mennyire közel kerültek egymáshoz az utóbbi hetekben.
Levi hadnagy nem úgy tűnt, mint aki hosszú órákon keresztül pihent; szemöldöke mély ráncba szaladt, szeme alatt a kialvatlanság jelei sötétedtek. Haja sem kócolódott össze, ellentétben Erenével – az övé merő szénakazal volt, összevissza álltak a tincsei –, ám korábban vizes ingét még mindig nem vette magára.
Eren – mondta ki a nevét rekedten –, miért nem alszol?
Eren felzihált, mire a férfi tekintete remegő kezére siklott. Megfogta a csuklóját, és erővel emelte el az öléből. Felhúzta a földről, és közben mélyen a szemébe nézett, mintha a puszta pillantásával próbálna üzenni neki, azonban bármi is volt a kimondatlan üzenet, Eren képtelennek érezte magát, hogy megértse.
– Eren… – Hangja egészen gyengéden csengett; szinte lágyan nézte őt. – Hogy érzed magad?
– Pocsékul – szaladt ki a száján az igazság, mielőtt megfékezhette volna azt, ám utólag rájött, hogy felesleges erőfeszítés lett volna hazugsággal előhozakodni. Levi hadnagy jó megfigyelőként szinte azonnal átlátott a legtökéletesebb álcán is; pillanatok alatt meg tudta mondani, ki hazudik és ki nem, és amennyire Eren kiismerte, abból tudta, hogy nem állhatja, ha valaki nem őszinte vele.
– Értem.
Nem eresztette a csuklóját. Elfordult tőle; óvatosan maga után húzva indult meg előre, arra a helyre, ahol órákkal korábban beszélgettek. Eren botladozva követte; reszketett a lába, a keze, mindene, s a kulcs a nyakában hűvösen simult a bőréhez, újból meg újból emlékeztetve őt az álmára: Selmára, a kislányra és a szérumra… és az azt követő robbanásra.
Megálltak; Levi hadnagy nem engedte a tekintetét sem. Odakint gyöngéden szemerkélt még az eső, az égbolt viszont már kitisztulni látszott. Eren biztosra vélte, hogy amint a többiek is felkelnek, nekivágnak a lovaglásnak. Az Alvilág sötétje napról napra közeledett feléjük, akárcsak a megannyi titok megfejtésének pillanata.
Eren sosem vágyott még rá, hogy ennyire találkozzon Hanjival, de nem kételkedett benne, hogy ő az egyik kulcs a nyugodtabb éjszakájához; a másik Selma Dok gyermeke volt, akiről azt sem tudta, hogy él-e még, ám valamiért úgy érezte, hogy igen. Azok után, hogy Selma gondoskodott róla a szérum által, élnie kellett.
– Kreusa tehát képes óriássá változni, akárcsak te. – Levi elgondolkodva hümmögött, miután beszámolt neki minden egyes momentumról, amit fel tudott idézni az álom-emlékéből. – Mit gondolsz, Eren? Még most is lehetségesnek tartod, hogy Selma és az az Intelligens egy és ugyanaz a személy? – kérdezte. – Nem fordult meg a fejedben, hogy inkább a lányával találkoztunk?
– Már abban is elbizonytalanodtam, hogy az az Intelligens tényleg Selma – vallotta be a fiú. – Úgy értem, az álombeli Selma Dok nem fekete hajú, mint az az óriás, hanem szőkésbarna. És a lánya, Kreusa, az övé is világos, amennyire emlékszem rá. É-és… bár nem tudunk sokat az óriásokról, annyi bizonyos, hogy az Intelligens óriások alakjai az emberi formájukhoz hasonló. Annie-é… illetve bizonyos mértékig az enyém is.
– Leszámítva, hogy a te hajad hosszabb.
– Igen, uram.
– Hm. – Levi hadnagy összeráncolta a homlokát. – Úgy gondolod, hogy valaki teljesen más bukkant fel az erdőben, igaz?
– Az a valaki ismeri Selma Dokot, ebben nem kételkedem – bólintott Eren fáradtan.
– Hm.
Eren nyelt egyet.
– Uram… – kezdte bátortalanul. – Nem kellene beavatnunk a többieket is?
– Nem – közölte a férfi határozottan.
– D-de… nem lehet, hogy tudnának segíteni?
– Nem.
– U-uram… – szeppent meg a fiú. – Nifa talán… Nifa biztosan…
– Nem. Nifának egy szót sem.
– H-hadnagy? – Csodálkozva sandított a férfira. – A h-hadnagy nem bízik Nifában?
– Félreérted – rázta meg a fejét Levi. – Mindennél jobban bízom Nifában. Megvan rá az okom.
– Nem értem, uram. – Eren pillantása a csuklójára rebbent, a hadnagy még mindig fogta. Határozott erővel markolta, és nem úgy tűnt, hogy szándékában áll elengedni. – Nem értem, miért nem mondhatnánk el neki, nekik. Ők a barátaink, nem? A bajtársaink. Bíznunk kell bennük… E-ezt… – Ezt önök tanították, uram, gondolta, Petra meg ön, uram… Miért felejtette el?
– Egyelőre nem szeretném, hogy tudjanak róla, Eren.
– Egyelőre?
– Később, kölyök.
– Miért, uram?
– És te megbízol a bajtársadban, Eren? – kérdezte hirtelen. – Igen? Akkor megbízol bennem is?
– Természetesen, uram, ez nem is kérdés.
Levi hadnagy bólintott.
– Értem… Pedig előfordulhat, hogy nem szolgálok rá a bizalmadra... Talán nem vagyok olyan jó ember, mint amilyennek hiszel, Eren.
– Én szörnyeteg vagyok, uram, nálam biztosra veszem, hogy sokkal jobb ember.
– Annie Leonhart is ember. A Kolosszális Óriás, a Páncélos Óriás meg az új Intelligensünk is az. Kreusa Dok is az. Mindegyik Intelligens az, Eren, és te... Te az emberiség reménye vagy, az egyetlen, aki a mi oldalunkra állt, aki megnyeri nekünk ezt az átokverte háborút az óriások ellen.
– Ez most nem számít. – Eren dacosan ingatta a fejét. – Ön jó ember, uram.
– Valóban?
– Igen. Én… egyszerűen tudom, hogy ön jó ember.
Levi hadnagy meglepetten pillantott rá; hallgatott.
– Lenz felébredt – mondta végül. Eren megpördült, és valóban: Krista álmosan vánszorgott elő; egyik kézfejével a szemét dörzsölte, a másikkal az ásítását fojtotta el.
– Jó reggelt, Eren – mosolygott kedvesen –, jó reggelt kívánok, Levi hadnagy.
– Lenz.
Krista zavarában lesütötte a szemét.
– Hogy aludtál, Eren? – fordult inkább a fiúhoz, szándékosan kerülve a szemkontaktust a hadnaggyal.
– Öhm… köszönöm… öhm… jól…
Krista összeráncolta a homlokát a nyilvánvaló hazugság hallatán, de nem tette szóvá. Miután Eren visszakérdezett, csak ennyit suttogott:
– Ymirrel álmodtam.
Hogy ez jónak számított-e vagy nem, azt Eren nem tudta eldönteni, ám szemlátomást a lány sem, ugyanis jól láthatóan hol megörült, ha a barátaikra gondolt, hol pedig annyira elszomorodott, hogy senkinek sem sikerült megvigasztalni.
– Keltsük fel a többieket – indítványozta gyorsan, mire Krista hálásan bólintott. Udvariasan biccentettek egyet Levi hadnagynak, majd megindultak befelé. Sasha még mindig a földön feküdt, félig ülőhelyzetbe tornászva magát, hogy a lábát kímélje, Connie viszont előtte guggolt már, tenyerét pedig a tarkóján pihentette, annál fogva húzta őt közelebb magához. Bizonytalanul csókolóztak, és amikor Krista felvinnyogott döbbentében, olyan hirtelen rebbentek szét, hogy Connie elvesztette az egyensúlyát. Eren forrónak érezte az arcát, amiért megzavarták őket, s Krista is hasonlóképpen érezhetett, mert a haja mögé rejtőzött; csak piros füle látszott ki szőke fürtjei közül. Ahogy egyik lábáról a másikra illegett-billegett, mintha nyüszített volna. Csillogott a szeme, a meglepettség mögött igazi öröm bújt meg, ahogy a barátaikat figyelte.
– E-elnézést… M-mi nem tudtuk… – hebegte boldogan; a végén Erennek kellett megfognia a karját, hogy kettesben tudják hagyni a riadt szerelmeseket.
Levi hadnagy felvonta a szemöldökét, amikor nevetve tértek vissza, azonban nem kérdezősködött. Elfordította a fejét, és inkább a felszerelésével foglalkozott; ellenőrizte, mennyi üzemanyaga van, s a homlokát ráncolta. Eren a látszólagos közömbösség ellenére úgy érezte, mintha fél szemmel még mindig őt vizslatná, és ez az érzés csak fokozódott, akárhányszor Krista kuncogva megérintette a vállát, ránevetett vagy rámosolygott.
– Szép jó reggelt mindenkinek! – Nifa fáradtan igazgatta rövid, fekete haját, miután felkászálódott a földről. Leporolta magát, aztán elvigyorodott. – Hé, Eren – bökte oldalba a fiút a könyökével –, tegnap azt hallottam, hátrahagytuk a kis barátnődet, Misakit.
Eren szeme elkerekedett.
– Mikasa… – javította ki döbbenten. – És ő nem a barátnőm... Ő… ő családtag. – Érezte, hogy a vér az arcába kúszott, zavarában pedig legszívesebben félrefordította volna a fejét, hogy kerülje Nifa tekintetét, azonban akkor Levi hadnaggyal kellett volna farkasszemet néznie, aki ezúttal nem titkolta, hogy őket figyeli.
– Lényegtelen, te minek gondolod őt. – Nifa szeme megvillant; játékos fény csillant fel benne. – A kérdés az, hogy neki mi vagy, nem igaz, hadnagy? – A férfi erre félrenézett. Nifa elhúzta a száját. – Tudod, Eren – hajolt közelebb a fiúhoz –, Levi hadnagy nagyon szerencsétlen, ha az érzelmekről van szó, de ezt ne hangoztasd előtte, a végén még a fejemet veszi. – Ahhoz éppen elég hangosan beszélt, hogy a férfi is hallja, ezért Eren annak ellenére sem mert felé sandítani, hogy mindent megadott volna az arckifejezéséért.
– Nifa…
– Áh, az új szerelmespárunk! – Sasha Connie-ra támaszkodott, miközben feléjük bicegett; mindketten zavarban voltak és mélyen elpirultak Nifa váratlan lelkesedésétől. A lány addigra már odaszökkent hozzájuk, megveregette Connie vállát, majd rájuk vigyorgott. – Gratulálok, kedveskéim, sok boldogságot.
– Elég lesz, Nifa – szólt rá Levi hadnagy. – Még egyik kölyök sem házasodik.
Még – hangsúlyozta a lány. – Egyelőre persze, hogy nem, hiszen tényleg csak kölykök, de később bármi megtörténhet – kacsintott Sashára. Levi erre felhorkant.
– Te is kölyök vagy.
Tizennyolc éves vagyok, uram – helyesbített Nifa sértődötten.
– Tizennyolc? – csodálkozott Sasha. – Akkor az csak három év!
– Ezért hívom őt is kölyöknek, Blouse.
Nifa dühösen ingatta a fejét, bár szája sarkát mosoly ülte meg, ahogy vitatkozni kezdett a hadnaggyal.
– Eren? Hé… – Eren annyira elmerült a gondolataiban, hogy megugrott, mikor Krista megérintette a kézfejét. A lány felkuncogott, miközben gyengéden nézte őt. – Ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz? Ne félj kiönteni a szívedet, meghallgatlak és megpróbálom a legjobbat tanácsolni. Bízz bennem. Barátok vagyunk, nem?
– Krista… – Barátja neve keserű sóhajként hangzott a szájából. Hetek teltek el, hogy elmenekültek Stohess körzetéből, s bár napról napra közelebb érezte magát Kristához, Sashához, Connie-hoz és Nifához, más volt velük a kapcsolata, mint Mikasával vagy Arminnal. Mikasa és Armin a legjobb barátai voltak, előttük sosem titkolózott. Bízott Kristában is, de annyira összezavarodott, hogy nem tudta, egyáltalán mit mondjon el neki – mit és mennyit.
– Barátok vagyunk, Eren. Kérlek, engedd, hogy segítsek!
– Nem tudom, mit érzek – vallotta be csendesen. – Nem tudom, mi ez az egész, és Nifa… Nifa sem könnyíti meg a dolgomat, ugye érted?
Krista szeme kerekre tágult döbbentében.
– A-a h-had…? – Elharapta a kérdés végét, ahogy ráébredt, kiről beszélnek. Eren bólintott; úgy rázta meg a fejét, mint aki nem akarja elhinni, amire gondolt. Még mindig nem mert a férfi felé pillantani, Krista pedig megértette kimondatlan félelmét, csak fél szemmel sandított arrafelé, amerre sejtette, hogy áll.
– Nifa őrültségeket fecseg.
– Nifa ismeri őt – mondta Krista lágyan. A lány éppen az orrát fintorította, s úgy élcelődött, ahogyan Hanji tette. Le sem tagadhatta, hogy az ő osztagába tartozott. Levi hadnagy hasonlóképpen viselkedett vele, mint az osztagvezetővel, ám Eren többet látott belőle, érzékelte a köteléket, ami a közös múltjukból fakadt. Bár a hadnagy nem mondta még el neki, hogyan ismerkedett meg Nifával, csupán célozgatott, hogy nem a múltkor találkozott vele először, Eren öntudatlanul is összekötötte az alvilági életével.
Talán odalent – gondolta. – Ha egyszer lekerülünk, talán mindent elmesél, és akkor én sem fogok tiltakozni, hogy megismerjem… Azt hiszem…
– Bármit is mondott neked – folytatta ezalatt az apró lány óvatosan –, biztos vagyok benne, hogy nem tévedett. Van egy múltjuk, nem igaz?
Eren kelletlenül biccentett; valamiért nem szerette a gondolatát, hogy Nifa közelebb áll a hadnagyhoz egy beosztottnál.
– Hé, Eren. – Krista összefűzte az ujjaikat, mintha kitalálta volna, mi jár a fejében;  bátorítóan rámosolygott. – Hosszú az út odáig, van időd gondolkodni, nem? – Megvárta, míg Eren bólintott, azután odabújt hozzá, a fejét pedig a vállára hajtotta. Hirtelen csend lett. Nifa és Levi hadnagy abbahagyták a beszélgetést, Sasha és Connie pedig csodálkozva figyelték őket. Kristát nem érdekelte. – Minden rendben lesz, Eren – mormolta, mintha mi sem történt volna. – Minden rendben. – Elhúzódott a fiútól, de még mindig úgy viselkedett, mintha csak kettesben lennének. – Ha bármikor is úgy érzed, hogy el szeretnél nekem mondani valamit, én itt leszek és meghallgatlak, ugye tudod?
Eren hálásan nézett rá; mély sóhaj szakadt fel belőle.
– Köszönöm, Krista. Mihez kezdenék nélküled?
A lány nevetett.
– Elmerülnél a sötét gondolataid bugyraiban.
– Ez igaz. Ugye azt tudod, hogy ez kölcsönös? Te is számíthatsz rám.
Krista megrántotta a vállát.
– Jól vagyok – mondta félénken. – Nagyon hiányzik Ymir… És nagyon aggódom értük, de én egyelőre jól vagyok. Hiszek bennük. Tedd te is ezt, Eren! Hinnünk és bíznunk kell bennük, ez egyben bajtársi és baráti kötelességünk.
Elhallgatott.
Levi hadnagy felhorkant; hangja élesen vágta ketté a beszélgetésüket. Összehúzta a szemöldökét, a ránc homlokán még jobban elmélyült.
– Indulunk – közölte ellentmondást nem tűrően. – Álljatok készenlétben!
– Igenis, uram – bólintottak.
Connie felsegítette a lóra Sashát, majd mögé ülve előrehajolt, hogy megragadja a kantárt. Eren felhúzta maga mellé Kristát, és amikor találkozott a tekintete Nifáéval, a lány vigyorgott és kacsintott.
Levi hadnagy anélkül indult el, hogy hátrapillantott volna, Nifa pedig nyomban követte. Eren vetett még egy utolsó pillantást a hodályra, s valamiért eszébe jutott Selma Dok. A fülében csengett a hangja: Érted teszem… Hogy erősebb legyél… – Egyik kezével elengedte a kantárt, mire hallotta, hogy Krista panaszosan felszisszen mögötte, és megérintette a kulcsot a nyakában.
Kreusa, kérlek – gondolta. – Ha tényleg élsz, adj valami jelet! Tudnom kell, mi történt!
Felsóhajtott, majd elengedte a hideg fémet.
Kérlek, Kreusa…
Tudnom kell ahhoz, hogy legyőzhessem őket…

** * **

– Örülök, hogy nem esett bajotok. – Hanji fáradtan mosolygott Jeanra, miközben megszorította a jobbját. Mikasa félrelökte Armint az útból, aki a karjánál fogva próbálta visszatartani, hasonló mozdulattal a jobb oldalára pördítette Jeant is, és mint egy őrült, vetette magát a szemüveges nőre. – Hékás, kicsikém! – Hanji kényszeredetten nevetett, és zavarában félrefordította a fejét. Mikasa megragadta az állát, mélyen a szemébe nézett.
– Hol van? – kérdezte. – Hol van Eren? Mi történt vele? – Falfehér volt az arca és remegett az ajka, ahogyan Hanjit bámulta; kezével görcsösen szorongatta őt. – Hol van az a törpe?! – Bár igyekezett halkan beszélni, hangjából kiérződött idegessége. Jean sokkoltan figyelte. – Mit tett Erennel?!
– Mikasa, Levi hadnagy a legjobbat…
– Elhallgass, Armin! – mordult rá; szeme dühösen villogott. – Válaszoljon! Hol van Eren?!
Hanji megőrizte nyugalmát.
– Annie nálatok van, igaz?
– Mi megtettük, amire kért, noha nem volt könnyű – közölte Mikasa szárazon; arca elfelhősödött, ahogy ismét eszébe jutott a hadnagy. – Az a törpe túl messzire ment. Nem érdekel más, csak Eren. Vajon jól van? Vajon fájdalmai vannak? N-nélkülem… N-nélkülem meghalhat.
– Mikasa egyre rosszabb – súgta Jean fülébe Armin, kizökkentve a gondolataiból őt. A fejét csóválta, miközben a lány ideges-türelmetlen faggatózását hallgatta; szinte vallatta Hanjit.
– Elborult az elméje.
– Igen, ez nem is kérdés – értett egyet Jeannal.
Hanji felsóhajtott.
– Várjatok türelemmel, Mikasa. Ha minden jól alakul, Levi hadnagy napokon belül ideér az osztagával.
Armin bólintott.
– De mi lehet a többiekkel? – kérdezte halkan.
Bertolt, Reiner és Ymir nem érkeztek meg a találkozóhelyre, sőt azóta, hogy utoljára látták őket, nyomtalanul felszívódtak. Hanji, aki többször is szemmel tartotta Jeanékat, elkeseredetten hajtotta le a fejét.
Jean felhorkant.
– Reménykedjünk benne, hogy ők is csatlakoznak.
– Elvesztettem a nyomukat – ismerte be Hanji. – Bármerre is járnak, biztosan nem kerültek a Katonai Rendőrség kezébe. Arról tudnánk. Ezek a balfékek bizonyosan telekürtölték volna a világot, hogy végre elkaptak egy-két Felderítőt.
– Valóban – eresztett meg egy halvány, gúnyos vigyort Jean. – Nem arról ismerjük őket, hogy nem dicsekednének el egy ilyen kapással.
– Gyertek – hívta őket aztán Hanji. – Jobb, ha meghúzódunk, amíg rájuk várunk.
Maradj életben, Jaeger… – kívánta Jean mélyet sóhajtva. – Csak maradjatok életben mindannyian.

** * **

Eren kerülte Levi hadnagy tekintetét, mióta lejutottak a mélybe, de amikor magához ölelte Mikasát, akkor sem nézett volna rá, hogyha az természetellenesen könyörgött volna érte, hogy tegye meg. A viszontlátás örömét beárnyékolta, hogy Bertolt, Reiner és Ymir még mindig nem érkeztek meg, s Hanjinak sejtelme sem volt, hogy mi történhetett velük. Krista halkan pityergett, Armin pedig esetlenül vigasztalta. Levi hadnagy, Nifa és Hanji félrevonultak, hogy megvitassák a következő lépést, csak azután tértek vissza, miután mindent megtárgyaltak.
– Eren… – suttogta Mikasa megtörten. – Nélküled…
A fiú halványan elmosolyodott.
Tudom – mondta lágyan. – Te is nagyon hiányoztál nekem. És hé, te is, Armin… – A három barát végre-valahára összeölelkezett.
Odalent sötét volt és hideg, és Eren tulajdonképpen kimerültnek érezte magát. Fáradtnak és álmosnak, s amikor Levi hadnagy azt javasolta – vagy inkább parancsolta? –, hogy pihenjen le, nem tiltakozott. Nekidőlt a férfi vállának, miközben Mikasa tekintete szikrákot szórt, és lehunyta a szemét. Az Alvilág sötétjében, Levi hadnagy oldalán pillanatok alatt elaludt.

** * **

Selma Dok a tenyerébe temette az arcát, miután értesítették, hogy valakik kijuttatták Annie Leonhart kristályát, ráadásul úgy, hogy azt senki nem vette észre. A Felderítő Egységre bízták, a Felderítők viszont makacsul megtagadták, hogy a Katonai Rendőrségtől küldöttek segítsenek feladatuk végzésében, erre meg… erre meg Annie Leonhart eltűnt.
Selma nem volt ostoba, felkészült erre a lehetőségre is, Nile Dok azonban fortyogott a dühtől, és aznap nem lehetett vele többé szót érteni. A férfi felesége, Marie és a három porontyuk – mert Selma magában csak így nevezte a gyerekeket, még a nevüket sem jegyezte meg – riadtan figyelték minden mozdulatát. Selma kortyolt egyet forró italából, majd elhúzta a száját. Shiganshina óta élt velük, mégsem érzett semmit, ha rájuk gondolt. Marie kedvesen fogadta, a kölykök pedig azóta, hogy egy kicsit cseperedtek, körülugrálták és követelték, hogy meséljen arról a napról, mindezek ellenére Selma közömbös volt irántuk.
Mindenkinek megvan a maga fájdalma – gondolta –, az enyém a családom… Már amennyi maradt belőle, nem igaz?
Carla Jaeger eszméletlenül feküdt a Mária fal előtt, amikor a Felderítő Egység emberei megtalálták. Kilenc-tíz éves lehetett vagy még annyi sem, és még a saját nevére sem emlékezett, hiába faggatták. Az egyik Felderítő, aki tulajdonképpen felfedezte, magához vette, nevet és otthon adott neki, és úgy nevelte fel, mintha ő is a sajátja lenne. Csak egyszer hozta szóba, milyen körülmények között talált rá, mégpedig azon a napon, amikor Fritz király először és utoljára kimozdult Mitrasból, hogy a saját szemével nézze meg a Falon Túli Lányt. Évekkel később, amikor pedig Grisha Jaegerre találtak rá kísértetiesen hasonló körülmények között, senki sem emlegette fel a Felderítők közül Carla ügyét. Fritz király valamiért gondoskodott Carláról, és eltussolta, hogy a falakon kívülről származik. Hogy Grisha tudta-e a felesége megannyi titkát – némelyet biztosan –, Selmának sejtelme sem volt. Ő Carlát ismerte elsősorban, Carlát és Lieselotte Arlertet; velük töltötte a gyermek- és kamaszkorát, s a végsőkig velük volt.
Kegyetlen világban élünk, de a falakon túli mindennél rosszabb.
Lieselotte volt az első, aki eltűnt az életéből.
Látni akarom Carla világát – vallotta be álmát és tervét azon a napon, amikor férjével együtt eldöntötték, hogy útra kelnek. Első gyermeke alig lehetett egy-két esztendős, mikor elvesztette egy járvány során, s onnantól kezdve nem hallgatott a józan eszére. Sokak szerint megbolondult, Selma azonban tudta az igazat, szinte belelátott Lieselotte fejébe.
Biztos vagy benne? – kérdezte akkor tőle, Lieselotte pedig bólintott. – És mi lesz a fiaddal? Armin, így hívják, nem?
– Egy nap megérti – felelte az asszony férje –, addig pedig apám fog rá vigyázni. Ő megadhatja neki mindazt, amire mi nem vagyunk képesek.
Később, amikor nyomozni kezdtek az eltűnésük miatt, Selma egyenes háttal ült a székében, úgy hallgatta Carla félelmeit. Ujjait Kreusa puha tincsei közé temette, a gyermeket a fejénél fogva vonta a mellére. Szerette ő a maga módján, ahogyan szerette Erent is, de bizonyos információk birtokában kénytelen volt mérlegelni és máshogy viselkedni, mint Carla.
Sem Grisha, sem Carla nem támogattak, de azt tettem, amire szükség volt… Kreusa erősebbé vált, sokkal erősebbé, a családomat azonban így is elvesztettem. Persze erre is szükség volt, nem? Kellett valaki, egy áldozat ahhoz, hogy ő megerősödhessen. Mindannyian ezt akartuk, mindketten, ő is, a férjem is…
Dörzsölni kezdte az orrnyergét, és közben minden erejével azon fáradozott, hogy kizárja a három kiskölyök izgatott vinnyogását. Marie Dok egyszer szólt rájuk, utána feladta a küzdelmet, és inkább a férjével beszélgetett. Nile keze ökölbe szorult, a fejét ingatta, akárhányszor Selma felé nézett.
– Nem lesz ez így jó, Selma – mondta komoran. – Én megpróbáltalak megvédeni tőlük, de úgy tűnik, a te nyakad körül is szorul a hurok, nemcsak Erwinnek.
– Erwin! – suttogta Marie fájdalmasan. – Szegény Erwin!
Nile felhorkantott.
– Igen-igen, szegény Erwin – legyintett türelmetlenül. – De most mihez kezdjünk, hm? Legutóbb akkor vált ennyire veszélyessé a helyzetünk, amikor az az őrült nőszemély a Felderítő Egységből rám szállt.
– Hanji – pontosított Selma.
– Az – vicsorogta Nile. – A lányod…?
Egyelőre halott. – Selma hangja hidegen csengett. – Halott, ameddig én jónak látom, aztán ha visszatér, minden másképp lesz.
– És mi van az alvilági üggyel?
Selma mélyet sóhajtott.
– Tudod, minden egy barátságról szól, Nile. Évtizedeket átszövő barátság egy olyan világban, ahol az emberek ketrecben élnek, de a falakon túl egyszerre találod meg a mennyei csodákat és a pokol bugyrait.
– Egy barátság három nő között.
– Volt egy negyedik is.
Nile felvonta a szemöldökét.
– Egy negyedik?
– Látom, még mindig nem érted, Nile. Persze, hogy nem érted, hiszen te nem a falakon túli világból származol.
Farkasszemet néztek, a helyiséget nyomasztó csend ülte meg, amit végül a férfi tört meg:
– Marie, kérlek, vidd ki a gyerekeket és foglald le őket.
Felesége engedelmesen felemelkedett, bólintott egyet, aztán megfogta legkisebb gyermeke karját, és finoman kivezette őt a szobából. Másik két csemetéje értetlenül követte őket.
Selma nem szakította meg a szemkontaktust, azonban hátradőlt a székében, és kényelmesen elhelyezkedett.
– Kérdezz! – szólította fel. – Talán válaszolok rá.
– Tudni akarom a teljes igazságot. Elegem van a homályos utalásokból. Válaszolj, vagy menten ugyanarra a sorsra jutsz, mint Erwin!
– Panaszt tennél rám? – Selma felkuncogott. – Ez édes, Nile.
– Válaszolj!
– Hát jó – susogta. – Válaszolok, mert kegyes vagyok hozzád… legfőképpen a családodhoz. Ez a történet négy fiatal lányról szól, akik megfogadták, hogy történjék bármi, örökre barátok maradnak. Hogy hangzik, Nile? Eléggé szánalmas, nem? – Nile Dok összepréselte az ajkait, nem volt hajlandó felelni. Selma igennek vette; elvigyorodott, aztán így folytatta: – Akárcsak Carla Jaeger, én is a falakon túl születtem, éppen úgy, ahogy a negyedik, akiről mindeddig hallgattam. Őt Céline-nek hívták, Shiganshina előtt egy évvel hunyt el és nem betegségben. Mi mindannyian harcosok vagyunk, voltunk, Nile, éppen ezért ezt nem szabad elfelejtened.
– Előbb Carla Jaegert, aztán téged küldtek a falakon belülre, jól sejtem?
– És Céline-t is. Carla barátsága Lieselotte Arlerttel persze egy olyan esemény volt, amire senki sem számított. Nem akartuk, mégis megtörtént.
– Kémek… az emberiség ellen – hörögte Nile, mire Selma megrántotta a vállát.
– Hívd, aminek akarod.
– A Kolosszális Óriás, a Páncélos Óriás és a Nőstény Óriás… a támadás Shiganshinában… valójában az emberiség ellen…
– Tudod, Nile... – Selma előrehajolt, rémisztő mosolyra húzta vékony ajkait. – A túl sok tudás veszélyes is lehet.
– Te most fenyegetsz engem?!
– És a családodat – bólintott Selma. – Ne felejtsd el, Nile, hogy a feleséged meg a gyermekeid élete az én kezemben van. Én is olyan vagyok, mint ők.
Intelligens… – vicsorogta a férfi. Selma felvihogott.
– Pontosan. Mind olyanok voltunk. Carla és Céline is, ahogyan a gyermekeik is azok. Elvegyültünk a falakon belül, és úgy tettük, mintha mindig is itt éltünk volna. És még sokan mások. Sokat köszönhetünk a Kolosszális Óriásnak.
– Carla Jaeger meghalt.
– Előfordulnak kisebb-nagyobb balesetek – ismerte el Selma, ám hangja egészen közönyösen szólt. Nile szeme elkerekedett döbbentében.
Balesetek? – kérdezte élesen. – Carla Jaegert megették. Az egyik óriás, akit a Kolosszális hozott magával, megette őt, Selma.
– Nem fájt neki annyira, előtte kegyelemben részesítette. Már halott volt, mikor lenyelte.
– Ó, te jóságos ég…! C-csak nem…?
– Jaj, Nile, úgy nézel rám, hogy kuncognom kell. Ez az arckifejezés… jaj, Nile, látom, már sejted, mi történt igazából.
Nile elborzadva viszonozta a nő pillantását.
– Az óriás – suttogta rekedten –, aki öt évvel ezelőtt megette Carla Jaegert, valójában Intelligens volt. Intelligens evett Intelligenst.
– Carla Jaeger elfelejtette, ki volt ő valójában. Tennünk kellett valamit, nem maradhatott életben. Sem ő, sem Grisha.
– Grisha Jaeger sem él már, jól sejtem?
– Persze, hogy nem – nevetett Selma –, hiszen Eren Jaeger elnyerte a képességet, hogy óriássá tudjon változni. Ahhoz, hogy ez megtörténjék, meg kellett ennie Grishát, aki szintén Intelligens volt. A lányom is ugyanezt tette. Az apám tudta, mire vállalkozik. Meghalni azért, hogy később leigázhassuk a falon belüli világot… és megvédeni Kreusát, nemes halál, nem gondolod? A férjem persze nem így gondolta. Ő mindvégig tiltakozott ellene. Nem akarta, hogy Kreusa erőssé váljon, nem így akarta, ez is lett a veszte Shiganshinában. Talán figyelmeztetni akarta Carla Jaegert? Talán Grisha Jaegerrel találkozott? Nem tudom, azt viszont igen, hogy ő is meghalt.
– Látom, egy cseppet sem bánod, hogy egy hidegvérű gyilkos vagy.
– Te ezt a hidegvérű gyilkost védelmezed, Nile – kuncogott. – Ezt a hidegvérű gyilkost hoztad a házadba, ültetted egy asztalhoz a családoddal, a feleségeddel és a gyermekeiddel. A kezébe helyezted az életüket, Nile. Mindennek vége, ha elárulsz.
– Abraham és Lieselotte Arlert eltűnése…
– Mindenhez közöm van, ha ez a kérdésed.
– És Céline? Carla Jaeger és ez a Céline is Intelligensek voltak?
– Természetesen – felelte, értetlenül nézve a férfira. – Céline átadta a képességeit a gyermekének, aki később nem hozott szégyent a közösségünkre, ő is ott volt, amikor a Kolosszális Óriás és a Páncélos Óriás pusztításokat hajtott végre Shiganshinában. Büszke is voltam rá.
– C-csak nem…? A Nőstény Óriás?
– Talán igen, talán nem – vonta meg a vállát Selma. – Minél több mindent tudsz a közösségünkről, annál rosszabb lesz neked, Nile.
– Hol van a lányod?
Selma összehúzta a szemöldökét.
– Az a nő is ezt kérdezgette. Hol van a gyermeke, Dok kapitány? Miért nincs önnel? Hogyan lett ennyire jóban Nile Dokkal?
– Hanji… – mormogta Nile. Selma figyelmen kívül hagyta.
– Erre tudod, mit válaszoltam neki, Nile? – kérdezte, miközben lassan felállt. Hirtelen döntött. Tudta, Nile mikor fedezte fel a kést a jobbjában, látta a szemében a megcsillanó rémületet, és ezt felettébb szórakoztatónak találta. Könnyedén sarokba szorította, a torkának nyomva a pengét. – Erre azt mondtam neki, drága Nile, hogy mi nem vagyunk barátok… és végül is… nem hazudtam, nem igaz?
– Selma…

– Ne aggódj, Nile – mosolygott Selma Dok ridegen –, a gyermekeket talán életben hagyom majd… – Azzal elmetszette Nile Dok torkát, és miután a férfi teste elernyedt, megindult a másik szobába, hogy végezzen Marie Dokkal.

8 megjegyzés:

  1. Szia,màr nagyon vàrtam az új részt:) tegnap mindig néztem mikor rakod fel:D Eren aranyos,Levi-t meg szivesen elfogadnàm;) de lassan csak beindulnak az izgalmak.Selma Dok...róla màr nem tudom mit gondoljak..melyik oldalon àll..mit akar?Mikasa kezd az idegeimre menni..bocsi,de eddig is Eren fan volt,de azért nem ennyire:D Akkor vajon mihez kezd majd ha Eren es Levii majd kezd..mélyebb baràtsàgot àpolni??:D köszönöm a részt,remélem hamar jön majd a folytatàs. Devilgirl :):)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Devilgirl! ^^
      Nagyon örülök, hogy ennyire vártad. :)
      Hm, Selma Dok leginkább a saját oldalán áll. :) Lassan kiderülnek a tervei illetve a teljes múltja is, kíváncsi vagyok, mit gondoltok majd róla. :)
      Igen, igazad van, elismerem, kicsit túlzásba vittem Mikasa Eren-mániáját... :D Ígérem, alakítok rajta, hogy ne legyen ennyire idegesítő. :D Hajajjj, ne is kérdezd, ne is kérdezd, mi lesz akkor! :D Reméljük, Arminnak sikerül visszafognia, Jeannak meg kijózanítania, mielőtt elszabadul a pokol. :D
      Köszönöm, hogy írtál, a 7. fejezet jövőhéten érkezik. :) Addig elképzelhető, hogy hozok egy szösszenetet, még nem tudom. :)
      Detti ^^

      Törlés
  2. Szia! :)

    Hű, a fejezet elején olvadoztam meg sikkantgattam, ahogy az jó fangirl-höz illik, de szivárványos jókedvem a végére sikeresen el is tűnt. :D

    Connie és Sasha ott vannak végre egymásnak, nagyon örülök nekik. ^^
    Krista nekem mindig is közömbös karakter volt, de ebben a történetben igazán megkedveltem, bírom az ilyen erős, határozott, mégis kedves és törékeny női szereplőket. (Plusz előremozdítja az Ereri ügyet... köszönjük Krista, amiért nem foglalkozol a privát szféra fogalmával és simán letapizol bárkit.)

    A Nifás összeesküvés elméletemnek annyi, de vannak újabbak. :D Rögtön az jutott eszembe a közös múltjuk hallatán, hogy Levi Nifa apja. Milyen szép kis család lennének. A két apa, a harmincakárhány éves Levi és a 15 éves Eren, és a kislányuk, a 18 éves Nifa. :P Szóval értelmesebb gondolat az, hogy Levi gengszter-múltjához van köze a csajnak, ami nagyon tetszik. Szegény Levi minden valaha szeretett emberkéje meghalt (Hanjin kívül), szóval jó, hogy esetleg Nifa megmaradt neki.

    Mikasa tényleg túlpörgött, de a mangában nem merült fel ilyen helyzet, szóval nem tudhatjuk, lehet, hogy ott még durvábban nyomná. Ó, anyám, Eren Levi vállán aludt... előtte. És még élnek.

    Selma egy tünemény. Nem szívesen futnék össze vele egy sikátorban késő éjjel. (Mondjuk fényes nappal a Tescóban sem... jobb elkerülni a hozzá hasonlókat.)

    Juj, kannibalizmus, szegény Carla. Durva, hogy egy eszme miatt mikre nem képesek az emberek.
    Nagyon örültem neki, hogy végre kitisztult egy kicsit a kép, de még mindig nem értek mindent. Alig várom már, hogy Erenék találkozzanak Selmával.
    Most már fogalmam sincs, ki lehet Selma szívem lánya. Meg hogy hogyan értette azt, hogy halott. Nem tud a képességeiről és a származásáról, esetleg...

    Köszönöm ezt a fejezetet is, egyre érdekesebb a történet!

    Üdv.: Aurea



    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Aurea! ^^

      Nagyon örülök, hogy írtál, annak meg még jobban, hogy ezek szerint tetszett is a fejezet. :)

      Connie-éknak jót tett Sasha sérülése, az hozta össze őket igazából. Persze nem hagyom ennyiben a szálukat, nagyon megszerettem a párosukat. :)

      Fúha, Krista. Bevallom, engem mindig is nagyon idegesített. A mangában egy ideig azt hittem, sikerül megkedvelnem, de csak annyit sikerült elérnie, hogy megszerettem a közös jeleneteiket Erennel, ezért is van most mellette ebben a történetben. És na, ha már Ereri, Krista hasznos is, Levi hadnagynak szemlátomást túl sok bosszúságot okoz. :D Talán rá tudja venni, hogy ne szerencsétlenkedjen annyit. Bár ha Nifán és majd Hanjin múlik (valahogy őt is nagy Ereri shipperként képzelem el), nem kell várni húsz évet egy vallomásig. :D

      Húha, kicsit meresztettem a szememet a képernyőre, hogy jól látom-e, de ezek szerint igen. :D Nem, nem kell aggódni, Nifa nem Levi gyereke. Egy időben amúgy volt egy olyan elméletem, hogy Levi Mikasa apja vagy nagybátyja (Mikasa szőke hajú apja még most is nagyon gyanús nekem...), de még akkor is meredek elképzelés lenne, ha nem shippelném annyira Erent és Levi-t. :)
      Örülök, hogy tetszik a közös múltjuk, úgy tervezem, hogy a következő fejezetben a hadnagy erről is mesél, bár azt nem várhatjuk tőle, hogy mindent Eren nyakába zúdítson, azért az nagyon OOC lenne. Ó, és ha már kiemelted a korkülönbséget, közel áll a szívemhez a gondolat, hogy Levi harmincnégy éves legyen ebben a történetben. (Másik kedvenc a harminchat, de ha már ilyen jól tartja magát... Legyen csak harmincnégy. :D)

      Lehet, hogy túlzásba estem egy kicsit Mikasával, de elképzeltem, amint nem tud Erenről semmit azon kívül, hogy a "Törpével" van, még tulajdonképpen azt sem, hogy él-e. Szerintem ez a bizonytalanság okozhat hasonló reakciókat, ha belegondolunk, anélkül is mennyire idegesítő a mániája. Szegény Jeant kell sajnálni, amiért pont belé lett szerelmes... Ami az alvást illeti, szerintem Mikasa simán nekiugrott volna a hadnagynak, ha nem tartotta volna fontosabbnak, hogy Eren kipihent legyen, illetve ha Armin meg a többiek közös erővel nem fogták volna le... :D

      Selma igazi énje lassan megmutatkozik, hamarosan hallunk még a múltjáról. Ő tényleg a legtökéletesebb példája a nem egyértelműen fekete-fehér karaktereknek. A saját oldalán áll, és ha hisz valamiben, azért bármire képes, például arra is, hogy óriássá változtassa a lányát, meg még más szörnyűségekre... Kreusa még egy kicsit várat magára, de mindenféleképpen ki fog derülni, mi történt vele. Szeretem a teóriáidat, ééééés az "esetleg" alatt mire gondolsz? Kíváncsivá tettél. :)

      A következő fejezet a hétvége környékén várható. ^^

      Detti ^^

      Törlés
  3. Le vagyok nyűgözve. Már régóta akartam egy Shingeki no kyojin fanficet olvasni. Érdekes és talán még jobb is az eredetinél. Izgalmas és jó az időzítése az információ adagolásnak. Nagyon tetszik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! ^^
      Örülök, hogy ennyire tetszik, annak meg pláne, hogy azt írtad, talán még jobb az eredetinél. *-* Még nem sikerült magamhoz térnem. :) Remélem, a későbbiekben sem okozok majd csalódást. :)
      Detti ^^

      Törlés
  4. Szia, mikor lesz kövi rész??:( :) Devilgirl

    VálaszTörlés
  5. Szia! ^^
    A tervek szerint vagy ma este, vagy legkésőbb holnap reggel-délelőtt. :) Kicsit kicsúsztam az időből, elnézést, de mozgalmas napjaim voltak. :)
    Detti ^^

    VálaszTörlés