2016. szeptember 5., hétfő

Vihar – 7. fejezet – Kimerültség

Vihar

7. fejezet

~ Kimerültség ~

Levi hadnagy minden egyes rejtett zugot ismert odalent, és miután eljutottak odáig, ahová szemlátomást eredetileg is tartottak, bujkálásuk első három napját azzal töltötték, hogy kitakarították a házat. Jean fáradt el a leghamarabb, de makacsul összepréselte az ajkait, valahányszor találkozott a tekintete Erenével; úgy tűnt, végleg feladta, hogy konfliktust kezdeményezzen vele. Eren titkon hálás volt, amiért így döntött, mert a feje azóta lüktetett, amióta felébredt, és ahogy teltek az órák, egyre jobban rázta a hideg.
Lehunyta a szemét, majd félig térdelve, kézfejével megdörzsölte a homlokát. Nem javult, csak rosszabbodott, ráadásul az asztalt, amiben megtámaszkodott, ujjnyi vastag por lepte be; sovány vigasz volt számára, hogy egyes helyiségekre még ennél is elkeserítőbb állapotban találtak rá. Lenézett a tenyerére, aztán felsóhajtott; csak remélni tudta, hogy a hadnagynak nem kelti fel vele a figyelmét.
Persze a hadnagy nem tartózkodott „otthon”, még az éjszaka közepén hagyta őket magukra. Hogy hová ment, azt nem árulta el, Erennek azonban voltak ötletei, mint például az, hogy vagy magát az Alvilágot járta be, vagy visszatért a felszínre. Bármerre is tartott, Hanji követte. Néha nehéz volt eldönteni, melyikük is parancsolt inkább, melyikük volt az, aki tulajdonképpen Erwin parancsnok helyébe lépett.
Miután valamennyire felocsúdtak a viszontlátást okozta eufóriából, Hanji lehajtotta a fejét, majd elsuttogta, hogy Erwint valóban felakasztották, pont úgy, ahogyan azt Levi hadnagy előre sejtetni vélte Sasha apjának egy-egy mondatából kikövetkeztetve. Erwin Smith, a Felderítő Egység tizenharmadik parancsnoka meghalt, s napok kérdése volt, kit választanak meg tizennegyediknek.
– Bárki is legyen, akik igazán hűségesek, azok soha sem fogadják el – jelentette ki Hanji, szája szegletében büszke mosoly játszott. Levi hadnagy nem szólalt meg, csak rábólintott. – Nem maradtunk teljesen egyedül, Levi, nem maradhattunk. Mike és Nanaba még élnek, és tudom, hogy soha sem árulnának el minket. Nem is tudnak semmit. Erwin egyedül bennünk bízott… Erwin… Erwin végre elkezdett hinni nekem, csak… csak túl késő volt már.
Fájt neki, Eren ezt egyből tudta. Hanjit és Levi hadnagyot is megviselte Erwin váratlan (vagy éppenséggel várt?) elvesztése, még akkor is, ha igyekeztek nem kimutatni. Minél inkább tűntek kedveszegettebbnek, annál inkább fokozódott a feszültség is. Nem létezett többé biztos pont az életükben. Eddig is csak éltek és túléltek, mostanra viszont talán csak túléltek. Nem tehettek akármit. Nem mehettek oda, ahová akartak, nem számíthattak mások segítségére. Hanji ugyan azt remélte, hogy a Felderítő Egység nem hagyja őket magukra, Armin azonban megsúgta Erennek, hogy annak már réges-rég vége lett. A Felderítőknek akkor befellegzett, amikor a király aláírta és pecséttel hitelesítette az eléje fektetett papírlapot Eren és Erwin kivégzéséről.
Levi hadnagy mindenkinél másabb módon élte meg mindezt. Mint mindig, most is magába zárkózott, s a közömbösség álarca mögé rejtőzve ült közöttük, és ha Krista vagy Sasha a részvétét fejezte ki, csak bámult rájuk, annyit sem mondva, hogy „Köszönöm.”. Összedőlt volna a fal – talán mind a három –, ha egyszer az életben nyíltan vállalta volna az érzéseit.
Eren frusztráltan dörzsölte meg megint a homlokát, ahogyan erre gondolt; fejfájása ettől még elviselhetetlenebbé vált.
Másnap már takarítottak. Szigorú utasításokat kaptak, és amíg dolgoztak, elfelejtették az addig történteket. Mintha soha sem kellett volna elmenekülniük, mintha mind együtt lettek volna, mintha Sasha nem sérült volna le, mintha és mintha… Minden, ami addig a zord valóság volt, puszta illúziónak hatott abban a képzelt, óriásmentes világban, amiben boldogan éltek.
Krista csilingelő hangja rázta fel az elmélkedésből.
– Végeztünk a többivel – jelent meg hirtelen az ajtóban, szőke haját a takarítás miatt laza copfba kötötte. Nem egyedül érkezett, Mikasa és Armin szintén vele tartottak. Armin éppen valamit hevesen gesztikulálva magyarázott lánynak, az pedig homlokráncolva bólogatott. Krista nem kapcsolódott be a beszélgetésükbe, hanem egyből Eren elé szökkent. – Huh, szörnyen nézel ki, Eren. – Hangjából helytelenítő él csendült ki. – Nagyon sápadt vagy. Jól érzed magad?
Nem, Krista – gondolta ingerülten –, nem érzem jól magam.
Próbálta magába fojtani, de nem sikerült, hangosan felzihált; szinte már szédült a fejfájástól. Valaki leguggolt elé, először azt hitte, hogy Krista, ám csakhamar kiderült, hogy Armin volt az. Mikasa megérintette a vállát, és kétségbeesetten szólongatta. Jean mondott neki valamit, azt azonban Eren már egyáltalán nem értette. Füle tompán búgott, feje pedig majd’ szétrobbant, annyira sajgott.
– Eren! – hallotta Mikasa sikolyát, aztán többé semmit; a sötétség magával rántotta, s ő engedelmesen hagyta azt.

** * **

Krista és Connie seprűvel a kezükben tartották meg a pihenőjüket, mikor váratlanul kivágódott a bejárati ajtó és vidám kurjantás szakította félbe halk beszélgetésüket. Mindketten összerezzentek, és riadtan kapták a fejüket a hang irányába.
– Hahó, osztag, megjöttünk!
Hanji jókedvűen mosolygott, míg Levi hadnagy csupán összefonta a karjait a mellkasa előtt, és összehúzott szemöldökkel mérte végig őket.
– Hé, kölykök – szólt hűvösen –, hol vannak a többiek?
Connie ijedtében lesütötte a szemét. Krista megborzongott, majd összeszedte minden bátorságát, és magabiztosan felszegte a fejét. Hangja ugyan cérnavékony volt, amikor észrevette, hogyan sötétül el a férfi arca, de azért megpróbálta:
– Uram… Kérem, várjon…
– Lenz, magyarázatot, de nagyon gyorsan!
Krista felsóhajtott.
– Ők most… nem érnek rá takarítani, uram.
Levi hadnagy felrántotta a szemöldökét.
– Eren? – kérdezte sürgetően.
– Az ágyat nyomja – vonta meg a vállát Connie, mire a férfi szeme összeszűkült. Krista valamiért – először maga sem tudta, pontosan miért – nem lepődött meg, mikor a hadnagy szúrós pillantása Connie helyett szinte azonnal őrá vándorolt. Köhintett egyet, hogy bátorítsa magát, s mosolyt erőltetett az arcára.
– Nem érezte jól magát, uram – magyarázta nagyot nyelve. Ez alkalommal könnyebben bánt a szavakkal, elmúlt az idegessége. – Lepihent az egyik szobában, amelyiket nemrégiben kitakarítottunk. Legutóbb, amikor ellenőriztem, még aludt.
Levi összeráncolta a homlokát.
– Nem érezte jól magát? – ismételte meg kétkedve.
– Úgy tűnik, valaki szeretne valami kibúvót találni a feladatok alól – kuncogott Hanji.
– Kibúvót? – morogta Levi sötéten. Elindult a két szoba felé, de alig tett néhány lépést, amikor váratlanul ujjak fonódtak a csuklója köré. Egyetlen másodpercig tartott az érintés, ám annyi éppen elég volt hozzá, hogy összeránduljon tőle. Krista vette a bátorságot, hogy hozzáérjen, kék szemében látványos helyet foglalt az aggodalom. Határozottan fogta meg a hadnagy csuklóját, és igyekezett annyi komolyságot sűríteni a hangjába, amennyit csak tudott. Remélte, hogy elég ahhoz a bármihez is, amit valójában el akart érni.
– El is ájult, uram. – Szinte lehelte a szavakat, Levi azonban úgy tűnt, így is megértette őket.
– Megvizsgáljam? – kérdezte Hanji aggódva. – Nem tudhatjuk, hogy csak egy nem várt betegség terítette le, vagy… vagy esetleg a képességei… – Felcsillant a szeme, az óriások még az alvilági mocsokban is felvidították. – Még annyira keveset tudunk az óriásokról, az Intelligensekről meg még náluk is kevesebbet! Eren biztos megengedné, hogy megvizsgáljam… Egy újabb kísérlet, igen, egy újabb, talán ezúttal sikerrel járunk…
Krista riadtan eresztette el a hadnagy karját, mikor elkapta annak tekintetét. Eszébe jutott az a beszélgetésük Erennel: Nifáról, a furcsa érzésekről és különösképpen a hadnagyról, és Kristának elég volt egyetlen pillantást vetnie a férfi arcára, egyből tudta. Tudta, hogy az talán le is rázta volna magáról, ha nem gondolja meg magát és engedi el mindenféle noszogatás nélkül, s nem pusztán azért, mert nem állhatta mások érintését.
Levi megemelte a szemöldökét; arca elsötétült.
– Ha tényleg beteg, a közelébe nem mész, pápaszem! – figyelmeztette előre. Tekintete még mindig összeakadt Kristáéval, és Krista nem tudta, mit tegyen, még lélegezni is elfelejtett, annyira megrémült. Mindketten tudtak valamit – azt a valamit, amit nem kellett volna –, s aligha válhattak szövetségessé. Már maga az elképzelés is nevetséges volt. – Hol van? – hallotta meg aztán a hadnagy hangját, ami kirángatta az elmélkedésből.
Lenyelte félelmét, és megválaszolta a kérdést.
– Abban a szobában, uram. Mikasa, Armin és Jean vele vannak.
– Jean? Ő meg minek? – értetlenkedett Connie. – Én azt hittem, odakint lófrál valamerre.
– Ő segített Mikasának.
– És ott ragadt?
Levi hadnagy felmordult.
– Lényegtelen, Springer. Menj te is a kis barátnődhöz – mondta végül. – Ő a másik szobában lábadozik, jól tudom?
– Egy-két nap és teljesen helyrejön – jegyezte meg gyorsan Hanji. – Már alig biceg, nem úgy, mint valaki, aki nem hajlandó megmutatni a sérülését… Nem is tudom, ki lehet az.
– Törődj a magad dolgával, pápaszem – vetette oda a férfi ingerülten, majd kikerülte Kristát. Összeért a válluk, ahogy elhaladt mellette, és mindketten megrándultak tőle. Krista nem kételkedett benne, hogy elöntötte az arcát a vér; a tenyere mögé rejtőzött, utána meg rögtön Connie mögé, aki szintén elpirult, miután a férfi szóba hozta Sashát.
Levi hadnagy nem foglalkozott velük többet.
– Hagyjuk – dünnyögte Hanji.
Krista bólintott. Még mindig zavartan szorongatta a seprűjét, ugyanakkor megkönnyebbült: a hadnagy visszatért, és éppen oda tartott, ahol a legnagyobb szükség volt rá. Erenhez ment, aki megannyi lázálommal hadakozott kipirultan, kétségbeesetten hánykolódva a verejtéktől nyirkos ágyban.
Minden rendben lesz – gondolta. – Most már minden rendben.

** * **

– Uram! – Jean – „a lóarcú kölyök”, azonosította magában Levi – azonnal a szívéhez emelte jobbját, amint az ajtócsikorgás megtörte a csendet. Armin – „az Arlert-kölyök” –, aki vele ellentétben Eren ágya előtt térdelt, sietve feltápászkodott, hogy hasonlóképpen cselekedjen. Mikasa velük ellentétben csak egy fejbiccentéssel volt hajlandó üdvözölni. Armin figyelmeztetésképpen belekönyökölt az oldalába, mire, bár még mindig ülve, a mellkasához húzta a kezét. Egy szót sem szólt, még dühödten villogó szemét sem szegezte rá vádlón. Erent figyelte, s minden egyes nyöszörgésére megrázkódott ültében. Levi nem bánta.
Jean és Armin összenéztek; látszólag nem tudták eldönteni, melyikük fogjon bele a magyarázatba. Levi szánt szándékkal nem könnyítette meg a helyzetüket; összefonta a karjait a mellkasa előtt, hátával pedig az ajtónak támaszkodott. Hanji kivételesen nem ellenkezett, hanem odakint maradt. Behallatszódott Connie hangja, amint azt mondja, megnézi Sashát, majd Kristáé, aki Nifa felől érdeklődött.
– Levi elküldte valahová, hamarosan visszatér – válaszolta Hanji.
Levi erre összepréselte az ajkait.
Hamarosan, pápaszem? – kérdezte ironikusan. – Órákkal ezelőtt kellett volna visszaérkeznie, de még mindig sehol. – Persze ez utóbbit a világ semmi pénzéért sem kötötte volna a kölykök orrára. Lenz legutóbb sírva fakadt és valami Ymir nevét hüppögte – róla időközben kiderítette, hogy az a magas, sötét hajú lány, aki a többi kölyökkel érkezett Annie elfogása után –, Springer és Blouse pedig úgy szorították egymás kezét, mintha bekövetkezett volna az apokalipszis. Fél óra múlva rájuk sem lehetett ismerni; mintha soha nem tapasztalták volna meg a rettegés tetőfokát, tréfálkoztak és nevetgéltek, a stratégia felől kérdezősködtek, és aznapra minden visszatért a rendes kerékvágásba.
– Uram, öhm… azonnal folytatjuk a takarítást, de Eren…
– Tudok róla – szakította félbe a fiút élesen.
– Ó, öhm… – Armin zavartan sandított az ágyban fekvő barátjára. Levi követte a tekintetét, noha csak egy pillantást vetett rá, aztán félrekapta a fejét. Bőven elég volt annyi is. A kölyöknek kipirult az arca a láztól, ráadásul elhalóan nyöszörgött; a testén olykor-olykor végigfutó remegések semmi jóra nem utaltak. Nem kellett vizsgálni – bár gyanította, hogy Hanji ragaszkodni fog hozzá a pontos diagnózis miatt –, egyértelműen beteg volt. Armin ezalatt befejezte mondandóját: – M-mi megyünk és segítünk Connie-nak, ugye, Jean? – Jean„a lóarcú kölyök” – morgott valamit válaszul, közben viszont Mikasát figyelte. A lány Eren jobbját szorongatta, és fejét lehajtva bámulta összefűzött ujjaikat.
– Kimerültség – állapította meg fél órával később Hanji. Jean és Armin visszatértek a feladatukhoz, egyedül Mikasa őrizte továbbra is Eren álmait. – Gondolj bele, miken ment keresztül ez a szegény gyermek, Levi. Még Annie-t sem heverte ki, erre menekülnie kellett, még viharban is... Alig pihentetek valamit. Látom rajtatok, hogy mindannyian fáradtak vagytok. Sasha lába is azért nem gyógyul gyorsabban, mert állandóan megerőltette. Te is tudod, attól, hogy Connie segített neki, még ugyanúgy meg kellett birkóznia mindazokkal, amikkel ti is: az esővel, a hideggel, az élelem- és vízhiánnyal, az egész napos lovaglással.
Levi összeráncolta a homlokát.
– Tehát megfázott?
– Beteg – ismerte el Hanji –, de nemcsak a teste, Levi… A lelke is nagyon kimerült. H-ha igaz, amiről beszámoltál…
Levi felrántotta a szemöldökét; felhorkant.
– Hazudtam én neked valaha, pápaszem?
Hanji a fejét ingatta.
– N-nem…
A férfi megvetően horkantott.
– Minden egyes szó igaz, amit mondtam, amit Eren mondott – jelentette ki határozottan. – Selma Dok a Jaeger család közeli barátja volt, a lánya meg, ez a Kreusa Erennel egykorú. Aznap, amikor megérkeztek a túlélők Shiganshinából, te is szembesülhettél velük, nem igaz? Utána még jobban beleástad magad az ügybe, nem?
– Megkíséreltem felgöngyölíteni – sóhajtotta válaszul a nő –, azonban kudarcot vallottam. Nile Dok úgy védelmezte, hogy esélyem nem volt ellene.
– De most azt rebesgetik, hogy Nile Dok halott, nem igaz, Nifa? – Levi a fiatal lány felé fordult, aki addig szótlanul hallgatta a beszélgetésüket. Jobb keze ökölbe szorult, arca elfelhősödött. Bólintott.
– Igen – suttogta rekedten. – Mind meghaltak. – Remegni kezdett, szemét lehunyta borzalmában. – Odafent teljes a káosz, Levi – folytatta megtörten. – Nile Doknak elmetszették a torkát a saját konyhájában, a feleségére meg a folyosón, a hálójukba vezető ajtó előtt találtak rá holtan. Az ajtó nyitva volt, mindenhol vér, rengeteg vér, Levi, a három gyermek pedig… Ó, te jóságos ég, a három gyermek… – Összerándult, mikor Levi megérintette a karját. Szemhéja megrebbent, egyenesen a férfi szemébe nézett. – Legalább megkegyelmeztek nekik – lehelte. – Gyors haláluk volt.
Levi sokáig nem válaszolt. Csak nézte Nifát, és nem tudta szavakba önteni azt, amire igazán gondolt; soha nem is volt képes rá.
– Egyedül maradtam – hallotta újból a lány hangját. – Senkim sincs.
Megint felhorkant, félrefordította a fejét. Emlékezett arra a napra, amikor Nifa örökre belekontárkodott az életébe. Aznap szélesebbre tárta az ajtót, a lány pedig, aki akkor gyermek volt még, kíváncsian beljebb szökkent. A fiú már várhatta, hogy hazatérjen, mert a kanapén ült. Látszólag mélyen elmerült olvasmányában, valójában azonban a könyv fejjel lefelé pihent az ölében. Meglepetten ráncolta a homlokát, mikor észrevette, hogy Levi nem egyedül érkezett.
Levi? Hát ő meg? – kérdezte döbbenten.
– Nifa vagyok – csiripelte a kislány, Nifa, mire Levi felsóhajtott.
– Velünk fog lakni – mondta. Farlan felállt, félretette a könyvét; zavartan nézett Nifára.
– Velünk? Mégis… Levi, várj már!
– Nifa vagyok, téged hogy hívnak?
– T-tessék? Öhm… Farlan, öhm, Farlan Church. – Levi óvatosan hátralesett: barátja, Farlan addigra már letérdelt az aprócska gyermek elé, és éppen a kezét nyújtotta felé. Bizonytalan mosoly terült szét az arcán, a kislányé viszont messziből ragyogott. – Örülök, hogy megismerhetlek, Nifa – mondta neki lágyan.
Órákkal később, miután a kislány kimerülten szuszogott Farlan ágyában, orráig húzva a molyrágta lepedőt, az ajtó túlsó oldalán Farlan értetlenkedve járt fel és alá. Olykor-olykor megszakította a kérdésözönét, hogy a hajába túrjon vagy csak ideges mozdulatot tegyen a kezével, Levi pedig közömbösen figyelte.
De mégis hol akadtál rá? – faggatta a fiú. – Felőlem maradhat, végül is ez a te otthonod… És helyes kölyöknek tűnik, de hol akadtál rá? Nem vagy az a típus, aki csak úgy a szárnyai alá venne egy gyereket.
– Találtam.
– Levi, kérlek! – Farlan elvesztette a türelmét. – Nem vagyok vak, sem ostoba, láttam a horzsolásokat és a zúzódásokat, a rongyos ruháját… És ahogy forgatta a fejét, mintha minden új lenne neki, mintha soha sem élt volna az Alvilágban, és…
– Valószínűleg nem is élt.
– H-hogyan?
Levi mélyet sóhajtott.
Úgy gondolom, valaki szánt szándékkal idehurcolta.
– Valaki? Ezt a szegény gyermeket? Úgy érzem, van is tipped, ki lehet az a személy.
– Néhány nappal ezelőtt fedeztem fel – vallotta be. – Céltalanul bolyongott az utcákon. Azt hittem, eltévedt és árva, aztán váratlanul felbukkant mellette egy férfi.
– Az apja?
– Nem hiszem. Magas, szőke férfi volt. Mondott neki valamit, majd egyszerűen otthagyta.
– És Nifa nem követte?
– Nem.
– Szegény gyermek! – Levi elfojtotta a horkantását. Elég volt néhány szomorú mondat a kislány sanyarú sorsáról, s az máris megnyerte magának Farlant. Farlan persze mindig is ilyen volt, szerette az oltalmába venni másokat, akik segítségre szorultak, és Levi tudta, hogy ezek után, ha úgy is határoz, hogy kidobja Nifát, nem egyedül távozna a házból.
Nifa azóta felcseperedett. Azóta, hogy végleg elváltak, egészen mostanáig azon gondolkodott, vajon életben maradt-e.
– Örülök, hogy nem esett bajod – dünnyögte végül a lánynak, mire Hanji felvinnyogott.
– Ó-ó, Levi, te is elkaptad Eren betegségét?
Nifa felkuncogott.
– Lehetséges, máskülönben nem mondana ilyet, nem igaz?
– Végezzétek a dolgotokat. Még mindig nem látom, hogy ragyogna ez a helyiség.
– Ünneprontó vagy – biggyesztette le az ajkait Hanji –, pedig nem mindennapi, hogy elismered, valaki fontos neked.
– Csak az a gond, hogy nem a megfelelő személynek mondta – jegyezte meg Nifa. Levi keze, mely a kilincs felé nyúlt, megállt a mozdulatban.
Nifa – szólt figyelmeztetően, de Hanji addigra ráharapott a kimondatlan történetre.
– Na, gyere, drágám – karolta át Nifát –, mesélj csak el szépen mindent. Kíváncsivá tettél. Mi a helyzet a mi imádott, tisztaságmániás hadnagyunkkal?
– Ó, hát az úgy kezdődött, hogy…
Levi felnyögött; feladta a küzdelmet. Lenyomta a kilincset, majd belépett a szobába.

** * **

Hé, Eren, ugye te mindig a barátom leszel?
Hé, Eren, ugye sosem fogsz elfelejteni? Ugye mindig emlékezni fogsz rám?
Hé, Eren...
Eren…
Eren…
Eren…
Eren szemhéja megrezzent, lassan ébredt fel hosszú álmából. Csak résnyire nyitotta ki a szemét, ám még így is érzékelte, hogy Mikasa elaludhatott, miközben betegágya mellett virrasztott; kézszorítása kevésbé volt görcsös, lazán fonódtak össze az ujjaik, s a néma csendben tisztán hallatszott, ahogy mélyen veszi a levegőt.
Mást is hallott, csizma koppanását a földön, majd ajtónyikorgást. Oldalra fordította a fejét, és nézte, amint az ajtó feltárul. Egyetlen pillanat erejéig elkapta Levi hadnagy szinte riadt tekintetét, aztán gyorsan lehunyta a szemét, és alvást színlelt. Mikasa előtt is megjátszotta magát, mikor lázálmából másodjára magához tért. Bármennyire is szerette a lányt, túl fáradtnak érezte magát ahhoz a kérdésáradathoz, ami akkor várt volna rá, ha nem titkolta volna el ébrenlétét.
Levi hadnagy az ágyához lépett, majd felrázhatta Mikasát, mert panaszos nyögés törte meg a csendet. Egyikük sem beszélt, legalább hanggal nem, a tekintetükkel kommunikálhattak, ugyanis Mikasa engedelmesen felállt. Szűnni nem akaró csikorgás, ahogy a lány hátratolta, a férfi meg kihúzta a széket. Eren szíve a torkában dobogott ezalatt. Légzése kapkodóvá vált, görcsösen markolta a lepedőjét.
– Tudom, hogy nem alszol, kölyök. – Levi hadnagy hangja fáradtan csengett. Eren nem lepődött meg a szavain; mindeddig egyszer sem sikerült megtévesztenie a férfit, s sejtette, hogy nem a mai próbája lesz az, amit sikeresként könyvelhet el. – Szeretnék valamit elmesélni.
Eren ajkai elnyíltak; nem szorította többé a lepedőt. Felnyögött; még mindig sajgott a feje, ezért a halántékát dörzsölve-masszírozva ült fel. Levi hadnagy elvette a tálcáról az egyik tiszta csészét, majd öntött a kancsóból. Forró víz zubogott a teafűre, a férfi pedig elnézte azt; homlokán a ránc elmélyült. A teát Krista készítette – Mikasa még Armin noszogatására sem mozdult ki a szobából –, Eren gyomra azonban háborogva tiltakozott, hogy bármit is magához vegyen.
– Hogy érzed magad, Eren?
– Egy kicsit jobban, uram. Korábban… Szinte semmire sem emlékszem.
– Magas lázad volt, a barátaid aggódtak értek.
Eren felsóhajtott.
– Borzasztóan fáj a fejem – suttogta, mire a hadnagy tekintete rávillant. – Nem, uram, most nem álmodtam… – tette hozzá gyorsan. – A-azt hiszem. – Beharapta az alsó ajkát, bizonytalanul bámulta remegő kezét. – H-ha mégis – folytatta rekedten –, akkor egyszerűen nem tudom felidézni.
Levi bólintott.
– Szeretnék neked valamit elmesélni – ismételte meg; hangja halk volt, pillantása szinte lágy.
– H-hadnagy? – kérdezte a fiú zavartan.
– Szeretnék mesélni neked a múltamról, különösképpen azokról a személyekről, akik a legközelebb álltak hozzám. Hanjiról, Erwinről… és azokról a barátokról, akik abból a másik életemből származnak, voltak és vannak talán még most is az oldalamon.
Miért? – akarta lehelni a kérdést Eren, azonban inkább elharapta azt. – Miért éppen most, uram? Mi vezetett idáig? – Aztán villámcsapásként érte a felismerés. „Kérdezz!”, szólította fel akkor a férfi, ő viszont nem élt a lehetőséggel. Levi hadnagy el akarta mondani. Egyrészt ott volt Nifa, aki képtelenségeket fecsegett össze-vissza, másrészt ott volt Krista is, meg Erwin, akinek emléke nem hagyta nyugodni őket.
Hallgatott.
Levi hadnagy sokáig nem szólalt meg; elgondolkodva forgatta a csészét a kezében, arcán megvető kifejezés ült.  Saját magát vetette magát, saját magán nevetett fel horkantva.
– Nifa gyermek volt még, amikor rátaláltam – mormogta végül. – Akkoriban csak egy barátom volt, Farlannak hívták... És később… később megismertük Isabelt… – Elakadt a hangja, szürke szeme parázsként izzott a szoba sötétjében, és mikor ráemelte Erenre, a fiúnak nyelnie kellett tőle. – Isabel sok mindenben hasonlított rád, Eren – sóhajtotta. – Túl sok mindenben. Persze ez akkor volt, azóta… nos, azóta minden megváltozott… – Szája széle felfelé görbült. Mosoly volt az, mosoly, de keserű. Eren sosem látott még ehhez hasonlót a férfi arcán, a keserűség ellenére is éveket fiatalított rajta. A barázda ugyan nem tűnt el a homlokáról, ám testtartása elernyedtek. Leeresztette a vállát, félretette a csészét. – Igen – mondta –, mindketten meghaltak. Csak mi maradtunk egymással Nifával.
És mesélt.
Mesélt Farlanról, az első, igaz barátjáról, akivel az alvilági utcákat róva ismerkedett meg, Isabelről, akit Farlannal közösen mentettek meg, s azt sem titkolta el, hogyan találkozott Erwin parancsnokkal.
Mind meghaltak – fejezte be csendesen. – Mindannyian. Farlan, Isabel, Erwin… Mindannyian.
Egyetlen keskeny vonallá préselte az ajkait; elfordította a fejét, és inkább a teáscsészéknek szentelte minden figyelmét.
Eren nyelt egyet.
– Uram…
Sajnálom…”, ez volt a soha el nem suttogott mondat. Eren tettekkel fejezte ki a benne tomboló érzéseket, óvatosan két keze közé kulcsolta a férfi jobbját, mely enyhén remegett, s gyengéden megszorította azt.
„Sajnálom…”, kapcsolódott össze a tekintetük, és Eren hirtelen zavarba jött saját magától. El akarta engedni a hadnagy kezét, azonban annak ujjai úgy fonódtak az övéibe, mintha mindig is összetartoztak volna. Riadtan csillogott a szeme. Tudott róla, ahogyan arról is, hogy arccsontján skarlátszínben lángolt a bőre, de engedelmeskedett a férfi akaratának; nemcsak egyik végtagját sem mozdította, ő maga sem mozdult.
Később nem tudta megmondani, mennyi ideig érintették, egyszer egy örökkévalóságnak tűnő pillanatnak hatott,  máskor csupán néhány másodpercnek. Levi arca megfejthetetlen volt, miközben egymásba kulcsoló ujjaikat bámulta, s Eren nem mert megszólalni. Szíve rendületlen ütemben kalapált, és talán kérdeznie kellett volna, kérdeznie a hadnagy múltjáról, kérdezni Farlanról, Isabelről és Nifáról, megtudakolni, milyen körülmények között és miért váltak el a lánnyal, de inkább magába fojtotta kíváncsiságát.
Az ajtó váratlanul és nyikorogva tárult fel. Eren ijedten rántotta el a kezét, fejét meglepetten kapva a hang irányába. Krista keskeny tálcával egyensúlyozva lépett beljebb, a leves még gőzölgött; szeme kerekre tágult, mikor meglátta őket egymáshoz közel hajolva. Döbbenete csak egy pillanatig tartott, utána felragyogott az arca.
– Eren! – üdvözölte boldogan. – Látom, jobban vagy, ennek nagyon örülök!
– Krista – mosolygott a fiú.
– Készítettem egy kis levest. Mikasa akarta behozni, de Jean feltartotta, később viszont meglátogat, ebben biztos vagyok.
Levi hadnagy felállt. Biccentett egyet Kristának, majd kikerülte őt.
– H-hadnagy! – Eren szinte riadtan szólt utána. – Öhm… Visszajön még?
– Pihenj – utasította a férfi.
– D-de…
– Pihenj és egyél, vissza kell nyerned az erődet. – Azzal kettesben hagyta őket.

** * **

Hitch unottan nézegette a körmét, miközben hátával a falnak támaszkodott. Marlowe mit sem sejtve szuszogott odafent, és annyira fáradt volt, hogy akkor sem ébredt fel, amikor három koppanás után résnyire nyílt a bejárati ajtó. Hitch sötéten elmosolyodott. Az alak belépett, majd becsukta maga mögött az ajtót. Nem köszönt, csak bámulta őt komoran, szemében szikrázó haraggal.
Hitch felkuncogott.
– Szép estét, drágám – köszöntötte csendesen. – Jó ideje annak, hogy utoljára láttuk egymást, nem igaz?
– Hívtál, ezért eljöttem. Mondd, mit akarsz, aztán takarodj innen!
– Én csak figyelmeztetni szerettelek volna, már az sem elég? A jó szándék vezérel, drágám. Az a nő, Dok kapitány küldött ide minket. Feladatot adott, cserébe pedig Annie jólétét ígérte. Azt hiszi, ennyire ostobák vagyunk. Jó, Marlowe tényleg az – ismerte el kelletlenül. – A vak is látja, hogy Annie Leonhart a Nőstény Óriás. Nem kell ehhez beavatottnak lenni. Csodálkozom is, hogy még mindig nem jött rá.
– Dok kapitány?
Hitch elvigyorodott.
– Ó, tudtam én, hogy erre a névre felfigyelsz.
Az alak hátrahúzta csuklyáját, felfedve sápadt arcát.
– Kérlek – szólt suttogva. – Mondj el mindent.
Hitch óvatosan bólintott egyet.
– Úgy lesz, Kreusa – mormolta –, úgy lesz.

Megjegyzés- és magyarázatáradat:
Halihó! ^^
Elnézést, amiért megkésve érkezett, remélem, azért tetszett ez a fejezet. :) A nyolcadikat egy hét múlva hozom, ez alkalommal igyekszem betartani az ígért időt.
Úgy gondoltam, magyarázok egy keveset, hogy mindenki számára érthetőek legyen bizonyos dolgok.
Tehát: először is, ha valaki esetleg amiatt aggódna, hogy az Ereri szál mellett megjelenik egy Levi-Krista-Eren szerelmi háromszög, azt megnyugtatom, ilyesmi nem fog megtörténni. Eren még véletlenül sem fog gyengéd érzelmeket táplálni Krista iránt, és ennek az ellenkezője sem fog megvalósulni. Szigorúan Levi és Eren van, valamint Krista meg az olthatatlan szerelme Ymir iránt, ez utóbbi viszont annyira mellékvágányon, hogy csak na. :)
Krista, bár nem szép ilyet mondanom, jelenleg csak egy eszköz, arra kell, hogy Levi hadnagy egy kicsit megnyíljon. Részben miatta mesélt Erennek a múltjáról, részben pedig azért, mert mégiscsak elvesztette a legjobb barátját (korábban pedig ugyebár az egész osztagát), és egyszerűen muszáj volt kiadnia magából a fájdalmát. És persze azért is, mert úgy érezte, Erennek tudnia kell róla. Valami már alakulgat közöttük, Eren meg eléggé esetlen, ráadásul tizenöt éves, tehát kb nulla tapasztalattal rendelkezik, Levi azonban mégiscsak felnőtt. Ő már tudja, csak nem ért az ilyesmihez, és mondjuk úgy, ezzel próbálja/próbálta szegény fiúnak a tudtára adni, mennyire megbízik benne, mennyire közel engedte magához.
Második megjegyzéspont: Hamarosan írok egy összegzést a saját szereplőimről, ki kinek a kicsodája, kivel milyen kapcsolatban áll, nehogy valaki elvesszen. :) Hajlamos vagyok sok szereplővel dolgozni, és nem biztos, hogy mindenki követni tud.
Ó, és még valami: nem tudom, pontosan, hogy haladok a következő fejezettel, de vagy azt, vagy a kilencediket nagyon fogjátok szeretni. ;) Beharangozónak: Ereri. ;)
Remélem, velem tartotok. ^^

Kellemes hetet kívánok mindenkinek, véleményeiteket pedig nagy szeretettel várom! Ne féljetek írni!  ^^

12 megjegyzés:

  1. Szia,megint én vagyok az első:D már nagyon vártam az új részt:):) külön öröm volt látni hogy Levi is emberből van...( ajjhhh..én is elfogadnék egy Levit:D) és Erennek nyilik meg...igen a bizalom fontos.és volt egy kis meghitt pillanatuk ésss..ez nagyon tetszett:):) nagyon jól leirtad öket,ez volt a kedvenc részem...na meg Nifa,az a làny nem semmii:D adja az ívet,rendesen:D köszönöm,Devilgirl^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! ^^
      Örülök, hogy ennyire vártad (és még külön érdeklődtél is *-*); motivált, hogy minél gyorsabban befejezzem a fejezetet. :)
      Levi egyszerűen tökéletes *-* Ritka, hogy ennyire beleszeretek egy karakterbe, de most megtörtént: egyszerűen nem tudok nem róla írni vagy rajzolni. :D Nifa pedig próbálkozik. ;) Szívén viseli a hadnagy szerelmi életét. :)
      Nagyon köszönöm, hogy írtál, igyekszem a folytatással!
      Detti ^^

      Törlés
  2. Szia,mikor várhatom a következő részt?? *.* szabályosan függővé váltam:D Devilgirl^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy ennyire tetszik! ^^ Várhatóan hétfő-kedd körül érkezik. :))
      Detti ^^

      Törlés
  3. Szia..,mikor?? mikor?? mikor???:):) O.O ? Devilgirl^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Huhh, gőzerővel dolgozom rajta, de ebből a keddből péntek lesz. :( Többet nem csúszok vele, ez biztos, mert jól állok, csak annyira fáradt voltam tegnap is meg igazából ma is, hogy nem sikerült még befejeznem. De kárpótlásul tényleg nagyon szeretni fogjátok azt a fejezetet. ;)
      Detti ^^

      Törlés
  4. Eddig szerintem ez a legjobb fejezet! Annyira aranyos az a jelenet... Awwwwwwwwwww....... *-* IMÁÁÁDOOOOOOM!!! NAAAGYON NAAAGYON várom a kővetkező fejezetet! Ez a kedvenc ereri fic-em!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! ^^
      Köszönöm, hogy írtál, örülök, hogy ennyire tetszik! *-* A folytatás néhány órán belül érkezik. :)
      Detti ^^

      Törlés
  5. Mikor?? naaaa....lééégysszziiii...:(:( péntek van...~.~ Devilgirl

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom-tudom, érkezni fog, tényleg! :) Még egy kicsit bírd ki! ^^

      Törlés
  6. Szia!

    Nem hiszem el, hogy lemaradtam három egész fejezetről. Már eltelt egy hónap. Tejóságoség...

    Szóval a Felderítő egységnek befellegzett. Egy korszak lezárult előttük és a talaj egyszerűen kicsúszott a lábuk alól. Szerintem Hanji lenne a majdnem tökéletes ember Erwin helyére; valahogy Levi nem az a vezető típus. Mármint nem tudom elképzelni, hogy ennyi embert vezessen, lelkesítő beszédeket mondjon, plusz valljuk be, nem az a diplomatikus alkat. Ő inkább megbújik az árnyékban és csak akkor lép elő, ha feltétlenül szükséges.
    A takarítás mindenesetre jó ötlet, eltereli a gondolatokat és ad egy kis biztonságérzetet, hogy valami nem változott.
    Bizony, a hadnagy nem nyílik meg egykönnyen. De képtelenség magadban tartani minden fájdalmadat és érzésedet, egyszer előtörnek, ha akarod, ha nem... és ez a drágámmal is megtörtént. És örülök, hogy pont Erennek mesélt. :)

    Nem vagyok én gonosz, de örülök Eren ágynak dőlésének. Krista és Nifa sem volt elég, szóval kellett még egy kis katalizátor, és az aggodalom tökéletes erre a szerepre. Végre haladtak, hurrá!
    Hmm, Krista egy eszköz, de annak legalább jó. A hadnagyban feléledt a versenyszellem. ;)
    A Nifával közös múltja nagyon megindító volt, és végre valaki, akit nem veszített el.
    Ha nem értelmeztem félre, akkor Levi szerelmes volt Isabelbe... hű. Bevallom őszintén, én mindig inkább testvérekként tekintettem rájuk, szóval ez egy kicsit furcsa számomra. Főleg, hogy talán egy kicsit Isabelt látja most Erenben.

    Annyira tudtam, hogy Hitch benne van! Azért vetettem el az ötletemet, miszerint ő Selma lánya, mert valahogy nem lett volna logikus, hogy Kreusa ilyen kézenfekvő közelségben legyen hozzájuk. De tudtam, hogy valami nem stimmel. És persze már megint jól összezavarodtam. :P Kíváncsian várom, mit lép most Kreusa, hogy milyen szerepet szánsz neki a jövőben.
    Jól csavarod-csűröd a szálakat, engem legalábbis kellően felidegesít az, hogy nem látom az igazságot. :D

    Köszönöm a munkádat, ugrok is a következőre fejezetre!

    Üdv.: Aurea

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Aurea! ^^

      Először is nagyon köszönöm, hogy írtál, nagyon örülök, hogy ismét olvashatom a véleményed. :)

      Egyetértek veled, én is Hanjit tartom a legtökéletesebb embernek Erwin helyére, én sem tudnám elképzelni, amint Levi kiáll mindenki elé és lelkesítő beszédet mond :D Az valahogy nagyon nem ő lenne. Most egyelőre úgy tűnik, Hanjival ketten vezetik a Felderítőket, de egyelőre a várakozáson kívül semmit sem tudnak tenni. Még csak egy töredékét tudják mindannak, ami valójában a világukban zajlik. Később persze, ennyit nyugodtan elárulhatok, változni fog a helyzet, és ha valaha is lesz valami a Felderítő Egységből, nos, akkor annak az élen valószínűleg Hanjit láthatjuk. :)

      Örülök, hogy tetszett a közös múlt Nifával. :) Persze nem hagyom még ennyiben, valamelyik fejezetnél ígértem egy olyasmit, hogy mindenkinek a múltja tisztázódni fog az elejétől a végéig. Hitch, Nifa, Kreusa, talán még Annie is. :)

      Nem-nem, Levi nem volt szerelmes Isabelbe. Én is inkább azt a nézetet osztom, hogy olyanok voltak egymásnak, mintha a testvérek lettek volna. :) Ennek a jelenetnek inkább az volt a fontossága, hogy Eren sok mindenben emlékezteti Isabelre, és pont ezért aggódik érte. :) Csak hát a hadnagy nem tudja olyan jól kifejezni magát (de én megteszem helyette később. ^^)

      Bizony, Hitch is benne van. Fúha, igazából ki az, aki nincs benne? Ez lesz majd a legjobb kérdés. Szeretem bonyolítani a szálakat, sikítsatok, ha úgy érzitek, elvesztetek és akkor magyarázok! Kreusa lassan megmutatkozik, Hanji története és még sok más is hátravan. A 10. fejezet után a tervek szerint kicsit eseménydúsabb lesz a történet. :)

      Még egyszer köszönöm, hogy írtál! Várlak szeretettel a következőnél!

      Detti ^^

      Törlés