2016. szeptember 26., hétfő

Vihar – 9. fejezet – Annie könnyei

Vihar

9. fejezet

~ Annie könnyei ~

Eren reggel arra ébredt, hogy a hadnagy hátratolta a székét és felállt; bele sem mert gondolni, meddig maradhatott előző este, ahogyan abban sem, hogy mikor érkezhetett. Úgy tűnt, mint aki el sem mozdult az ágya mellől, annak ellenére, hogy csak addig kérte, hogy ne hagyja magára, míg el nem nyomta az álom. Ez volt az első olyan éjszaka, amikor nyugodtan aludhatott, nem kínozták a múltbeli emlékek és nem kellett torokfojtogató érzésre riadni, mint az ezt megelőző hajnalokon.
Felült; utána hátával az ágy támlájának támaszkodott, és lehúzta a lepedőt a csípőjéig. Dél fele járhatott az idő, többet pihent a kelleténél, a hadnagy azonban nem keltette és parancsolta meg, hogy csatlakozzon a többiekhez. Eren nem bánta. Noha elmúlt a láza és lassan kezdte visszanyerni az erejét, még nem volt benne biztos, hogy reggeltől estig képes lenne megállni a helyét.
Lehunyta a szemét és mélyet sóhajtott; mutatóujjával végigsimított kicserepesedett ajkán, arca pedig nyomban lángba borult, ahogyan eszébe jutott az a különös érzés… A hadnagy, amint végigcirógatja a sajátjával…
Mégis... mi a franc volt ez?
Nem tudott felelni rá. Sejtelme sem volt, miért történhetett meg mindez, csak azt tudta, hogy mellkasát jóleső melegség töltötte el, valahányszor felidézte az érintést, a férfi ujjait a tarkóján, komoly pillantását magán.
Összezavarodott. Nifa célozgatásai messze nem értek a valóság közelébe, és kavargó érzésein az sem segített, hogy korábban  Kristával már beszélgettek valamiről, ami talán ennek a közelében állt, de még édes kevés volt ahhoz, hogy rájöjjön, mit is akar valójában, mi is történt közte meg a hadnagy között. Valahogy sosem vetődött fel benne, hogy valaha is gyengéd érzelmeket tápláljon bárki iránt is. Nyílt titok volt, hogy Jeant lenyűgözte Mikasa keleti szépsége – jót kuncogtak a felsülésein –, Ymir meg rajongott Kristáért. Senki sem törődött vele, hogy mindketten lányok voltak, egyszerűen természetesnek vélték, hogy szeretheti szőke barátjukat. Egy olyan világban, ahol az óriások léteztek és embereket ettek, s bármelyik nap áttörhették a Rózsa vagy a Sina falat, nekik nem volt joguk hozzá, hogy mások fölött ítélkezzenek. Senki sem törődött velük, nem súgtak össze a hátuk mögött. Ymir vidáman magához rántotta Kristát, és vigyorogva azt harsogta, „Házasodjunk össze, Kristám!”, és nem szólták meg őket ezért.
Ez… ez mégis mi volt? Hogy kellene viselkednem?
Meleg tenyér simult a homlokára, míg a szemét pihentette; tényleg alábbment a láza, hidegnek érezte a homlokát.
– Eren, hála az égnek – suttogta Mikasa, amikor találkozott a tekintetük. Nem egyedül látogatta meg, Armin is az ágyra nehezedett, és megkönnyebbülten mosolygott rá. – Nagyon aggódtunk érted.
– Jobb színben vagy, Jaeger – jegyezte meg Jean az ajtóból. Erennek addig fel sem tűnt, hogy lóarcú barátja is csatlakozott hozzájuk.
– Krista Sashával és Connie-val takarít, de azt üzente, hogy hamarosan beköszön ő is.
– Sasha felépült?
– Ugyan – legyintett Armin. – Már semmi baja. Jean szerint az utolsó napokat szimulálta.
– Biztos vagyok benne – bólintott az említett. – Élvezte, hogy Connie körülugrálja. – Elvigyorodott, szemében játékos fény gyúlt lángra. – Ki gondolta volna, hogy Burgonyalány és az a kis Törpe ennyire megszeretik egymást, nem igaz? – Kacsintott egyet, mire Eren elpirult. Nem tehetett róla, akárhányszor valaki szóba hozta őket, eszébe villant az a pillanat, amikor Kristával megzavarták az első csókjukat. Még így, annyi idő elteltével is kínosnak érezte.
– Jean!
– Jaj, Armin, kérlek! – Jean vigyora kiszélesedett. Beljebb lépett, lehalkította a hangját. – De azért Jaegernek sincs oka panaszra, nem? Úgy hallottam, Krista egy pillanatra sem hagyott magadra, amíg lábadoztál!
Mikasa szeme megvillant.
Eren az orrnyergét masszírozva engedett ki magából egy mély sóhajt.
– Jean, megtennéd, hogy valahol máshol rontod tovább a levegőt? – kérdezte a fiútól fáradtan. – Leköteleznél – tette hozzá halkan. Jean arca elfelhősödött, eltűnt róla a pimasz vigyor. Bólintott, aztán elfordult tőlük.
– Pihenj még, Eren!
– Eleget lustálkodtam – rázta meg a fejét. – Segíteni szeretnék.
– Ne erőltesd meg magad, jó?
– Mikasa…
– Csak a javadat akarom, Eren.
– Mikasa – szólt közbe Armin kedvesen. – Szerintem ezt nyugodtan Erenre bízhatod. Biztos vagyok benne, hogy ő sem akar visszazuhanni abba az állapotba, amibe volt, úgyhogy megnyugodhatsz, nem fogja megerőltetni magát, igaz, Eren? Hé… Eren, igaz, ugye?
Eren kényszeredetten mosolygott. Mikasa ezek után beletörődően felállt, és az ajtó túloldalán várakozott, míg ő lassan átöltözött. Megkönnyebbült, amiért a lány visszafogta magát és nem erősködött, annak meg még inkább örült, amiért Jean szinte azonnal követte őt. Túl fáradtnak érezte még magát ahhoz, hogy bármelyikükkel is vitatkozzon. Armin szerencsére nem faggatta, segített neki az öltözésben, közben pedig szelíden figyelte őt. „Mesélj, ha szeretnél!”, üzente a tekintetével, Eren viszont makacsul hallgatott. Voltak dolgok, amiket nem mesélhetett el Arminnak. Krista más volt, vele könnyebben beszélhetett az érzéseiről. Krista megértette őt – valószínűleg Ymir miatt.
Egy csónakban evezünk – gondolta.
Miután elkészült, lenyomta a kilincset, és kilépett az ajtón. Barátai közül senki sem tudott az álmairól, Selma Dokról vagy Kreusáról, aki valahol odakint bolyongott, beavatottnak egyedül a hadnagy számított – meg Hanji, bár a betegségének köszönhetően még nem mondhatta el neki az elmúlt hetek eseményeit. Hogy Nifa mennyit tudott, az rejtély volt Eren számára. Levi hadnagy azt mondta, ne kösse az orrára, de ez nem jelentett semmit, ettől függetlenül Hanjival elárulhatták neki, mik történtek a múltban.
Míg egymás mellett haladtak, óvatosan Arminra sandított: szőke barátja komolyan sétált, tekintetét a padlóra szegezve, s amikor egy pillanatra felemelte a fejét, arcán halvány, ám széles mosoly terült szét. Eren gyengén viszonozta azt, de közben egyre csak azok az emlékszeletek jártak a fejében, amikbe az álmai által nyert bepillantást. Nem tudta, meg merje-e kérdezni a fiút a szüleiről. Armin ritkán beszélt róluk, tulajdonképpen nem is ismerte őket, annyira fiatal volt, mikor eltűntek. A nevét is a nagyapjától kapta. Az öreg Arlert úr talán tudott volna némi információval szolgáltatni, azonban az óriások gondoskodtak róla, hogy többé ne tehesse meg.
Mindenki, aki beszélhetett volna, meghalt vagy eltűnt, csak Selma Dok maradt, ő volt az egyetlen biztos pont. Kreusáról azt sem tudták, hogy él-e még vagy sem, s ugyanez vonatkozott arra a fekete hajú óriásnőre, aki hozzájuk hasonlóan Intelligens volt. Nem látták többé, Annie pedig… Annie mély álomba szenderült, és talán abban a világban, amelyről álmodott, nem árulta el a barátait.
Talán – horkant fel Eren keserűen –, de őt ismerveSemmiben sem vagyok biztos, végtére is azt sem tudom, ki volt valójában.
A keskeny folyosó végéből, az ajtó mögül hangok szűrődtek ki, Eren felismerte bennük Sasha és Connie gondtalan nevetését. Benyitott a szobába, és az első, akit megpillantott, a lány volt, amint hátán feküdt a földön, és egész testét rázta a remegés, úgy nevetett. Connie seprűvel a kezében hajolt fölé, huncutul csillogó szemét le sem véve róla, míg Krista, aki mögötte állt, szintén egy seprű társaságában töltve idejét, finoman a szája elé helyezte a kezét, úgy fojtotta el vidám kuncogását.
– Nézzétek, ki van itt! – kurjantotta Connie, amint észrevette az ajtóban álló fiúkat. – Eren!
– Eren – vigyorgott Sasha. Eren beljebb lépett, majd szégyenlősen mosolygott rájuk. Nem telt bele néhány másodpercbe, Krista már csüngött rajta a maga félénk módján.
– Hé – üdvözölte melegen, szemében pedig különös, lágy fény ragyogott fel. – Több ilyen ne legyen, jó?
– Igyekszem. Jó újra köztetek lenni, srácok!
– Mikasa és Jean vele vannak, jól sejtem? – kérdezte Armin váratlanul, mire Krista és Connie összenéztek.
– Igen – válaszolta a fiú elkomorodva. – Levi hadnagy és Hanji szintúgy.
– Még mindig nem került ki onnan?
– Hanji szerint jobb lenne nem megpróbálkozni a széttörésével, kitudja, miféle károkat okoznánk – magyarázta Krista.
– Ugyan már – mondta Connie sötéten. – Kit érdekel, ha bántódása esik! Több száz embert mészárolt le, szerinted törődött velük? Nőket és gyermekeket is megölt, amikor megküzdött Erennel. Ártatlanok haltak meg, mindezt miért? A semmiért?
– Biztos megvolt rá az oka, Connie.
– Jaj, Krista, csak egy okot mondj, ami feljogosít rá, hogy ilyet tegyél!
– Azt nem mondtam, hogy feljogosít – tiltakozott a lány –, csak azt, hogy hitt valamiben. Lehet, hogy megvezették. Nem tudhatod.
– Valóban nem tudhatom, hiszen nem kezdett még dalolni.
– Hé, hé, hé… – Eren összeráncolta a homlokát. Felemelte a kezét, és úgy szakította félbe barátait. – Ti meg mégis mi a francról beszéltek? Armin, mi folyik itt?
A szőke fiú elfordította a fejét, kerülte a pillantását.
– Connie, Krista? Miről maradtam le, amíg beteg voltam?
Barátai nem voltak hajlandóak válaszolni.
Keze ökölbe szorult, dühösen nézett rájuk.
Hol vannak a többiek? Vajon mi történt, amiért ennyire zaklatottak?
Végül egészen mástól kapta meg az áhított információt.
– Annie Leonhart magához tért – csendült fel egy hűvös hang mögötte, mire ijedtében összerándult. Nem kellett megfordulnia ahhoz, hogy tudja, Levi hadnagy összefonta a karjait a mellkasa előtt, miközben végighordozta szigorú tekintetét a többieken.
Hirtelen mindenki megtalálta az elfoglaltságát. Connie felhúzta a földről Sashát, s míg a lány a portörléshez tért vissza, addig ő a sepregetéshez. Krista hasonlóképpen cselekedett, ám mielőtt nekilátott volna munkájának, fejével bátorítóan biccentett egyet a hadnagy irányába.
„Beszélj vele!”, parancsolta ellentmondást nem tűrően.
„Ne félj tőle!”
Eren elpirult, amikor megértette a kimondatlan célzást, de ez alkalommal ezek a kedveskedések nem voltak elegendőek ahhoz, hogy erőt merítsen belőlük. Lehunyta a szemét, és nyomban a száján érezte azt a finom érintést… Kellemes borzongás szaladt végig a gerince mentén. Nem tudta, hogyan kellene viselkednie a hadnagy társaságában. Abban nem kételkedett, hogyha esetleg a többiek előtt tett volna bármiféle utalást rá, hogy előző este megváltozott a kapcsolatuk, még azelőtt búcsúzott volna az életétől, hogy bocsánatot kérhetett volna, azonban nem volt benne biztos, hogy ezek után mit kellene tennie. Végig ringassa magát abban a hitben, mintha mi sem történt volna, vagy adjon valamiféle jelet… valamire. Igazából semmit sem tudott, és ha Nifának igaza volt, a hadnagy sem. volt, nagyon jó, ugyanakkor furcsa és zavarba ejtő, amellett pedig túl kevés – édeskevés ahhoz, hogy eldöntse, mit akar.
De Annie felébredt, és Eren nem engedhette meg magának, hogy  a hatalmába kerítsék azok a különös érzések. Kéz kulcsolódott a csuklója köré, a szorítás egyszerre volt határozott és gyengéd, s amikor az ujjak az arcára simultak, álla pedig tulajdonképpen megpihent a hadnagy tenyerében, már nem akadékoskodhatott többet. Egymásra bámultak, és egy röpke pillanatig kimondatlan kérdések millióit árasztotta  a férfira, aki csak szemöldöke megemelésével és szemének villanásával jelezte, hogy tudomásul vette őket.
– Annie… – lehelte. Sokkoltan ismételte meg a hallottakat. – Magához tért?
Levi bólintott, érintése felerősödött.
– Gyere velem, Eren – kérte halkan. Eren nyelt egyet. Levi pillantása, mely ezúttal is a megfejthetetlen pajzs mögé burkolózott, ádámcsutkájának mozgására rebbent, aztán vissza az arcára. Nem szólította fel ismét, sőt meg sem várva a reakcióját, a csuklójánál fogva húzta magával. Eren nem ellenkezett, botladozva hagyta, hogy kivezesse a helyiségből, s még be sem csukódott mögöttük az ajtó, amikor meghallotta, hogy Sasha és Connie nekiestek Krista kifaggatásának.
Kemény és hideg volt a fal, aminek hátával nekiütközött, feje ellenben valami puhával érintkezett: Levi hadnagy a saját tenyerével védte meg a koppanástól. Eren félhangos nyikkanással vette mindezt tudomásul.
A fojtogató csendben nem hallatszott más, csak kapkodó légvétele, mely idővel türelmetlen zihálásba torkollott.
A csók finom volt, ám ugyanolyan bizonytalan, mint előző este. Hogy melyikük kezdeményezett végül, azt lehetetlen lett volna megállapítani; majdhogynem egyszerre kaptak egymás után, Eren azonban egyet tudott: Levi hadnagy szája keserédes volt, amilyen ő maga is, gyengéd, majd birtokló. A mélysötét vágy mögött olyasmi is meglapult, amire kevesen gondoltak volna, őszinte és tiszta érzelem, valami, amit elsőre, mivel egész testében reszketett, nem sikerült meghatároznia.
Levi a feje fölé emelve, erőteljesen a falnak szorította mindkét kezét. Eren nem nevezhette egyértelműen durva mozdulatnak, ám nem finomkodott, úgy ejtette fogságba, csípőjével a hidegnek préselve, hogy hiába ficánkolt, nem tudott kiszabadulni. Valójában nem is akart. Tett ugyan egy kétségbeesettnek tűnő kísérletet, hogy legalább a végtagjai szabadok legyenek, aztán feladta. Ujjai meg-megrándultak, szíve pedig nagyot lódult.
Ezúttal egyértelműen csókolóztak, nemcsak összeért a szájuk a maguk bátortalan módján. Levi nekidőlt a testével, és amikor a fiú ajkai válaszul meglepetten elnyíltak, kihasználta a lehetőséget, s nyelvével követelődzően hatolt a szájába. Nem tartott sokáig a pillanat, amíg kiélvezték egymás ízét, de az a kevés idő éppen elég volt ahhoz, hogy Eren megremegjen, lába meg jelezze tiltakozását. Megbicsaklott a térde, és lejjebb csúszott a falon, végre szemmagasságba kerülve a férfival. Ahogy ez megtörtént, szinte azonnal belenyögött a csókba, valamelyest tompítva kuncogását: mindeddig bele sem gondolt, Levi hadnagynak mennyire erőlködnie kellett ahhoz, hogy felérjen hozzá.
Ez most más – gondolta. – Másabb, mint tegnap.
A végén felbátorodtak. Levi még utoljára, mielőtt elhúzódott tőle, fogával végigkarcolta az alsóajkát, aztán eleresztette a kezét, és ténylegesen ellépett tőle. Halvány pír festette meg az arcát, ajka pedig duzzadt volt a csóktól, csakúgy, mint Erené. A fiúval ellentétben nem zihált, de mélyebben vette a levegőt.
Eren szeme tágra nyílt.
– Uram – suttogta, Levi hadnagy azonban már el is fordult tőle.
Jól van, jól van.
Annie kristálya ép maradt, ő maga továbbra is fogoly volt benne, ám határozottan ébernek tűnt. Tekintetével követte az előtte elhaladókat, s amikor Eren belépett, mintha fény villant volna fel benne, de a fiú ez utóbbi felől nem volt teljesen meggyőződve. Mikasa kivont karddal állt vele szemben, Jean bizonytalanul, szintén fegyverrel a kezében mellette, felkészülve, hogy bármiféle gyanús körülmény esetén rögvest cselekedjen. Hanji velük ellentétben a legkevésbé sem tartott efféle fenyegetettségtől, ám semmiféle lelkesedést nem mutatott a lány iránt, komoran nézte őt. Nifa, aki a balján helyezkedett el, szintúgy. Hogy mennyire ismerhette Annie-t, arról Eren vajmi keveset tudott.
– Össze kellene zúzni – morogta Jean.
– Nem hinném, hogy az segítene a helyzetünkön – kommentálta Nifa. Eren csatlakozott melléjük. Levi hadnagy odaállt mögé, szemlátomást kutatóan vizsgálva Annie-t. A lány arcát ugyanis könnyek maszkírozták, mire Eren gyomra görcsbe rándult. Bár félretette valódi érzéseit Annie iránt, mikor összecsaptak, még mindig barátjaként tekintett rá. Ha nem is barátjára... Mélyen csalódott benne, és egyszerűen nem akarta elhinni, hogy tényleg megtette: megölte Petrát meg a többieket, ártatlanokat… És tényleg megkísérelte őt elrabolni.
Miért, Annie?
Csak ezt szeretném tudni, csak ezt!
– Mesélj, Pápaszem! – szólította fel Levi a nőt. – Látni akarom az arcát, amikor elmondod, amit tudsz.
Hanji még jobban elkomorodott.
– Biztos vagy benne, hogy ezt akarod, Levi?
– Gyerünk.
– Legyen hát – egyezett bele a nő kelletlenül. Eren mellé lépett, kezét a fiúra vállára tette. – Hé, Annie – szólt halkan a lányhoz, mire annak tekintete rárebbent. – Jól van, látom, valóban észleled, mi zajlik körülötted. Ennek örülünk, ez azt jelenti, hogy fel is fogod, amit most elmesélek neked.
Annie összeszűkítette a szemét. Még mindig könnyezett, de már mutatott valamit abból az énjéből is, akivel Eren csak a végső pillanatokban találkozott.
Hanji megköszörülte a torkát; folytatta.
– Hé, Annie – kezdte –, ismered azt a nevet, hogy Selma Dok?
Annie tekintetében különös fény gyúlt lángra.
– Ezt igennek veszem, jó? – Hanji elmosolyodott. – Selma Dok öt évvel ezelőtt tűnt fel, Shiganshinából érkezett. Hogy mit tudni róla? Férje, gyermeke meghalt, megették őket az óriások. Legalábbis ez az, amiről az emberek általánosan értesültek, nem igaz? Kérdem én, Annie, mi az igazság? Te mindent tudsz, nem? Tudsz valamit, és azért kerültél ebbe az őrült fogdába, mert meg akartad védeni a titkaidat, ugye? Milyen kár, hogy még nem tudsz beszélni! Annyi mindent kérdeznék tőled!
– Osztagvezető – súgta oda Nifa karcos hangon.
– Igaz is… – Hanji mélyet sóhajtott. – Erről majd később, nem? Eljön az a nap, amikor dalolni fogsz nekem.
– Osztagvezető…
– Hé, Annie, mi lenne a reakciód, ha azt mondanám, hogy tudom, Selma Dok valójában a falakon túli világból származik? Mi lenne, ha elmondanám, hogy mindenről tudok? Mi lenne, ha azt mondanám, találkoztam már Kreusa Dokkal?
Eren döbbenten kiáltott fel.
– Az lehetetlen!
Jean és Mikasa, akik mit sem értettek az egészből, szótlanul hallgatták, Eren azonban nem tudott uralkodni magán.
– Hanji – suttogta –, hogy érted, hogy találkoztál Kreusa Dokkal? Ismered őt?
– Gyermek volt még. Shiganshinából érkezett… Túlélte a kis barátaid támadását, Annie. Ehhez mit szólsz?
– Hanji…
A nő nem fordult Eren felé, ugyanakkor válaszolt a kérdéseire.
– Selma Dok magára hagyta a lányát, nem igaz, Annie? Elhitette mindenkivel, hogy meghalt, közben viszont az a szegény gyermek nagyon is élt. Kérdem én, mit akart mindezzel elérni? Valahogy nem tudtam rájönni. Titkok, titkok… Megannyi titok volt, Annie! Eleinte azt sem tudtam, mihez kezdjek. Hiába jártam Nile Dok után, az mindannyiszor elhajtott. És aztán megtaláltam azt a kislányt… Ugyanaz a kislány volt, akit Selma Dok oldalán láttam. Ugyanaz a kislány volt, aki aztán váratlanul eltűnt. Összezavarodtam. Egy fiatal lánnyal volt. Akkor még nem ismertem, ma már viszont igen… És mindenről tudott, minden egyes szörnyűségről, a falakon túli világról, az emberiség elleni háborúról, Mária, Rózsa és Sina lerombolásáról. Tudod, kiről beszélek, nemde, Annie? Te mindent tudsz. Felelj hát! Mesélj nekem Ankáról…
Eren felnyikkant, magára csalva Hanji pillantását.
Igen, Eren – felelte a nő –, arról az Ankáról. Anka Rheinberger, akit mindig Dot Pixis közelében láthattál azzal a másikkal, Gustavval. – Elhallgatott, hogy szünetet tartson; amikor újból megszólalt, búgott a hangja. Kipirult az arca, szemébe pedig lázas fény költözött. – Mi a baj, Annie? – kérdezte. – Csak nem olyan fordulatot vettek az események, amikről nem kellene tudnunk?
Annie sírt.
Anka – mozgott az ajka –, Anka… – És sírt, egyértelműen sírt. Tudtak dolgokat, mégsem tudtak mindent. A közelében sem jártak az igazságnak.
Eren emlékezett Ankára, a nőre, aki mindig Pixis tábornokot kísérte. Huszonéves nő lehetett, rohamosan közeledve a harmincas évei felé; vállig érő barna haját a füle mögé igazítva viselte, szeme pedig világosbarna volt. Bár nem akadt alkalom, hogy többször is szót váltson vele, volt valami a tekintetében, amiért nem csodálkozott el Hanji kijelentésén.
– Elég volt – mondta aztán a hadnagy, és megint megmarkolta a csuklóját. Eren követte. Annie lehunyta a szemét, és többé megtagadta, hogy rájuk nézzen. Hanji nem folytatta tovább, de talán tudott volna még mondani. – Pihenj le, Eren. – A férfi hangja gyengéden csengett. – Mihamarabb vissza kell nyerned az erődet.
– Igenis, uram.
Pillantása megpihent a hadnagy száján, és hirtelen elszégyellte magát ezért a gondolatért. Most már végképp nem tudta, hogyan viselkedjen a közelében. Remegett a keze, ezért a lepedő alá próbálta rejteni, ám nem Levit nem sikerült átvernie.
– Mire gondolsz most, Eren? – kérdezte halkan.
– A hadnagy előző este… és most is…
– Eren…
– A-azt hiszem, jó ez így, uram. – Eren úgy érezte, megtalálta a bátorságát. Megeredt a nyelve, és nem félt többé állni a férfi tekintetét. – Ez így… – Hagyta, hogy teste az elméje helyett is engedelmeskedjen: összefűzte az ujjaikat, és lebámult rájuk. Levi hadnagy hasonlóképpen cselekedett, döbbent értetlenség ülte meg a szemét, ajkai pedig enyhén elnyíltak. Megtehette volna, hogy kihúzza a kezét a fiúéból, azonban nem tette. – Ez így most jó, uram – mondta Eren szinte lehelve. Többre nem volt képes, ám a hadnagy ennyivel is megelégedett. Bólintott.
Aztán úgy maradtak: fogták egymást kezét, és közben teljesen másfelé néztek, és ez így most tényleg jó volt. Egyetlen érintés is elegendő volt ahhoz, hogy Eren szíve megnyugodjon. Mintha az elmúlt hetek lidércei sosem hagytak volna rajta nyomot, megkönnyebbültnek és furcsán boldognak érezte magát.
Ez így most jó volt...
Nagyon jó.

Megjegyzés-áradat:
1., A 10. fejezet jobb esetben jövő hét hétfőn várható, de mivel aznap lesz egy nagyon komoly tétű zh-m, ezért nem ígérem biztosra. Mindenesetre annyit megígérhetek, hogy a heti egy friss tervet valamilyen szinten tartani fogom, október közepe-végétől pedig szinte biztos, hogy visszaáll a régi rend és nem lesz kimaradás. :)
2., Elcsattant a második csók, és igen, eléggé esetlenek. Levi hadnagy köztudottan béna a romantikus kapcsolatok terén, Eren meg eddig nem foglalkozott ilyesmivel, ráadásul az ismeretségi körében sem nagyon látott párkapcsolatot… Hát majd valahogy együtt fejlődnek a tervek szerint. :)
3., A következő fejezetben a tervek szerint Levi és Eren megvitatja (?), mi ez az egész közöttük. (Megpróbálják, na.) Hanji elmeséli A-tól Z-ig, mit tudott meg eddig a Dok családról, továbbá fény derül arra is, hogy Ankának mi köze van ehhez az egészhez. Talán még Annie is megszólal… ^^

4., Ha valaki esetleg nem tudná, kicsoda Anka Rheinberger, annak egy kis segítség: http://attackontitan.wikia.com/wiki/Anka_Rheinberger

10 megjegyzés:

  1. Szia, jajj de nagyon vártam:D éééés az a csók...*.* huuuhh...én is akarok egy olyat Levitől^^ na de,mik derülnek itt ki..jajjj alig győzöm kivárni a folytatást:):) mikor kezd beindulni Levi...mindig pont ott hagyod abba ahol nem kéne:D nembántáskéntmondom^^ Hanji pedig mindig mindent tud..vagy nagyon jól tud következtetni...köszönöm. Devilgirl^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! ^^
      Köszönöm, hogy írtál, nagyon örülök, hogy ennyire vártad, igyekeztem vele, de az élet gyakran közbeszólt. :/ Nem kell aggódni, lesznek majd finomságok Eren és Levi között, csak ki kell várni őket. :D Hamarosan tényleg beindulnak a dolgok. :)
      Detti ^^

      Törlés
  2. Szia, csak holnap lehet olvasni a kövi részt???^^ egy hű olvasód.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Sajnos ez a hét most biztosan kimarad a zh-k miatt, olyan szerencsés vagyok, hogy mindennap írok és van olyan nap, hogy nem is egyet. Leghamarabb pénteken tudnám hozni az új fejezetet, de lehet, hogy csak vasárnap lesz belőle. :( Azért igyekszem, de nem ígérek semmit.
      Detti (:

      Törlés
  3. Szia,érdeklődnék kicsit,hogy mikorra várható az új rész??:):) és a szösszenetekkel hogy állsz?? Devilgirl^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Bevallom, csak most lett annyi időm, hogy foglalkozzak az új résszel, és eddig még nincs meg belőle olyan sok... Hétfő estét mondanék, de azért igyekszem, hátha be tudom fejezni hamarabb. :) Szösszenetet még nem tudok biztosra mondani, az is készülget, csak kb október közepéig teljes káosz az életem.
      Detti ^^

      Törlés
  4. Szia!

    Hű, a hadnagy egész éjjel Eren mellett virrasztott (ha már olyan keveset alszik), ami ha belegondolunk, nagyon ijesztő. De azért szép gesztus is, hogy ennyire védelmezi még az álmát is.

    Jean nem is tudja, mekkorát téved. Azt az arcot látni kéne, amikor rájön. Meg persze a Mikasáét. Jaj, lesz itt még cirkusz. :D
    Egészen meglepett az, hogy a hadnagy Kristáék előtt fejezte ki az érzéseit Eren iránt, tetszett, de meglepett. Bár gondolom ott volt az, hogy Kristának meg kell mutatni, kié is Eren. ;)
    Na ez már csók volt! Levi birtokló magatartása imádnivaló, főleg, hogy egyelőre nem viszi túlzásba - Mikasával ellentétben.
    És Eren is lépett végre. Most olyan cukormázosan tündériek, hogy az idillnek szinte biztos, hogy hamarosan végeszakad. De addig én is és ők is élvezik a csetlést-botlást, ami végülis csak célravezető volt. Ah, túl édesek. És olyan jó, hogy a puszta jelenlétükkel meg tudják egymást nyugtatni és erősíteni.

    Érdekes a többiek különböző hozzáállása Annie-hez. Valaki bízni akar benne, valaki meggyűlölte. Annie pedig jó nagy szarban van... Szegénynek elég kilátástalannak tűnik a helyzete, és igazából sajnálom. Rá sosem mondhattuk (és amúgy senkire sem a történetből), hogy egyértelműen gonosz, mert voltak olyan megnyilvánulásai, amik ennek ellentmondtak.
    Én erre az Ankára már nagyon nem emlékeztem. De nem csalódtam benned, hogy behoztál még egy fontosabb szerepű karaktert, csakhogy még bonyolultabb legyen az egész. :D

    Amikor Erenék, Kreusáék és mindenki más is összegyűl, akkor nagyon epic lesz a helyzet. Bár lehet, hogy a radikális, "mindenkit csődítsünk egy helyre, és nézzük meg, mi lesz" megoldás a helyett, a lassú, egyenként kinyírós technikát választod. Vagy valami tök mást.
    Mindenesetre kíváncsian várom a fejleményeket.

    Köszönöm ezt a fejezetet is!

    Üdv.: Aurea

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Aurea!

      Én tényleg nem tudom, hogy lehet életben maradni olyan kevés alvással, én nemrégiben arra kényszerültem, hogy megpróbáljam, de két-három nap után feladtam. Amúgy tényleg ijesztő lehet, hogy valaki közben merően bámul... De szerintem Eren már megszokta, hiszen Mikasának is ez a jó szokása.
      Hajaj, Jeannak bizony koppanni fog az álla, az biztos! És szerintem hullámokban árasztja majd el a megkönnyebbülés, hiszen Eren többé nem akadály, szabad az út Mikasa szívéhez. (Ami azért nem olyan könnyű.) Úgy gondolom, Mikasa pedig már most sejt valamit. Egy-egy pillantás is elárulhatja az embert, és igaz, hogy a hadnagy nagyon védi magát mindenkitől, de a többieknek (Nifa, Hanji, Krista, Eren) még lenne mit tanulniuk.

      Igen, ez is benne volt. Eren az övé, még akkor is, ha tudja, hogy nem kell versenyeznie Kristával, hiszen a mi kis apróságunk nem szíve teljesen más irányba húz... Jobb a biztonság. Figyelmeztetés és egy leheletnyi birtoklás is. Igyekszem odafigyelni, hogy ne essen át a ló túloldalára ez utóbbival kapcsolatban, reméljük, sikerül. :)

      Most már belecsöppentünk a romantikába! Lesznek hasonló finom (és finomabb) jelenetek, a korhatár is lassan értelmet nyer, de azért nem kapkodják el! :)

      Igen, Annie számomra mindig is egy nagy kérdőjel volt, különösen azok a könnyek mind a kétszer az animében... (Most per pillanat nem emlékszem, hogy a mangában is volt ehhez hasonló jelenet, de mintha igen...) Van benne valami jóság, ez biztos.

      Érdekesek az elképzeléseid, mi lesz majd, ha mindenki találkozik mindenkivel. Bár lassan fény derül egy-két apróságra, annyit elárulhatok, hogy csak utána jön még a java! :)

      Nagyon köszönöm, hogy írtál, a következő fejezet készülget, lentebb már írtabb, nagyvonalakban mi a helyzet, úgyhogy tényleg egy kis türelmet kérek még, hamarosan hozom! :)

      Detti ^^

      Törlés
  5. Szia,mikor lesz fent?? :(:(:( tegnap is felnéztem:(:( Devilgirl

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Hajaj, tényleg ne haragudjatok, nagyon nehéz hetem van/lesz. De október 20-a után már visszaállok a heti egy fejezetre, addigra többé-kevésbé minden rendeződik. Egy kis türelmet kérek még, gőzerővel írom, amikor csak van szabadidőm. Nem merem ígérni a hétvégét, de legkésőbb jövőhét vasárnapig biztosan érkezni fog. :)

      Törlés