Attack on Ghoul
Megjegyzés: Avagy a Shingeki
no Kyojin – Tokyo Ghoul crossover
fanfiction, aminek sosem kellett volna megszületnie, de mégis megszületett.
Sajnálom, nem sajnálom. Szösszenetnek indul(t), aztán meglátjuk, mi lesz
belőle. A Shingeki no Kyojin
karakterei a Tokyo Ghoul
univerzumban. Vigyázz, kész, Eren
természetesen Kaneki szerepében
tetszeleg – és sosem gondolkodik, mielőtt cselekedik.
Korhatár: +18 (!)
1.
felvonás
– Újabb jelek utalnak rá, hogy a
mértéktelen evő visszatért Shiganshinába. A saját biztonságuk érdekében arra
kérjük önöket, hogy zárkózzanak be, és kerüljék, hogy a kései órákban egyedül barangoljanak
a körzetben! A Felderítő Egység ezekben a percekben is nagy erőkkel dolgozik
rajta, hogy elkapja a vérszomjas szörnyeteget.
Napi
híreink
Hat megcsonkított
emberi tetemet találtak a Mária faltól nem messze, Shiganshina körzetében.
Feltehetőleg ghoul támadás történt. Kérjük a körzet lakóit, legyenek óvatosak.
Figyelem!
A
MÉRTÉKTELEN EVŐ ÚJRA SHIGANSHINÁBAN PUSZTÍT!
LÉGY
RÉSEN!
Eren
félredobta az újságot, majd rögtön utána kinyomta a tévét is. A csapból is a
támadások folytak, unta már, hogy a riporterek meg az újságírók mindig ugyanazt
szajkózzák: óvakodjanak este a sötét, kihalt utcáktól, kerüljék a furcsa
alakokat, ne csámborogjanak éjnek évadján teljesen egyedül a sikátorokban…
Ügyeljenek, nehogy a ghoulok áldozataként végezzék. Amióta a ghoulok ellépték
Shiganshinát és megszaporodtak a rejtélyes sorozatgyilkosságok, a hírek
megteltek velük. Nem lehetett úgy leülni a tévé elé, hogy az ember fia ne
értesült volna egy ghoul támadásról, vagy nem tudott úgy újságot olvasni, hogy
akaratlanul is nem futott volna bele egy olyan cikkbe, ami éppen a ghoulok
vadászatáról szólt.
–
Mintha csak ők léteznének a világon – morogta maga elé. – Még hogy mértéktelen evő!
A
ghoulok köztudottan egyedül emberhússal táplálkoztak – nemcsak azért nem
szoktak rá az emberi ételekre, mert az emberhúst ízletesebbnek tartották, hanem
mert a gyomruk egyszerűen képtelen volt befogadni mást az embereken kívül. Ha
más táplálékot vettek magukhoz, egyszerűen felöklendezték. Akadtak ugyan olyan
ghoulok, akik megpróbáltak „jó útra” térni, és nagy lelkesen visszautasították,
hogy az emberekből egyenek, azok azonban idővel olyannyira legyengültek, hogy
jóformán elsorvadtak.
De
hiába kényszerültek arra, hogy embereket egyenek, nem kellett mészárlást
végrehajtaniuk ahhoz, hogy jól lakjanak. Akik ilyesmire vetemedtek, azokat
„mértéktelen evők” vagy „nagy evők” néven emlegette a média. Ők pusztán az ölés
öröméért gyilkoltak, ráadásul annyiszor, ahányszor csak tudtak. Annyi embert,
amennyi az idejükbe belefért. Kínosan ügyeltek rá, hogy ne lehessen őket
megfékezni. A ghoul világ legveszélyesebb teremtményei voltak, és a sajtó azt
pletykálta, maguk a ghoulok is vadásztak az olyanokra, akik nem bírtak
magukkal. Sokan megpróbáltak beolvadni az emberek közé, úgy tenni, mintha ők is
egy lennének közülük, a mértéktelen evők pedig pont ezt a beilleszkedést
veszélyeztették.
Eren
nem sokat tudott a ghoul társadalomról, és azon kívül, hogy egytől-egyig
gyűlölte őket, nem is akart többet megtudni. Ha tehette volna, a saját kezével
irtotta volna ki azokat a szörnyetegeket.
De
nem tehette. Az anyja megtiltotta, hogy csatlakozzon a Felderítő Egységhez, és
miután az apja magukra hagyta őket, nem akart az asszonynak újabb csalódást
okozni. Így is eleget gyengélkedett, az utóbbi hetekben jóformán állandóan az
ágyat nyomta. Ahogy sűrűsödtek a támadások, úgy gyűlt több könny a szemébe, és
Eren semmit sem tehetett azon kívül, hogy mindent elvégzett helyette; éjt
nappallá téve dolgozott, amellett pedig személyes ápolójává avanzsált.
Nincs időm azokkal a rohadékokkal
foglalkozni – húzta el a száját –, bármennyire is szeretném.
Hirtelen
megcsörrent a telefonja. A kijelzőn a legjobb barátjának, Arminnak a neve villogott, nyomban a zöld gombra nyomott, fogadta a
fiú hívását. A füléhez emelte a készüléket, és miközben belesett az anyjához, aki
mélyen aludt a szobájában, lehalkította a hangját.
–
Halló? – szólt bele. A vonal másik végéről feltűnő csendet kapott válaszul. – Halló?
– ismételte meg. Megint nem érkezett válasz, csak mély hallgatás, amit aztán…
halk, erőtlen nyöszörgés szakított félbe. Eren érezte, hogy a tarkóján
felborzolódott a szőre. Armin, kattogott
a fejében a barátja neve, valami történt
Arminnal. Lenyelte a gombócot a torkából. Olyan erősen szorította a füléhez
a telefont, hogy az lángolni kezdett, de nem érdekelte. – Armin, ott vagy? –
kiáltotta. – Mi történt? Jól vagy?
– Eren…
Vitathatatlanul
Armin hangja volt. Rekedten csengett,
fájdalmas nyögések kísérték. Valami történt, valami nagyon rossz történt, és
Armin az utolsó mentsvárába kapaszkodva tárcsázta Eren számát.
Eren
nem teketóriázott többet.
–
Azonnal indulok!
– N-ne… Ne gyere… ide… Eren…
Eren
nem hallgatott rá. Gyors üzenetet firkantott az anyjának, amit az
éjjeliszekrényére csúsztatott.
Átugrom Arminhoz.
Majd hívlak.
Eren
Az
asszony olyan mélyen aludt, hogy erre sem riadt fel.
Eren
sebtében magára kapta a kabátját, felrángatta a csizmáját, majd habozott egy
sort: végül a nyaka köré tekerte a sálját is.
Odakint
csípős, őszi szél fújt, a csontjáig hatolt; még a kabátjában is úgy didergett,
hogy össze kellett dörzsölnie a kezét. A hideg persze egy cseppet sem
számított, ahogy az sem, hogy az égbolt feketébe hajlott, a csillagok pedig
kísérteties módon eltűntek róla. Valami nem stimmelt Arminnal, így addig nem
nyugodhatott, míg a saját szemével meg nem győződött a fiú jóllétéről.
Szerencsére
nem laktak egymástól annyira messze. Az utcák sötétbe borultak, mintha valaki
lekapcsolta volna a világítást; a lámpák egymás után aludtak ki, és Eren sosem
érzett még ekkora nyugtalanságot.
Talán hívnom kellene a rendőrséget…
De
nem várhatott tovább, nem várhatott, míg a rendőrség méltóztatik megjelenni.
Nem tudta, mi történt a barátjával, cselekednie kellett. Az Arlert család
pontosan négy utcányira lakott tőle, jó ideje csupán két tagot számlált: Armint
és Armin nagyapját, aki egész jól tartotta magát a korához képest. Armin
szülei, Mr. és Mrs. Arlert évekkel korábban tűnt el; amennyire azt a
külvilágnak tudni engedték, a ghoulok után nyomozgattak, ez okozta a vesztüket.
Senki sem mondta ki nyíltan, de mindenki tisztában volt vele, hogy sosem fognak
előkerülni; azon szerencsétlenek közé tartoztak, akiket a ghoulok örökre eltüntettek
a világból.
Lehet, hogy… Erennek egyre szörnyűbb gondolatai támadtak, miközben
Arminék háza felé vette az irányt. Befordult a negyedik utcába, és a szíve
kihagyott egy ütemet. Armin!
Az
Arlert család kapuját csukva találta, a bejárati ajtón viszont messziből
játszott, hogy felfeszítették. Nem is feszítették, inkább betörték. Ahhoz viszont, hogy bejusson a házba, át kellett másznia
a kovácsoltvas kerítésen. Sziszegett, ahogy agyonszúrta magát – a kerítés
hegyes dárdákba végződött, mintha ezzel próbálták volna elrettenteni a
betörőket; nagyon ügyesen kellett manővereznie, hogy ne nyársalja fel magát teljesen
valamelyik szúróson.
–
Armin! – kiáltotta a fiú nevét
zihálva. Elbotorkált a bejárati ajtóig. – Armin!
Ahogy
belépett a házba, érintetlen előszoba látványa fogadta. Nagyot nyelt, miközben
beljebb merészkedett, és amikor a csizmája alatt először roppant egy méretes
üvegszilánk, leverte a víz. Ijesztő, hörgő hang ütötte meg a fülét, és kellett
néhány perc, amíg felfogja, hogy tőle származik: annyira kapkodva vette a
levegőt, hogy az ily’ módon tört fel belőle.
A
nappaliba érkezve mintha háború sújtott volna le az Arlert család házára:
valaki mindent felborított, mindent összezúzott, és a kanapétól nem messze, az
ablak alatt ernyedt, véres test feküdt.
Eren
gyomra felkavarodott a látványtól. A szája elé kapta a kezét, kétrét görnyedve
öklendezett. Armin nagyapjának megcsonkított, véres húscafattá változtatott
teste volt.
–
Istenem! – suttogta. A ghoul, mert
csak ghoul lehetett a tettes, feltépte az öregember hasát, kifordította a
belét. Eren reszketve, sípolva vette a levegőt, és nem tudta elszakítani róla a
tekintetét. Ennyi maradt a kedves, idős Mr. Arlertből, Armin pedig… A legjobb barátja, Armin…
sehol sem volt. A telefonja ripityára törve hevert a földön, félig becsúszott a
felfordított kanapé alá, de a fiú maga… A fiú eltűnt, mintha soha nem is
létezett volna. Épp olyan rejtélyes körülmények között tűnt el teljesen,
ahogyan a szülei is.
Eren
sosem rettegett még ennyire. Mielőtt felocsúdhatott volna, térdre vetette magát
Mr. Arlert teste mellett, és a halott öreg torkára fonta hosszú ujjait. Mit is
remélt? Maga sem tudta. A pulzusát tapintotta, ám nyilvánvalóan későn érkezett
ahhoz, hogy megmenthesse az életét: Mr. Arlert meghalt. Valószínűleg még
azelőtt meghalt, hogy Armin eljutott volna a telefonjáig.
–
A mértéktelen evő… – Eren a hírekre gondolt, a nevetséges fülszövegekre, amik
óvva intették Shiganshina lakóit az éjszakai barangolásoktól. Minek is menjenek
ki az utcákra, ha már a saját házukban sem lehettek biztonságban?
Eren
biztos volt benne, hogy a mértéktelen evő tette.
De hol lehet most? Hova vitte Armint?
Megmerevedett.
Nyál csöppent a nyakára, bűzlő lehelet cirógatta a bőrét. A hörgés, ami
felszínre tört, nem az ő torkát hagyta el, hanem valaki másét, aki mögüle nyúlt
ki érte hosszú, nyálkás csápjaival. Egy emberbőrbe bújt, ördögi szörnyeteg
lélegzett mögötte, a száját bíborvörösre festette Mr. Arlert vére; szemfehérje
feketébe hajlott, maga a szemgolyója pedig élénkvörös vérben parázslott. Erek
hálózták be a szemét, s a szeme alatti területet, egy valaha csinos, most torz
arc bámult Erenre egy még torzabb mosollyal. Olyan volt, mintha az arcára
fagyott volna a mosolya. Szőke hajára árnyékot vetett a sötét éjszaka, a csápok
pedig, amik a testéből nyúltak ki, vibráló fénnyel izzottak, egyből Eren felé
csaptak. Nagyra tátotta a száját, s mielőtt Eren feleszmélhetett volna, már a
nyakára tapadt, foga feltépte a fiú bőrét, belemélyedt a húsába.
Eren
felsikoltott a fájdalomtól.
Remegve
állt, a félelemtől és a kíntól bénultan, a nő pedig, mert ez a ghoul egy nő
volt, úgy szívta a vérét, tépte a húsát, hogy Eren csak sikoltott és sikoltott,
hangosan és vérfagyasztóan. A ghoul akkor hagyta csak abba, hogy szünetet
tartson, mikor Eren térde megbicsaklott. Szédülni kezdett a vérveszteségtől,
forgott vele a világ, és a könnyek csípték-zavarták a látását. Előrebukott, a
ghoul meg elkapta. A száját nyalta, le róla a vért, és még torzabban
mosolygott, mint valaha.
–
Hogy te milyen finom vagy! – suttogta. – Egyszerűen elképesztő!
Eren
megkapaszkodott a nőben, a testében alig maradt erő, pusztán a fellobbanó harag
éltette.
–
Hol… van? – sziszegte. – H-hol van Armin?
–
A barátod? – A ghoul felkacagott. – Ugyan, kedvesem, miért érdekelne a barátod…
ha itt vagy nekem te is? Annyira finom vagy! Annyira finom! Kérlek, engedd meg…
hogy még jobban felizgassam magam! Kérlek, engedd meg… hogy teljesen
felfaljalak! – Meg sem várta Eren válaszát, újból rávetette magát. A csápok
Eren teste köré fonódtak, felnyársalták a fiút, újabb sikolyt váltva ki belőle.
Armin… A fiú neve vadul lüktetett a fejében. Mr. Arlertre
gondolt, aki a kínok kínját állhatta ki, mielőtt a szörnyeteg végzett vele,
aztán ismét Arminra, akinek nyoma sem volt, és aki… talán még élt? Eren nem
tudta elképzelni, hogyan juthatott ki. Talán Mr. Arlert megpróbálta elterelni a
ghoul figyelmét, amíg az unokája megszökik, és ez okozta a vesztét? De ha
mégsem ez történt, ha Armin esetleg meghalt… Hol a teste? Mi történt vele?
Eren
a fájdalomtól lélegezni sem tudott, nemhogy tovább gondolkodni.
–
Ne aggódj – hallotta a ghoul hangját. – Vigyázni fogok rád. Nagyon lassan fogom
kiszedni az összes szervedet… és nagyon lassan fogom lefejteni a bőrt a
húsodról, majd a húsodat a csontodról. Jó lesz így?
Eren
sugárban vért kezdett hányni, és abban a pillanatban, ahogy ez megtörtént, a
térde felmondta a szolgálatot. A ghoul kieresztette a karjából, így ernyedt
teste Mr. Arlert hullája mellé zuhant; a férfi sápadt, üveges tekintete vádlón
szegeződött rá. Miért nem mentetted meg
az unokámat ettől a szörnyetegtől? Mintha ezt kérdezte volna. Eren is ezt
kérdezte magától.
Amikor
elvesztette az eszét a dühtől, sosem tudott jó döntést hozni. Sosem kellett
volna ostoba módon Arminhoz rohannia. A hívás… Az a hívás egyértelműen arra
utalt, hogy valami baj van. Hogy a ghoulok… Gondolhatta volna, hogy megint azok
a szörnyszülöttek! Gondolhatta volna, hogy egy nap nem elégednek meg az utcáról
szedett áldozatokkal.
Mindig
is voltak és mindig is lesznek olyan ügyek, amiket eltusolnak. Amik nem az
utcán történtek, hanem családi házakban.
Mr.
és Mrs. Arlert… Armin nagyapja… Armin… és most ő, Eren is… csupán egy eltussolt
ügy lesz a sajtó szemében.
Miért? – gondolta. Miért
pont mi?
A
ghoulnak a torkára forrt a nevetése.
–
Ó, jaj! – kiáltott fel elkeseredetten. – Máris meghaltál? De én még… akartam
veled egy kicsit szórakozni! Miért kellett… ilyen hamar meghalnod? Miért nem
tisztelsz meg annyival, hogy legalább még egy tovább bírod a kínzásodat? Hol
marad a móka? Hol marad az élvezet? Úgy felizgattam magam, te pedig…
tönkreteszed a csodálatos remekművemet? – Eren testére lépett a tűsarkújával, a
garatjába fúrta a sarkát, a szájából vér fröcsögött le. – Te… szégyentelen kis félvér korcs – sziszegte megvetően. – Ha már semmi sem marad belőled, csak
por és hamu… Gondom lesz a szajha anyádra is.
Eren
szemhéja megrebbent.
Anya? Anyát miért? Honnan tudja…
A
csáp átlyukasztotta a gyomrát.
A
világ hirtelen vörösbe borult, vörösbe, azaz sűrű, sötétvörös vérbe, pokoli
kínba, vérfagyasztó sikolyok sorozatába. Erennek fennakadt a szeme, és a
testében ragadt az utolsó levegő; hörgött, rángott a teste a hatalmas
vértócsában, a ghoul meg újra, aztán újra lecsapott, eszelősen mosolygott, öröm
és kéj keveréke szikrázott a tekintetéből.
–
Nem teheted ezt velem! – sikoltozta boldogan. – Gyerünk, élj még, te korcs,
élj, lélegezz! Gyerünk, bírd még egy kicsit… Legalább addig, míg letépem a
karodat… – A következő pillanatban letépte Eren bal karját. – Hupsz! – kacagott
fel. – Ne haragudj! Elkapkodtam! – A csápok Eren lába köré fonódtak, majd
reccsenés hallatszott, a csontok elváltak egymástól, s Eren már sikoltani sem
tudott. – Oh! Finom! Oh! De nem tudom úgy élvezni… Hol marad
az igazi élvezet?
– Majd én megmutatom neked.
A
hang az ablak felől érkezett. Eren résnyire nyitotta a szemét, homályosan
látott csupán. Egy alak guggolt az ablakpárkányon, a szeme vörösen lángolt, az
arcát erek torzították. Sötét haja volt, finom, ázsiai vonásai. Egy lány volt
az, aki nem is hezitált többet: akár egy macska, úgy szökkent le az
ablakpárkányról, tenyerével puhán érintette meg a koszossá vált padlót. Egy fiú
– vagyis inkább férfi – követte,
undorodva húzta el a száját, ahogy a kezét vastagon belepte a por.
–
Cöh. Ez nekik takarítás?
–
Úgy tűnik – hangzott a komoly válasz a lány szájából. Nem nézett hátra.
–
Mi folyik itt? – A férfi végigjáratta a tekintetét az összezúzott lakáson, majd
végül megállapodott Eren véres, megcsonkított alakján. – Oh. – Mindössze ennyivel reagált rá. A mértéktelen evőre szegezte
aztán a pillantását, az arcát erek kezdték körbehálózni, s mintha a testéből
akár a főnix szárnyai, lángolt fel valami… megmagyarázhatatlan
gyönyörűség. Eren nem tudta, pontosan
mik azok, tényleg szárnyak, vagy csak a mértéktelen evő csápjaihoz hasonló
szörnyűségek, de… gyönyörűek voltak a
maguk módján. Abban a pillanatban csak abba a gondolatba tudott kapaszkodni,
hogy vajon miért tartják a ghoulokat szörnyetegeknek. Hogy nevezhették annak
őket, az összeset annak, kivétel nélkül… ha léteztek olyan lények
is, olyan csodás lények, mint ez a
férfi?
Nyöszörögni
próbált, nyújtózni azzal a karjával, amelyik még megmaradt, mire az ismeretlen
lány felé fordult.
–
Levi – mondta. – A fiú még él.
–
Ismered?
A
lány elgondolkodó arcot vágott.
–
Igen – mondta végül. – A neve Eren.
Azt hiszem, Jaeger.
–
Jaeger? – kérdezett vissza a Levinak
nevezett férfi élesen. – Egészen biztos vagy benne?
–
Ha az lettem volna, nem úgy mondom, hogy „azt
hiszem”.
Levi
összeszűkítette a szemét.
–
Sajnálatos! – mormogta lassan. – Mert ez azt jelenti… hogy neked itt és most
véget ér a pályafutásod, mértéktelen evő.
–
A pályafutásom? – A ghoul izgatottan kacarászott. – Kevés vagy te ahhoz, hogy…
– A hang halkulni kezdett. A csáp megmozdult Eren testében, feljebb csúszott,
hogy elérje a szívét, és onnantól kezdve már semmire sem volt képes. Semmit sem
érzett.
Valami
történt, mert az egyetlen dolog, amit tulajdonképpen érzékelt, az az volt, hogy
egyre inkább fáradt. Kábult. A
sötétség lassan közeledett felé, körülvonta a testét, elmosta a fájdalmát. A
szíve nem dobogott annyira szaporán, földöntúli nyugalom lett rajta úrrá.
Oh – gondolta, miközben tompa fénnyel a szemében nézte, és nem fogta fel, hogy a mértéktelen evő
meg a két másik ghoul egymásnak estek. Hát
ilyen érzés meghalni… Ennyire lassú, ennyire szép… Ennyire gyöngéd.
A
külvilág elcsendesedett. A halál fölé hajolt, az arcát fémmaszk mögé rejtette,
és vékony, sápadt ujjai gyengéden simítottak végig Eren bőrén. Óvatosan
körbejárták az arcélét, letörölték az ajkáról a vér és a nyál keverékét,
kitapintották a pulzusát a nyakán. A halál csinos volt, borostyánhajú, szelíd.
–
Levi hadnagy. – A hangja halkan csilingelt. – Túlélte.
–
Csodálatos. – Valaki ingerülten morgott.
–
Akkor most már nyugodtan szarhatunk egyet.
Készült: 2018. 09. 15. –
09. 22.
Megjegyzés: Nem a Tokyo Ghoult szeretném újraírni Eren
szemszögéből, hanem egy kicsit máshogy nyúlni a történethez, és teljesen
összemosni a két világot. ;) Aki esetleg nem jött volna rá, Rize szerepét a Mosolygós Óriás kapta, aki felfalta Carlát, Levi meg Mikasa… hm, a
Kirishima-testvérek, ha már úgyis rokonok valamilyen szegről-végről. :D
Lehet,
hogy megmarad szösszenetnek (és maximum szösszenetcsokrot csinálok belőle, mint
a Szabadság szárnyaiból), de lehet,
hogy regénnyé növi ki magát. Kicsit hezitálok, meg még amiatt is, hogy vigyek-e
bele valamilyen szerelmi szálat (és ha igen, akkor kikkel kapcsolatban). Akit esetleg érdekelne egy esetleges
folytatás és valamilyen páros, az ne fojtsa magába! :D Szívesen fogadok
véleményeket itt is, illetve privátban is: dettanetta[kukac]gmail.com
Jaj,
és igen, csináltam néhány ghoul képet! :D
Hát fu. Erre nem tudok mit mondani. Nekem k*rvára tetszett. Mindkettő anime a kedvenceim közé tartozik és nagyon tetszett, hogy összemostad a kettőt. Remélem fogod majd folytatni egyszer.
VálaszTörlésBocsi, hogy kicsit érthetetlenül fogalmaztam de szerintem a lényeg kivehető belőle.
Örülök, hogy tetszett! ^^ Nyugi, értettem a lényeget. Igazából írás alatt áll a folytatás, és pont úgy terveztem, hogy még valamikor áprilisban befejezem, csak újra neki kéne állnom a Tokyo Ghoulnak :D
TörlésKöszönöm, hogy írtál!
Nekem nagyon tetszett! Valami új,amiből rengeteg jó történet születhet. Én levixeren fan vagyok,ha párosokról van szó. Kifejezetten kíváncsi lennék levi hogyan cserkészné be eren-t.kiváncsian várom a folytatást. :)
VálaszTörlésEnnek nagyon örülök! ^^ Igen, megjegyeztem, hogy Levi x Eren a kedvenced, én is kedvelem őket együtt. ^^ Még meglátom, mi lesz a sorsa, az is lehet, hogy kivételesen párosítás nélkül marad... :) Vagy gondolkodom alternatív fejezeteken is, mert magát az alapötletet kedvelem, és akkor így szösszenetcsokor lesz belőle - a Szabadság Szárnyaihoz hasonló.
TörlésKöszönöm, hogy írtál!