Levi x Zeke – „Bűzlesz” [novella; manga spoiler (110!)]

„Bűzlesz…”

Párosítás: Levi/Zeke

Tartalom: Zeke azóta nem fürdött, hogy a szigetre érkezett, Levi viszont nem tűri az ilyesmit.

Megjegyzés: Utalás szintjén az egész, nagyon lightos.

---

– Bűzlesz.

Zeke a teáját kortyolgatja éppen, mikor elhangzik a megállapítás. Ugyanazt a keserű ízt kedvelik Levijal, mégsem tették szóvá egyszer sem, mióta fényt derítettek rá. Még az első együtt töltött napon derült ki, Levi nem bírta ki, hogy ne igyon belőle, és legnagyobb meglepetésére Zeke is kért magának egy csészével. Azóta mindig együtt teáztak, még ha úgy tűnt, ellenükre is van a másik társasága.

Bármennyire is szereti, most majdnem kiköpi.

– Bűzlesz, Jaeger – ismétli meg Levi megfejthetetlen arccal. Zeke biztonságba helyezi a csészéjét, óvatosan a hadnagyra sandít. Látja a ráncot a két karcsú, fekete szemöldök között, és rögtön arra gondol, hogy ez nem jó. Nagyon nem jó.

– A luxus otthonomban sajnos nincs lehetőségem a fürdésre – feleli végül, mert úgy érzi, nem hagyhatja válasz nélkül a férfit. Levi mintha csak erre várt volna, előredől, megvillan a szeme, szája szegletében gúnyos mosoly bujkál.

– Ó, el ne feledkezzen a pazar fürdőjéről, uram! – gúnyolódik, majd int a fejével. „Állj fel!”, ezt jelenti, s Zeke automatikusan engedelmeskedik, mert már megtanulta, mikor mit akar Levi. – Egyszer belenyomtam a kádba Hanjit – idézi fel Levi, miközben nem mozdulnak. A többi katona összenéz, aggódva hallgatják a párbeszédet, lesik Zeke minden mozdulatát, ám Levi, aki vele szemben ül, nyugodt, túlontúl nyugodt. Vihar előtti csend, szalad át Zeke elméjén a gondolat. Talán nekem is aggódnom kellene?

Levi halk, kuncogó hangot hallat. – Az a rohadék négyszemű elájult.

– Azért, mert víz érte? – csodálkozik Zeke. – Ennyire gyűlöl fürdeni?

– Ó, igen – hümmögi Levi. – Ez az ő különlegessége. Meg persze az is, hogy majd’ meg van veszve az óriások tanulmányozásáért. Külön névadási ceremóniát is tartott, mikor még… kísérleteztünk velük. – Mikor embereket kínoztunk, ez a kimondott szavak valódi értelme. Zeke szánakozva figyeli: akkor még mit sem sejtettek az óriások természetéről, nem tudták, hogy valójában embereket ölnek annyira büszkén. Nem hibáztatja őket, az óriások kívülről gigászi szörnyetegeknek látszanak, akik eltiporják az embert. Végezni kell velük, hogy felszabaduljon a világ.

Levit azonban nem lehet eltántorítani eredeti elképzelésétől: – Bűzlesz – jelenti ki ismét, ezúttal éllel a hangjában. Valamit akar, amit Zeke a legkevésbé sem. – Bűzlesz – mondja –, úgyhogy fürdeni fogsz.

Zeke szeme tágra nyíl.

– F-fürdeni? – Őszinte meglepődés suhan át az arcát. – H-hol?

– A közeli patakban. – Levinak konkrét terve van. Terve, ami Zeke-nek egyáltalán nem tetszik. Összecsapja a tenyerét, a hangja ellentmondást nem tűrő: – Állj fel! Undorító a szagod.

– Ha nem tetszik, ne legyél a közelemben, hadnagy. – Zeke védekező pozíciót vesz fel, minden idegszála tiltakozik a nyilvános fürdés gondolata ellen. Ruhástul nem lehet alaposan megmosakodni, így sejti, mi járhat a fekete hajú férfi fejében. Olyasmi, amit a legkevésbé sem szeretne kipróbálni a szigeten, egy férfi – pláne Levi – társaságában.

Levi arca jól láthatóan elsötétül. Hasonló, sötét mosoly tűnik fel az ajkán, Zeke zavartan, a tarkóját dörgölve nézi.

– Ó, ez nem választás kérdése. Állj fel! – parancsolja, és ekkor kiérződik belőle, hogy milyen következményekkel jár, ha Zeke továbbra is csak ellenkezik. – Nem mondom még egyszer – teszi hozzá, beigazolva Zeke gyanúját, mire az óriás-alakváltó kelletlenül engedelmeskedik. Még mindig nem akarja, még mindig keresi a kibúvót, a menekülőösvényt, de már így is többet tesz, mint amennyit szeretett volna. Levi elégedetten bólint. – Menjünk – inti, mire megindulnak. Szorosan egymás mellett, Levi ismét nyugodtan, a katonák rémüldözve, hatalmasokat nyelve.

Zeke kicsit botladozik, bizonytalan, bőre alatt csipetnyi idegesség lapul; nem fürdeni nem akar, Levi előtt nem akar fürdeni. Próbálja lebeszélni róla a férfit, de az hajthatatlan. „Bűzlesz!”, hangoztatja fennhangon, beléfojtva a szót, Zeke pedig az ajkába harap, kalapáló szívvel követi a patak partjához.

– Befelé! – Levi nem teketóriázik, a vízre bök, parancsolóan vonja föl a szemöldökét. – Gyerünk! – Mikor Zeke nem reagál, a ruhájára markol, nekiáll lefejteni azt. Ez az, ami tulajdonképpen észhez téríti Zeke-et. Levi kezére fonja az ujjait, de annyira riadtan, hogy tisztán látja a meglepődést annak arcán; őrült erővel kísérli meg lefejteni magáról a nem kívánt érintést.

– Megfürdöm ruhástul – mormolja. – Jó lesz úgy is.

Levi felhorkan.

– Csak szeretnéd – húzza el a száját. Félreüti Zeke kezét, tovább folytatja, amit elkezdett. Kibújtatja a gombokat, egyiket a másik után, és Zeke-ben bennakad a levegő, furcsa, reszelős hang tört fel a torkából, ahogy Levi ügyködését figyeli.

– Mit művelsz? – kérdi döbbenten, mire Levi megvonja a vállát.

– Rásegítek. – Lehúzza Zeke válláról az inget, majd ellép tőle, gondosan összehajtogatja. Nem mutatja a hátát egyszer sem, mindvégig tartja a szemkontaktust, így Zeke nem lát neki a vetkőzésnek. Egyetlen lehetősége maradt, ezt ő is tudja, ezért mielőtt Levi bármit is tehetne, ruhástul belegázol a patak hideg vizébe. Az ajkába harap, mert annyira kellemetlen a hőmérséklete, hogy legszívesebben fordulni is ki belőle, a patak partján Levi szitkozódik, dühösen ráncolja a homlokát, nem tetszik neki az események váratlan fordulata. Zeke eldől a vízben, nyakig borul, megmossa az arcát, fázik a szakálla, rajta jegesek a vízcseppek.

– Í-így jó lesz? – vacog, a foga összekoccan, annyira fázik. Még mindig jobb, gondolja. Lehetett volna rosszabb is…

Mondjuk, együtt fürdeni.

Mondjuk, nem szelíden kibújtatni a gombokat, hanem öltöztetés helyett belelökni a vízbe.

Lehetett volna sokkal rosszabb is – győzködi magát Zeke elszántan, és mikor felpillant a szempillája alól, rajtakapja Levit, amint a fejét csóválja.

– Idióta – mormogja. – Ez mire volt jó?

Zeke nem tudja. Csak azt tudja, hogy megfürdött anélkül, hogy levetkőzött volna, és Levi a parton várja, a kezét nyújtja, hogy kihúzza a vízből, mikor odavergődik végül, s húzza a száját, nem engedi, hogy Zeke panaszkodjon.

– Magadnak köszönheted – mondja, aztán megszaglássza. – Hm – bólint elégedetten. – Tiszta vagy, nem bűzlesz… annyira.

Elégedett, így Zeke is az, és mikor visszatérnek a táborba, visszatelepednek a megszokott kis helyükre. A hátukban érzik a döbbent-kíváncsi tekinteteket, mindenki őket bámulja, de egyiküket sem érdekli. Egymást nézik, mert minden egyes napjukat ezzel töltik, mióta visszatértek a szigetre, és Zeke szereti ezt a programot. Unalmas lehet ugyanazt csinálni minden nap, Levijal viszont valamiért semmi sem az. Élénken beszélgetnek, finoman gúnyolódnak-csipkelődnek egymással, a fegyveres katonák pedig meg sem mernek szólalni, csak nagyokat pislognak vagy éppenséggel a szájukat tátják egy-egy alkalommal.

Zeke fázik, mert jéghideg volt a víz, és ostoba módon nem vette le a ruháját. Ahogy telnek a súlyos percek, tudatosul benne, mennyire meggondolatlanul viselkedett, de késő bánat, nem tehet semmit. Azon gondolkodik, hogy kérhet-e egy csésze teát, vagy esetleg egy meleg pokrócot – nem mintha hoztak volna magukkal ilyesmiket –, amikor Levi váratlanul megmozdul. Mire feleszmél, a férfi már elegáns léptekkel meg is kerülte, eltűnt a látóteréből.

Oh.

Oh!

Körülveszi a meleg – kellemes, didergést elűző meleg –, a köpeny – Levi köpenye – a vállára kerül. Nem elég, de jobb a semminél, és Zeke tágra nyílt szemmel fúrja belé az arcát. Csak az jár a fejében, hogy „Oh!”, és összébb húzza magán, begombolja, teljesen beleburkolózik; az orrában érzi Levi illatát, meg azt, hogy az anyagot hosszú éveken át használta a tulajdonosa.

– Nem szeretném kipróbálni, vajon az óriások képesek-e megbetegedni. – Összeakad a tekintetük, Levi lepillant rá. Megnyúlik az arca, különös érzelem suhan át rajta. Zeke eltűnődik rajta, vajon nem az, hogy kiélvezi, végre magasabb lehet valakinél? Mivel Zeke még mindig ül, Levi életében először fölé magasodik.

Észre sem veszi, hogy hangosan is kimondja a gondolatait. Ököl csapódik az orrába, Levi a lehető legtermészetesebb módon törli fel vele a padlót, ahogyan Erennel is tette a léghajón, majd miután végez, úgy tesz, mintha mi sem történt volna. Ezt is élvezi, ahogyan nagy ritkán a magasságkülönbségüket is.

Zeke gyatrán vigyorog.

– Így kell bánnod a megmentőtökkel? – játssza meg magát, mire Levi felhorkan.

– Megmentő? Pf. Inkább veszni hagyom a szigetet…

– Ej, hadnagy, pedig azt hittem, már elfogadtad, hogy én vagyok az igazi…

– Újjáépítő – forgatja a szemét Levi. – Tudjuk. Mondj valami újat?

Zeke erre hallgat. Ugyanazokat a történeteket szajkózza, mert az a legegyszerűbb. Bizonyos kérdésekre, főleg amik Erennel kapcsolatos, nem hajlandó választ adni. Olyankor csak mosolyog, elnézően és mindent tudóan, és újabb ürügyet szolgáltat Levinak, hogy képen törölje, de nem bánja meg. Vannak dolgok, amikért megéri.

Ezek a pillanatok, amiket Levijal él át, életének lehet, hogy utolsó pillanatai, egyszerre édesek és keserűek, és emlékezetesek… Olyanok, amikért megérte az a sok szörnyűség, amit mindezidáig elkövetett…

A köpeny súlyos, meleg és csodálatos érzés a vállán, ezért mosolyog.

Mosolyog, majd belekezd egy újabb, sokadszorra ismertetett történetbe.

– Ragako… – mondja, mire Levi unottan sóhajt.

– Már megint?

Megint.

Mindig.

---

Készült: 2018. 10. 15. – 10. 19.

Megjegyzés: Baromira nem erről szólt volna a szösszenet, aztán valahogy mégis egy ilyen kiragadott pillanat lett. xD Majd megírom valamikor azt a koncepciót is, amiről valóban szólt volna: a jelenetet, amiben Levi a vízbe löki Zeke-et. :D