Levi x Zeke – Pengeélen [novella; manga spoiler (110!)]

Pengeélen

Párosítás: Levi/Zeke; említés szintjén: Levi/Erwin

Tartalom: „Ha más körülmények között találkoztak volna… Ha Zeke egy kicsit is…” De nem így történt. Erwin halott, Zeke és Levi azonban pengeélen táncolnak. Ahogy mondani szokás: a gyűlöletet csak egy hajszál választja el a szerelemtől…

Megjegyzés: Túlságosan is megszerettem ezt a párost, hogy ne írjak róluk. Sajnálom, nem sajnálom. :D

---

Levi homlokráncolva figyeli a férfit, karját összefonja a mellkasa előtt. Ha nem a sátorban gubbasztanak, akkor odakint görnyednek a fadobozon, minden alkalommal farkasszemet néznek egymással és ostoba történetekről fecsegnek – a múltról, Ragako szerencsétlen esetéről. Levi egyszer sem felejti, hogy Ragako mészárosa ül vele szemben – akkor sem, mikor Zeke a teáját szürcsöli, vagy mikor kismacskaként összegömbölyödve alszik a közös sátrukban. Nem felejti el, mégis szeretne róla megfeledkezni. Ha más körülmények között találkoztak volna… Ha Zeke egy kicsit is…

Felsóhajt.

Ha.

Mindig csak „ha”.

Zeke másmilyen, és ezt Levi pontosan tudja. Azt is tudja, hogy döntenie kell. Olyan döntést kell hoznia, amit nem fog később megbánni, ráadásul annak tudatában kell megtennie ezt, hogy az emberiség sorsa múlik rajta. Nem véletlenül bízták rá Zeke Jaegert, ő az egyetlen, aki képes felvenni a harcot a Bestiával – akinek egyáltalán van esélye ellene, hogy győztesként kerüljön ki.

Semmit sem tud róla, hogy mi történik a Felderítő Egységgel, minden információt titkosan kezelnek, azóta nem látta Hanjit, mióta betette a lábát a hatalmas fák erdejébe. Zeke képét kell bámulnia, a szakáll mögé látni, úgy olvasni belőle, akár egy nyitott könyvből. Hihetetlen, hogy mennyi időt eltöltöttek már egymás társaságában, és erre még mindig nem képes.

Fintorog egyet. Zeke most alszik, álmában a legvédtelenebb. Ismét úgy húzza össze magát, ahogyan egy kiscica, a homloka kisimult, a rémálmok elmúltak. Levi megkönnyebbül. Legalább egyiküknek akad egy jó éjszakája is a megannyi förtelmes között. Ritka szerencse, Zeke örülhet neki.

Mikor felébred, arra eszmél, hogy teljesen elgémberedett. Levi figyeli, amint kinyújtózik, nézi az izmokat, amik megfeszülnek a férfi inge alatt, lesi az ajkáról az ásítás és a sóhaj keverékét. Zeke álmosan pislog rá, az arca gyűrött, és elsőre úgy tűnik, nem tudja, hol van, mert zavartan néz körbe.

– Oh – mormolja. – Még mindig luxusban. – Levi enyhe csalódottságot hall ki a hangjából, ám nem biztos benne. Vajon hol szeretett volna lenni? Otthon? A nagyanyjával és a nagyapjával? A hőn szeretett Liberióban, amiből alig maradt valami Eren önfejűségének köszönhetően?

Hangosan csak ennyit mond:

– Örülök, hogy ennyire elnyerte a tetszésedet a szállásod. Igyekeztünk olyat választani, ami tökéletesen passzol hozzá.

– Ó, de még mennyire! – Zeke legnagyobb meglepetésére vigyorog és bőszen bólogat. – Egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy a hatalmas fák által adott hűsítő árnyékot, vagy a szigeti föld kényelmét a sátorban élvezem a legjobban! Bár lehet, az utóbbit. Legalább ekkor nem kell látnom a többi felderítő rusnya képét. – Mímelt lelkesedése vesztett az erejéből, a burok mintha megrepedni látszott volna. Levi mohón, villanó szemmel hajol előre, kap a lehetőségen, hogy egy kicsit is átlásson a férfin.

– Itt csak engem kell bámulnod – mondja halkan, mire Zeke mosolyt villant.

– És neked is csak engem – válaszol vissza kedvesen. – Nem gondolod, hogy ezzel megütötted a főnyereményt? Nem minden nap őrizhetsz ennyire jóképű óriás-alakváltót. Na, mit gondolsz? Nincs igazam? – Még egy nevetséges kacsintásféleséggel is megpróbálkozik, Levi élesen szívja be a levegőt, mikor meglátja. Bosszúsan vonja össze a szemöldökét.

– Nézd – kezdi, Zeke azonban leinti.

– Mondd, hadnagy – duruzsolja –, örökre ide vagyok láncolva? Vagy mozoghatok is egyet?

– Szeretnél óriássá változni? – pislant rá Levi. – Emlékeztetlek, hogy itt nincsenek jó kis kövek, amikkel dobálózhatsz. Konkrétan esélyed sincs ellenünk, azért hoztunk ide.

– Hihetetlen, hogy egyből ilyen rosszra gondoltál! – Zeke lebiggyeszti az ajkát. – Csak szerettem volna egyet sétálni… Unom, hogy ugyanaz a program, és nem tudom, te hogy vagy vele, de baromi kényelmetlen az a széknek nevezett fadoboz. Mint arra többször is felhívtad már a figyelmemet, ebben az erdőben… nem érdemes óriássá változnom, úgyhogy nem próbálkoznék semmivel.

– Miben sántikálsz? – Levi alaposan megnézi magának. Van benne ráció, amit mond, mégis… nem árt az elővigyázatosság, főleg, ha Zeke Jaeger az a bizonyos illető. Sosem lehet tudni, hogy éppen mit tervez. Mestere a színészkedésnek, bizonyíték rá, hogy annyi éven keresztül mindenkit megtévesztett.

Persze ez alkalommal nemcsak ártatlannak tűnik, hanem az is. Levi remek emberismerő, és Zeke egyetlen pillanat erejéig megmutatta a gyengeségét. Ő is emberből van. Nem szörnyeteg, hanem ember, akinek igényei vannak. Levi is mit meg nem adna egy jó sétáért, így nem látja értelmét, hogy elutasítsa a férfi kérését.

– Jól van – egyezik bele. – Menjünk sétálni. – Érdemes kimondani, Zeke-nek szabályosan felragyog a szeme.

– Komolyan? – kérdi lelkesen; az álmosságnak nyoma vész, eleven és boldog. Levi még sosem látta ilyennek.

– De rajtad tartom a szemem – teszi hozzá sután, mire Zeke legyint egyet.

– Jó-jó – mondja, és Levi arra eszmél, hogy megragadja a csuklóját. Mikor termett előtte? Hogy lehetett ennyire gyors? Mennyire rossz előjel, hogy Levi ennyire elvesztette az időérzékét? Hogy azt sem vette észre, amikor…

– Menjünk! – Zeke kihúzza a sátorból. A felderítők megbámulják őket, a légkör megfagy, mint mindig, valahányszor a Bestia Óriás előbújik a „börtönéből”. Levi tisztában van vele, hogy az emberek akkor nyugodnak meg, mikor őt is megpillantják a szőke férfi mögött. Amíg az emberiség legerősebbje készen áll rá, hogy bármikor kiiktassa Eren Jaeger féltestvérét, addig semmitől sem kell tartaniuk.

– Sétálni megyünk – veti oda nekik a fogán keresztül szűrve a szavakat. – Ne aggódjatok.

– Igenis, Levi hadnagy – hangzik fel a kórus. Zeke kuncog.

– Hogy téged mennyien tisztelnek, hadnagy! – bókol. – Persze, megértem őket… Te vagy az első olyan ellenfelem, aki alaposan megizzasztott. Akkor, Shiganshinában… Hm, még most is azt kívánom, hogy sose találkozzunk csatában ellenfelekként. Te nem így gondolod?

Levi is így gondolja, a büszkesége azonban nem engedi, hogy ezt hangosan is beismerje. Helyette összeszűkíti a szemét, és inkább így felel:

– Ha nem jött volna a hordárod, meg persze, ha a drága öcséd nem kezdett volna el problémázni, kicsináltalak volna, Jaeger.

– Ó, ebben nem kételkedem! – Zeke felnevet. – Majdnem kicsináltál, hadnagy. Alig éltem már, mikor Pieck megmentett.

– Pieck… – Levi elgondolkodva ízlelgeti a harcos nevét. Tudja, melyikük Pieck, a Hordár Óriást hívják így. Egy lány – vagy inkább fiatal nő –, akivel Zeke jó viszonyt ápol. Mikor Marley négy óriás-alakváltót küldött Paradis szigete ellen, Zeke Pieckkel hátramaradt. Az évek során… nagyon szoros kötelék alakult ki közöttük. Mégis… Zeke is elmereng, érződik a hangján, ahogy a lány nevét suttogja:

– Pieck… Ő mindvégig sejtette.

Levi erre meglepődik.

– Az árulásodat? – kérdi.

Zeke az ajkába harap, úgy bólint.

– Emlékszem a tekintetére… Mindvégig rajtam tartotta… Pieck hihetetlen intelligenciával rendelkező, kitűnő képességű harcos. Azt hiszed, nem veszélyes, mert az óriása négykézláb közlekedik, így katonákkal kell felszerelni, meg páncéllal, és a Páncélos Egység az, aki így úgymond learatja a babérokat, de… – Frusztráltan magyaráz, sóhajt és nyel egyet. Csupa meglepetés Levi számára, miközben a hatalmas fák erdejében sétálnak. Nem tudják, merre mennek, de sétálnak, így gyakorlatilag eleget tesznek Zeke kérésének. – Még meg fog gyűlni vele a bajunk – fejezi be esetlenül, mire Levi bólint. Az eszébe véste: Pieck, aki a Hordár, veszélyes, mielőbb kiiktatni, különben a végén keresztbe tesz nekik.

A fák között bolyonganak, Zeke szemlátomást élvezi a sétát, nagyokat lép, néha körbefordul, a rájuk ragyogó égboltot fürkészi, olykor lehunyja a szemét, mosolyog, és csak szippant a levegőből. Mikor Levira emeli a tekintetét, az csillog, és Levi elcsodálkozik – hát ilyesmire is képes?

Zeke mintha olvasni a gondolataiban, közelebb lép, átszeli a kettőjük közti távolságot. Oh. Levi meglepődik. Zeke fölé tornyosodik, magas, átkozottul magas, pont úgy, mint az a nyavalyás Eren Jaeger, aki annyi fejtörést okoz most a Felderítő Egységnek, és Levi lélegzete elakad, mert az éles különbségek ellenére megdöbbentő a hasonlóság a két testvér között. A felismeréstől hirtelen azt sem tudja, mit mondjon, így nem marad más lehetősége, mint a jól megszokott támadása:

– Te meg mégis mit… – Zeke azonban a szavába vág:

– Köszönöm – suttogja. – Erre tényleg… szükségem volt. – Fejével körbeint, Levi számára nem kérdéses, hogy a sétára céloz. Kiszárad a torka, bólint neki, és Zeke elmosolyodik. – Nem is vagy olyan szörnyű ember, hadnagy. – És ezt bóknak szánja, Levi pedig megdörgöli az arcát a kézfejével. Képzelődik. Mintha lángra gyúlt volna a bőre…

– Menjünk vissza – javasolja. – A végén utánunk küldenek valakit.

– Hát jó. – Zeke csalódottnak látszik, nem akar visszamenni. Levi ujjai megrezzennek, bizseregni kezd a gerince. Hallja a saját hangját, ám nem tudja visszafojtani a kimondott szavakat:

– Vagy… maradhatunk is. Egy keveset, persze – teszi hozzá gyorsan, mire a ragyogás visszatér Zeke szemébe. A férfi bólint, körbefordul újból, tényleg élvezi a szabadság illúzióját. Levi egy darabig némán gyönyörködik a látványában, majd nekidönti a hátát az egyik fának, lehunyja a szemét és megpihen egy pillanatra. Nem kellene egy másodpercre sem levennie a tekintetét Zeke-ről, de most az ösztönére hagyatkozik. Az avar ropog Zeke cipője alatt, nem tud elmenekülni. Még így is… Levi nyeregben érzi magát.

– Gyönyörű a szállásom. Olyan… békés itt lenni. Tudod, mintha nem lenne háború. – Zeke hangja egyre közelebbről szól. Levi gyengéd érintést érez az arcán, ujjak finom, könnyed táncát, mire felpattan a szeme. Zeke ahelyett, hogy elmenekült volna, közvetlenül előtte áll, őt bámulja megmagyarázhatatlan, izzó fénnyel a tekintetében. – Ha vége ennek az egésznek – suttogja –, szeretnék elvonulni. Szeretném életem utolsó évét az öcsémmel eltölteni… Annyira szeretném már látni…

Életem utolsó éve, hangzik el Zeke szájából. Leviban tudatosul, hogy a férfi meg fog halni. Annyiszor fenyegette már halállal, Shiganshinában kis híján végzett is vele, erre meg… egy olyan ostoba valami miatt fog meghalni, mint egy átok. Ymir átka miatt. Nevetséges.

– Zeke… – akarja neki mondani. Ajka a férfi nevét formálja, de nem tudja, hogyan mondja. Mit is akar neki mondani?

Nem tudja.

Zeke közel van hozzá, túl közel, az arcán érzi a leheletét. Pengeélen táncolnak már jó ideje, Levi gyűlöli, gyűlölni akarja, és mindannyiszor emlékezteti magát, hogy Zeke Jaeger a Bestia, a ragakói mészáros, az, aki Shiganshinában hozzájárult Erwin halálához. Erwin forogna a sírjában, ha látná őket együtt. Mielőtt a csatába indultak, Erwin kész lett volna az életét adni azért, hogy Levi eljusson a Bestiáig. Rengeteg adták az életüket érte, és végül Erwin… belehalt a sérüléseibe, mert Levi Armin mellett döntött. Levi újra meg újra feladta Erwint az évek során.

Erwin…

– Sajnálom – feleli Zeke, mintha tudná, ki jár a fejében. – Ha más körülmények között találkoztunk volna… Ha egy kicsit is…

– Ó, igen – leheli Levi. – Ha egy kicsit is… De nem.

– De nem – ért egyet Zeke. – Sajnos nem. Mit is tehetnénk? – Ajka súrolja Leviét. Csóknak sem lehet nevezni, cirógatás csupán, ahogy korábban az ujjak játéka is, Levi mégis érzi a testében fellobbanó szenvedélyt, és tudja, hogy ezzel Zeke sincs másképp.

Felbátorodnak, érintenek, Zeke öleli át, vagy ő Zeke-et, nem is tudja pontosan… Összegabalyodnak a végtagok, Levi háta a fa törzsének nyomódik, aztán csókolózni kezdenek, és Levi elméje Erwin nevét sikoltja figyelmeztetően, emlékeztetően, és aztán Mikét, aztán Connie Springer családját, Ragako valamennyi lakóját, Shiganshinában elesett bajtársaikét… Hiába sikoltja, Levi felhümmög, élvezi az érintéseket, Zeke felhevült testét, karjának erejét.

Mikor is kezdődött? Mikor kezdett mást látni a kapcsolatukba? Miért… Hogy teheti ezt… Pont Erwin gyilkosával. Nem mintha bármi is lett volna közte meg Erwin között. Nem mintha egyszer is úgy érintették volna egymást, mint most Zeke-kel. Nem tettek semmi visszafordíthatatlant, mégis mindketten tisztában voltak az egymás iránt érzett érzéseikkel, és annak tudatában küzdöttek egymásért.

Mikor végre elhúzódnak egymástól, Levi szája szélén nyál csorog le vékony csíkban, és duzzadtnak érzi az ajkát, a testét meg mocskosnak. A nyakát fognyomok tarkítják, amiket elrejthet ugyan, a bűnt viszont nem moshatja le olyan könnyen. Zeke is hasonlóan fest, romlottan és felizgultan, és mennyire egyszerű lenne itt és most, a fák lombjainak rejtekében, távol a sátortól és a felderítőktől… Mennyire egyszerű lenne, senki sem tudná meg. Senki, csak ők ketten.

De egyikük sem mozdul.

– Menjünk vissza! – mondja levegőért kapkodva, mire Zeke elmosolyodik.

– Jól van.

És visszamennek.

Készült: 2018. 11. 28. – 11. 29.