Ha
az ember kishúga rajong a műkorcsolyáért…
Yuri!!! on Ice crossover, modern! AU
Tartalom: Eren
kishúga, Gracie imádja a műkorcsolyát. Eren és Callum már kevésbé, de nincs
mese, azt kell nézni, amit a kistestvér szeretne.
Megjegyzés:
1.) AoT
karakterek a YoI univerzumban, ahol a jégen Viktor és Levi egymással
versenyeznek minden alkalommal az első helyért.
2.)
A történet párosítás nélküli, Callum és Grace saját szereplők, Eren
féltestvérei. (Lásd a magyarázatot róluk majd lentebb.)
3.)
Halovány manga spoiler? Fogalmam sincs? (Louise és Colt szerepelnek említés szintjén.)
[00:36] Bright Eyes képet küldött.
[00: 36] Bright Eyes: megtaláltam a
hasonmásodat, Jean. rá kell nézni: lóarcú és beképzelt. ergo, pont olyan, mint
te. ;)
[00:41] A nevem Jean, nem Lópofa!!!: fordulj fel, Jaeger
[00:42] Red Scarf: Miért nem alszol,
Eren? Holnap dolgozatot írsz.
[00:42] Armin: JJ? Tényleg van
benne valami… Bocsi, Jean. Amúgy Mikasának igaza van, menj aludni, Eren!
[00:46] Bright Eyes: …
[00:46] Bright Eyes: én is szeretlek
titeket, srácok <3
Eren
a párnája alá csúsztatta a telefonját. A kijelző még vibrált, de nem olvasta el
az üzeneteket. Összeszorította a szemét, majd arcát az alkarjába temetve
hangosan felnyögött. Későre járt már az idő, a családjából mindenki aludt.
Vagyis… majdnem mindenki, javította
ki magát, ahogy eszébe jutott Mikasa. A lány valószínűleg az íróasztala fölé
görnyedhetett, és az egyik esszéjén dolgozott. Vacsoránál említette, hogy nem
sikerült befejeznie.
Ő bezzeg nem szórakozásból szörfölt a
neten – sóhajtott. A vacsora után
együtt nézték a műkorcsolyát – idén Szocsiban tartották a Grand Pix döntőjét,
és bár Eren egy cseppet sem rajongott érte, a kishúga, a tizenkét éves Grace
kedvéért bármire hajlandó volt. Kényelmesen bevackolták magukat a nappali
kanapéjára, Eren beállította a tévét, az anyja pedig odáig is elment, hogy
kukoricát pattogtasson.
–
Másnap iskola – szólt oda nekik szemöldökráncolva. – Ne maradj fent sokáig. –
Ezt már Erennek címezte. Hogy mikor volt Grace számára „takarodó”, azt mindenki
gondosan az eszébe véste.
–
Callumnak ez miért nem szól? – háborodott fel azonnal. Öccse nyelvet öltött rá,
majd belemarkolt a kukoricás tálba.
–
Mert veled ellentétben én pontosan tudom, mikor kell lefeküdni.
–
Pontosan – bólintott az anyjuk. – Nem úgy, mint egyesek – tette hozzá, ám a
hangjában mosoly bujkált. Eren nagyot sóhajtott. Megragadta a távirányítót, és
inkább adott még hangot az élő közvetítésre. Grace izgatottan tapsikolt,
ragyogott az arca, ahogy a korcsolyázókat figyelte. Még nem lépett pályára a
következő versenyző, éppen az utolsó nyújtásokat mutatták, közben pedig a
lehetséges győztes kilétét pedzegették. A verseny szoros volt, hol orosz, hol
francia győzelemmel zárult. Az internetes portálok is ezt szajkózták: Vajon
sikerül-e Levi Ackermannak ismét elhappolnia az aranyérmet Viktor Nikiforov
elől? Vagy mindenki kedvence, Viktor Nikiforov ezúttal visszavág?
–
Elfelejtettem, kinek kell szurkolni – vallotta meg csendesen Callumnak, miután
az anyjuk a konyhába vonult. Az apjuk éppen akkor esett haza a munkájából,
minden egyes nappal mintha évtizedeket öregedett volna.
Ha így folytatja – pislogott nagyokat a konyha felé Eren –, tutira ki fog hullni a haja, mire betölti a
hatvanat.
Kiskorában
az alattuk levő szomszéd lakásában felcsaptak a lángok. Valami fel is robbant,
mert máig emlékezett a zajra, és arra, ahogy megremegett a lába alatt a talaj –
jóformán mindenük odalett, kis híján ők maguk is. Az anyja a törmelékek alá
szorult, a levegő füsttől és koromtól volt terhes, és Eren hiába próbálta
kihúzni, a súlyos kőfalak egy tapodtat sem mozdultak. Ha a családi barátjuk,
Hannes nem sietett volna azonnal a segítségükre, és oltotta volna el a tüzet,
nagy valószínűséggel mindannyian odavesztek volna. Az anyja így is eltörte
mindkét lábát, és hosszú hónapokon keresztül mankóval tudott csupán közlekedni.
A
helyzeten súlyosbított, hogy nagyjából ekkortájt tűnt el Eren apja is, az anyja
első férje. A baleset napján a munkája egy másik városba szólította, és többé
soha nem látták. Csupán Grisha egyik jó barátja toppant be hozzájuk látogatóba
– valamikor akkortájt, amikor Eren anyja még a kórházban lábadozott –; akkor
derült ki, hogy őt nemcsak az apja, hanem az anyja is jól ismerte… és valahogy
náluk ragadt. Együtt vészelték át a nehézségeket – nemcsak anyagi, lelki
támaszt is nyújtott a megcsonkult kis családnak, otthont és meleg ételt, és
annyi szeretetet adott, hogy Eren nem tudta kikosarazni, mikor egy „apa-fia”
program keretében megkérte tőle az anyja kezét. Keith Shadis így lett a
családjuk részese, Eren „új apja”, Eren féltestvéreinek, Callumnak és Grace-nek
pedig a vérszerinti apja. Így lettek egy nagy, boldog család (és már csak egy
kutya hiányzott volna a tökéletes boldogságukhoz, amire Grace-nek fájt nagyon a
foga, amióta az egyik tévéadásban meglátta, hogy a koreai versenyzőnek – valami
Seung-gil vagy kicsoda – egy huskyja van.)
A
korkülönbség nem volt áthidalhatatlan – abban az évben, amikor Eren a
tizenkilencet töltötte, Callum tizenöt, Grace tizenkettő lett. Callum magas,
sötét hajú fiatalemberré vált, magasabbá, mint amilyen magas Eren volt az ő
korában, Grace pedig igazi kis úrnőjévé cseperedett – ő hasonlított a legjobban
az anyjukra, csupán a haját vágatta rövidebbre, igaz, nem annyira sokkal.
Mindkét gyermek az anyjuk szemét örökölte, és Eren egy cseppet sem bánta,
amiért nem nevezhette őket teljes testvéreinek. Attól, hogy Keith volt az
apjuk, még a testvérei voltak, és mindenkinél jobban szerette őket.
Néha
eltűnődött rajta, vajon hol lehetett az apja. Carla mindig is úgy mesélt róla,
mint akinek megvoltak a maga kis titkai, csak a házas éveik alatt úgy tettek,
mintha nem léteztek volna. Mélyen meglapultak, megmérgezték a kapcsolatukat.
Például… a pince szörnyűséges titka. A régi, családi házuké, mielőtt a
panellakásba költöztek volna. Megmaradt amolyan vidéki nyaralónak – ott húzták
meg magukat, miután Carlát kiengedték a kórházból és Keith magához nem vette
őket –, azonban nem lehetett kinyitni a pinceajtót; a kulcsot ugyanis Grisha
Jaeger magával vitte a munkájába, és lehetséges, hogy a hullámsírjába is. A
nyomok az óceánhoz vezették, egy hajó közelében látták utoljára. Valószínűleg
elveszett a tengeren, mi sem lehetett ennél egyszerűbb.
Bárhol is legyen – gondolta Eren –, remélem,
boldog.
Ezt
az egyet kívánta az apjának, mégpedig teljes szívéből. Ha nem is éltében, akkor
legalább holtában kapja meg mindazt, amire vágyott. Legalább akkor… oldozza fel
valaki a bűnei alól, hogy a „Paradicsomba”
kerülhessen.
Ami
őt illette, szerette a családi életüket. Keith nyomozóként (jobban mondva felderítőként) dolgozott a Felderítő
Egységnél. Szerencsére mostanra már átsorolták a kiképzési részlegre (igazából
Carla nyomására maga kérte az áthelyezését, de ezt Eren már részletkérdésnek
tekintette), így nem kellett terepre mennie. Ez persze nem tántorította el
attól Erent, hogy márpedig nyomozó akarjon lenni, és az anyjuk legnagyobb
bánatára és sopánkodására Callumot sem. Az életüket Grace kijelentése mentette
meg; a kislány ugyanis műkorcsolyázó szeretett volna lenni, amióta véletlenül
kikötött a sportcsatornánál, és végignézte élete első műkorcsolya-versenyének
közvetítését.
–
Tudtad, hogy holnap fog beiratkozni valami tanfolyamra? – Callum a tenyerébe
köpte az egyik kevésbé rágható pattogatott kukoricaszemet, amit Eren fintorogva
vett tudomásul. A kérdést halkan súgta csupán oda Erennek, bár Grace
gyakorlatilag piócaként tapadt a tévé képernyőjére, így igazán nem kellett
attól tartania, hogy felfigyel a beszélgetésükre. – Valami Hanji nevű nő
vállalta el a képzését. Esküszöm, én már nem tudom tovább követni.
–
Szerintem örüljünk, hogy nem megint énekesnői karriert szeretne befutni. Sosem
felejtem el, milyen volt órák hosszát hallgatni őt énekelni… – borzongott meg
Eren az emlékre. Grace akkor úgy kilenc éves lehetett, viszont maradandó
emléket hagyott hátra rövid énekesnői pályafutása által. Eren biztosan
állította, hogy kis híján a fül-orrgégészeten kötött ki, olyan erős fájdalmai
lettek a sokadik énekléssel teli nap végére.
–
Lehetne rosszabb is – adott igazat Callum. – Mondjuk, rockbanda. Egy időben
odáig volt azért a Nevenincs
csapatért.
Eren
felcsuklott, úgy nevetett.
–
No Name – pontosított. – Tudod, „L”, „H” meg „M”. Vagy fordított sorrend, tök
mindegy.
–
Részletkérdés – bólintott Callum. – Szóval mázlisták vagyunk.
–
Igen, azok – értett vele egyet, miközben a tekintetét a tévé felé fordította.
Viktor Nikiforov alig lépett a jégre, a tömeg máris sikoltozni kezdte a nevét.
Egy pillanatra bevágták az ellenfelét is, akit esélyesnek tartottak az aranyra.
Eren még sosem látott annál a francia férfinál életuntabb alakot a világon, bár
mintha megvillant volna a szeme, amikor Nikiforov megugrotta a védjegyévé vált
négyszeres flipet. Ejha! Ez azért nem volt semmi! De most komolyan, mi is a
különbségek az ugrások között? Eren próbálta követni őket, mégsem tudta
megkülönböztette az egyiket a másiktól, pedig voltak ám különbségek, ezt a
tévébemondó is hangoztatta bőszen! Valami Rittberger,
Lutz, Salchow, ráadásul valamelyik dupla vagy tripla, vagy éppenséggel… négyszeres volt. – Hiába… – motyogta
maga elé halkan. – Túl ostoba vagyok a műkorcsolyához.
Callum
bezzeg meghallotta és így ő is rázendített. Ketten nevettek, mégpedig olyan
hangosan, hogy az anyjuk kiszólt rájuk a konyhából, hogy „Csendesebben, fiúk!”, a végén pedig Grace is dühösen lepiszegte
őket.
–
Nem hallom, mit mond Christophe!
–
Hogy van egy Christophe is – súgta
oda Eren Callumnak. – Nem tudom megjegyezni a nevüket.
–
Persze, hogy van! – forgatta a szemét Grace. – Ha lehetne holtverseny, tutira ő
lenne a második Viktor és Levi után!
–
Milyen szar lehet neki – csúszott ki Callum száján. – Az örök második. Vagy
harmadik.
– Callum!
–
Bocsánat, anya!
Eren
elnyomott egy mosolyt.
–
Tehát ő lenne Levi? – dőlt előre érdeklődve. Ha már az ugrásokat nem értette,
akkor a pontszámítást pláne nem. A végén már azzal töltötte az idejét, hogy a
neten lógva különböző korcsolyás szakkifejezésekre keresett rá, és próbálta
megfejteni, hogy miért szeretett bele a húga pont egy ilyen sportba. (Meg hogy
mi késztette a férfiakat, hogy korcsolyázzanak versenyszerűen, ráadásul ilyen
nevetséges, csili-vili ruhákban. Az egyiké például rózsaszín volt! Rózsaszín!)
Kész röhej – gondolta.
Grace
lelkesedését bezzeg nem lehetett letörni. Izgatottan hajolt oda hozzájuk,
suttogva gyakorlatilag Levi Ackerman egész életét elmesélte – vagy legalábbis
mindazt, amit a bulvárlapokból meg interjúkból tudni lehetett. Az anyja egyedül
nevelte eleinte, később a nagybátyja felkarolta. Megismerkedett egy nagyon fura
ürgével, aki kitalálta, hogy az edzője lesz, és aki által hamar napvilágra
jutott a tehetsége. Tizenhat éves korára egy egész világ ismerte már a nevét,
és ugyanakkor debütált, amikor ellenfele, Viktor Nikiforov. Ez sokat árulkodott
a koráról is, a versenyzők idősebbjei közé tartozott, és Grace legnagyobb
bánatára néhány újságíró a visszavonulását pedzegette.
Miután
Grand Pix véget ért, az aranyérem pedig ezúttal Viktor Nikiforov nyakában
kötött ki – ami persze rögvest megosztotta a rajongókat –, Grace-t azonnal
ágyba küldték. Callum még az eredményhirdetés előtt elvonult, mert azt
állította, menten elalszik, Eren azonban ismerte már annyira, hogy tudja, a
takarója alatt fog csevegni a barátaival a csoportos beszélgetésükben. Talán
még flörtölni is fog Louise-szal, mert mintha Eren legutóbb körülötte látta
volna legyeskedni. Hogy ennek Louise másik jó barátja, Colt mennyire örült,
arról egyiküknek sem voltak információik. Callumot ismerve nem is érdekelte.
–
Tehát ez a kiskölyök nyerte a juniorok versenyét? – nézegette a netre kikerült
fotókat. Az egyikről egy mérges, zöld szemű kis szöszke kölyök bámult vissza
rá; tizenöt lehetett, orosz és kimondottan ellenséges. Yuri Plisetsky. Tipikusan olyasvalaki, aki saját magára
emlékeztette. Gyerekkorában ő sem a türelem embere volt, néha még most is
nehezen uralkodott az érzelmein. A családja bánatára ebben Callum is
ráhasonlított.
Végigpörgette
a versenyzők képeit, mindegyiket alaposan megnézte magának. Hosszasan elidőzött
a dobogósokén – Nikiforov vitte az aranyat, Ackerman az ezüstöt, Giacometti
pedig a bronzot. A szintén dobogóra esélyesnek tartott Jean-Jacques Leroy csak negyedik lett, Katsuki Yuuri pedig az
utolsó helyen végzett.
Jean-Jacques…
JJ.
Elvigyorodott.
Bezárta
a cikket, majd megnyitotta a csoportos beszélgetést. Nem tudta megállni, hogy
ne dörgölje oda az ő Jeanja orra alá!
Még ilyen későn is olyan jól esett neki, hogy bosszanthatta! Már a puszta tudat
is sokat dobott a hangulatán!
Milyen rendesek az állítólagos
„barátaim” – dobta aztán félre a
telefonját. Menj aludni a holnapi
dolgozat miatt… Pf. Ha nem tudnák, én vagyok a következő Einstein… – De
azért engedelmesen lekapcsolta a fényeket, és az oldalára gördülve a párnája
alá nyúlt. Ostoba pozíció volt, mostanában szeretett így aludni.
–
Ha megint óriásokról fogok álmodni… nem tudom, mit csinálok – morogta.
Óriásokról
álmodott.
Korcsolyázó óriásokról.
Mikor
felébredt, a vekker nyolc óra tízet mutatott, meztelen talpa kilógott a takaró
alól, a nyála kifolyt a párnájára.
–
Oh… Az egész csak egy álom volt.
Egy
nagyon rossz, nagyon nevetséges álom emberevő, korcsolyázó
óriásokról.
Valaki
feltépte a szobája ajtaját, az pedig panaszosan nyikorgott egyet.
Oh.
Mikasa…
Az egyik legjobb barátod – emlékeztette magát.
–
Kelj fel, Eren – szólt a fekete hajú lány. A nyaka körül hiányzott valami… De mi is? Mondjuk…
De
nem maradt ideje találgatni.
–
El fogunk késni.
Oh.
Hát igen… Ennyit az óriásokról.
Készült: 2018. 09. 14. –
2019. 04. 08.
Megjegyzés: Kb. egy-másfél éve nagyon rákattantam erre az animére,
és muszáj volt írnom egy crossovert. Eredetileg párosítással terveztem ezt a
szösszenetet, aztán félúton meggondoltam magam, és inkább amolyan családi
tévénézős sztorivá alakítottam. Callum és Grace Shadis visszatérő karakterek
azokban a történeteimben, amikben Carla életben marad, Grisha meghal, Keith meg
bekerül a képbe… Lehet rájuk még számítani. :)
(És
a JJ – Jean poént egyszerűen nem lehetett kihagyni. ^^)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése