Szabadság Szárnyai
12. felvonás
Tartalom: Eren egyre több rejtélyes üzenetet
kap a titokzatos ismeretlentől, ugyanez idő alatt Levi találkozik egy férfival,
aki nagyon ismerős számára valahonnan. Előkerülnek a családi fotók, Eren
bemutatja Levit a szüleinek, akik már nem élnek.
Páros: Levi/Eren; mellékszálon/említés szintjén: Jean/Armin, Sasha/Connie
Korhatár: 16 (utalás szintjén
ez-az)
80+ manga spoiler!
Jó
olvasást kívánok! ^^
– Ezt nem hiszem el! – csattant fel
Eren. A Szabadság Szárnyai teázóban ült össze Jeannal és
Arminnal, akik az utóbbi napokban a jól megszokott szinkron helyett furcsamód
zavartan viselkedtek egymás társaságában, és dühösen dobta félre a telefonját,
mikor az halkan felpityegett. Újabb
üzenetet érkezett, újabb üzenet az ismeretlen feladótól – a sokadik a héten. (Úgy a hetedik után már
nem számolta.) – Szerintetek most szórakozik velem? – bámulta ingerülten az
ártatlanul heverő, viseltes készüléket. Akárhányszor üzenet érkezett,
szerencsétlen telefon gazdagodott egy karcolással; legutóbb még a képernyője
sarka is betörött, mikor Eren dühében a falnak vágta. Kész csoda, hogy
megúszta.
– Ne válaszolj rá! – mondta gyorsan
Jean. – Előbb-utóbb biztosan megunja.
– Nem úgy tűnik.
Armin előredőlt.
– Levi tudja? – kérdezte.
Eren kortyolt egyet a teájából,
majd fintorgott egyet. Még mindig nem sikerült megszeretnie az ízét, kivéve, ha
teletömte cukorral vagy mézzel, az viszont Armin szerint a tea
megszentségtelenítése volt, így néhány kísérlet után nem próbálkozott többet. Lopva
a pult felé sandított. Levi éppen a raktárból jött elő, nagyban magyarázott
valamit Farlannak, ezért rövid időre Isabel tartotta a frontot. Bosszús ránc
jelent meg a homlokán, valószínűleg kifogyhattak valamiből, vagy kifogytak
korábban, és Farlan megfeledkezett újabbat rendelni, így most emiatt
kellemetlenségeik adódtak. A variációk tárháza széles volt.
– Ott volt, amikor az első üzenetet
kaptam – mormolta. – Persze, hogy tudja.
– És ő nem aggódik?
– Azt hitte, Kenny a felelős. Ne
tudd meg, később milyen jelenetet rendezett.
– El tudjuk képzelni – vigyorodott
el Jean. – Akkor is alig lehetett bírni vele, mikor elraboltak.
– Azért nem nevezném azt rablásnak
– motyogott Eren, mire a barátai azonnal letorkollták.
– Jean még a rendőrséget is
felhívta! – bökte mellkason Armin vádlón. – Igenis rendőrségi ügy volt belőle,
úgyhogy most már ne próbálj úgy tenni, mintha nem történt volna semmi komoly!
Azok az alakok nem normálisak, és már ne is haragudj, Levi nagybátyja sem az! –
A monológja közepette a kisujja egy pillanatra hozzáért Jeanhoz. Az arca
rögvest lángra gyúlt.
Eren gyanakvóan rántotta össze a
szemöldökét.
– Hékás – nézett rájuk ferdén. –
Történt valami, amiről nem tudok?
–
Mi? Nem, dehogyis! Miket beszélsz? – hebegett-habogott
össze vissza Armin, s a vörösség a nyakán is megjelent, alattomos gyorsasággal
kúszott fel a bőrén. Lesütötte a szemét, szemlátomást remegtek az ujjai. Eren
még inkább szemöldökráncolva méregette a két fiút. Jean is elvörösödött, de ő
kevésbé, és ahogy élesen szívta be a levegőt, mintha mondani szeretett volna
valamit.
Ó-ó.
Na,
ne – gondolta Eren. Ezek ketten…
– Randizunk – jelentette ki Jean
meglepően higgadt hangon. – A maraton óta.
– Jean! – szisszent fel Armin
pirosan. – Ezt most miért…
Jean felé fordult:
– Jobb, ha nem titkolózunk.
Különben is, ha ilyen ütemben haladunk, nagyon hamar hivatalos lesz a dolog.
–
Hivatalos? – Armin hatalmas szemeket meresztett, a
hangja egy oktávval megemelkedett. Zavarában inkább a teájának szentelte a
figyelmét, és csak a szempillája alól pislogott Erenre, aki vele szemben ült.
Eren szélesen vigyorgott, el sem hitte, hogy eljutottak idáig Jeannal. Azt
hitte, soha nem fog rá sor kerülni, mert Jean… sosem mutatott komoly
érdeklődést senki iránt, Mikasát leszámítva.
– Nem gondoltam volna rólad, hogy a
másik csapatban játszol – jegyezte meg Jeannak. – Vagyis, bocsánat, hogy
mindkét csapatban – javította ki magát, ahogy Mikasára gondolt. Jean majdnem
belefulladt az italába. Letette a csészét, és elkomolyodott.
– Egyik feltételezés sem helyes. –
Armin felpislogott rá. – Csak Armin van – bökte ki zavartan. – Egyedül… őiránta
érdeklődöm, ebben az egyben biztos vagyok. Akkor is érdeklődnék iránta, hogyha
lány lenne, és úgyis érdeklődöm iránta, hogy fiú. A neme a legkevésbé sem
foglalkoztat… Nem a külseje miatt… szerettem belé – halkult el a hangja. Armin
olyan tágra nyitotta a szemét, hogy Eren már kezdett komolyan aggódni érte.
– Jean, te… – Végül nem mondott
semmit. Égett az arca, a nyelvét leforrázta a teával, de semmi sem számított.
Eren tudta, hogy azért, mert túl sokat várt erre a vallomásra. A vallomásra,
amiről mindenki, aki tudott Armin érzéseiről, azt hitte, sosem fog
bekövetkezni, erre meg… Jean mégis felfigyelt rá. Csak rá. És nem azért, mert
Armin fiú volt vagy lány, hanem mert Armin egyszerűen Armin volt.
– Jean, te nem is vagy akkora
bunkó, mint ahogy gondoltam.
– Te viszont tényleg az vagy,
Jaeger.
– Így szeretjük egymást, nemde?
Összevigyorogtak.
Szép is volt a barátságuk, tényleg
így szerették egymást.
A szélcsengő hangja elterelte a
figyelmüket. Odakintről izgatott zsivaj szűrődött be, a teázóba a barátaik
léptek be. Persze, lehetett rájuk számítani, mert Armin rögtön lőtt két képet –
egyet a teájukról, egyet magukról –, amikor megérkeztek, és Petra kihozta a
rendelésüket, és sebtében fel is töltötte a közösségire. Sasha és Connie voltak
azok, kézen fogva érkeztek. Sasha arca sugárzott a boldogságtól, Connie meg
szégyenlősen mosolygott.
– Ó-ó – vigyorgott Armin. –
Nézzétek, mit látok.
– Hol?
– Jaj, Eren! Sasha gyűrűsujja!
– Basszus, tényleg!
Sasha gyűrűsujján egy egyszerű,
szép kis gyűrű csillogott, ez adhatott okot a hatalmas boldogságra. Eren
számára csak nemrégiben derült ki, hogy vagy öt teljes éve jártak egymással,
csak nem verték nagydobra. Öt év pedig már bőven megérett egy eljegyzésre,
pláne, hogy lassan betöltötték a húszat is.
– Úgy egy év múlva szeretnék –
pironkodott Sasha. – Nem szeretnénk sokat várni, de mindenképpen Hannah és
Franz lagzija után akarjuk.
– Jaj, basszus! – nyögött fel Jean.
– Azt is túl kell élni!
– Garantált, hogy habos-babos lesz
– fintorodott el Eren. – A meghívójuk is rózsaszín volt és eszméletlenül
giccses, azt hittem, menten elhányom magam, Levi nem különben.
– De partnert is lehet vinni –
vonogatta a szemöldökét Connie. – Na, Eren, elhozod a lagziba Levit?
– Nem is kérdés! – vágta rá. – Ha
én szenvedek, szenvedjen ő is.
– Ez igazán helyes hozzáállás –
ingatta a fejét Armin. Összenéztek Jeannal, erre már Jean is elpirult. – Mi is…
– motyogta, mire Eren megértette. Beszéltek már róla. És nemcsak beszéltek:
Armin és Jean együtt terveztek menni rá. Oh.
Hát ezt is megélték.
– De azért ti ne siessetek annyira
a babával – mondta gyorsan Connie-nak, hogy elterelje a figyelmet Armin és Jean
zavaráról. – A végén még túl hamar fogok megöregedni. Tuti ránk hagyjátok majd
a pesztrálást, mi? – Így már nemcsak Armin és Jean vörösödött el teljesen,
Connie és Sasha arcszíne is pirosas árnyalatot vett fel. Össze-vissza
hebegtek-habogtak, Eren pedig jóízűen nevetett rajtuk.
A telefonja pityegése vágta el a
nevetést. Felvillant a képernyő, az ismeretlen ismét üzenet, és Eren keze
félúton a levegőben állt meg, amikor meglátta a kijelzőn a bejövő hívást.
Ugyanaz az ismeretlen szám most már nem elégedett meg az üzenettel, fel is
hívta. Eddig bírta ép ésszel. Armin és Jean egyszerre kezdett bele a
tiltakozásba, de mindketten elkéstek vele; felvette.
– Halló? – szólt bele ingerülten;
meg sem kísérelte a kedvességet. Ha már
ennyit zaklatott, egy cseppet sem érdemli meg, hogy a kedves, udvarias fiú
szerepében díszelegjek. Fordulna fel, hülye seggfej! Elküldöm a francba.
A vonal végéről csend hallatszott,
majd szaggatott lélegzés. Az illető, aki a rejtélyes SMS-eket küldte,
felzihált, amikor meghallotta a hangját.
Erenben végleg elpattant valami.
– Na, jól van, elegem van! – Csak
azért nem csattant fel, mert nem szerette volna magára vonni Levi figyelmét.
Ezt a problémát egyedül szerette volna megoldani, így is megvádolták Kennyt,
aki kivételesen édes tudatlanságban élte a napjait, amíg Levi fel nem hívta
telefonon, hogy addig üvöltsön vele, amíg bírta szuflával. Amikor már kezdett
reszelőssé válni a hangja, akkor átcsapott halk fenyegetőzésbe, dühös morgásba,
és csak akkor volt hajlandó letenni, amikor Eren hátulról átölelte, s finoman
belecsókolt a nyakába. Utána hosszasan csókolóztak a konyhában, és végül az
ágyban kötöttek ki. Jó pár cirógatás és finom csók után sikerült valamelyest
megfeledkezniük a zaklatóról, meg arról, hogy Kenny sem szűkölködött a
sértéseket illetően.
– Nem tudom, mit akar tőlem… – Eren
büszke volt magára; nem remegett, nem ijedt meg. Megőrizte a hidegvérét,
megacélozta a tekintetét. Csak azt sajnálta, hogy a vadidegen nem láthatta.
(Vagy Mikasa, még ő is megirigyelte volna.) – De bármit is akar, sürgősen
fejezze be, különben feljelentem! Ki a franc maga? És mi a francért zaklat?
A vonalat bontották.
– A picsába! – káromkodta el magát.
Az asztalra dobta a telefonját, és dühösen fonta karba a kezét. Nyilván a
koppanás Levinak is feltűnt, és nyilván, hogy a szemöldökét ráncolta, amiből
arra lehetett következtetni, hogyha kettesben maradnak, alaposan kifaggatja
majd a teázóban történtekről. Voltak olyan vallatások, amik alól nem lehetett
kibújni.
Eren elhúzta a száját, duzzogó
kisfiú látszatát keltette, legalábbis Armin szerint. Ha a helyzet nem követelt
volna komolyságot, valószínűleg mindannyian nevettek volna. Connie és Sasha,
akik semmit sem tudtak az egészből, kérdőn néztek össze. A csendet hatalmas
sóhajok követték, Eren végül őket is beavatta a történtekbe.
– Dióhéjban ennyi – összegezte. –
És most rám csapta a telefont. Komolyan… Ez az alak tutira egy pszichopata
őrült. Most mégis mitől kapkodta így a levegőt? Azt ne mondjátok, hogy a
boldogságtól, amiért hallhatta a hangomat – forgatta meg a szemét, mire Armin
homloka ráncba szaladt.
– Nem zárhatjuk ki ezt a
lehetőséget sem – jelentette ki. – Könnyedén elképzelhető, hogy…
– Ugyan, kérlek, ne legyél
nevetséges. Mégis ki ő? Egy megszállott rajongóm, aki magáénak akar?
Jean erre felhorkant.
– Ugyan, Jaeger – vigyorodott el. –
Nézz már magadra. Azt sem értem, hogy ő
mit eszik rajtad – intett a fejével a pult felé. Az említett éppen karba font
kézzel hallgatta Isabel magyarázkodását (valahogy az egyik tea egy új vendég
vadonatúj ruháján landolt), és szemlátomást egyre dühösebbnek látszott. Farlan
a felháborodott vendéget csitítgatta, a többi alkalmazott meg a többi vendéget
szolgálta ki. – Se pénzed – folytatta Jean kíméletlenül –, se eszed, és még
csak jóképűnek sem mondanálak. – A fejét ingatta, a vigyora egyre szélesebb
lett. – Tényleg nem értem.
– Én pedig tényleg pofán váglak – közölte vele Eren nyugodtan. – Vessünk véget
a fegyverszünetnek.
– Volt köztetek egyáltalán olyan? –
kuncogta el magát Connie. – Srácok, ti arra születtetek, hogy egymást
gyilkoljátok.
– Ó, fogd már be, Connie! – mordult
rá Jean fáradtan.
Szerencsére egy idő után a
beszélgetés teljesen más irányt vett. Egy darabig Sasha gyűrűjében
gyönyörködtek, a pironkodó jegyespár komolyan a közös jövőt tervezgette. Eren
az asztalra könyökölt, állát a tenyerén támasztotta meg, és mosolyogva
hallgatta őket. Szóba került Annie és Mikasa is, és Jean meglepően jól viselte.
(Azért Eren kiszúrta, hogy az asztal alatt erősen megszorította Armin kezét, de
ez inkább minősült az ő részéről megnyugtatásnak, hogy már nem érdekelte őt
Mikasa, mintsem Armin részéről, hogy nem zavarja, ha mégis. Jó érzés volt
látni, hogy lassan ők is révbe értek.)
– Tudtátok, hogy Marcónak barátnője
van? – vihogott a teájába Sasha. – A minap futottunk vele össze a metrónál,
szegényke, alig fért fel, akkora tömeg volt. Együtt mentünk három megállót, és
kapaszkodjatok meg, amikor leszálltunk, találkoztunk a barátnőjével is! –
Többes számban beszélt, azonban nem kellett rákérdezni, hogy ki volt a társa,
nyilvánvalóan Connie-val csatangolt valamerre.
– Oh – lepődött meg Jean. – Nem is
mesélte.
– Hogy barátnője van?
– Nem, te barom. Azt, hogy
találkoztatok a barátnőjével.
– Hékás! – Connie elvörösödött. –
Honnan kellett volna tudnom?
– Ah, a két idióta tényleg
összepasszol. – Jean legyintett egyet. Hátradőlt a székében, két harapással
befalta a süteménye maradékát is. – Vajon a gyerekeitek is ilyen hülyék
lesznek? Esélyük sincs a normális gén öröklésére.
– Tehát – előzte meg a kirobbanni
készülő vitát gyorsan Armin –, hogy is hívják Marco barátnőjét?
– Áh, igen! – csapott a homlokára
Sasha. Izgatottan hajolt előre, széles vigyor terült szét az arcán. –
Kapaszkodjatok meg! – harsogta, mire a teázóban mindenki ráfigyelt. Levi
megtörölte a teáscsészét, és elnyomott egy mosolyt. – Szóval… – köszörülte meg
a torkát Sasha. – A lány velünk egyidős, ééééééééés
Historia testvére!
– MICSODA?!
– Bizony-bizony – vigyorgott a
jegyespár. – Historia édes kis nővérkéje.
– Tehát… Florian? – emlékezett vissza Eren. Mintha így hívták volna Rod
Reiss legkisebb gyermekét, aki a feleségétől született. Rémlett is neki a lány;
csendes, sötét hajú lányka volt, kedvesen mosolygott.
– Bizony – bólintott Sasha. –
Florian Reiss.
– Nagyon édesek voltak együtt.
– Édesen röhejesek.
– Na, igen.
– Kicsi a világ – kommentálta végül
Armin, majd Jean felé fordult. – Tehát neked már bemutatta – állapította meg.
Jean erre kihúzta magát.
– Én vagyok a legjobb barátja! Nyilván bemutatta!
– Remélem, hamarosan mi is jobban
megismerhetjük – mosolyodott el Eren halványan. – Egyáltalán hol a csudába
tudtak megismerkedni? – Miközben Sasha és Connie egymás szavába vágva próbálta
elmesélni a történetet, ráadásul néha Jean is közbeszólt, merthogy „Ez nem így történt, idióták, ne mondjatok
már hülyeségeket!”, Eren lenémította a telefonját. A rezgés nem működött,
mert túl sokáig berregett az asztal alatt, a némítás viszont igen. A fényerőt
is lehúzta, és már egyáltalán nem vette észre, ha olykor-olykor üzenete
érkezett.
A találkozó végén, mikor Arminnal
és Jeannal fáradtan hazaestek (mert valamiért Jean náluk kötött ki az estére
is, hogy az utolsó busszal menjen haza, és Eren papucsban és pizsamában kelljen
elkísérnie Arminnal a buszmegállóig, mert „Az
udvariasság ezt diktálja, Eren, különben is, mit panaszkodsz, nem kérte senki,
hogy átvedd a pizsamádat!”), összeszámolni sem tudta, hány SMS-t kapott.
Nem fogadott hívás ismeretlen számról szerencsére nem érkezett, csak Mikasa
kereste ötször, egyszer Annie és egyszer Mina Carolina, akivel a kávézós
találkozó óta többször is beszélgetett. Levi nem féltékenykedett. Amikor
rákérdezett, csak megrántotta a vállát, majd lerántotta, hogy jó alaposan
megcsókolja. (Néha pont ezért a remek figyelemelterelésért napokig elfelejtett
visszaírni szegény lánynak.)
Pityegés.
Egy, kettő, három.
Eren mutatóujja a némító gombra
siklott, a tekintetével közben falta a sorokat, amik a kijelzőn jelentek meg.
Örülök, hogy hallhattam a hangodat.
Tényleg… semmiben sem hasonlítasz
rá.
Remélem, hamarosan eléd állhatok,
és elmondhatok neked mindent… Eren.
– Ez egy idióta! – összegezte, majd
lekapcsolta az éjjeli lámpáját, és félretette a telefonját.
Pillanatok alatt nyomta el az álom.
** * **
Eren furcsán viselkedett, amíg a barátaival
cseverészett. Levinak nem volt ideje sokat rágódnia rajta, hogy vajon mi
történhetett, mert Isabel annyit bénázott, hogy az egyik forró tea valahogy egy
új vendég ruháján landolt, és ami onnantól következett, az már történelem volt.
A vendég ordibált, Isabel remegő hangon könyörgött bocsánatért, Farlan meg
próbálta menteni a menthetőt, amíg Levi visszaordibált. A teázót nem a csendes
tulajáért vagy a nyugodt, illedelmes alkalmazottaiért kedvelték az emberek.
–
Te fogod feltakarítani a mocskot – förmedt rá Isabelre, miután az utolsó
vendég is távozott. Hiába próbálta utolérni Erent, a fiú addigra lefeküdhetett
aludni, mert egyik üzenetére sem válaszolt. Nagyot sóhajtott, sajgott a
halántéka. – Addig átfordítom a táblát – mondta, és kinyitotta a bejárati
ajtót. Jólesett a friss, késő esti levegő, javított valamelyest a fejfájásán.
Tőle nem messze magas, köpenyes férfi állt, a napi kínálatot fürkészte. Szőke
haját félhosszúra hagyta, kék szeme kíváncsian csillant meg a szemüvege
lencséje mögül. – Sajnálom, uram – mondta neki, amikor összeakadt a tekintetük
–, de már zárva vagyunk. – Esküdni mert volna, mintha látta volna már valahol.
Hol is? Nem ő volt az a múltkori férfi, akit haza kellett küldenie, mert már
zárva voltak? Amikor még Erennel kettesben volt.
– Ez az én szerencsém – felelte
erre a férfi. – Mindig túl későn járom ezt a környéket.
Tehát
tényleg ő volt az – szusszantotta Levi elégedetten. Jó a memóriám.
– Kint van az is, hogy meddig
vagyunk nyitva – mondta hangosan, és a kínálat alatt szereplő sorra mutatott.
– Ó – lepődött meg a férfi. – Észre
sem vettem. – De nem nézett a táblára. Levi felé fordult, végigmérte. A szája
szegletében mosoly játszott, és ahogy Levi elnézte őt, még ismerősebbnek
találta, mint addig. De vajon honnan? Láthatta már valahol? Miért volt olyan
érzése, hogy ez a férfi… – Zeke vagyok – mutatkozott be. – Maga… nagyon érdekes
ember, Mr. Ackerman. A teája is biztos nagyon finom.
– Levi, és eddig még nem volt rá
panasz.
– Biztos vagyok benne, hogy ez a
jövőben is így lesz.
– Akkor… holnap? – próbálta rövidre
zárni a beszélgetésüket. – Honlap nyolckor nyitunk, és este kilencig vagyunk
nyitva – mutatott ismét a tábla felé. – Remélem, ez alkalommal nem fog későn
erre járni.
– Ó, én is remélem – mormolta Zeke.
– A társaság… biztos nagyon érdekes. Viszlát… Levi.
– Viszlát.
Levi utána bámult.
– Ez sem normális – horkant fel,
majd sarkon fordult, és visszasietett a teázóba, mikor odabentről csörömpölés
hallatszott ki. – A FRANCBA, ISABEL, NEM IGAZ, HOGY EGY PERCRE SEM HAGYHATLAK
MAGADRA!
– Nem én voltam, hanem Farlan!
– HÉ! Ne kend rám!
– Bátyus, ne haragudj!
Kész bolondok háza volt, és az óra
alig ütötte el a tízet.
** * **
Másnap nem ment be dolgozni.
Bevállalta a világ legnagyobb őrültségét, és mindent Farlanra meg Isabelre
bízott, hogy egy egész napot Erennel tölthessen. Eren is lógott (amiről sem
Armin, sem Mikasa nem tudott, egyedül ezért úszhatta meg ennyire könnyedén),
így gyakorlatilag együtt bűnöztek, miközben lustán csókolóztak Erenék kanapéján.
Levi új felfedezést is tett: Eren csiklandós volt, és nevetve rándult meg,
mikor a nyelvével a köldökébe nyalt. Egyetlen hangot sem hallatott viszont,
mikor Levi letérdelt elé, és lehúzta a nadrágja cipzárját.
– Szeretném, ha megismernéd a
családomat – bukott ki belőle, miután már izzadtan és meztelenül feküdtek a
szőnyegen. Ha Armin megtudja, mit tettünk
a vadonatúj szőnyegével, biztosan ki fog akadni, gondolta. A narancslé
foltok után persze nem róhatta fel nekik, Levi azokat is egyből kiszúrta.
– A családodat? – sandított Erenre.
– De a szüleid…
– Anya meghalt, apa eltűnt. – Eren
mély levegőt vett. – De maradt utánuk fénykép – mondta csendesen. – Szeretném,
ha… megismernéd őket. Én… tényleg nagyon szeretlek, ugye tudod? – kérdezte még
halkabban a megszokottnál. Levi kihallotta a bizonytalanságot.
– Hol vannak azok a képek? –
kérdezte.
Eren boldogan mosolygott.
Miután felöltöztek és rendbe tették
a nappalit, nehogy Armin szívbajt kapjon, ha hazaérkezik, elfoglalták a
helyüket a kanapén, Eren pedig nagy nehézségek árán feltúrta a családi
fotóalbumot. Gyorsan lapozott, rengeteg kép akadt róla meg a barátairól. Levi
azt az Erent nézte, akit nem ismert: a középiskolás, hosszú hajú Erent, majd a
rövidre nyírt, gyermek-Erent, a kisbaba Erent, aki tudatlanul pihent az anyja
óvó karjában.
– Az anyukám, Carla – mutatta be
lágyan.
Eren semmiben sem hasonlított az
apjára, kiköpött anyja volt, csak rövidebb hajjal. Még a mosolyát is tőle
örökölte.
– Ez az esküvői képük… Ő az apám,
Grisha. És nézd, ez már később készült! Szakállas lett.
Levi megmerevedett.
– Az apád? – kérdezte halkan,
miközben előrehajolt. Grisha Jaeger sötét hajú, szakállas férfi volt.
Szemüveget viselt, kíváncsian, ugyanakkor mégis komolyan ragyogott a szeme a
lencse mögül. – Azt mondtad, a neve… Grisha,
igaz? – Elszorult a torka, amikor Eren bólintott. – És ő… eltűnt.
– Valószínűleg halott – vonta meg a
vállát Eren –, pedig a Reiss családnál tett látogatás óta ezer meg ezer
kérdésem lenne. Miért tette, amit tett? Miért nem tudtam róla ezeket? Miféle
titkai vannak még?
Levi a férfira gondolt, akivel a
Szabadság Szárnyai előtt találkozott.
Ezt
én is úgy megkérdezném tőled… – emlékezett
vissza Zeke minden vonására. Eren Jaeger semmiben sem hasonlított az apjára,
kiköpött anyja volt. Zeke viszont… Zeke mintha minden vonását egyetlen embertől
örökölte volna.
Összeszorította a szemét, nem
mondott semmit.
A kérdés megválaszolatlanul lógott
tovább a levegőben.
Miféle
titkaid vannak még, Grisha Jaeger?
Készült:
2019. 05. 02. –
05. 25.
Megjegyzés:
Lesz még egy szösszenet, amiben manga spoilerre lehet
számítani. A 13. felvonásban ismét Jean és Armin kerülnek előtérbe, és
valószínűleg egy kicsit korhatárosabb is lesz a szösszenet (még én sem tudom
biztosra). A 14. felvonásban sor kerül végre az ominózus Zeke-Eren találkozóra
(ez lesz a manga spoileres szösz), megtudjuk a tervek szerint azt is, hogy
pontosan mit csinált Grisha, hogyan halt meg Carla stb., majd a 15. felvonásban
lezárul ez a kis szösszenetcsokor, mégpedig egy esküvővel. Imádkozzatok, hogy Erenék
ne Hannah és Franz full rózsaszín, full giccses lagziján mulassanak. :D (Na,
jó, elárulom: ennyire azért nem vagyok kegyetlen.)
Folytatás
hamarosan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése