2019. október 2., szerda

A Szabadság Szárnyai – 12. felvonás [(Levi x Eren); 80+ manga spoiler!]

Szabadság Szárnyai

12. felvonás

Tartalom: Eren egyre több rejtélyes üzenetet kap a titokzatos ismeretlentől, ugyanez idő alatt Levi találkozik egy férfival, aki nagyon ismerős számára valahonnan. Előkerülnek a családi fotók, Eren bemutatja Levit a szüleinek, akik már nem élnek.
Páros: Levi/Eren; mellékszálon/említés szintjén: Jean/Armin, Sasha/Connie
Korhatár: 16 (utalás szintjén ez-az)
80+ manga spoiler!

Jó olvasást kívánok! ^^


– Ezt nem hiszem el! – csattant fel Eren. A Szabadság Szárnyai teázóban ült össze Jeannal és Arminnal, akik az utóbbi napokban a jól megszokott szinkron helyett furcsamód zavartan viselkedtek egymás társaságában, és dühösen dobta félre a telefonját, mikor az halkan felpityegett. Újabb üzenetet érkezett, újabb üzenet az ismeretlen feladótól – a sokadik a héten. (Úgy a hetedik után már nem számolta.) – Szerintetek most szórakozik velem? – bámulta ingerülten az ártatlanul heverő, viseltes készüléket. Akárhányszor üzenet érkezett, szerencsétlen telefon gazdagodott egy karcolással; legutóbb még a képernyője sarka is betörött, mikor Eren dühében a falnak vágta. Kész csoda, hogy megúszta.

– Ne válaszolj rá! – mondta gyorsan Jean. – Előbb-utóbb biztosan megunja.

– Nem úgy tűnik.

Armin előredőlt.

– Levi tudja? – kérdezte.

Eren kortyolt egyet a teájából, majd fintorgott egyet. Még mindig nem sikerült megszeretnie az ízét, kivéve, ha teletömte cukorral vagy mézzel, az viszont Armin szerint a tea megszentségtelenítése volt, így néhány kísérlet után nem próbálkozott többet. Lopva a pult felé sandított. Levi éppen a raktárból jött elő, nagyban magyarázott valamit Farlannak, ezért rövid időre Isabel tartotta a frontot. Bosszús ránc jelent meg a homlokán, valószínűleg kifogyhattak valamiből, vagy kifogytak korábban, és Farlan megfeledkezett újabbat rendelni, így most emiatt kellemetlenségeik adódtak. A variációk tárháza széles volt.

– Ott volt, amikor az első üzenetet kaptam – mormolta. – Persze, hogy tudja.

– És ő nem aggódik?

– Azt hitte, Kenny a felelős. Ne tudd meg, később milyen jelenetet rendezett.

– El tudjuk képzelni – vigyorodott el Jean. – Akkor is alig lehetett bírni vele, mikor elraboltak.

– Azért nem nevezném azt rablásnak – motyogott Eren, mire a barátai azonnal letorkollták.

– Jean még a rendőrséget is felhívta! – bökte mellkason Armin vádlón. – Igenis rendőrségi ügy volt belőle, úgyhogy most már ne próbálj úgy tenni, mintha nem történt volna semmi komoly! Azok az alakok nem normálisak, és már ne is haragudj, Levi nagybátyja sem az! – A monológja közepette a kisujja egy pillanatra hozzáért Jeanhoz. Az arca rögvest lángra gyúlt.

Eren gyanakvóan rántotta össze a szemöldökét.

– Hékás – nézett rájuk ferdén. – Történt valami, amiről nem tudok?

– Mi? Nem, dehogyis! Miket beszélsz? – hebegett-habogott össze vissza Armin, s a vörösség a nyakán is megjelent, alattomos gyorsasággal kúszott fel a bőrén. Lesütötte a szemét, szemlátomást remegtek az ujjai. Eren még inkább szemöldökráncolva méregette a két fiút. Jean is elvörösödött, de ő kevésbé, és ahogy élesen szívta be a levegőt, mintha mondani szeretett volna valamit.

Ó-ó.

Na, ne – gondolta Eren. Ezek ketten…

– Randizunk – jelentette ki Jean meglepően higgadt hangon. – A maraton óta.

– Jean! – szisszent fel Armin pirosan. – Ezt most miért…

Jean felé fordult:

– Jobb, ha nem titkolózunk. Különben is, ha ilyen ütemben haladunk, nagyon hamar hivatalos lesz a dolog.

– Hivatalos? – Armin hatalmas szemeket meresztett, a hangja egy oktávval megemelkedett. Zavarában inkább a teájának szentelte a figyelmét, és csak a szempillája alól pislogott Erenre, aki vele szemben ült. Eren szélesen vigyorgott, el sem hitte, hogy eljutottak idáig Jeannal. Azt hitte, soha nem fog rá sor kerülni, mert Jean… sosem mutatott komoly érdeklődést senki iránt, Mikasát leszámítva.

– Nem gondoltam volna rólad, hogy a másik csapatban játszol – jegyezte meg Jeannak. – Vagyis, bocsánat, hogy mindkét csapatban – javította ki magát, ahogy Mikasára gondolt. Jean majdnem belefulladt az italába. Letette a csészét, és elkomolyodott.

– Egyik feltételezés sem helyes. – Armin felpislogott rá. – Csak Armin van – bökte ki zavartan. – Egyedül… őiránta érdeklődöm, ebben az egyben biztos vagyok. Akkor is érdeklődnék iránta, hogyha lány lenne, és úgyis érdeklődöm iránta, hogy fiú. A neme a legkevésbé sem foglalkoztat… Nem a külseje miatt… szerettem belé – halkult el a hangja. Armin olyan tágra nyitotta a szemét, hogy Eren már kezdett komolyan aggódni érte.

– Jean, te… – Végül nem mondott semmit. Égett az arca, a nyelvét leforrázta a teával, de semmi sem számított. Eren tudta, hogy azért, mert túl sokat várt erre a vallomásra. A vallomásra, amiről mindenki, aki tudott Armin érzéseiről, azt hitte, sosem fog bekövetkezni, erre meg… Jean mégis felfigyelt rá. Csak rá. És nem azért, mert Armin fiú volt vagy lány, hanem mert Armin egyszerűen Armin volt.

– Jean, te nem is vagy akkora bunkó, mint ahogy gondoltam.

– Te viszont tényleg az vagy, Jaeger.

– Így szeretjük egymást, nemde?

Összevigyorogtak.

Szép is volt a barátságuk, tényleg így szerették egymást.

A szélcsengő hangja elterelte a figyelmüket. Odakintről izgatott zsivaj szűrődött be, a teázóba a barátaik léptek be. Persze, lehetett rájuk számítani, mert Armin rögtön lőtt két képet – egyet a teájukról, egyet magukról –, amikor megérkeztek, és Petra kihozta a rendelésüket, és sebtében fel is töltötte a közösségire. Sasha és Connie voltak azok, kézen fogva érkeztek. Sasha arca sugárzott a boldogságtól, Connie meg szégyenlősen mosolygott.

– Ó-ó – vigyorgott Armin. – Nézzétek, mit látok.

– Hol?

– Jaj, Eren! Sasha gyűrűsujja!

– Basszus, tényleg!

Sasha gyűrűsujján egy egyszerű, szép kis gyűrű csillogott, ez adhatott okot a hatalmas boldogságra. Eren számára csak nemrégiben derült ki, hogy vagy öt teljes éve jártak egymással, csak nem verték nagydobra. Öt év pedig már bőven megérett egy eljegyzésre, pláne, hogy lassan betöltötték a húszat is.

– Úgy egy év múlva szeretnék – pironkodott Sasha. – Nem szeretnénk sokat várni, de mindenképpen Hannah és Franz lagzija után akarjuk.

– Jaj, basszus! – nyögött fel Jean. – Azt is túl kell élni!

– Garantált, hogy habos-babos lesz – fintorodott el Eren. – A meghívójuk is rózsaszín volt és eszméletlenül giccses, azt hittem, menten elhányom magam, Levi nem különben.

– De partnert is lehet vinni – vonogatta a szemöldökét Connie. – Na, Eren, elhozod a lagziba Levit?

– Nem is kérdés! – vágta rá. – Ha én szenvedek, szenvedjen ő is.

– Ez igazán helyes hozzáállás – ingatta a fejét Armin. Összenéztek Jeannal, erre már Jean is elpirult. – Mi is… – motyogta, mire Eren megértette. Beszéltek már róla. És nemcsak beszéltek: Armin és Jean együtt terveztek menni rá. Oh. Hát ezt is megélték.

– De azért ti ne siessetek annyira a babával – mondta gyorsan Connie-nak, hogy elterelje a figyelmet Armin és Jean zavaráról. – A végén még túl hamar fogok megöregedni. Tuti ránk hagyjátok majd a pesztrálást, mi? – Így már nemcsak Armin és Jean vörösödött el teljesen, Connie és Sasha arcszíne is pirosas árnyalatot vett fel. Össze-vissza hebegtek-habogtak, Eren pedig jóízűen nevetett rajtuk.

A telefonja pityegése vágta el a nevetést. Felvillant a képernyő, az ismeretlen ismét üzenet, és Eren keze félúton a levegőben állt meg, amikor meglátta a kijelzőn a bejövő hívást. Ugyanaz az ismeretlen szám most már nem elégedett meg az üzenettel, fel is hívta. Eddig bírta ép ésszel. Armin és Jean egyszerre kezdett bele a tiltakozásba, de mindketten elkéstek vele; felvette.

– Halló? – szólt bele ingerülten; meg sem kísérelte a kedvességet. Ha már ennyit zaklatott, egy cseppet sem érdemli meg, hogy a kedves, udvarias fiú szerepében díszelegjek. Fordulna fel, hülye seggfej! Elküldöm a francba.

A vonal végéről csend hallatszott, majd szaggatott lélegzés. Az illető, aki a rejtélyes SMS-eket küldte, felzihált, amikor meghallotta a hangját.

Erenben végleg elpattant valami.

– Na, jól van, elegem van! – Csak azért nem csattant fel, mert nem szerette volna magára vonni Levi figyelmét. Ezt a problémát egyedül szerette volna megoldani, így is megvádolták Kennyt, aki kivételesen édes tudatlanságban élte a napjait, amíg Levi fel nem hívta telefonon, hogy addig üvöltsön vele, amíg bírta szuflával. Amikor már kezdett reszelőssé válni a hangja, akkor átcsapott halk fenyegetőzésbe, dühös morgásba, és csak akkor volt hajlandó letenni, amikor Eren hátulról átölelte, s finoman belecsókolt a nyakába. Utána hosszasan csókolóztak a konyhában, és végül az ágyban kötöttek ki. Jó pár cirógatás és finom csók után sikerült valamelyest megfeledkezniük a zaklatóról, meg arról, hogy Kenny sem szűkölködött a sértéseket illetően.
– Nem tudom, mit akar tőlem… – Eren büszke volt magára; nem remegett, nem ijedt meg. Megőrizte a hidegvérét, megacélozta a tekintetét. Csak azt sajnálta, hogy a vadidegen nem láthatta. (Vagy Mikasa, még ő is megirigyelte volna.) – De bármit is akar, sürgősen fejezze be, különben feljelentem! Ki a franc maga? És mi a francért zaklat?

A vonalat bontották.

– A picsába! – káromkodta el magát. Az asztalra dobta a telefonját, és dühösen fonta karba a kezét. Nyilván a koppanás Levinak is feltűnt, és nyilván, hogy a szemöldökét ráncolta, amiből arra lehetett következtetni, hogyha kettesben maradnak, alaposan kifaggatja majd a teázóban történtekről. Voltak olyan vallatások, amik alól nem lehetett kibújni.

Eren elhúzta a száját, duzzogó kisfiú látszatát keltette, legalábbis Armin szerint. Ha a helyzet nem követelt volna komolyságot, valószínűleg mindannyian nevettek volna. Connie és Sasha, akik semmit sem tudtak az egészből, kérdőn néztek össze. A csendet hatalmas sóhajok követték, Eren végül őket is beavatta a történtekbe.

– Dióhéjban ennyi – összegezte. – És most rám csapta a telefont. Komolyan… Ez az alak tutira egy pszichopata őrült. Most mégis mitől kapkodta így a levegőt? Azt ne mondjátok, hogy a boldogságtól, amiért hallhatta a hangomat – forgatta meg a szemét, mire Armin homloka ráncba szaladt.

– Nem zárhatjuk ki ezt a lehetőséget sem – jelentette ki. – Könnyedén elképzelhető, hogy…

– Ugyan, kérlek, ne legyél nevetséges. Mégis ki ő? Egy megszállott rajongóm, aki magáénak akar?

Jean erre felhorkant.

– Ugyan, Jaeger – vigyorodott el. – Nézz már magadra. Azt sem értem, hogy ő mit eszik rajtad – intett a fejével a pult felé. Az említett éppen karba font kézzel hallgatta Isabel magyarázkodását (valahogy az egyik tea egy új vendég vadonatúj ruháján landolt), és szemlátomást egyre dühösebbnek látszott. Farlan a felháborodott vendéget csitítgatta, a többi alkalmazott meg a többi vendéget szolgálta ki. – Se pénzed – folytatta Jean kíméletlenül –, se eszed, és még csak jóképűnek sem mondanálak. – A fejét ingatta, a vigyora egyre szélesebb lett. – Tényleg nem értem.

– Én pedig tényleg pofán váglak – közölte vele Eren nyugodtan. – Vessünk véget a fegyverszünetnek.

– Volt köztetek egyáltalán olyan? – kuncogta el magát Connie. – Srácok, ti arra születtetek, hogy egymást gyilkoljátok.

– Ó, fogd már be, Connie! – mordult rá Jean fáradtan.

Szerencsére egy idő után a beszélgetés teljesen más irányt vett. Egy darabig Sasha gyűrűjében gyönyörködtek, a pironkodó jegyespár komolyan a közös jövőt tervezgette. Eren az asztalra könyökölt, állát a tenyerén támasztotta meg, és mosolyogva hallgatta őket. Szóba került Annie és Mikasa is, és Jean meglepően jól viselte. (Azért Eren kiszúrta, hogy az asztal alatt erősen megszorította Armin kezét, de ez inkább minősült az ő részéről megnyugtatásnak, hogy már nem érdekelte őt Mikasa, mintsem Armin részéről, hogy nem zavarja, ha mégis. Jó érzés volt látni, hogy lassan ők is révbe értek.)

– Tudtátok, hogy Marcónak barátnője van? – vihogott a teájába Sasha. – A minap futottunk vele össze a metrónál, szegényke, alig fért fel, akkora tömeg volt. Együtt mentünk három megállót, és kapaszkodjatok meg, amikor leszálltunk, találkoztunk a barátnőjével is! – Többes számban beszélt, azonban nem kellett rákérdezni, hogy ki volt a társa, nyilvánvalóan Connie-val csatangolt valamerre.

– Oh – lepődött meg Jean. – Nem is mesélte.

– Hogy barátnője van?

– Nem, te barom. Azt, hogy találkoztatok a barátnőjével.

– Hékás! – Connie elvörösödött. – Honnan kellett volna tudnom?

– Ah, a két idióta tényleg összepasszol. – Jean legyintett egyet. Hátradőlt a székében, két harapással befalta a süteménye maradékát is. – Vajon a gyerekeitek is ilyen hülyék lesznek? Esélyük sincs a normális gén öröklésére.

– Tehát – előzte meg a kirobbanni készülő vitát gyorsan Armin –, hogy is hívják Marco barátnőjét?

– Áh, igen! – csapott a homlokára Sasha. Izgatottan hajolt előre, széles vigyor terült szét az arcán. – Kapaszkodjatok meg! – harsogta, mire a teázóban mindenki ráfigyelt. Levi megtörölte a teáscsészét, és elnyomott egy mosolyt. – Szóval… – köszörülte meg a torkát Sasha. – A lány velünk egyidős, ééééééééés Historia testvére!

– MICSODA?!

– Bizony-bizony – vigyorgott a jegyespár. – Historia édes kis nővérkéje.

– Tehát… Florian? – emlékezett vissza Eren. Mintha így hívták volna Rod Reiss legkisebb gyermekét, aki a feleségétől született. Rémlett is neki a lány; csendes, sötét hajú lányka volt, kedvesen mosolygott.

– Bizony – bólintott Sasha. – Florian Reiss.

– Nagyon édesek voltak együtt.

– Édesen röhejesek.

– Na, igen.

– Kicsi a világ – kommentálta végül Armin, majd Jean felé fordult. – Tehát neked már bemutatta – állapította meg. Jean erre kihúzta magát.

– Én vagyok a legjobb barátja! Nyilván bemutatta!

– Remélem, hamarosan mi is jobban megismerhetjük – mosolyodott el Eren halványan. – Egyáltalán hol a csudába tudtak megismerkedni? – Miközben Sasha és Connie egymás szavába vágva próbálta elmesélni a történetet, ráadásul néha Jean is közbeszólt, merthogy „Ez nem így történt, idióták, ne mondjatok már hülyeségeket!”, Eren lenémította a telefonját. A rezgés nem működött, mert túl sokáig berregett az asztal alatt, a némítás viszont igen. A fényerőt is lehúzta, és már egyáltalán nem vette észre, ha olykor-olykor üzenete érkezett.

A találkozó végén, mikor Arminnal és Jeannal fáradtan hazaestek (mert valamiért Jean náluk kötött ki az estére is, hogy az utolsó busszal menjen haza, és Eren papucsban és pizsamában kelljen elkísérnie Arminnal a buszmegállóig, mert „Az udvariasság ezt diktálja, Eren, különben is, mit panaszkodsz, nem kérte senki, hogy átvedd a pizsamádat!”), összeszámolni sem tudta, hány SMS-t kapott. Nem fogadott hívás ismeretlen számról szerencsére nem érkezett, csak Mikasa kereste ötször, egyszer Annie és egyszer Mina Carolina, akivel a kávézós találkozó óta többször is beszélgetett. Levi nem féltékenykedett. Amikor rákérdezett, csak megrántotta a vállát, majd lerántotta, hogy jó alaposan megcsókolja. (Néha pont ezért a remek figyelemelterelésért napokig elfelejtett visszaírni szegény lánynak.)

Pityegés.

Egy, kettő, három.

Eren mutatóujja a némító gombra siklott, a tekintetével közben falta a sorokat, amik a kijelzőn jelentek meg.

Örülök, hogy hallhattam a hangodat.

Tényleg… semmiben sem hasonlítasz rá.

Remélem, hamarosan eléd állhatok, és elmondhatok neked mindent… Eren.

– Ez egy idióta! – összegezte, majd lekapcsolta az éjjeli lámpáját, és félretette a telefonját.

Pillanatok alatt nyomta el az álom.

** * **

Eren furcsán viselkedett, amíg a barátaival cseverészett. Levinak nem volt ideje sokat rágódnia rajta, hogy vajon mi történhetett, mert Isabel annyit bénázott, hogy az egyik forró tea valahogy egy új vendég ruháján landolt, és ami onnantól következett, az már történelem volt. A vendég ordibált, Isabel remegő hangon könyörgött bocsánatért, Farlan meg próbálta menteni a menthetőt, amíg Levi visszaordibált. A teázót nem a csendes tulajáért vagy a nyugodt, illedelmes alkalmazottaiért kedvelték az emberek.

  Te fogod feltakarítani a mocskot – förmedt rá Isabelre, miután az utolsó vendég is távozott. Hiába próbálta utolérni Erent, a fiú addigra lefeküdhetett aludni, mert egyik üzenetére sem válaszolt. Nagyot sóhajtott, sajgott a halántéka. – Addig átfordítom a táblát – mondta, és kinyitotta a bejárati ajtót. Jólesett a friss, késő esti levegő, javított valamelyest a fejfájásán. Tőle nem messze magas, köpenyes férfi állt, a napi kínálatot fürkészte. Szőke haját félhosszúra hagyta, kék szeme kíváncsian csillant meg a szemüvege lencséje mögül. – Sajnálom, uram – mondta neki, amikor összeakadt a tekintetük –, de már zárva vagyunk. – Esküdni mert volna, mintha látta volna már valahol. Hol is? Nem ő volt az a múltkori férfi, akit haza kellett küldenie, mert már zárva voltak? Amikor még Erennel kettesben volt.

– Ez az én szerencsém – felelte erre a férfi. – Mindig túl későn járom ezt a környéket.

Tehát tényleg ő volt az – szusszantotta Levi elégedetten. Jó a memóriám.

– Kint van az is, hogy meddig vagyunk nyitva – mondta hangosan, és a kínálat alatt szereplő sorra mutatott.

– Ó – lepődött meg a férfi. – Észre sem vettem. – De nem nézett a táblára. Levi felé fordult, végigmérte. A szája szegletében mosoly játszott, és ahogy Levi elnézte őt, még ismerősebbnek találta, mint addig. De vajon honnan? Láthatta már valahol? Miért volt olyan érzése, hogy ez a férfi… – Zeke vagyok – mutatkozott be. – Maga… nagyon érdekes ember, Mr. Ackerman. A teája is biztos nagyon finom.

– Levi, és eddig még nem volt rá panasz.

– Biztos vagyok benne, hogy ez a jövőben is így lesz.

– Akkor… holnap? – próbálta rövidre zárni a beszélgetésüket. – Honlap nyolckor nyitunk, és este kilencig vagyunk nyitva – mutatott ismét a tábla felé. – Remélem, ez alkalommal nem fog későn erre járni.

– Ó, én is remélem – mormolta Zeke. – A társaság… biztos nagyon érdekes. Viszlát… Levi.

– Viszlát.

Levi utána bámult.

– Ez sem normális – horkant fel, majd sarkon fordult, és visszasietett a teázóba, mikor odabentről csörömpölés hallatszott ki. – A FRANCBA, ISABEL, NEM IGAZ, HOGY EGY PERCRE SEM HAGYHATLAK MAGADRA!

– Nem én voltam, hanem Farlan!

– HÉ! Ne kend rám!

– Bátyus, ne haragudj!

Kész bolondok háza volt, és az óra alig ütötte el a tízet.

** * **

Másnap nem ment be dolgozni. Bevállalta a világ legnagyobb őrültségét, és mindent Farlanra meg Isabelre bízott, hogy egy egész napot Erennel tölthessen. Eren is lógott (amiről sem Armin, sem Mikasa nem tudott, egyedül ezért úszhatta meg ennyire könnyedén), így gyakorlatilag együtt bűnöztek, miközben lustán csókolóztak Erenék kanapéján. Levi új felfedezést is tett: Eren csiklandós volt, és nevetve rándult meg, mikor a nyelvével a köldökébe nyalt. Egyetlen hangot sem hallatott viszont, mikor Levi letérdelt elé, és lehúzta a nadrágja cipzárját.

– Szeretném, ha megismernéd a családomat – bukott ki belőle, miután már izzadtan és meztelenül feküdtek a szőnyegen. Ha Armin megtudja, mit tettünk a vadonatúj szőnyegével, biztosan ki fog akadni, gondolta. A narancslé foltok után persze nem róhatta fel nekik, Levi azokat is egyből kiszúrta.

– A családodat? – sandított Erenre. – De a szüleid…

– Anya meghalt, apa eltűnt. – Eren mély levegőt vett. – De maradt utánuk fénykép – mondta csendesen. – Szeretném, ha… megismernéd őket. Én… tényleg nagyon szeretlek, ugye tudod? – kérdezte még halkabban a megszokottnál. Levi kihallotta a bizonytalanságot.

– Hol vannak azok a képek? – kérdezte.

Eren boldogan mosolygott.

Miután felöltöztek és rendbe tették a nappalit, nehogy Armin szívbajt kapjon, ha hazaérkezik, elfoglalták a helyüket a kanapén, Eren pedig nagy nehézségek árán feltúrta a családi fotóalbumot. Gyorsan lapozott, rengeteg kép akadt róla meg a barátairól. Levi azt az Erent nézte, akit nem ismert: a középiskolás, hosszú hajú Erent, majd a rövidre nyírt, gyermek-Erent, a kisbaba Erent, aki tudatlanul pihent az anyja óvó karjában.

– Az anyukám, Carla – mutatta be lágyan.

Eren semmiben sem hasonlított az apjára, kiköpött anyja volt, csak rövidebb hajjal. Még a mosolyát is tőle örökölte.

– Ez az esküvői képük… Ő az apám, Grisha. És nézd, ez már később készült! Szakállas lett.

Levi megmerevedett.

– Az apád? – kérdezte halkan, miközben előrehajolt. Grisha Jaeger sötét hajú, szakállas férfi volt. Szemüveget viselt, kíváncsian, ugyanakkor mégis komolyan ragyogott a szeme a lencse mögül. – Azt mondtad, a neve… Grisha, igaz? – Elszorult a torka, amikor Eren bólintott. – És ő… eltűnt.

– Valószínűleg halott – vonta meg a vállát Eren –, pedig a Reiss családnál tett látogatás óta ezer meg ezer kérdésem lenne. Miért tette, amit tett? Miért nem tudtam róla ezeket? Miféle titkai vannak még?

Levi a férfira gondolt, akivel a Szabadság Szárnyai előtt találkozott.

Ezt én is úgy megkérdezném tőled… – emlékezett vissza Zeke minden vonására. Eren Jaeger semmiben sem hasonlított az apjára, kiköpött anyja volt. Zeke viszont… Zeke mintha minden vonását egyetlen embertől örökölte volna.

Összeszorította a szemét, nem mondott semmit.

A kérdés megválaszolatlanul lógott tovább a levegőben.

Miféle titkaid vannak még, Grisha Jaeger?


Készült: 2019. 05. 02. – 05. 25.
Megjegyzés: Lesz még egy szösszenet, amiben manga spoilerre lehet számítani. A 13. felvonásban ismét Jean és Armin kerülnek előtérbe, és valószínűleg egy kicsit korhatárosabb is lesz a szösszenet (még én sem tudom biztosra). A 14. felvonásban sor kerül végre az ominózus Zeke-Eren találkozóra (ez lesz a manga spoileres szösz), megtudjuk a tervek szerint azt is, hogy pontosan mit csinált Grisha, hogyan halt meg Carla stb., majd a 15. felvonásban lezárul ez a kis szösszenetcsokor, mégpedig egy esküvővel. Imádkozzatok, hogy Erenék ne Hannah és Franz full rózsaszín, full giccses lagziján mulassanak. :D (Na, jó, elárulom: ennyire azért nem vagyok kegyetlen.)
Folytatás hamarosan.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése